PZL P.11
„Egy evolúciós zsákutca csúcsa”
Tervezés:
Az első világháború Európa-szerte hatalmas pusztítással járt, ezért a győztes hatalmak elhatározták - mindent megtesznek azért, hogy a ”nagy háború” soha ne ismétlődhessen meg. Az Egyesült Királyság és mindenekelőtt Franciaország úgy vélte, ezt úgy érhetik el, ha a harmadik európai nagyhatalmat, a háborút kirobbantó (vesztes) Németországot minden lehetséges módon megbüntetik, megelőzendő egy újabb háborús helyzet kialakulását.
Az országot lehetetlenül nagy kártérítés kifizetésére kötelezték és gyakorlatilag minden harcjármű és modern fegyverzet fejlesztését, valamint rendszerbe állítását megtiltották (paradox módon részben ez tette lehetővé a második világháború kirobbanását, amihez az is hozzájárult, hogy a német sérelmeket egyáltalán nem orvosolták). Az első világháború előtt Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia jelentős közös határral rendelkezett, ezért a háborút követően a monarchiát feldarabolták, szomszédait pedig sikeresen Magyarország ellen fordították.
A győztesek tudták, hogy képtelenek teljes bizonyossággal megakadályozni egy későbbi háború kitörését, ezért Németországot mesterségesen megerősített nemzetekkel vették körbe: délről Csehszlovákia, keletről pedig Lengyelország szolgált ütközőzónaként. Ezekben az országokban megerősítették a hadsereget és helyi fejlesztésű harcjárműveket terveztek, hogy egy jövőbeni konfliktusban (a remények szerint) külső támogatás nélkül is képesek legyenek szembenézni Németországgal.
E folyamat részeként 1928-ban Lengyelországban megalapították a Panstwowe Zaklady Lotnicze (lengyel; Állami Repülőgépgyárak, röviden PZL) vállalatot, amely először a francia Société des Avions Michel Wibault repülőgépgyártó Wibault 7-es modelljét gyártotta licencben. Hamarosan elkészült a Zygmunt Pulawski mérnök által tervezett PZL P.1-es, a lengyel cég első saját tervezésű vadászrepülőgépe. A P.1-es több előremutató részlettel rendelkezett: abban a korban, amikor a legtöbb típus még kétfedelű volt és favázra feszített vászonból készült, Pulawski egy tiszta fém, egyfedelű típust tervezett jellegzetes sirályszárnyakkal.
A P.1-esből mindössze 2 példányt építettek és később sem került sorozatgyártásba, mert a döntéshozók a típus spanyol ”V” hengerelrendezésű Hispano-Suiza motorja helyett egy Lengyelországban gyártott csillagmotort preferáltak. A PLZ következő modelljei közül az L.2-es futár-, az L.3-as nehézbombázó, az L.4-es utasszállító, az L.5-ös pedig sportrepülő volt (egyik sem készült jelentős számban), ezért a következő lengyel vadászgép a P.6-os lett.
Ennél a modellnél a lengyelek áttértek a brit Bristol Jupiter VI FH motor helyi változatára - ez ugyan kisebb teljesítményű volt, mint a korábbi spanyol erőforrás, de az újratervezett, fél-önhordó törzsnek és farokrésznek köszönhetően a P.6-os elődjénél könnyebb volt.
A P.6-os elődjéhez hasonlóan nem jutott túl a prototípus-fázison, mert az erőforrás korlátozott teljesítményét elismerve döntés született egy erősebb változat, a P.7-es rendszerbe állításáról (ennél a modellnél áttértek a nagyobb teljesítményű, turbófeltöltős Bristol Jupiter VIIF motorral, valamint a hengerek köré légellenállás-csökkentő Townend gyűrű került).
A P.7-esből 1932-33 között 151 példány készült, ezáltal ez a típus vált a lengyel légierő alapvető vadászgépévé, kiszorítva az első vonalból az egy évvel korábban készített, hasonló (szintén lengyel) PSW-10-eseket. Pulawski már 1929-ben folytatta a fejlesztést, létrehozva a P.7-eshez hasonló, de erősebb hajtóművel szerelt P.11-est.
Konstrukció:
A PZL P.11-es a P.6/P.7-es széria fejlettebb tagja volt, és mint ilyen, felépítése megegyezett elődeivel. A P.11-es is tiszta fémépítésű típus volt több modern megoldással, de a repülő továbbra is az első világháborús modellek lényegesen fejlettebb változatának számított, ezért az 1930-as évek új generációs típusaival (pl.: a brit Hawker Hurricane-nek vagy a német Messereschmitt Bf 109-essel) összehasonlítva már elavultnak tűnt.
A P.11-es jellegzetes, hegyes orral rendelkezett, amely köré Townend-gyűrű került: ezzel sikerült kellő mennyiségű levegőt vezetni a motorhoz, ugyanakkor a vadászgép légellenállása nem nőtt jelentősen.
A 7,55 méter hosszú, nyitott pilótafülkés P.11-es egyszerű, hátrafelé elkeskenyedő törzset kapott, amelyet már távolról fel lehetett ismerni. Az 1930-as években még a nagyhatalmak legújabb vadászgépei is kétfedelűek voltak (pl.: amerikai Boeing P-12, angol Gloster Gladiator), a P.11-es viszont már egyfedelűnek készült.
A lengyel repülőn nem a később elterjedt és máig szinte kizárólagosan használt középszárnyas megoldást használták (azaz a szárnyak nem a törzs közepéhez csatlakoztak), hanem egy megtört sirályszárnyat alkalmaztak. Ennek a megoldásnak az volt az előnye, hogy a pilóta lefelé közel tökéletes körkilátással rendelkezett, lévén a szárny nem eredményezett holtteret. Mivel a fémből készült szárnyak még nem voltak önhordóak, a P.11-es mindkét oldalán két-két támasztó rudat építettek be.
A repülő vezérsíkjai szintén hibrid típusúak voltak: alakjuk már egy modern (második világháborús) vadászgép farkára hasonlított, de a vízszintes vezérsíkokat még szintén támasztó rudakkal erősítették meg.Szárnyai és teljes terhelés mellett is 2 tonna alatti tömege révén a P.11-es rendkívül agilis típusnak számított, amihez hozzájárult hajtóműve is. A vadászgép első prototípusába még egy 515 lóerős Gnome-Rhone Jupiter IX ASb repülőgépmotor került, a sorozatgyártott példányokat viszont már a lengyelországi Skoda által gyártott Mercury IV.S2-essel szerelték fel. Ez az egysoros, 9 hengeres csillagmotor 560 lóerős teljesítményt adott le, amellyel a P.11-es 390 km/h-s végsebességre volt képes 5000 méteres magasságban.
A kétlapátos, Szomanski típusú, nem állítható légcsavarral szerelt vadászgép átesési sebessége meglepően alacsony, csupán 98 km/h volt, ezért rövid, füves kifutókról is üzemeltethették és a landolás lényegesen biztonságosabb volt a későbbi, gyorsabb külföldi vadászgépeknél.
A P.11-es merev (nem behúzható) futóművel rendelkezett: az első kerekeket a szárnyak főtartói alá építették be, míg a gép farokrésze alá egy rugózott farokcsúszó került. A repülő érdekes megoldása volt egy másodlagos üzemanyag-tartály, amelyet szükség esetén le lehetett dobni (ezáltal csökkentve a repülő tömegét, illetve mérsékelve a tűzveszélyt).
A P.11-esek fegyverzetét eredetileg 2 db 7,92 mm-es géppuska alkotta (ezeket a törzs két oldalára építették be), amelyet a fejlesztett modellen egy harmadikkal egészítettek ki. Emellett a repülőket fel lehetett szerelni két további 7,92 mm-es szárny-géppuskával és a módosított példányok 4 db, egyenként 12,5 kg-os légibombát is hordozhattak.
Szolgálatban:
A P.11-es első prototípusa, a P.11/I 1931 augusztusában emelkedett először a levegőbe, de ezt követően folytatódott a tervezés, mert a vadászgépben több hajtóművet is kipróbáltak (P.11/II, P.11/III). Az első ténylegesen gyártott változat az átmeneti P.11a volt, amelyet viszont csak a P.11b-k leszállítását követően készítettek el - ez utóbbi 50 db, Romániának gyártott P.11-est takart, amelyeket 525 lóerős I.A.R. 9K „Mistral”-lal (a Gnome-Rhone 9K helyi változatával) építettek.
A legfontosabb széria a P.11c volt a lengyel gyártású, 560 lóerős Bristol Mercury V.S2 motorokkal (a 80 db még erősebb, 595 lóerős P.11f-et Románia számára építették).
A P.11-es megjelenésekor (rövid ideig) a világ valószínűleg legfejlettebb sorozatgyártású vadászgépe volt, de a fentebb is említett új generációs típusok hamarosan lehagyták, ezért amikor 1939. szeptember 1-én kitört a második világháború, a lengyelek lehetetlen helyzetbe kerültek.
A Lengyelország elleni támadásban 1180 német vadászgép vett részt, nagy részük az ekkor a világ legjobbjának számító Messerschmitt Bf 109E „Emil” modell volt, míg Lengyelország teljes légiereje kb. 800 gépből állt, ebből mindössze 169 db volt vadászgép, szinte kizárólag a menthetetlenül elavult (de lengyel viszonyok között így is a legmodernebbnek számító) P.11-es.
A nyomasztó túlerő mellett a németek majdnem minden típusa gyorsabb volt a P.11-esnél (a Bf 109-es mellett a Bf 110-es nehézvadász, a Dornier Do 17-es és Heinkel He 111-es közepes bombázók is) és a gépágyús Bf 109-essel szemben a legjobban felfegyverzett P.11-esek is mindössze 4 (kétharmaduk csupán 2) géppuskával rendelkeztek, továbbá csak kisebb részükbe építettek rádiót.
A P.11-esek többsége ráadásul (a számos repült óra és a szűkös karbantartási keret miatt) leromlott állapotban volt - tetézte a bajt, hogy a német támadás első hullámának elsődleges céljai a repülőterek voltak, hogy a lengyel gépeket lehetőség szerint még a földön megsemmisítve teljes légi fölény mellett biztosíthassanak támogatást a földi csapatoknak. Meglepő, de mindezek ellenére a P.11-esek sikeresen vették fel a harcot a németekkel.
Ennek több oka volt. A masszív, nem behúzható futómű és az alacsonyabb sebesség miatt a P.11-esek nem igényeltek betonozott kifutót, ezért a repülőterek elvesztését követően is üzemeltethették őket. A P.11-es sebesség tekintetében ugyan messze elmaradt a Bf 109-estől, ám a német típus végsebességét (kortársaihoz hasonlóan) a manőverező-képesség rovására érték el, ezért a közelharcban a mozgékonyabb lengyel vadászok gyakran megtréfálták a német pilótákat.
A harcok hevességét mutatja, hogy a kampány végére az összes rendelkezésre álló lengyel gép kétharmada elpusztult - a pontos adatok nem ismertek, de valószínűleg 118 db P.11-es elvesztése árán a lengyelek 107-141 német repülőt semmisítettek meg, azaz a nácik minden P.11-es lelövéséért egy saját géppel fizettek (a P.11-es mellett a lengyelek rendelkeztek egy másik relatív modern típussal, a PZL.37-es könnyűbombázóval is).
Az elkeseredett lengyel védekezés azonban nem volt képes megfordítani a háború menetét és bár történtek kísérletek a P.11-es fejlesztésére, illetve leváltására, ezek nem realizálódtak időben.
Ezek közé tartozott a P.11g „Kobuz” vadászgép, amely a P.11-es zárt pilótafülkés, burkolt futóműves változata volt a korábbiaknál lényegesen erősebb, 840 lóerős hajtóművel és 4 db géppuskával. A P.11g első (egy P.11c-ből átalakított) példánya 1939. augusztus 15-én, alig több mint két héttel a világháború kezdete előtt emelkedett a levegőbe.
Lengyelországban megterveztek egy valóban modern, középszárnyas típust is, a PZL.50 „Jastrząb”-ot (illetve ennek alváltozatait), de ezekből szintén csupán néhány prototípus készült el, ezért soha nem kerültek sorozatgyártásba.
A P.11-eseket Lengyelország mellett Románia üzemeltette nagyobb számban, de néhány példány eljutott Bulgáriába és Lettországba is (később a zsákmányolt lett gépeket a Szovjetunióban is tesztelték). Összesen 325 db P.11-es épült, ezek közük egy Lengyelországból menekülő P.11a Hajdúböszörmény mellett szállt le, ezt a Budapesti Műszaki Egyetem (akkori nevén Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) később siklórepülők vontatására használta. A bal alsó fotón látható típus egy P.11f, a jobboldali egy P.24-es.
Műszaki adatok:
Név: PZL P.11c
Típus: vadászrepülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 7,55 m
Fesztáv: 10,72 m
Magasság: 2,85 m
Szerkezeti tömeg: 1.147.kg
Max. felszálló tömeg: 1.800.kg
Motor: légcsavaros, 560 Le-s (Bristol Mercury V.S2, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres, léghűtéses)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 4 db 7,92 mm-es géppuska (KM Wz 33, kettő-kettő a törzs oldalain, illetve a szárnyakban), lehetőség 4 db 12,5 kg-os bomba hordozására
Teljesítmények:
Végsebesség: 390 km/h (tengerszinten 300 km/h)
Csúcsmagasság: 8.000.m
Emelkedőképesség: 530 m/perc
Hatótávolság: 700 km