Mitsubishi Ki-21

„Feleségből barátnő, barátnőből esküdt ellenség”


Tervezés:

A Japán Birodalom, amely fél évszázaddal korábban még középkori társadalmi és ipari szinten állt, az 1900-as évek elejére óriási átalakuláson ment keresztül, ráadásul az ország az első világháborút követően is tovább erősödött.

Ezzel együtt megkezdődött a terjeszkedés, amelyhez ütőképes hadseregre volt szükség, ezért az 1920-as évektől a katonaságot hazai (japán) gyártású eszközökkel szerelték fel. Az egyik legnagyobb előrelépést a repülőgépipar könyvelhette el - a kezdeti gépek képességei még elmaradtak a világ vezető államainak típusaitól, az 1930-as években viszont megjelentek a korábbiaknál nagyobb teljesítményű repülők.

Ezekkel a harcjárművekkel számos sikeres bevetést teljesítettek és Japán, vagy más néven a Felkelő Nap Birodalma a Távol-Kelet legnagyobb erejévé vált. A náci Harmadik Birodalommal és a szintén fasiszta Olaszországgal szövetkező ország vezetése még tovább kívánta növelni a határokat és ezért hajlandóak voltak háborút indítani a nyugati hatalmak ellen is.

Ehhez a harcjárművek, így a repülők új generációjára volt szükség, mert míg a korábbi hódításoknál (pl.: Mandzsúriában vagy az szovjet-japán határháborúkban) a repülőgépek ellenséges gépek híján szinte zavartalanul repülhettek, a nyugati államoknak modern típusai voltak.

A kiváló teljesítmény mellett elvárás volt a rendkívül jelentős hatótáv is, mivel a gépek az óceánon csak kevés helyen szállhattak le. Ezen harcjárművek ikonikus képviselője volt a legendás Mitsubishi A6M „Zero” vadászgép, amely 500 km/h feletti végsebességgel rendelkezett, hatótávolsága pedig meghaladta a 3000 km-t, de emellett több további, hasonló kvalitású típust is építettek.

A tervezett harcokban a vadászgépek mellett a legkomolyabb szerep a bombázókra hárult, ezért a japánok 1936-ban egy, a korábbiaknál hatékonyabb, két-hajtóműves típusra írtak ki pályázatot (a korábbi Mitsubishi Ki-1-esek leváltására).

A leendő repülőtől nem vártak el jelentős bombaterhelést (minimum 750 kg-ot), de képesnek kellett lennie akár öt órán át a levegőben maradnia, ráadásul végsebességét legalább 400 km/h-ban határozták meg, ami rendkívül komoly elvárást jelentett.

A Nakajima és a Mitsubishi vállalatok két-két, kiértékelésre szánt prototípust készítettek, de a Ki-19-es és a Ki-21-es teljesítménye szinte azonos volt (a Nakajima típusa volt az erősebb, míg a Mitsubishié a gyorsabb). Mivel nem sikerült egyértelmű nyertest hirdetni, két-két újabb példányt rendeltek, melyeken a cégek több változatást eszközöltek - itt már egyértelmű volt a Mitsubishi Ki-21-es jobb teljesítménye, ezért ezt a típust rendelték meg.

Az új gép így a Ki-21 jelet kapta, de hivatalosan 97-es típusú nehézbombázóként azonosították. E repülőt - kortársaihoz hasonlóan - az amerikaiak is ellátták kódjellel (ezek mind női nevek voltak).

Eredetileg a Ki-21-esek a Jane nevet kapták, de Douglas MacArthur tábornok ezt megváltoztatta (mivel a feleségét is így hívták), ezért a gépet a Szövetséges hírszerzés Sally néven ismerte. Későbbi, fejlettebb változatait eredetileg külön gépnek hitték, ezért külön nevet is adtak neki, de valójában a Gwen-ek is Ki-21-esek voltak (erre később az amerikaiak is rájöttek, ezért utólag átkeresztelték őket Sally 3-ra).


Konstrukció:

A Ki-21-es, amely neve ellenére inkább közepes bombázó volt, a Zero-hoz hasonlóan megjelenésekor kiemelkedő teljesítményű gépnek számított. A teljesen fémből készült, karcsú típus tervezésekor aerodinamikailag kedvező formát választottak, ezáltal a gép hatásadatait maximálisra növelték.

A bombázó törzse relatív rövid volt (mindössze 16 méteres), fesztávolsága viszont meghaladta a 22 métert. A gép orrát üvegezték, így a bombázótisztnek jobb rálátása volt a célpontra.

Az üresen valamivel több mint 6 tonnás gép rendkívül hosszú, kifelé keskenyedő szárnyai és lekerekített szárnyvégei nemcsak nagy sebességet, de jó manőverező képességet is biztosítottak a Sally-knek. Az enyhén befelé dőlő (sirály-)szárnyak alsó bekötésűek voltak, külső merevítő rudakat nem használtak hozzájuk.

E bombázó a vadászgépekhez hasonló, lekerekített vízszintes- és egyetlen függőleges vezérsíkból álló, keskeny farokrészt kapott.

A korai sorozatgyártású példányokat Nakajima Ha-5-ös hajtóművek mozgatták - ezek új típusú, kétsoros (14 hengeres), léghűtéses erőforrások voltak, melyek egyenként 850 lóerős teljesítményre voltak képesek.

A Ki-21-esek futóműve is a kisebb vadászgépeket idézte: háromtengelyes, fordított tricikli (elől kettő, hátul egy tengely) elrendezést választottak, mindhárom tengelyre egy-egy abroncs került. A Sally-k abban is hasonlítottak a korabeli vadászgépekre, hogy kisméretű, hátsó kereküket nem lehetett behúzni - a vékony szárnyak miatt az első tengelyeket a hajtóművek burkolatába húzták vissza.

Új fejlesztésű bombázóként a Ki-21-esek nem csupán ejtő-fegyverekkel voltak felszerelve, de a korábbi típusokhoz képes önvédelmi képességeik is jelentősek voltak. A géppuskák helyzetét úgy határozták meg, hogy legalább eggyel bármilyen irányból érkező ellenséges gépet tűz alá lehessen venni.

Ehhez egy Type 89-es géppuska került az orrba (elölről), egy a törzs alá (alulról), egy a törzs hátsó részére (ferdén felülről), egy pedig a gép farkának végére (a hátulról érkező támadók ellen).


Szolgálatban:

A Ki-21-es első prototípusa 1936. december 13-án emelkedett a levegőbe, egy évvel később rendelték meg az első gépeket, melyeket 1938 augusztusában állítottak szolgálatba. A nyolc Ki-21-es prototípust az első jelentősebb sorozat, a Ki-21-Ia követte, de később is jelentek meg modellek, mert a gyár időközönként aktualizálta a típust.

A Ki-21-Ib-n áttervezték a gép farokrészét és megváltoztatták a bombakamrát, valamint egy ötödik, kiegészítő géppuskát szereltek fel, míg a Ki-21-Ic-nél az üzemanyag mennyiségét-, ezáltal a hatótávolságot növelték.

Idővel a korábban használtnál erősebb motorok váltak elérhetővé, ezért a bombázóból kialakítottak egy második sorozatot is (ennek a szériának az első képviselője négy Ki-21-II volt, 1940-ben). A második sorozatból két fő változat épült: mind a Ki-21-IIa, mind pedig a Ki-21-IIb a korábbiaknál jóval erősebb (850 helyett 1500 lóerős) motorokat kapott, melyek megnövelték a gép sebességét.

További fejlesztés volt, hogy a Ki-21-IIb-k üvegezett hátsó részét egy forgatható toronnyal váltották le, benne egyetlen nehézgéppuskával (ld. lent). Ezen kívül egyetlen változat épült: az MC-21-eseket Ki-21-Ia-k átalakításával hozták létre - e típus egy polgári utasszállító volt.

A Ki-21-es a japánok egyik legjobb második világháborús bombázója volt, amely ráadásul (helyi viszonylatban) nagy számban állt rendszerben: a Mitsubishi és a Nakajima összesen 2064 db-ot gyártott belőle (ebből 1262 db volt Ki-21-II-es, 100 pedig átalakított MC-21 (a háború végi, rendkívüli teljesítményű típusok egy része, például a Kjúsú J7W el sem jutott a sorozatgyártásig).

A bombázót először az 1938-as második japán-kínai háborúban vetették be, ahol remekül szerepelt, igaz, ekkor még kevés példányt használtak. A Ki-21-esek szinte minden fronton felbukkantak, de idővel kiderültek hiányosságai is - a legtöbb japán géphez hasonlóan a Sally-k rendkívüli sebességét és hatótávolságát is a védelem rovására érték el, ami komoly harctéri veszteségekben csapódott le.

Emiatt a típust fokozatosan kivonták az első vonalból és szállítási, kiképzési feladatokra vezényelték őket, de egyes elit alakulatok is Ki-21-eseket használtak, a háború végén pedig több kamikaze-támadásokban pusztult el.

A korszak japán gépeinek előnyeit és hátrányait kiválóan reprezentáló Ki-21-eseket Japán mellett kis számban Indonézia és Thaiföld is használta és ebből alakították ki a Mitsubishi Ki-57-es utasszállítót is.


Műszaki adatok:

Név: Mitsubishi Ki-21

Típus: nehéz (valójában közepes) bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,00 m

Fesztáv: 22,50 m

Magasság: 4,85 m

Szerkezeti tömeg: 6.070.kg

Max. felszálló tömeg: 10.600.kg

Motor: légcsavaros, 4 db, egyenként 1500 Le-s (Mitsubishi Ha-101)

Személyzet: 5-7 fő

Fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Type 1, a toronyban), 4 db 7,7 mm-es géppuska (Type 89, a törzs elején, alsó részén, hátán és farkán), maximum 1000 kg bombateher

Teljesítmények:

Végsebesség: 485 km/h

Csúcsmagasság: 10.000.m

Emelkedőképesség: 454 m/perc

Hatótávolság: 2700 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.