A Hihetetlen család

„A szuperhősök kora még nem ért véget - maga még itt van”


A világ:

Az afrikai, ázsiai és európai kultúra szerves részei az évszázadról-évszázadra öröklődő mesék, a varázslatos történetek, páratlan kalandok. Az Amerikai Egyesült Államoknak viszont nincsenek ilyen saját történetei, hiszen lakosságát a világ más országai adták és a magját adó 13 álam csak az 1700-as évek végén egyesült.

De a ”hiányzó” folklórt az amerikaiak pótolták, méghozzá a szuperhősöket. A japán és európai képregényeket utánozva létrehozott művek az 1940-es évektől egyre népszerűbbekké váltak és a kezdeti Amerika Kapitány, Superman vagy épp Batman mellett jó néhány emlékezetes (és még több felejthető) karakter jelent meg.

Ezek a bűn és általában a gonoszok ellen harcoló, különféle szuper-erőkkel bíró hősök egész univerzumokat töltenek meg, kalandjaik évtizedeken átívelnek és sokuknak fiatalabb segítője is akad (vagy maguk a szereplők fiatalok, mint Raven a Tini Titánokban vagy az X-Men Evolution).

Látszatra A Hihetetlen család is egy ehhez hasonló, tipikus szuperhős-rajzfilm. A mese elején egy interjú-sorozat keretében megismerhetünk három szuperhőssel, majd láthatjuk, ahogy a rendőrség eredménytelen üldözésbe bonyolódik.

Egy szuperhősnek, Mr. Irdatlan-nak éppen dolga akad a környéken, de azért elkapja a rosszfiúkat, egy öregasszony kérésére (szó szerint) lerázza Micikét, a kiscicát a fáról, meghiúsít egy turistabusz-kirablást és elkap egy tolvajt.

Már ez is kellően sok izgalom, de a nap még korántsem ért véget: a jóvágású hős megment egy öngyilkos-jelöltet, elkapja Bomb Voyage-t, aki a Municiberg bank egy széfjét próbálja kipakolni, megmenti a lökött kis Öcsi-t egy bombától és egy vonat- szerencsétlenséget is megakadályoz. A nap végén kiderül, hogy Mr. Irdatlan a saját esküvőjére igyekezett - elveszi Nyulánykát, egy másik szuperhőst, az életük pedig úgy tűnik, már nem is lehetne mesésebb.

Csakhogy a boldog időknek vége szakad, amikor az öngyilkos jelölt, Oliver Depi keresetet nyújt be a bírósághoz, mondván, nem akarta, hogy megmentsék és a procedúra fájdalommal járt. Ez perek egész sorát indukálja, végül pedig a legfelsőbb bíróság dönt - a szuperhősök kora leáldozott, nincs rájuk többé szükség. Egy programot indítanak, melyben segítenek az igazság és béke egykori őrzőinek beépülni a társadalomba, ha tovább már nem hősködnek.

A szuperhősök azonban - mint a narrátor is megjegyzi - továbbra is köztünk élnek és elhihetjük, hogy a gonosz nem akasztotta szögre a gúnyáját, épp csak a visszatérésre készül.

A Hihetetlen család egy 3D-s animációs alkotás színes, látványos képekkel, pörgős akcióval és jópofa karakterekkel. A szereplők nem hiper-realisztikusak, sőt, teljesen eltúlzottak (elég megnézni a matektanár fejét, vagy Mr. Irdatlan csúcsára állított háromszögre hasonlító testfelépítését). Mindez azonban nem von le az összhatásból, sőt, épp ellenkezőleg - A Hihetetlen család minden idők egyik legjobb rajzfilmje.


Szereplők:

A történet főhőse Mr. Irdatlan (Bob Parr), a nem túl okos, de elképesztő erejű és gyakorlatilag halhatatlan szuperhős, aki leginkább Hercules amerikanizált változatának tekinthető. Általában a testi erejére támaszkodik, és előbb üt, aztán kérdez. Visszavonulása után egy biztosítónál helyezkedik el, de rettentően hiányzik neki a hősködés - szereti a feleségét és a gyerekeit, de úgy érzi, még közel sem öregedett ki (jobbra épp a divattervező-mogullal, Elza-val vitázik).

Felesége Nyulányka, polgári nevén Helen Parr valaha szintén hősködött: testét elképesztően hosszúra tudja kinyújtani, ezáltal jókora ütéseket vihet be vagy házak tetején ugrálhat. Helen sokkal jobban beilleszkedett, mint férje és mindent megtesz, hogy ”normális” család benyomását keltsék.

Erre szükségük is van, mert gyerekeik szintén szuper-képességekkel bírnak. Illana, a legnagyobb gyerek képes láthatatlanná válni és egy erőteret létrehozni (amelyben nem hat a gravitáció), de csak nehezen tudja uralni. Illana is próbál átlagos emberként élni, ellentétben Will-el, aki az eleven középső testvér.

Ő hihetetlen sebességre képes felgyorsulni és apjához hasonlóan nehezen viseli, hogy nem használhatja erejét, máskülönben viszont szokványos gyerek: kevésbé látja át a dolgokat, kíváncsi, szeret nyerni és gyakran veszekedik a testvérével. A harmadik testvér, Furi még kisbaba és az egyetlen a családban, aki láthatóan teljesen szupererő-mentes.

Még a család barátja, Lucious Best is rendelkezik különleges képességgel - egykor ő volt Fridzsiman, aki havat képes létrehozni a vízben található nedvességből (és nem mellesleg kiválóan korcsolyázik).

Kisebb-nagyobb szerepek erejéig tucatnyi további szereplő tűnik fel, de A Hihetetlen család - mint a neve is mutatja - a Parr család kalandjaira fókuszál, így hát tegyünk mi is így.


Történet:

Bob halálra unja magát a biztosító-társaságbán és szeretne újra a jóért harcolni. Már rég nem találkozgat a többiekkel (kivéve Best-et) és az újságban látja, hogy eltűnt egy egykori szuperhős. A férfi jóformán egyetlen öröme, hogy hetente egyszer, szerdánként Fridzsiman-nel együtt Helen előtt úgy tesznek, mintha bowlingozni mennének, pedig a rendőrségi rádiót hallgatják.

Amikor a közelben tűz tör ki, megmenti ugyan a túlélőket, de majdnem lebuknak és épphogy csak el tudnak menekülni (ráadásul Helen rájön, mit tettek). A bajt csak tetézi, hogy a biztosítóvállalatnál (Biztosítár) főnöke, Hapták úr behívatja és megakadályozza, hogy Bob beavatkozzon egy közeli rablásba. Mr. Irdatlan mérgében lekever egyet a férfinek, aki gyakorlatilag péppé zúzódik.

Nincs más hátra, ismét el kell költöztetni a családot, új ház, új állás kell. Mr. Irdatlan nem akarja ennek kitenni a családját, ezért inkább eltitkolja a dolgot, de úgy tűnik, a szerencse ezúttal rámosolyog. Egy titkos felkérést kap egy fiatal hölgytől, Mirage-tól egy robot elpusztítására, amit kissé nehezen, de végre is hajt és cserébe jókora summa (háromévi fizetés) üti a markát.

A Parr család élete a pénz és a már nem aggódó Mr. Irdatlantól kivirágzik, a férfi gyúrni kezd, ám egy nap Mirage újra jelentkezik és Mr. Irdatlan örömmel vállalja el ismét a feladatot. Csakhogy kiderül, hogy ezt a robotot már egyetlen szuperhős sem képes legyőzni.

A soklábú gömb-szerkezetet Szilánk építette - egykor (Öcsi néven) ő volt Mr. Irdatlan legnagyobb rajongója, de nem volt különleges képessége, ezért a férfi hazaküldte. A megkeseredett fiú felnőve egész katonai arzenált fejlesztett ki, közben szuperhősök egész sorával végzett, fő célja pedig, hogy végezzen Mr. Irdatlannal.

Eközben otthon Helen rájön, hogy férje már két hónapja nem dolgozik a Biztosítár-nál és gőzük sincs, éppen hol van. Szerencsére eltűnése előtt csináltatott magának egy új szuperhős-gúnyát, melynek része egy GPS-es nyomkövető, így kiderül, hogy egy kis óceáni szigeten van.

Mr. Irdatlan, aki sikeresen elmenekült Szilánk elől, rájön a gonosztevő tervére, de lebukik (a pittyegő nyomkövetője miatt) és fogságba esik, ezért Helen-re azaz Nyulányká-ra vár a feladat, hogy megmentse (azért egy kicsit Mirage is segít).

A magán-repülőre felszökik Illana és Will is, így egy egész szuper-család indul Mr. Irdatlan megmentésére, de végül őket is elkapják és Szilánk-nak már új célja van - rátámad a városukra. Egy dologgal azonban nem számol - egy hihetetlen családot lehetetlen megállítani, bár a megállíthatatlan robot nem adja olcsón a bőrét...


Apróságok:

A Hihetetlen család magát a készítő Pixar ideáját testesíti meg: egy egyszerű alaptörténetű, látványos, pörgős, érzelmes rajzfilm humorral akcióval és utalásokkal, egyszóval minden földi jóval.

Mert a film minden kétséget kizárólag egy remek mese, de egyben egy görbe tükör is, elég csak Mr. Irdatlan irdatlan karizmára és nevetségesen apró lábaira gondolni. A környezet is tökéletes: a mű elején láthatjuk az 1970-es, 80-as évekbeli Amerikájának jellegzetes bútorait, a fecskefarkú autókat, Mr. Irdatlan rakétahajtású járgányát, és még sok mást.

Emellett a történetbe került némi tanító-nevelő szándék is, amit szerencsére nem szájbarágósan fogalmaztak meg és maga az üzenet sem annyi, hogy védjük az embereket a gonosztól. Ez a film arról szól, hogy attól, mert valaki más, még nem lesz rosszabb (vagy jobb) és valamiben mindenki különleges (más szóval senki sem az).

Az is jó ötlet, hogy a főellenség nincs semmiféle különleges erő birtokában (akárcsak mi), mégis a szuperhősöknek drukkolunk, mert az ő problémáik sokkal emberibbek, nem csak azon jár az eszük, hogy mikor kit mentsenek meg.

De a nagyobbak sem fognak unatkozni, mert A Hihetetlen családba a történetbeli csavarok mellett jó néhány poén is jutott, például amikor Fridzsiman vitatkozik a feleségével, elhangzik az alábbi párbeszéd:
„-…Azonnal megmondod, hol az a ruha, asszony. Itt az emberiségről van szó!
- Asszony?! A feleséged vagyok! És majd mossa ki az alsógatyádat az emberiség!” (mellesleg az eredeti műben Fridzsiman-t Samuel L. Jackson szólaltatta meg, tovább fokozva a hatást).

De felcsendül a klasszikus „ottvagyunkmár” (Will mondja, miközben egy kisbusszal repülnek) és Elza-tól a divattervezőtől kiderül, hogy saját köpenyüktől valószínűleg több szuperhős halt meg, mint a gonoszok keze által (kivéve Szilánk-ot). És ez az egész nem csak mese, higgyük el - ahogy Szilánk megjegyzi: „Oh, baromijó”.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Pixar Animation Studios

Rendező: Brad Bird

Megjelenés éve: 2004

Hossz: 111 perc

Költségvetés: 92 millió $ (20,2 milliárd forint)

Ajánlott: minden korosztálynak, főként az idősebbeknek


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.