Savoia-Marchetti S.55

„Égi katamarán”


Tervezés:

Olaszország az első világháborúban is regionális hatalomnak számított, amely hosszú, ám eredmény nélküli harcot vívott a hasonló erejű Osztrák-Magyar Monarchiával, ennek ellenére az olaszok igyekeztek egy nagyhatalomhoz méltó hadsereget építeni.

Ehhez a háború alatt különféle hazai gyártású hadihajókat, harckocsikat és repülőket is fejlesztettek. Az olasz repülőgépgyártók különösen fejlett gépeket készítettek és az Ansaldo, a Caproni, a Fiat és a többi gyár termékeit más országok is vásárolták. Ezen vállalatok többnyire specializálódtak (akárcsak az Egyesült Királyságban vagy Németországban). Ilyen volt az 1915-ben alapított Societa Idrovolanti Alta Italia is, amely nevében is mutatta az általa választott szegmenst (a SIAI rövidítésű vállalat nevének jelentése: Észak-Olaszországi hidroplán-gyártó vállalat).

A cég típusai részt vettek az első világháborúban, majd a gyár ezt követően is tovább működött, ám profilt váltott és a katonai gépek helyett nagyteljesítményű vízi repülőgépek gyártásába kezdett, melyekkel elindult a Schneider-kupán. Ez egy, a hidroplánok számára rendezett versenysorozat volt a két háború között - az itt nyert tapasztalatokat később több második világháborús gépen, például a legendás angol Supermarine Spitfire-ön hasznosították.

A háború után a SIAI-ból kivált céget először Societa Anonima Costruzioni Aeronautiche Savoia-vá keresztelték, majd 1922-ben átnevezték Savoia-Marchetti-vé. Olaszországban ebben az évben jutott hatalomra a fasiszta Benito Mussolini, akinek legfőbb vágya volt, hogy az országból egy, az ókori Római Birodalomhoz hasonló világhatalmat építsen.

Ennek központi eleme a rómaiakról másolt Mare Nostrum (latin: mi tengerünk) kifejezés volt, melynek lényege, hogy az olasz fasiszták akarták uralni a mediterráneumot (a Földközi-tengert, északon az európai, délen pedig az észak-afrikai területeket).

Technikai fölényüket egy rekorder repülőgéppel kívánták demonstrálni, amihez ambiciózus célt választottak: egy repülőgéppel át kívánták repülni az Atlanti óceánt. A feladatra az ezen a téren komoly tapasztalatokkal rendelkező Savoia-Marchetti-t választották ki, amely 1924-re el is készítette az egyszerűen S.55-re keresztelt gépet (ennek semmi köze nem volt sem a sorban előtte következő S.52-eshez, sem az azt követő S.56-hoz).


Konstrukció:

Az S.55-ös rendkívül furcsa alakú vízi repülőgép volt, amelyet elsősorban két, párhuzamosan beépített törzsének köszönhetett (a hajókon ezt a kialakítást katamaránnak nevezik). Mivel hosszú távú repülésre szánták, a típus nagy, erős és stabil törzseket kapott, melyben jelentős hely jutott a felszerelésnek.

Ezek a klasszikus repülőcsónak-kialakítást követték (elöl és középen széles, hátrafelé keskenyedő alak, speciális kialakítású hasi rész), de oldalról csepp alakot formáztak és csak a repülő teljes hosszának a feléig értek. A törzseket a szárny tartotta egyben: az S.55-ös szárnya rendkívül széles volt és szépen áramvonalazták őket, de ennek ára az (1920-as években még jellemző) vastag szárnyprofil volt (az egyfedelű, önhordó szárnyak így is rendkívül modernnek számítottak).

A szárnyak kifelé elkeskenyedtek, a végeiket pedig lekerekítették - ez akkoriban még nem volt túl gyakori. A csűrőlapokat igen nagyméretűre szerkesztették és vászonborítást kaptak (a gép törzse a kornak megfelelően fából készült).

A repülőcsónak kettős faroktartót kapott, melyek a törzsekhez csatlakoztak (a farokrészt egy-egy merevítő huzal kapcsolta a szárnyak végéhez, illetve két további a szárny belső részéhez). A nagyméretű vízszintes és három függőleges vezérsíknak köszönhetően az S.55-ös stabil és jól irányítható repülőgép volt.

A törzshöz és a szárnyakhoz hasonlóan a hajtóművek is egyedi kialakításúak voltak. Az üresen 5,75 tonnás gépet kezdetben két, egyenként 300 lóerős Fiat A.12-es motorral szerelték fel. Az A.12-esek igen nagyméretű, hathengeres erőforrások voltak, de már tucatnyi különböző repülőgépben bizonyították megbízhatóságukat.

Azért, hogy megkönnyítsék a felszállást, a húzó-toló elrendezésű hajtóműveket megdöntve építették be (ezt az elvet többek között a második világháborús német Dornier Do 26-os amfíbián is hasznosították).

Az S.55-ös egy hidroplán volt, amely csak vízre szállhatott le (mivel egyáltalán nem szerelték fel kerekekkel). A gép utasai a két törzsben kaptak helyet, a pilóták kabinja viszont különleges helyen, a szárnyban volt: a kisméretű, de széles fülkét a két törzs közé, a hajtóművek alá építették be.

E repülőgépet elsősorban különösen nagy távolságú repülésre szánták, ezért az alapváltozatot nem fegyverezték fel, később azonban ilyen változatot is gyártottak. A katonaságnak készült gépeken összesen 4 db géppuskát helyeztek el nyitott géppuskaállásokban, ezen kívül lehetőség volt bombák vagy egy torpedó hordozására is.


Szolgálatban:

Az első S.55-ös 1924 augusztusában emelkedett a levegőbe, majd megkezdődött a felkészítése a rekord-döntésre. A gépből összesen nyolc változat készült, beleértve a S.55-ös bázismodellt is.

Az egyik első altípus a S.55C volt, mely civil utasszállítóként funkcionált, akárcsak fejlettebb változata, a S.55P. A hadsereg részére az S.55A modell készült, amelyekbe a 300 lóerős Fiat A.12-es motorok helyett A.22R-eket építettek be (ezek már 560 lóerősek voltak).

Később továbbfejlesztett S.55-ösöket is készítettek: az S.55M-nél a favázat részben fémmel helyettesítették, az S.55 Scafo Allargato és S.55 Scafo Allargatissimo pedig a nagyobb törzsű modelleket jelölte (ezeket a Savoia-Marchetti mellett a Cantieri Aeronautici e Navali Triestini, röviden CANT vállalat is gyártotta). Az eredeti feladatra azonban nem ezeket, hanem az S.55X-et gyártották, amely még a katonai változatnál is erősebb, egyenként 880 lóerős, 18 hengeres Isotta-Fraschini hajtóműveket kapott.

A rekordok többségét mégsem ezzel, hanem az S.55P-vel állították fel: összesen 14 különféle rekordot sikerült megdönteni (az Atlanti óceán átrepülésére először 1927-ben került sor egy „Jahú” becenevű, brazil legénységű S.55-össel, ez a gép látható a bal felső képen).

Az olasz fasiszták megrendelésére készült gépek közül 1930 decemberében 14 db S.55A (Italo Balbo vezetésével) Olaszországból Brazíliába repült, majd három évvel később egy még nagyobb raj (24 db S.55X) Olaszországból elrepült a chicagói világkiállításra (az útvonal Róma-Chicago-New York-Róma volt).

Furcsa alakjuk ellenére az S.55-ösök megbízható és hatékony gépekké váltak, amelyek mind nagy teljesítményű rekorder-gépekként, mint utasszállítóként, mind pedig katonai repülőként beváltak. A kezdetben 8, 10, majd 18 utas szállítására alkalmas hidroplánokat többek között az Ala Littoria légitársaság üzemeltette, a katonai változatokat pedig az olasz haditengerészet (Regia Aeronautica) mellett a brazil, a spanyol és a román hadsereg is szolgálatba állította.

Ha bár az S.55-öst a két világháború között gyártották és 1939-re már teljesen elavult, csak 1945-ben vonták ki a szolgálatból - a háború alatt elsősorban járőrözésre és mentésre használták.

Széleskörű felhasználása ellenére kevesebb, mint 250 db S.55-ös készült el és az egyes sorozatok darabszáma jellemzően 16-24 között mozgott. Az S.55-ösből 1931-ben elkészült egy nagyobb változat is: az S.66-os. Ezt a gépet három toló hajtómű mozgatta és minden dimenziójában felülmúlta elődjét, de külsőre annak szinte pontos mása volt (mindössze 24 db S.66-os épült).


Műszaki adatok:

Név: Savoia-Marchetti S.55X

Típus: (kéttörzsű) hidroplán

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,75 m

Fesztáv: 24,00 m

Magasság: 5,00 m

Szerkezeti tömeg: 5.750.kg

Max. felszálló tömeg: 8.260.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 880 Le-s (Isotta-Fraschini Asso 750V)

Személyzet: 6 fő

Fegyverzet: 4 db 7,7 mm-es géppuska (Lewis) és 2000 kg-nyi bomba vagy 1 db torpedó

Teljesítmények:

Végsebesség: 282 km/h

Csúcsmagasság: 5.000.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Emelkedőképesség: 3500 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.