Jakovlev Jak-1
„Az első fecske”
Tervezés:
Oroszország sosem volt a repülőgépgyártás kedvelt célpontja, így nem is alakult ki a franciáéhoz, britekéhez vagy az amerikaiakéhoz hasonló, inspiráló légkör, de hazai tervezői révén az ország az 1900-as évek elején az avionikai fejlesztésekben mégis az élvonalba tartozott.
Az első világháborút követően megalakult Szovjetunióban az ideológiai szempontok kerültek előtérbe, ez pedig rendkívül károsan hatott a repülőgép-iparra: egyesek (pl.: Igor Sikorsky) külföldre menekültek, számos tehetséges tervezőt pedig ellehetetlenítettek.
Az 1930-asévek elején azonban - részben a növekvő nemzetközi feszültség hatására - a kommunisták változtattak korábbi elveiken.
Megkezdődött a repülés népszerűsítése - számos propaganda-célú küldetést hajtottak végre és modernizálták a légierő gépparját is - emiatt az 1930-as évek elején a legnagyobb számban rendelkezésre álló típus a Polikarpov I-15-ös kétfedelű lett. Ennek korlátozott teljesítménye miatt (vele szinte egy időben) gyártásba került a Polikarpov I-16-os is: ez már egyfedelű konstrukció volt, de továbbra is egy hatalmas csillagmotor hajtotta és részben nyitott pilótafülkét kapott.
A spanyol polgárháborúba küldött I-16-osok kezdetben sikeresen szerepeltek, de amikor megjelent a modern német Bf-109-es vadászgépek, az üldözőkből üldözöttek lettek.
Mivel érdemben sem az I-16-os, sem pedig az I-15-ösből továbbfejlesztett I-153-as teljesítményét nem lehetett növelni, a döntéshozók 1938-ban megrendeltek egy ezeknél lényegesen nagyobb teljesítményű, együléses vadászgépet (elsősorban az I-16-os kiváltására).
A négy pályázat közül az Alekszandr Szergejevics Jakovlev által alapított Jakovlev tervezőiroda prototípusa került ki győztesen - annak ellenére, hogy ők korábban csak vitorlázó-repülőket és könnyű típusokat terveztek (igaz, a kisméretű, UT-1-es kiképzőgépből több mint 1200 készült a szovjet légierő és a haditengerészet részére).
Az első Jakovlev-vadászgép jelölése kezdetben I-26-os volt (az ”I” az orosz isztribityel; vadász szó rövidítése volt és gyártótól függetlenül használták), később viszont az új irányzatnak megfelelően a típust a gyártóról átnevezték Jak-1-re (hasonlóan a LaGG-1-hez és a MiG-1-hez).
Konstrukció:
A korábbi szovjet típusokkal szemben a Jak-1-es valóban modern vadászgépnek számított mind felépítését, mind pedig teljesítményét tekintve. Az egyik legnagyobb előrelépést a ”V” hengerelrendezésű motor jelentette.
Ez a korábbi (az I-15-ben és I-16-ban is használt) típusok még kis teljesítményű, de nagy méretű csillagmotorjaival szemben nemcsak erősebb, de a lényegesen keskenyebb is volt. Ez utóbbi lehetővé tette, hogy a gép orr-részét áramvonalasra tervezzék, a kisebb légellenállás pedig nagyobb teljesítményt indukált.
E típus vegyes, fa-fém konstrukció volt: a gép vázát acélcsövekből állították össze, a szárnyak még furnérból készültek, viszont ezek már az új európai és amerikai vadászgépekre hasonlítottak, bár a szárnyvégek felé azoknál jobban elkeskenyedtek (megtalálható volt rajtuk a szárnyak enyhe ”V” beállítása és a lekerekített szárnyvégek is).
A típus farokrésze sem tért el a kortárs típusoktól: a szovjet gépen is két lekerekített vízszintes és egy függőleges vezérsíkot alkalmaztak.
A típust egy Klimov M-105PA motor emelte a levegőbe. Ez tulajdonképpen a Klimov gyár M-100-as (a francia Hispano-Suiza 12Y licencgyártású változatának) továbbfejlesztett, turbófeltöltős variánsa volt, annál nagyobb teljesítménnyel.
A V12-es, vízhűtéses egység ereje 1100 lóerő volt, ez közel 600 km/h-s végsebességet tett lehetővé, de teljesítménye nagyobb magasságban leromlott.
A gép hárompontos futóművet kapott, amely még a korábbi elrendezés szerint került beépítésre: a két nagyobb, első kereket a Jak-1-es a szárnyba húzta be, a harmadik kerék hátra került.A Jakovlev vadászgép eredeti fegyverzete két géppuskából és egy gépágyúból állt. Utóbbi, egy 20 mm-es SVAK gépágyú a légcsavarkúp közepén át tüzelt (ezt a ”V” hengerelrendezés tette lehetővé). A gépágyú kiegészítéseként 2 db géppuskát szereltek a motor borítására, a pilótafülke elé (a szovjetek pontatlanságuk miatt nem kedvelték a szárnyakra szerelt gépfegyvereket és a legtöbb géppuskát a súlycsökkentés miatt leszerelték).
Szolgálatban:
A Jak-1-es első prototípusa, még I-26-I jelöléssel először 1940. január 13-án emelkedett a levegőbe. A típust eredetileg az 1350 lóerős Klimov M-106-os hajtóművel kívánták felszerelni, de ez ekkor még nem állt rendelkezésre, ezért helyette a kisebb teljesítményű M-105-öst használták.
Emiatt a 640 km/h-ra tervezett végsebességet nem sikerült elérni és a hűtési rendszer hibái miatt a tesztek alatt 15 esetben kényszerleszállást kellett végrehajtani (április 27-én a prototípus lezuhant, megölve a tesztpilótát).
A sorozatos bukások ellenére a fejlesztést nem állították le, igaz, ennek részben az volt az oka, hogy a többi szovjet tervezőiroda (a LaGG, a Polikarpov és a MiG) vadászgépei szintén tökéletesítésre szorultak.
A hibák kijavítása után, 1941-ben meg kívánták kezdeni a sorozatgyártást, de a náci Harmadik Birodalom ekkor indította meg a Barbarossa hadműveletet a Szovjetunió ellen. Biztonsági okokból a kommunisták a kulcsfontosságú gyárakat az Urálon túli, biztonságos belső területekre költöztették (a Jakovlev gyár új helyszíne Kamenszk-Uralszk lett).
A problémák ellenére a gyártás kevesebb, mint két hónappal később megkezdődött és a kész példányok egyből a frontvonalra kerültek (a korai gépek a jelentős német túlerő miatt néhány nap alatt elpusztultak).
A szovjet gépek fejlettsége messze elmaradt a németekétől, ám a Jak-1-es kis magasságban hatékonyan tudta felvenni a harcot a Bf-109-esekkel (ennek oka elsősorban könnyű szerkezetéből adódó jobb manőverező-képessége volt, mivel a gyorsabb német típusok lomhábbak voltak).
A Szovjetunió fölötti, jellemzően 4000 méter alatt megvívott légiharcokban a Jak-1-es ugyan a Bf-109-es méltó ellenfelének bizonyult, de a veszteségek is magasak voltak, ezért elkészült egy továbbfejlesztett modellt, a Jak-1B.
Utóbbi vadászgépben a két géppuskát egyetlen 12,7 mm-es Berezin BSz nehézgéppuskára cserélték, a szárnyakra 6 db RSz-82-es nem irányított rakétát szereltek, megnövelték a páncélzat mennyiségét és az új, 1260 lóerős M-105PF motort építették be. Több részegységet zsákmányolt Bf 109-esekből vettek át: ilyen volt többek között a modernebb célkereszt, viszont a korábbiaknál jobb kilátást biztosító buborék-kabintetőt használtak (emellett készültek kétüléses kiképző-példányok, Jak-7UTI néven).
Az európaiakhoz képest fejletlen, de éppen emiatt olcsóbban gyártható és könnyen karbantartható típus csak rövid ideig állt szolgálatban: már 1942-ben kezdte felváltani a Jak-7-es.
A gyártás 1944-ig tartott és összesen mintegy 8700 gép készült el, nagyban segítve a túlélést a kritikus hónapokban. A típus további előnye volt, hogy jelentősen tovább tudták fejleszteni: így jött létre a Jak-1-hez megszólalásig hasonlító Jak-3, Jak-7 és Jak-9-es (ezek együttes példányszáma meghaladta a 36000-et - ekkora sorozatban a világháború alatt csak az Iljusin Il-2/Il-10-es épült.
A típus továbbfejlesztési lehetőségeit mutatta, hogy a világ két sikeres, dugattyús motorral hajtott vadászgépéből átalakított sugárhajtóműves vadászgépe közül az egyik erre a típusra épült: a Jak-15-öst a Jak-3U-ból hozták létre, amely szintén a Jak-1-esből eredeztethető.
A Jakovlev Jak-1-esek a második világháborút követően néhány évig még rendszerben álltak (a Szovjetunió mellett több csatlós országban), de az 1950-es évek elején selejtezésre kerültek, de ekkorra megalapozták a Jak-38-ast is gyártó Jakovlev iroda hírnevét).
Műszaki adatok:
Név: Jakovlev Jak-1
Típus: vadászrepülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 8,48 m
Fesztáv: 10,00 m
Magasság: 3,00 m
Szerkezeti tömeg: 2.375.kg
Max. felszálló tömeg: 2.890.kg
Motor: légcsavaros, 1 db, 1100 Le-s (Klimov M-105P, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (SVAK, az orrban), 2 db 7,92 mm-es géppuska (SKASz, az orr fölött)
Teljesítmények:
Végsebesség: 600 km/h
Csúcsmagasság: 10.000.m
Emelkedőképesség: 1200 m/perc
Hatótávolság: 850 km