Hawker Tempest

„Pusztító szél 2.0”


Tervezés:

Az 1930-as évek elején az Egyesült Királyság a vadászgépek új generációját állította rendszerbe (ezek már egyfedelűek voltak és a korábbiaknál nagyobb, 1000 lóerő körüli teljesítménnyel rendelkeztek).

A többi nagyhatalomhoz hasonlóan a britek sem csak egyetlen típust fejlesztettek, így ha az egyik gép el is érte a fejleszthetősége határát, az ország akkor sem vált sebezhetővé. A két legismertebb típus a Supermarine Spitfire és a Hawker Hurricane volt: közülük ez utóbbi repülő volt a fejletlenebb: törzse részben még vászonból készült és teljesítménye is elmaradt a Spitfire-től (ennek ellenére a háború első időszakában jó szolgálatot lett).

A Hurricane legnagyobb problémája az érdemi fejleszthetőség hiánya volt: emiatt a Hawker vállalat már a Hurricane sorozatgyártásának megkezdése előtt megkezdte a típus utódjának kifejlesztését. A leendő gépet két változatban, párhuzamosan fejlesztették „N”, illetve „R” jelzéssel (előbbinél a hajtóművet a Napier, utóbbinál a Rolls-Royce szolgáltatta).

A Hawker vállalat típusával elindult az 1938-ban kiírt F.18/37-es pályázaton, amely egy rendkívül amibiciózus programot takart: egy olyan elfogó vadászgépet igényeltek, melynek végsebessége eléri a 644 km/h-t és fegyverzetét 12 géppuska alkotja.

E fejlesztés eredménye lett a Hawker Typhoon, amely a teszteken valóban rendkívüli teljesítményt nyújtott, mégis csalódásnak számított. Azért, hogy a kellő stabilitást szavatolják (és a jelentős fegyverzet lőszerkészletét elhelyezhessék), a Typhoon szárnyát szokatlanul vastagra tervezék - ezáltal nagy magasságban a gép teljesítménye erősen leromlott. A Typhoon később rendkívül hasznos alacsonytámadó vadászgéppé vált és 1941-ben ez volt a britek egyetlen olyan típusa, amely képes volt a német Focke-Wulf Fw 190 „Würger”-ek elfogására, eredeti feladatukat azonban nem tudták betölteni - szükség volt egy másik vadászgépre.

A Hawker vállalat ezért az 1941-es (az F.10/41-es) kiírásra e típus áttervezett szárnyú változatával pályázott (ekkor a leendő gépet még egyszerűen Typhoon Mk II-esnek nevezték). Bár a Hawker tervezete gyakorlatilag készen állt, a hajtóművek szállítása bizonytalan volt, emiatt a hat megrendelt prototípus közül két gépet a Napier Sabre, kettőt a Bristol Centaurus, kettőt pedig a Rolls-Royce Griffon egy-egy változatával szereltek fel.

A végső változatot Napier Sabre motorral tervezték felszerelni: a gépet Hawker Tempest-nek nevezték el, melynek jelentése szélvész, vihar (a gép elődjének neve forgószél volt).


Konstrukció:

A Tempest több részletében hasonlított a Spitfire-höz és a Typhoon-hoz, amiből kifejlesztették, de azoknál nagyobb teljesítményű volt és orvosolták rajta elődje hibáit. A rendkívül erős és nagyméretű hajtómű miatt a pilótafülkét a Tempes-nél is hátrébb kellett tolni (hasonlóan a kortárs amerikai Vought F4U „Corsair” vadászgéphez), ezért a landolás nehéz és veszélyes művelet volt (mivel a pilóta látóterét a nagyméretű orr-rész jelentősen leszűkítette).

Hossza ellenére a Tempest frontrésze relatív karcsúnak számított, mivel motorja nem csillag-, hanem ”H” hengerelrendezésű volt - ezáltal csökkent a gép légellenállása, ugyanakkor a nagyméretű motorhűtőt csak az erőforrás alatt tudták elhelyezni (ami viszont többlet-légellenállást generált). A sérülékeny hűtő az alacsonytámadásra használt Typhoon-nál problémákat okozott, a hagyományos vadászgép-szerepkörben bevetett Tempest-nél viszont kevésbé volt fontos.

A Typhoon-hoz képest a Tempest legnagyobb erénye átdolgozott szárnya volt. Utóbbi típus szárnyait elődjénél lényegesen vékonyabbra tervezték, ami csökkentette a légellenállást és növelte a manőverező-képességet.

A Tempest-nél elvetették a Spitfire-ön és a Typhoon-on is alkalmazott lekerekített szárnyvégeket is és helyettük szögletes elemeket használtak (akárcsak az angol Bf 109-esen vagy az FW 190-esen). A Tempest farokrésze hagyományos kialakítású volt két vízszintes és egyetlen függőleges vezérsíkkal.

E típus rendkívül erős hajtóművet kapott: a Napier Sabre erőforrás egy (”H” hengerelrendezésű) 24 hengeres, vízhűtéses egység volt, amelynek minden változata legalább 2000 lóerős teljesítmény leadására volt képes - ezáltal a Sabre (és vele együtt a Tempest) a világ egyik legerősebb repülőgép-hajtóművének számított.

A Tempest szolgálatba állításakor már megjelentek az orrkerekes repülőgépek, a brit típus azonban a szárnyak alatti két tengely mellett egy bolygókerekes farokfutóval rendelkezett: így a földön a repülő hátrafelé dőlt, megelőzve a nagy átmérőjű légcsavar földbe csapódását.

A Tempest tervezésekor már ismert volt, hogy a gépágyúk a kiskaliberű gépfegyvereknél lényegesen nagyobb romboló-erőre képesek, ezért e vadászgépet 4 db 20 mm-es Hispano gépágyúval szerelték fel. Emellett lehetőség volt 2 db 227 kg-os (vagy 1 db 454 kg-os) gravitációs légibomba vagy ledobható üzemanyag-tartály szállítására is (a második világháború után a Tempest-eket már 8 db RP-3-as nem irányított rakétával is felszerelhették).


Szolgálatban:

A Tempest prototípusai közül az első (a Mark V MH595 jelű, Napier Sabre II-es motorral) 1942. szeptember 2-án emelkedett először a levegőbe és rendkívül kedvező eredményeket produkált: (a Hawker gyár reményeit beigazolva) a Tempest egy olyan Typhoon-ná vált, amelynél kiküszöbölték elődje hibáit.

A prototípushoz képest kissebb változtatások azért történtek: az első sorozatgyártású példányokon a korábbi személyautós (oldara nyíló ajtajú) pilótafülkét a lényegesen jobb körkilátást biztosító buborék-kabintetőre cserélték és jelentősen növelték a függőleges és vízszintes vezérsíkok méretét.

Az eredeti hajtómű szállítása azonban nem volt kellően gyors, ezért végül az eredeti Tempest Mk V (korai széria) mindössze 100 gépet takart: a későbbieket már módosított hajtóművel és rövid csövű gépágyúkkal szerelték fel (további 701 példány).

A típusból ezen kívül gyártásba került a Tempest F Mk II, Bristol Centaurus hajtóművel (452 példány), valamint 142 db Tempest F Mk VI Sabre V-ös erőforrással (előbbit könnyen fel lehetett ismerni kétsoros csillagmotorjáról, melytől a típus orra henger alakúvá vált).

A Tempest FB Mk II a vadász-bombázó modellt jelölte, valamint a háború után az első sorozat egyes példányait célzsák-vontatásra alakították át (Tempest TT Mk 5 néven).

A Tempest 1944-ben mutatkozott be, ezért a típusból csupán 1702 darabot gyártottak. A gépeket kezdetben főleg földi célpontok ellen és haditengerészeti felerítésre használták, valamint a V-1-es szárnyas bombák elpusztítására (a rakéta mellé érve szárnyukkal megbillentették a bombát, amelyek vezérlése meghibásodott és a földbe csapódtak): az ilyen módon elpusztított V-1-esek harmadát Tempest-tel hajtották végre.

A Tempest-eket elősorban mélységi felderítésre használták (érdekes módon felhasználás után nem dobták le a kiegészítő üzemanyag-tartályaikat).

A Tempest kiváló típusnak számított, még a legendás (sugárhajtású) Messerscmitt Me 262-es lelövésére is alkalmas volt, igaz, a német sugárhajtású típusok repülőtéren való megsemmisítésének terve (az erős légvédelem miatt) kudarcot vallot és számos birt gép megsemmisült.

Sikerének köszönhetően a típust a második világháború után is szolgálatban tartották és az Egyesült Királyság mellett India, Pakisztán és Új-Zéland is rendszeresítette (Kanada tesztelésre átvett egyetlen Tempest-et, de ezt nem követték további gépek).


Műszaki adatok:

Név: Hawker Tempest V

Típus: elfogó vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 10,26 m

Fesztáv: 12,49 m

Magasság: 4,90 m

Szerkezeti tömeg: 4.195.kg

Max. felszálló tömeg: 6.190.kg

Motor: dugattyús, 2180 Le-s (Napier Sabre, ”H” hengerelrendezésű, 24 hengeres, vízhűtéses)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Mark II Hispano, a szárnyakban), lehetőség 2 db 227 kg-os (vagy 1 db 454 kg-os) bomba vagy 8 db 76,2 mm-es RP-3-as nem irányított rakéta hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: >695 km/h

Csúcsmagasság: 11.125. m

Emelkedőképesség: 1434 m/perc

Hatótávolság: 1190 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.