Weiss Manfréd WM-21

„Holland test, francia motor, magyar módi”


Tervezés:

Az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia már csupán regionális hatalomnak számított, amely mindenekelőtt az Olasz Királyság ellen harcolt. Az olasz hadiipar képességei elmaradtak az Antant nagyhatalmaitól, de a monarchia hasonló problémával küzdött, például a háború kezdetén a birodalom teljes légierejét kb. 60 db repülőgép és néhány kötött felderítő léggömb alkotta.

Mivel a monarchia nem kaphatott érdemi külső segítséget (egyetlen fejlett szövetségese, a Német Birodalom majdnem teljes termelését saját légierejének kiszolgálása kötötte le), a birodalomban megkezdődött a repülőgép-gyártás (igaz, 1914 folyamán kevesebb, mint 100 repülőgép épült). Az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia soha nem tudott kellő számú modern repülőgépet előállítani (például hosszú ideig hiányoztak a helyi építésű együléses vadászgépek), ennek ellenére a monarchiában a háború alatt összesen több mint 5000 repülőgépet szereltek össze.

A birodalom számára komoly problémát jelentett széttagoltsága és az, hogy (egyes cseh területeket leszámítva) az ipar Ausztriára korlátozódott, míg a többi területet elsősorban mezőgazdasági célokra használták. A megoldást a Magyar Királyság jelentette, ahol csak 1913-ban alakult az első repülőgépgyár, de a háború alatt itt készült a monarchia repülőgépeinek 2/5-öd része (a legfontosabb magyar üzem az aszódi Magyar Lloyd Repülőgép- és Motorgyár volt).

Az első világháborút lezáró Trianoni békeszerződés (a németekhez hasonlóan) a Magyar Királyság számára is megtiltotta minden modern harcjármű, köztük a repülőgépek fejlesztését, gyártását, vásárlását és hadrendben tartását, miközben a repülőgép-gyárak eszköz-állományát jóvátételként a győztes országok vették át.

A teljes mértékű tiltást az Antant végül nem tartatta be, ezért a Magyar Királyág több tucat katonai repülőgépet 1918 után is hadrendben tartott, azonban komoly problémát jelentett, hogy a repülőgép-állomány rendkívül változatos volt; egy-egy típusból jellemzően csupán 1-3 repülőgéppel. Az 1920-as évek végére az első világháborús repülőgépek elavultak, miközben a háború utáni lefegyverzés és újjáépítési periódust követően Európában ismét megindult a légierők bővítése, azonban a magyar területi követelések (Kisantant néven) egységbe kovácsolták a környező országokat, ami megnehezítette a magyar repülőgép-vásárlást.

Mivel a magyarok a nagyhatalmaktól sem juthattak repülőgépekhez, az ország első nagyobb szállítója a holland Anton Herman Gerard Fokker lett, aki az első világháború alatt a Német Birodalomban működtette rendkívül sikeres, Fokker nevű repülőgép-gyárát, a háborút követően viszont visszaköltözött Hollandiába. A Fokker gyár már 1926-ban értékesített 6 db (hivatalosan posta-, valójában fegyveres felderítő) repülőgépet (Fokker C.V.D.), majd az ezekkel szerzett kedvező tapasztalatok alapján a magyarok 50 db Fokket C.V. repülőgép helyben történő gyártásának jogát is megvásárolták (az építést a már az első világháború alatt is aktív Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyár végezte).

A Weiss Manfréd vállalat hamarosan beszerzete a nagyobb fesztávolságú C.V.E. modell gyártási jogát is és megépítettek 2 példányt. Az 1930-as évek elején a (továbbra is rejtett) magyar légierő 9 db ilyen típust igényelt, a Weiss Manfréd gyár azonban időközben tovább fejlesztette a típust és a rendelést már az újabb, Weiss-Manfréd WM-16 „Budapest” típusú felderítő repülőgépekkel elégítette ki.

Az ekkorra a német-olasz-japán tengelyhez sodródó Magyar Királyság elsődleges repülőgép-szállítójává az Olasz Királyság lépett elő, azonban az immár nyíltan fegyverkező magyarok továbbra is súlyos repülőgép-hiánnyal küzdöttek, ezért megrendelték a WM-16 továbbfejlesztett változatát is, amely a WM-21 „Sólyom” nevet kapta.


Konstrukció:

A Weiss-Manfréd WM-21 a Fokker C.V. repülőgépek utolsó, legfejlettebb variánsa volt. A típus megtartotta elődei általános felépítését a vegyes építési móddal és nyitott pilótafülkével, ugyanakkor igyekeztek több ponton modernizálni (többek között már acél csővázat alkalmaztak, a szárnyak vászonborítását pedig furnérlemezre cserélték).

A teljesítmény-növelése mellett a tervezők igyekeztek minimalizálni a Sólyom légellenállását. Ehhez mások mellett új, a korábbiaknál áramvonalasabb szárnyakat építettek be, ugyanakkor megmaradt az elavult, másfél-fedelű kialakítás és a szárnyakat továbbra is külső merevítő rudak kapcsolták össze. A 12,9 méteres fesztávolságú repülőgép megtartotta a hagyományos, egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsíkból álló farokrészt, azonban a vezérsíkok alakját kismértékben szintén módosították (a vízszintes vezérsíkok viszont továbbra sem voltak önhordók).

A WM-21 és a korábbi holland eredetű repülőgépek közötti legfontosabb újdonságot hajtóműve jelentette. A C.V.D típus maximum 380 lóerős Bristol Jupiter IV erőforrással rendelkezett, a magyarok által gyártott C.V.D és C.V.E. modellek 420 lóerős Bristol Jupiter VI csillagmotort kaptak, a WM-16 pedig már 550 lóerős Gnome-Rhone K-9 egysoros csillagmotort.

Velük szemben a közel azonos befoglaló méretekkel és felépítéssel rendelkező WM-21-est egy Weiss Manfréd WM-K-14A (licencgyártott Gnome-Rhone 14K „Mistral Major”) kétsoros, 14 hengeres csillagmotor emelte a levegőbe, amely 870 lóerős teljesítményre volt képes, ezáltal nőtt a repülőgép sebessége és maximális felszállótömege.

A Sólyom elődei fordított tricikli elrendezésű, nem behúzható futóművét kaptak, de a farokkereket ”visszafejlesztették”: a Fokker repülőgépek farokcsúszóját a WM-16-oson újabb farokkerékre cserélték, de utóbbi a betonozatlan repülőtereken növelte a szükséges futópálya hosszát, ezért a WM-21-esnél visszatértek a farokcsúszóra. A légellenállás csökkentésére az első kerekeket áramvonalas burkolattal látták el.

A Sólyom repülőgépet párhuzamosan három feladatkörben tervezték bevetni. A típust alapvetően közelfelderítő repülőgépnek szánták, de emellett könnyűbombázó szerepkörre is alkalmas volt, ráadásul már a kezdetektől úgy tervezték, hogy szükség esetén kétüléses iskolagépként is használhassák.

A WM-21-es fegyverzetét 2 db előretüzelő, 8 mm-es géppuska, valamint egy további, gyűrűs állványon hátrafelé-oldalra tüzelő 8 mm-es géppuska alkotta, emellett lehetőség volt 120 kg-nyi bomba hordozására (60 db 1 kg-os gyújtóbomba vagy 12 db 10 kg-os gyalogság elleni repeszbomba képében).


Szolgálatban:

A Weiss Manfréd WM-21 1937-ben emelkedett először a levegőbe, a kész repülőgép 1939-ben állt hadrendbe. A típust a Weiss Manfréd kapacitás-hiánya miatt összesen 3 magyar gyár építette: a Weiss Manfréd mellett a budapesti Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) és a győri Magyar Vaggon és Gépgyár (MVG), ennek ellenére mindössze 128 példány épült.

A Sólyom létezése alapvetően jelentős mérnöki teljesítménynek számított, azonban a repülőgép már megjelenésekor menthetetlenül elavultnak számított, mivel a repülőgép a fejlesztések ellenére továbbra is az 1920-as évek közepének technológiai szintjét képviselte nyitott pilótafülkével, kétfedelű kialakítással, nem behúzható futóművel és minimális fegyverzettel.

A Magyar Királyság helyzetét tovább súlyosbította, hogy a korábbi probléma továbbra is megmaradt: a magyar légierő rendkívül nagyszámú típust üzemeltetett (vegyesen olasz, német, magyar és más nemzetiségű modelleket), ugyanakkor egy-egy géptípusból csak kevés gép volt üzemképes és ezek többsége is régen elavult.

Csak felderítő repülőgépből több mint egy tucatnyi modell állt hadrendben és ezen belül csak a Sólyom-hoz hasonló nyitott, kétüléses közelfederítő modellből egymás mellett szolgált a magyar Weiss Manfréd WM-16 „Balaton” (9 db) és WM-21 „Sólyom” (128 db), a német Heinkel He-46 (36 db) és a román Romeo Ro-37 (14 db).

A második világháború első szakaszában ezek a problémák még kevésbé jelentkeztek, mert ekkor még nem történt nagyarányú mozgósítás és a magyar légierő csak a szomszédos országokat támadta, ahol a kis távolság és korlátozott számú bevetett repülőgép jelentette terheléssel a kiszolgáló-személyzet és a logisztika még megbirkózott. Miután 1941-ben a Magyar Királyság megtámadta a Szovjetuniót, a magyar légierő veszteségei emelkedni kezdtek és 1942-től számos repülőgép, köztük WM-21-esek vesztek oda a lényegesen modernebb és nagyobb számban bevetett szovjet repülőgépek elleni harcban.

A Sólyom és a hasonló repülőgépek ekkor már gyakorlatilag alkalmatlanok voltak éles bevetésekre, mert csekély bombaterhük nem okozott jelentős veszteségeket, miközben elégtelen sebességük, illetve néhány géppuskából álló védelmi fegyverzetük miatt könnyű prédát jelentettek szinte minden szovjet repülőgép számára.

A veszteségekre reagálva a WM-21-est visszavonták a frontvonalról, ahol a lényegesen modernebb német Focke-Wulf Fw 189 típussal pótolták a megsemmisült repülőket, a megmaradt példányokat viszont kiképzési célokra később is használták. A repülőgépből nem létezett érdemben továbbfejlesztett változat, bár néhány példányon a 870 lóerős WM-K-14A motort a nagyobb teljesítményű (1030 lóerős) WM-K-14B motorra cserélték, amitől a végsebesség 320 km/h-ról 340 km/h-ra nőtt.


Műszaki adatok:

Név: Weiss Manfréd WM-21 sólyom”

Típus: többcélú (közelfelderítő, könnyűbombázó és kiképző) repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,64 m

Fesztáv: 12,90 m (alsó szárny fesztávolság: 9,40 m)

Magasság: 4,50 m

Szerkezeti tömeg: 2.300.kg

Max. felszálló tömeg: 3.400.kg

Motor: légcsavaros 870 LE-s (Weiss WM-K-14A, ”csillag” hengerelrendezésű, kétsoros, 14 hengeres, léghűtéses)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 3 db 8 mm-es géppuska (Gebauer, 2 előretüzelő, 1 hátrafelé tüzelő), lehetőség 120 kg-nyi bomba hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: 320 km/h

Csúcsmagasság: 8.100.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: 700 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.