Caproni Ca.310
„Egyhelyben toporgó fejlesztés”
Tervezés:
Annak ellenére, hogy Olaszország a XX. század kezdetén elsősorban mezőgazdaságból élő, minimális gépiparral rendelkező ország volt, a hadihajó- és repülő-gyártásban meglepően aktívnak számított - utóbbiban fontos szerepet játszott Giovanni Battista Caproni olasz mérnök.
Caproni 1907-ben szerzett mérnöki diplomát a Müncheni Tudományegyetemen, majd egy évvel később doktorált. Tanulmányai alatt találkozott a román Henri Marie Coanda repülőgép-tervezővel (a Coanda-hatás felfedezőjével), mielőtt 1908-ban visszatért volna Milánóba. Itt Caproni még 1908-ban repülőgépgyárat alapított és 1910-re megépítette első típusát, a Caproni Ca.1-est. Ez egy igen kezdetleges kétfedelű típus volt, amely 1910. május 27-én repült először. A teszt alapvetően sikeres volt, de leszállásnál a Ca.1-es a földnek csapódott és súlyosan megrongálódott, ezért bár kijavították, soha többé nem emelkedett a levegőbe.
Caproni következő terve egy, az elődjéhez hasonlóan szintén Caproni Ca.1-es nevet viselő kétfedelű típus volt, amely kifejezetten az olasz légierő számára készült, bombázógépként. Az 1914-es Ca.1-es ma már furcsának tűnhet 3 db, húzó-toló elrendezésű hajtóművével, azonban ekkor még nem léteztek kiforrott elrendezések és a 162 példányban épített bombázó rendkívül sikeresnek számított. Caproni a háború alatt fejlesztette a típust, megalkotva több alváltozatot (köztük a legsikeresebb Ca.5-öst) és az első világháború után is folytatta ezen típusok gyártását és fejlesztését, igaz, ekkor már utasszállító, illetve postagép szerepkörben.
Amikor az 1920-as évek elején a Benito Mussolini vezette olasz fasiszták magukhoz ragadták a hatalmak, egyik fő céljuk egy új római világbirodalom megalkotása volt, a tervezett hódításaikhoz pedig ütőképes haderőre volt szükségük. Mivel a diktatúrát külföldi országok nem támogatták (Németországban például Adolf Hitler csak egy évtizeddel később vette át a hatalmat), az olasz haderőt a helyi cégeknek kellett ellátniuk új fegyverzettel és felszereléssel. Ez azért is logikus döntés volt, mert (ahogy a németek esetében), az olasz fasisztákat is a különböző nagy iparvállalatok manipulálták, maximalizálva a megrendeléseiket.
A Caproni vállalat, amely addig kis sorozatokban gyártott oktató repülőket, túragépeket és többcélú polgári gépeket, egyre nagyobb részben a katonai igényeket szolgálta. A cég több (kétfedelű) vadászgépet, valamint alacsonytámadó repülőt is tervezett (Ca.70, Ca.114, CH.1, illetve Ca.301), de ezeket a területeket más olasz repülőgép-gyártók (köztük a Breda, a Fiat és az IMAM) lefedték (kivéve a Reggiane-vel közösen fejlesztt Re.2000 „Falco I”-est).
A (sikertelen) vadászgépek mellett a Caproni 1935-ben kifejlesztette egy kisméretű, ám fejlett polgári utasszállító repülőgép prototípusát, a Ca.306-ost, amelyet Caproni Ca.308 „Borea” (olasz; északi szél) néven gyártani kezdtek, igaz, a típusból mindössze 7 példányt építettek, amelyből kettőt az olasz légierő gyarmati feladatokra megvásárolt.
A Caproni elkészítette a hárommotoros, már megjelenésekor elavult Ca.133-ast (a Ca. 101-es feljavított változatát, amely maga is a Ca.97-es modernizált variánsa volt), de emellett a Ca.308-ast felhasználva megtervezett egy modern kétmotoros repülőgépet is, a Caproni Ca.309 „Ghibli”-t (olasz; sivatagi szél). Hamarosan azonban a Ca.309-es építését is leállították, mert megjelent továbbfejlesztett utóda, a Ca.310-es, amely elődjére épült és folytatta a korábban megkezdett becenév-adási hagyományt is - e típus a Libeccio becenevet kapta, amelynek jelentése: délnyugati szél.
Konstrukció:
A Ca.310-es gyakorlatilag egy kiragadott típus: a Caproni repülőgépgyár több mint fél tucat hasonló gépcsaládot tervezett (ld. „Szolgálatban” bekezdés) és minden típus több alváltozatban épült, azonban mindegyik modell ugyanazt az általános elrendezést követte, ezért gyakorlatilag egyetlen fejlesztési sort alkottak.
E repülők, köztük a Ca.310-es relatív későn jelentek meg (a Libeccio első prototípusa 1937-ben emelkedett a levegőbe), azonban a gépek alapvetően modernnek számítottak. Ellentétben a Ca.97/Ca.101/Ca.133/Ca.148 vonallal, a Ca.310-es és társai már nem dúcokkal merevített felső szárnyakat kaptak, hanem alsó bekötésű, lekerekített, aerodinamikailag lényegesen kedvezőbb önhordó szárnyakat, amelyek a korábbiaknál nagyobb sebességet tettek lehetővé. A típus farokrésze egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsíkból állt.
A teljesen zárt, előrenyúló, üvegezett orral gyártott Ca.310-es ráadásul már acél csővázból készült fém burkolattal, de a farokrész még favázas volt furnérlemez (a kormányfelületeken feszített vászon) burkolattal, akárcsak a gép szárnyai.
A Ca.309-est eredetileg részben polgári gépnek tervezték, ezért 2 db mérsékelt teljesítményű (egyenként 390 lóerős) 6 hengeres Alfa Romeo 115-II soros motorral látták el. Az utód Ca.309-es csillagmotorokat kapott, amelyek nagyobb átmérőjük miatt növelték a repülőgépek légellenállását, de az áramvonalas motorburkolat és az a tény, hogy az új Piaggio Stella P.VII C.16/35 típusú egységek teljesítménye egyenként 470 lóerő volt, jelentősen (250 km/h-ról 365 km/h-ra) növelte a típus végsebességét.
A nagyobb végsebesség elérésébe az is szerepet játszott, hogy elődjével szemben a Libeccio már behúzható első futószárakkal rendelkezett (a kerekek csak besüllyedtek a hajtómű burkolatába, emellett a hátsó bolygóműves támasztókereket nem lehetett behúzni).
A Ca.310-es többcélú gépnek épült: alapvetően háromüléses könnyű bombázóként kívánták alkalmazni, de felderítésre és kisebb terhek szállítására is alkalmas volt (a személyzet a szárnyak mögötti ajtókon át juthatott be a repülőbe). A repülőgép védelmét 3 db 7,7 mm-es Brefa SAFAT géppuska alkotta; ezek közül egy-egy előretüzelő géppuska került a szárnyakba, míg a harmadik géppuska a felső toronyba. A típus 450 kg-nyi bomba szállítására volt képes.
Szolgálatban:
Ahogy fentebb is olvasható, a Ca.310-es 1937 áprilisában emelkedett először a levegőbe. A típus elődjét, a Ca.309-est Olaszország mellett Bulgária, Norvégia és Paraguay vásárolta meg. Papíron a Ca.310-es és az előd Ca.309-es közötti egyetlen jelentősebb különbség a nagyobb teljesítményű hajtómű és az ebből következő magasabb végsebesség volt, ezért az olaszok nagy reményeket fűztek a Libeccio-hoz. 1938-ban 16 db Ca.310-es a Spanyol polgárháborúban élesben teszteltek és a típusból több ország vásárolt kisebb tételeket.
A típus teljesítménye azonban lényegesen elmaradt a várttól, amire jó példa volt a Magyarország által vásárolt 36 gép: a magyarok eredetileg 700 lóerős motorokkal kívánták megvásárolni a típust, amely a 470 lóerős motorokkal a vártnál lényegesen rosszabb teljesítményt nyújtott. A 36 gépből egy már az átrepülésnél (még Ausztriában) lezuhant. A tesztek során a magyarok számos hiányosságot feltártak és miután egy további példány megsemmisült, egy tesztgép híján minden példányt visszaadtak az olaszoknak és a gépek árát beszámították a Ca.135-ösök vásárlásakor.
Más országok rendelései sem voltak sikeresebbek: a 24 gépes megrendelését Norvégia visszamondta, miután a tesztpéldányok kiábrándítóan lassúnak bizonyultak. A Ca.310-esből az alapváltozat mellett egyedül a Ca.310 „Idro” úszótalpas modell készült el (később ebből alkották meg a Ca.316-ost), a fejlesztett Ca.310bis prototípus viszont az utód Ca.311-es alapjául szolgált. Utóbbi típusból két variáns készült, a Ca.311 bázismodell mellett a Ca.311M, amely üvegezés nélküli orral rendelkezett.
A következő lépcsőt a Ca.313-as jelentette (a Ca.312 a Norvégiának eladott, soros motorral szerelt Ca.310-eseket jelölte), a korábbiaknál nagyobb, egyenként 730 lóerős Isotta Fraschini Delta fordított ”V” hengerelrendezésű motorokkal (ez a típus már a második világháború kitörését követően, 1939 decemberében repült először).
E fejlesztési sort a Ca.314-es zárta (szintén Isotta Fraschini Delta hajtóművekkel, ld. jobbra), de e sorozattal párhuzamosan olasz megrendelésre a Caproni elkészítette a nagyobb méretű és lényegesen erősebb Ca.135-ös sorozatot is (ez könnyen felismerhető kettős függőleges vezérsíkjáról).
A Ca.135-ös hasonló utat járt be, mint a Ca.310-es és utódai: e típusból többek között Magyarország is rendelt (a már említett Ca.310-es gépbeszerzés pótlására), de a megrendelt 1200 lóerős motorok helyett a sorozatgyártású példányok csupán 1000 lóerős motorokat kaptak, ezért a magyarok törölték megrendelésüket.
A Ca.306-Ca.316 sorozatok alapvetően kudarcot jelentettek, annak ellenére, hogy a több sorozatból külön-külön kb. 250-350 példányt gyártottak (összesen több mint 1000 db-ot). A repülők olasz viszonyok között modernnek számítottak, de hibrid építési megoldásaik számos műszaki problémához vezettek, önvédelmi képességük és sérülésálló-képességük csekély volt, ráadásul minimális bombaterhük miatt nem tudtak komolyabb pusztítást véghez vinni.
A gépeket leginkább az elérhető nagy teljesítményű hajtóművek hiánya korlátozta: méretük és építési módjuk miatt a repülők igen könnyűek voltak (a Ca.309-es alig 2 tonnát, a Ca.310-es 3 tonnát, de még a Ca.314-es is mindössze 4,5 tonnát nyomott), viszont a hasonló típusok szinte kizárólag 1000 lóerős vagy még nagyobb teljesítmény hajtóművekkel repültek.
Technikailag léteztek hasonlóan kis teljesítményű és lassú kétmotoros kortárs típusok (pl.: a brit Avro Anson), ám ezeket szinte kizárólag másodlagos feladatokra használták, míg a Ca.310-es sorozatnak frontvonalbeli felderítőként és bombázóként kellett helytállnia. A Libeccio és utódai azonban csak abban az esetben tudtak mérsékelt eredményeket felmutatni, ha a célterület nem rendelkezett sem erős földi légvédelemmel (tekintettel a csekély bombakioldási magasságra és elavult műszerezettségre), sem pedig ellenséges vadászgépekkel (hasonlóan a Ca.133-ashoz).
A második világháború második felében a Caproni repülőgépgyár még megtervezett néhány prototípust, de sem ezek, sem a világháborút követően gyártott tervezetek nem kerültek sorozatgyártásba és az ekkor már Societá Caproni e Comitti nevet viselő vállalat 1950-ben csődbe jutott, ezért felszámolták, igaz, a hajtómű nélküli vitorlázó repülőket gyártó üzletág, a Caproni Vizzola csak 1983-ban szűnt meg, miután az Agusta (ma AgustaWestland) helikoptergyártó felvásárolta.
Műszaki adatok:
Név: Caproni Ca.310 „Libeccio” (délnyugati szél)
Típus: többcélú (elsősorban felderítő és könnyűbombázó) repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 12,20 m
Fesztáv: 16,20 m
Magasság: 3,52 m
Szerkezeti tömeg: 3.040.kg
Max. felszálló tömeg: 4.650.kg
Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 470 Le-s (940 Le-s összteljesítménnyel) (Piaggio Stella P.VII C.16/35, ”csillag” hengerelrendezésű, léghűtéses)
Személyzet: 3 fő
Fegyverzet: 3 db 7,7 mm-es géppuska (Breda-SAFAT, egy-egy előretüzelő a szárnyakban, egy hátrafelé tüzelő a felső lőállásban), lehetőség maximum 450 kg-nyi bomba hordozására
Teljesítmények:
Végsebesség: 365 km/h
Csúcsmagasság: 7.000.m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: 1690 km