Barbie és húgai; A kutyusos kaland

„Keress és találni fogsz!”


A világ:

Az animációs filmek kapcsán ritkán kerül szóba a költség. Majdnem mindenki szeretne érdekes, izgalmas, humoros és általában jó minőségű rajzfilmeket látni, de ezek gyártása óriási összegeket emészt fel: egy modern rajzfilm költségvetése nem ritkán már a 150 millió dollárt is meghaladja. Az egyszeri néző számára ez igazából irreleváns, ő csak az igényes szórakoztatásért tér be a moziba, vagy vásárolja meg a filmeket, a gyártó stúdiónak viszont életbevágóan fontos a nyereség, hogy újabb és újabb projektekbe vághasson bele.

A Disney részben emiatt kezdett kalandparkok építésébe, de ma már emellett minden nagyobb rajzfilm kapcsán készülnek különböző megvásárolható tárgyak: kulcstartók, pólók, fürdőlepedők és még ki tudja, hány más mütyűr. Néhány különösen sikeres mese, például a Pixar Verdák-ja, a DreamWorks Kung Fu Pandá-ja vagy az Illumination Gru című filmjének minyonjai évek óta fel-feltűnnek tolltartókon, hátizsákokon és plüssfigurák formájában.

Ezen a téren a pálmát azonban nem ezek a cégek, hanem a Disney viszi, aki hercegnőiből külön csapatot alkotott és folyamatosan árulja a legsikeresebb szépségekkel díszített dolgokat: még babákat is, amelyekkel a kislányok az eredeti rajzfilmtől akár teljesen független, saját kalandokat is eljátszhatnak.

Meglepő, de van egy cég, amely a Disney-hez hasonló utat járt be, csak éppen a másik oldalról - ez nem más, mint az amerikai Mattel óriásvállalat. A Mattel játékgyártással foglalkozik: tucatnyi márkát birtokol, de egyik legismertebb termékcsaládja a Matchbox, a gyufás-skatulyányi fém kisautók gyártója. A Matchbox elsősorban kisfiúkat céloz, de a Mattel egy másik legalább ekkora nevet is magáénak mondhat: a Barbie-t. Az 1959-ben alapított Barbie babák egész során készítette (kifejezettem kislányok számára), amelyben a márkaneve is adó Barbie, egy fiatal lány látható különböző kiegészítőkben.

Idővel újabb és újabb Barbie-k jelentek meg, majd az örökifjú, tökéletes külsejű hölgynek húgai (és Ken képében fiú barátja) is született. Érdekes, hogy miközben a Barbie a babák révén hatalmas sikernek örvendett, jókora jövedelmet biztosítva a Mattel-nak, a cég megmaradt a kaptafánál. Ez részben ugyan máig igaz, de ha kevesen tudtak is róla, a háttérben megkezdődött a Barbie-filmgyártás (erről bővebben az oldal alján).

Az érdeklődők ma már több egész estés Barbie-mozifilm közül válogathatnak, de jelen cikk tárgyát, a 2015-ös Barbie és húgai; A kutyusos kaland-ot (az elfnet.hu rajzfilmjei között) kivételes módon sohasem játszották a mozikban: Magyarországon DVD-n jelent meg, valamint a Minimax tévécsatorna tűzte a műsorára (erről is ld. lent), ám szerencsére ez nem jelenti a minőség hiányát. Persze nem egy Disney-féle mega-rajzfilmről van szó, de az animáció elfogadható és a kifejezetten lányokat célzó történet fordulatos és összességében minőségi szórakoztatásnak lehetünk szem- és fültanúi (a végjáték-beli akció pedig kifejezetten pörgősre sikerült).

A mában játszódó történetben Barbie és testvérei, Skipper, Stacie és Chelse malibui otthonukból egy nyaralás alkalmával visszatérnek szülővárosukba, Willows-ba. Már régen nem jártak a kisvárosban, de az ismerős helyszínek láttán azonnal feltolulnak bennük a régi emlékek: Willows első fűzfája, a helyi fagyizó, a Willows-fesztivál (kivétel persze Chelse, aki még kisbaba volt, amikor itt éltek).

A kis csapat biztonságban meg is érkezik a nagyihoz, ahol egy meglepetés várja őket: Tiffany-nak, a mama-kutyusnak 4 kölyke született, akik a lányokhoz kerülnek, a plafonig emelve a cukiság-faktort, hogy aztán együtt induljanak egy nagy kalandra.


Szereplők:

A Barbie-filmek főszereplője nem meglepő módon maga Barbie, ám Barbie (teljes nevén Barbara Millicent ”Barbie” Roberts) ezúttal csak egyike a négy lánytestvérnek. A szőke Barbie a legidősebb testvér, választott kutyusa pedig Ragacs, aki először rendkívül félénk és azon aggódik, hogy Barbie szeretni fogja-e, de gyorsan megkedveli új gazdáját (mondhatni hozzáragad, innen ered a neve is).

Barbie-nál alig fiatalabb a barnahajú Skipper, aki imádja a zenét - akárcsak kutyája, ezért az ő neve DJ lesz. Stacie-é a kissé magamutogató Újonc, aki szeretne bizonyítani, a legkisebb testvér az élénk Chelsie pedig Cukker-t választja, aki mind közül a legaranyosabb.

A lányok, édes kis kutyáik és a kedves nagyi nem sejtik, hogy miközben egy legenda nyomába erednek, hogy két bohóckodó cirkuszi alkalmazott, Joe és Marty rosszban sántikál, de remélhetőleg a csapat képes lesz legyőzni az akadályokat.


Történet:

A lányok felmennek a nagyi padlására, ahol gyerekkoruk számos játéka és más érdekesség várják őket, de a játszadozás közben rábukkannak egy térképre is (a pontosság kedvéért Barbie kiskutyája, Ragacs találja meg a kincskereső térképét).

A nagyi elmeséli, hogy a legenda szerint valaha elrejtettek egy kincset Willows-ban, még a város alapításakor. Állítólag az alapító atyák nyomokat helyeztek el város-szerte, hogy ha a szükség egyszer úgy hozná, a kincs bármikor a város rendelkezésére álljon, de Barbie és a nagypapa annak idején hiába nyomoztak utána évekig, nem találták meg.

A lányok nagyon beindulnak a kincstől, Barbie viszont már lezárta a kincskereső-korszakát és amúgy is Christie-vel, egy régi barátjával találkozik, ezért másnap Skipper, Stacie és Chelsie Barbie nélkül indul a kincskereső kőrútra.

Miközben a városban bóklásznak, Joe és Marty hall a kincsről, de nem tudják, merre keressék (vagy hogy mi is pontosan a kincs), ezért úgy döntenek, egyenlőre csak követik a lányokat. Akik szintén nem tudják a kincs típusát, ám biztosak benne, hogy létezik, ezért elolvassák a városházánál található táblát. Ebből megtudják, hogy a rejtett fűzfa-ikont kell keresni, amit viszont nem találják meg sem a lépcsősoron, sem pedig az előtte elterülő kertben.

Szerencséjükre a kutyusok is segítenek a kutatásban, és bár ők sem találnak semmi nyomot, addig idegesítik a polgármester öreg vadászkopóját, amíg az feltárja előttük a titkot: egy gombot megnyomva láthatóvá válik egy második, rejtett tábla, a lépcső mellett.

A lányok gyorsan megfejtik a második nyomot, ami a városházába vezeti őket, de amikor kölcsön kapják azt a vázát, amiben réges-régen az alapítók Willows első, akkor még csupán csemete fűzfáját hozták, csak egy újabb nyomot találnak, kincset nem.

Ezt megfejtve aztán tovább indulnak, de közben Barbie szomorú híreket kap: Christie a nyár végén elköltözik, ráadásul este kiderül, hogy a Willows fesztivál évről-évre egyre kisebb és talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy megrendezik.

A lányok újabb és újabb nyomokat találnak, de aztán a harangtoronynál megakadnak és úgy tűnik, itt a vége. Barbie örül, hogy ilyen sokáig eljutottak, hiszen ő annak idején már a legelején elakadt, a második legfiatalabb Roberts lány, Stacie viszont nem hajlandó feladni.

Együtt végül sikerül átlendülni a holtponton: kiderül, hogy a harangok által játszott dal nem hazudik: a kincset Willows első fűzfájánál kell keresni, csak nem a felszínen, hanem mélyen a föld alatt. Barbie és Stacie a többiek (a lányok mellett a kutyusok) segítségével rátalálnak egy bejáratra, amely egy hatalmas földalatti barlangba vezet, de ekkor a két cirkuszos bajkeverő akcióba lendül: nem tudták, hogy hol a kincs, ezért megvárták, amíg a lányok kinyomozzák, amit kell, most viszont látszólag semmi sem állíthatja meg őket...


Apróságok:

Majdnem minden ember, legyen kisgyerek vagy nagymama, tud mondani Disney-filmet, ha viszont Barbie film-karrierjéről van szó, a legtöbben csak csodálkoznak. A cikk elejéről lemaradt, hogy a Barbie és húgai; A kutyusos kaland nem az első és nem is a második film, hanem a harminc egyedik! Az első Barbie-filmet 1987-ben mutatták be, de ez még csak egy, a Jam és a Hologramok-ra hasonlító (azt másoló) rajzfilm volt.

A Barbie-filmeket jelen cikk megjelenésekor hivatalosan 4 kategóriába sorolták. A két 1987-es alkotás után 2001-ben indult útjára a számítógéppel generált Barbie-filmek korszaka. Nincs mit szépíteni, az első filmek rettenetesen rossz minőségűek voltak, mert a Mattel csak reklámokként tekintett rájuk, nem pedig önálló filmekként.

A második évadra jellemző volt, hogy különböző gyerekmeséket Barbie-sítettek: a Diótörőt, Rapunzelt, a Hattyúhercegnőt és a többit, de ezek gyakorlatilag az eredeti történeteket takarták, csak a szereplőket Barbie-kra cserélték. A 2000-es évek végén aztán irányváltás következett be: a Mattel több pénzt kezdett áldozni a Barbie-filmekre, amelyek látványvilága fokozatosan javult, az új részek pedig már teljesen nézhetőek. Később felhagytak a tündérmesékkel és önálló történetekbe kezdtek, végül a 4-ik évadtól (2016-tól) több filmet mozikban is bemutattak (pl.: Barbie: Titkos ügynökök, Barbie: Csillagok között) - a Barbie és húgai; A kutyusos kaland ugyan nem kerül a mozikba, de a minősége felér az imént említettekhez (akárcsak a szintén csak DVD-n megjelenő, 2017-es Barbie; Videojáték kaland).

Sajnos bár a Barbie-filmek látványvilága ma már nagyságrendekkel jobb a korábbiaknál, a Mattel a reklámozásra egyáltalán nem költött, emiatt alig néhányan látták mozikban a Barbie-filmeket, pedig A Lego kaland is megmutatta, hogy egy kis reklámozással óriási siker lehet egy jó kis mese, még akkor is, ha babákról (vagy lego-figurákról) szól. Összehasonlításul az utóbbi Barbie-filmek bevétele 1,5-2,6 millió dollár között mozgott, a Csillagok között pedig 0,4 millióval az eddigi legnagyobb bukás - ugyanebben az évben a Zootropolis 1024 millió dollárt hozott a Disney-nek, csak a jegyárakból).

Most már kár bánkódni, úgyhogy vissza a Barbie és húgai; A kutyusos kalandhoz. Ez sem egy kiemelkedően jó film, de lányoknak bátran ajánlható: érezhetően kevés volt a pénz, viszont a szereplők aranyosak, a kutyusok cukik és a kincskeresést remekül ábrázolták; ahogy a lányok újabb és újabb nyomokat találnak, elakadnak, majd elnyerik méltó jutalmukat.

Persze ez a film sem hibátlan. Jack, a kopó szerethetően morcos, de a karakterek papírvékonyak, a Roberts-lányok pedig nevetségesen tökéletesek, akik sohasem veszekednek (a maximum 30-évesnek látszó nagymamáról már nem is beszélve). Barbie ebben a filmben nem egy Mary Sue-típusú karakter (fiatal kora ellenére valószínűtlenül sikeres, tökéletes és mindenki szereti), viszont a meséből kiderül, hogy gyerekként mindenfélét csinált (ami utalás arra, hogy a több mint fél évszázad alatt számos különböző foglalkozású Barbie-babát gyártottak).

A készítők próbáltak az új generációk kedvére tenni, de egy táblagépnél, az internet és a blog említésénél nem futotta többre, viszont vicces látni, amikor a nagyi előveszi a VHS kazettákat, a lányok (Barbie kivételével) pedig csak néznek, de ha belegondolunk, a 2005 után születettek nagy része valószínűleg soha nem nézett szalagon filmet. Ha kötözködni akarunk, akkor hozzátehetjük, hogy a nagyi téved, amikor azt mondja, a VHS-t a digitalizáció előtt használták, ugyanis D-VHS néven 1998-tól gyártottak digitális kazettákat is, igaz, az ezen kiadott filmek száma alig haladta meg az 50-et és közülük valószínűleg a Jégkorszak első része az egyetlen rajzfilm.

Zárásként még lehetne azon rugózni, hogy a cirkuszi gonosz-páros mozgása a végletekig eltúlzott, ami furcsa, mert Barbie és testvérei, sőt, az összes többi ember is normálisan mozog (kivéve talán Christie-t), vagy hogy a filmből hiányzik a feszültség, de ahogy a Barbie és húgai; A kutyusos kaland-ban elhangzik: „Willows városát azoknak ajánlják, akikben él a kalandvágy”. Reméljük, a jövőben legalább ilyen jó Barbie-filmek fognak készülni (még ha az ezt követő néhány Barbie-film nem is alkotott maradandót).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Arc Productions (Mattel)

Rendező: Andrew Tan

Megjelenés éve: 2015

Hossz: 76 perc

Költségvetés: ismeretlen

Ajánlott: kislányoknak, anyukáknak, nagyiknak és úgy általában a kisgyerekeknek


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.