Uri Desert Runner

„Afrikai sufni-pickup”


A vállalat:

Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a világ fejlett országai nem nagyon szeretnék, ha a fejlődők (vagyis a fejletlenek) az ő szintjükre kapaszkodnának fel és ez nem csak a mezőgazdasági kizsákmányolásban van jelen, de még az autóiparban is.

Az Európában, az Amerikai Egyesült Államokban vagy éppen Japánban élők számára természetes az elképesztően nagy autóválaszték, hogy egy típust (átmaszkírozva) gyakran több márka is kínálja. Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában már kevésbé jó a helyzet: az új modellek egyes országokba csak többéves késéssel érkeznek, sok modellt nem is forgalmaznak és ott az opciós lista is szűkebb.

Az is gyakori, hogy az adott modell előző generációját árulják és vannak, akik még ennél is tovább mennek. Ilyen például a Volkswagen: ez a mammutcég szinte sportot űz abból, hogy elavult típusait a fejlődő piacokon értékesíti. Nem csak az eggyel előzőeket árulja ilyen módon: Brazíliában csak azért fejezik be (46 év után) a Kombi gyártását, mert az új jogszabályok szerint minden új autó számára kötelező a légzsák és az ABS megléte.

A dél-afrikai piac sincs jobb helyzetben: az eredeti, 1-es Golf gyártása ott 2009-ig folyt, így az utolsó modellek ekkor már egy 35 évvel korábbi terven alapultak (képzeljük el, milyen lenne, ha a boltban újnak árult mobiltelefon vagy számítógép lenne 35 éves).

Mivel tehát az új modelleket nem mindig sietnek a távolabbi országokba exportálni, az ottani jóval szerényebb választék miatt könnyen előfordulhat, hogy a leendő vásárló nem talál az elvárásainak megfelelő típust. Hasonló Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is megtörténhet, de amíg egy szuper-sportautónál a külföldi megrendelés, behozatal, átírás, stb. a teljes árnak csupán a töredéke, az olcsóbb modelleknél a szállítás és üzembe helyezés meghaladhatja a teljes vételárat.

Ekkor a többség kénytelen más lehetőségek után nézni (feladja egyes elvárásait vagy egy neki megfelelő használtautót választ), néhányan azonban ”felveszik a kesztyűt”. Ilyen az alábbi történet főszereplője is, aki - ha szentimentálisak akarunk lenni és figyelmen kívül hagyjuk a tényeket, valahogy így járt:

A namíbiai farmer, Ewert Smith egy napon felkerekedett, hogy a városban új autót vásároljon. Mivel farmerként dolgozott, nem voltak nagy igényei: csak egy olyan autót szeretett volna, amely elbírja az eszközeit és a terményt, a karbantartási igénye alacsony és az ára sem túl magas. Bár ilyet nem talált, nem adta fel - elhatározta, hogy megépíti a számára ideális járművet, ezért 1995-ben megalapította az Uri-t és kitartó munkával létrehozta a Desert Runner-t (folytatás az „Életút” bekezdésben).


Konstrukció:

Az Uri-k vázát 3 mm-es falvastagságú acélcsövekből készítik, aminek több oka és következménye van. Az acél egyrészt nagy szilárdságú, strapabíró és nem mellékesen rozsdamentes. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az acél mindemellett relatív olcsó, könnyen beszerezhető és speciális gépek nélkül is megmunkálható, ami a Kalahári sivatagban tőszomszédságában kifejezetten előnyös.

Az acél egyetlen komolyabb hátrányos tulajdonsága nagy tömege: az Uri Desert Runner tömege üresen 1690 (más adatok szerint 1425) kg, pedig a jármű egy pickup - az alapváltozat jóformán csak egy vázból és a ráépülő kabinból áll (a nagy tömeg persze relatív, ld.: GMC Yukon).

Mivel Ewert Smith nem alkalmazta formatervezők egész garmadáját, gépjárműve nem is lett a színek és formák túljátszott kavalkádja. Az első Uri kizárólag munkagépnek készült, ezért külsőre az amerikai Hummer H1 felmenőjét, a katonai HMMWV-t idézi: egy hatékony, minden sallangtól mentes, mégis jellegzetes gépjármű.

Az Uri orr-része alapján az egyik leg-minimalistább formatervvel ”buszkélkedhet”: az egész mindössze két, fekete gumikerettel szegélyezett fényszóróból és az ezt körbeölelő fémrácsból áll. A hűtőrács és a lökhárító is egymás fölé erősített acélcsövekből készült, ezért egy kisebb ütközés valószínűleg csak a festésben tehet kárt.

A felépítmény szögletes, de a Desert Runner-t ajtajai könnyen beazonosíthatóvá teszik. A két ajtó ugyanis kiáll a karosszéria síkjából, növelve a kabin méretét. A kilincs és a visszapillantó tükör az évtizedekkel korábbi európai típusokat idézi, akárcsak az ablakok.

Oldalanként két-két ablakot szerelnek be: a kisebb első háromszög alakú és zárt, a hátsó két részből áll, melyeket vízszintesen lehet elcsúsztatni (ezáltal elhagyhatták az ablakemelő mechanizmust). A hátsó szekció az orrhoz hasonlóan nem túlzottan izgalmas, így nem érdemes túl sok szót fecsérelni rá, hiszen az alapvetően csak egy üres plató.

Ez a szögletes, elnagyolt karosszéria árcsökkentő hatású és egyben praktikus, akárcsak a hatalmas első kerékjárat, amely óriási játékteret enged az első tengelynek, így az Uri-k a sziklás terepen is jól boldogulnak.

Az Uri gyakorlatilag mindent maga állít elő járműveihez - ez alól az egyetlen kivétel a pickup hajtóműve. Hatalmas munkával létre lehet hozni egy komplett motort is, de jóval olcsóbb megoldás volt egy már létezőt megvásárolni.

Ewert Smith a megbízható japán erőforrásokat preferálta, ezért a Desert Runner-t kétféle motorral kínálta - a kisebb hajtómű 76, az erősebb 95 lóerő leadására képes. Mindkettő négyhengeres és mindkettő a Toyota durbani (dél-afrikai) üzeméből származik. A nagy tömeg miatt a jármű elég lomha, de nehéz terepen is jól boldogul és így nem kell kifizetni egy több száz lóerős hajtómű borsos árát (a jelenlegi változat állandó összekerékhajtású).

A Desert Runner esetében nem nagyon beszélhetünk klasszikus extrákról, hiszen inkább olyanokról van szó, mint a fülke hátsó falához erősített pótkerék vagy a levehető ajtók.


Életút:

Ewert Smith nyolc év megfeszített munka után azt hitte, megpihenhet: végre kész volt a nagy mű, az Uri Desert Runner. Csak azzal nem számolt, hogy amíg ő önfeledten furikázott járművével, ”szomszédai” (a többi farmer) irigykedve nézte hasznos találmányát.

A cégtulajdonos ezért legyártott néhány darabot, de mivel az érdeklődés nem szűnt meg, kis szériában gyártani kezdte a típust (ezen a téren nem volt teljesen kezdő, már korábban is foglalkozott különféle járművek javításával).

Miután az Uri bemutatkozott egy afrikai autókiállításon (logikus azt gondolni, hogy a nigériai Ibadan városában tartott Ibadan Motor Fair-en), rengeteg megrendelés érkezett a Desert Runner-re, ezért egy második gyárat is létrehozott a Dél-Afrikai Köztársaságban.

A márkát 2007-ben megvásárolta az Ivema, egy dél-afrikai biztonságtechnikai vállalat, amely a régi szovjet páncélautók felújítása mellett a Gila nevű, aknarobbanás elleni védelemmel ellátott platform-családot is gyártja.

Az Ivema két újdonsággal szolgált: egyrészt a márkát a namíbiai Witvlei-ből átköltöztette a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosába, Pretoriába (helyi nevén Tshwane-ba). Ez jócskán megnövelte a megrendelők számát, akárcsak az, hogy az Ivema immár katonaság részére is értékesíti az Uri-t, amely ezáltal még kelendőbbé vált.

Idővel a kínálat is kibővült, igaz, továbbra is egyetlen bázismodell kapható és ezt módosítják katonai vagy épp bányászati célra (bár a megrendelő kérésére más formát is megépítenek). A masszív Desert Runner-ek gyakorlatilag egymás klónjai, csak a felépítményükben térnek el egymástól. A mezőgazdasági célú alapváltozat nyitott platós, de kapható zárt rakterű modell is (ezt a rendőrség is használja).

Kedvelt még a rácsos, állatok szállítására is használható hátsó szekció és van kifejezetten turisták utaztatására szánt módosítás is. Ennél a variánsnál a platóra hat ülést szerelnek (három, egyre magasabban rögzített sorban), ezáltal az utasok szabadon élvezhetik az afrikai vadvilág látványát (a napszúrástól és az esetleges esőtől az ülések fölé feszített tető véd).

Annak, hogy az Uri-k ma csak Dél-Afrikában kaphatóak, inkább financiális okai vannak (túl drága lenne az exportálás), de lehet, hogy idővel az apró afrikai márkából a Land Rover-hez vagy a Jeep-hez hasonló ismert autógyártó válik.


Műszaki adatok:

Név: Uri Desert Runner

Típus: pickup (platós terepjáró)

Fizikai jellemzők:

Hossz: 4450 mm

Szélesség: 1680 mm

Magasság: 1855 mm

Tengelytáv: 2900 mm

Saját tömeg: 1690 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 76 Le-s (Toyota, 4 hengeres, 2,4 literes)

Férőhely: 2 fő

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: ismeretlen km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): ismeretlen másodperc

Átlagfogyasztás: ismeretlen l/100 km (78 literes üzemanyag tartály)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.