Breda Ba.88
„Versenygép nem való háborúba”
Tervezés:
Olaszország a ma ismert, egyesített formájában csak a XIX. század második felében jött létre és az Appennini-félszigeten elterülő ország elsősorban mezőgazdaságáról, nem pedig iparáról volt ismert, ennek ellenére az első világháború alatt több előremutató repülőgépet fejlesztettek ki. E típusok több vállalattól származtak - mások mellett ide sorolhatók az Ansaldo, a Caproni, a Macchi, a Reggiane és a SIAI-Marchetti.
Az 1920-as években újabb cégek kapcsolódtak be a katonai repülőgépek gyártásába - közéjük tartozott az IMAM, de jelen típus gyártója, a Societa Italiana Ernesto Breda (röviden Breda) is, amelyet Ernesto Breda alapított 1886-ban (később a Breda az IMAM irányítása alá került).
A Breda vállalat kezdetben vasúti eszközöket és mozdonyokat gyártott, de az 1920-as évektől repülőgép-gyártással bővítették a portfóliójukat: 1921-ben elkészült a Breda A.2-es (valamint a kisebb A.1-es). Előbbi egy kisméretű, kétüléses polgári típus volt, de 1929-ben már az olasz királyi légierő, a Regia Aeronautica Italiana megrendelésére fejlesztették ki az A.7-es felderítőt.
Idővel a Breda vállalat repülőgépeinek mind nagyobb részét a hadsereg megbízásából fejlesztette, miközben (a Ba.15-östől kezdődően) az ”A” típusjelzést a céget jelölő ”Ba” váltotta fel (a CC.20-as, valamint a B.P.471-es egyedi típusjelzése mellett később megjelent a BZ sorozat is).
Az 1930-as évek elején a gyár (a Ba.27-essel) áttért az egyfedelű típusok gyártására és tervezetei modern típusokat takartak, de nem tudott átütő sikert elérni (a Ba.27-esnből például mindössze 14 db-ot rendeltek és a belőle továbbfejlesztett Ba.64-esből is mindössze 42 db-ot). 1935-ben készült el a repülőgépgyártó legsikeresebb modellje, a Ba.65-ös alacsonytámadó repülőgép, amelyből 1939-ig 218 db-ot gyártottak.
Egy évvel később a cég újabb megbízást kapott: egy olyan nehézvadászt kellett kifejlesztenie, amely alkalmas bombázásra is, miközben végsebessége eléri az 530 km/h-t.
Ezt a sebességtartományt a verseny-gépek, köztük a többszörös csúcsdöntő (szintén olasz) Macchi vállalat vízi repülőgépei már az 1920-as évek végén túlszárnyalták, de a fegyverzet és páncélzat miatt a kor legújabb együléses, egymotoros vadászgépei (pl.: a brit Hawker Huriccane) is éppen hogy elérték (az eredeti kiírásban a legendás német Messerschmitt Bf 109-estől is csupán 400 km/h-s sebességet vártak el).
Azért, hogy megfeleljenek a rendkívül magas elvárásoknak (a nagy sebesség mellett a repülőgépnek gépágyút és bombákat is hordoznia kellett), a Breda vállalat egy versenygéphez hasonló, nagy sebességű repülésre optimalizált modellt hozott létre: a Breda Ba.88-ast, amely szolgálatba állítását követően a Lince (olasz; hiúz) becenevet kapta.
Konstrukció:
A Ba.88-as tervezésekor kiemelkedően modernnek számított - a repülőgép tisztán fémből készült (fém burkolat acél csővázon) abban a korban, amikor még az élvonalbeli (egymotoros) vadászgépek túlnyomó többsége is vegyes, fa-vászon konstrukció volt.
A lekerekített, az ovális törzstől távolodva erősen elkeskenyedő szárnyak jelentős végsebességet tettek lehetővé, de az egyfedelű, fémszárnyas kialakításnak ára volt. A Ba.88-as felső bekötésű, elkeskenyedő szárnyait nem támasztották légellenállás-növelő dúcok vagy huzalok, viszont a típus nem rendelkezett félhéj-szerkezetű, önhordó kialakítással: ehelyett a törzset és a szárnyakat bonyolult fémváz kapcsolat össze (ez megbonyolította a repülőgép előállítását, de a tervezett végsebesség eléréséhez szükség volt rájuk).
A Ba.88-as lekerekített, két függőleges vezérsíkkal rendelkező farokrészt kapott, amellyel a típus 4650 kg-ot nyomott. Ekkora tömeg mozgatásához nagy teljesítményű, de megbízható hajtóműre volt szükség, ám ilyen Olaszországban nem állt rendelkezésre, ezért végül az olasz Piaggio P.XI-ast választották (ez a francia Gnome-Rhone Mistral Major 14K licencgyártású változata volt (e hajtóművet gyengébb kivitelben egy másik olasz vállalat, az Isotta Fraschini is gyártotta). A 14 hengeres csillagmotorok egyenként 1000 lóerős teljesítmény leadására voltak képesek, az energiát jelentős méretű (3,2 méter átmérőjű) háromlapátos légcsavarok alakították tolóerővé.
A nagy teljesítményű erőforrások mellett a Ba.88-as végsebességének növelésében fontos szerepet töltöttek be a légellenállás-csökkentő megoldások. Az olaszok által kedvelt nyitott pilótafülkét zárttá alakították, a test és a szárnyak megtervezésénél kiemelt feladatként kezelték az áramvonalas formák kidolgozását, a hajtóműveket részben a szárnyba simuló motorburkolatokba helyezték és a futóművet behúzhatóra alakították ki. A legtöbb korabeli repülőgéppel ellentétben ráadásul a Ba.88-as nem csak a főfutókat húzta be, de a farokkerekét is.
Mivel a típus nem egyetlen, a gép frontrészébe épített motorral rendelkezett, a Ba.88-as fegyverzetét az áramvonalas motorburkolat alá rejtették, ami szintén sebesség-növelő megoldás volt, részben azért is, mert lehetővé tette a vékonyabb szárnyak használatát.
A Ba.88-as fegyverzetét 3 darab 12,7 mm-es (előretüzelő) nehézgéppuska alkotta, emellett egy 7,7 mm-es (hátrafelé tüzelő) géppuskával rendelkezett. A típus emellett maximum 1000 kg-nyi bombát szállíthatott - szintén rendkívül előremutató megoldás volt, hogy a bombákat nem a szárnyakon vagy a törzs alatt helyezték el, hanem a törzsbe épített, zárható bombatérben.
A repülőgép többféle bombát szállíthatott: a hagyományos, 50, 100 és 250 kg-os bomba mellett a Nardi típusú bombavető keretet is, amely 119 db, egyenként 2 kg-os kisméretű légibombát tartalmazott. Ezek helyett a repülő 3 db 200 kg-os bombát szállíthatott, félig a törzsbe behúzva.
Szolgálatban:
A Breda Ba.88-as prototípusa (még egyetlen függőleges vezérsíkkal és kisebb teljesítményű, 900 lóerős Isotta Fraschini motorokkal) 1936 októberében emelkedett először a levegőbe és kevesebb, mint egy évvel később 517 km/h-s sebességet ért el. A típussal kategóriájában több világrekordot felállították (többek között 100 és 1000 km-en), majd a tapasztalatok alapján áttervezték a típust: megkapta az erősebb (egyenként 1000 lóerős) Piaggio P.XI RC.40-es hajtóműveket és kettős faroktartót, amellyel 1937. december 5-én 554,4 km/h-s sebességig sikerült felgyorsulni.
A bírtató tesztek eredményeként felszerelték a fegyverzetet és más katonai kiegészítőket, majd megkezdődött az előszériás gépek gyártása. A Ba.88-as kiváló típus volt, de úgy viselkedett, mint egy valódi versenygép: teljesítményét és egész felépítését a típus maximális (fegyvertelen) tömegéhez optimalizálták, ezért amikor a több száz kilogrammnyi kiegészítő eszközöket beszerelték, drasztikusan leromlott a típus teljesítménye. További problémát jelentett, hogy a gép szárnyait manőverezéskor túlságosan nagy erőhatások érték, mivel a rekord-repülések nem igényeltek a légiharcoknál tapasztalt, a szárnyakat és bekötési pontjaikat rendkívül megterhelő, éles manővereket.
A típus sorozatgyártása 1939-ben indult be, miután megerősítették a gép szerkezetét, de az erősebb Piaggio-motorok ellenére a repülő teljesítményét olyan rossznak ítélték, hogy a légierő törölte a megrendelését. A Ba.88-as gyártását később újraindították, de csak azért, hogy ne kelljen bezárni a Breda (és a tulajdonos IMAM) üzemeit, a háború közben csökkentve a repülőgép-gyártó kapacitást és növelve a munkanélküliséget.
A típus előállítása azonban csak korlátozott intenzitással folyt, ezért 1940-ig, a gyártás végleges leállításáig csupán 142 db Ba.88-ast építettek. Ezek túlnyomó többsége Ba.88-as volt, emellett három példányt Ba.88M kialakításban építettek. Utóbbiak szárny-fesztávolságát 2 méterrel megnövelték és három helyett négy darab előrenéző nehézgéppuskát hordoztak, de az új, Fiat A.74 RC.38-as motorok teljesítménye továbbra is csupán 995 lóerő volt egységenként, ezért a kifejezetten földi csapásmérésre tervezett Ba.88M teljesítménye sem volt nagyobb a nehézvadász/bombázó Ba.88-asnál.
Felmerült, hogy 20 mm-es gépágyúkra cserélik a Ba.88-asok előretüzelő nehézgéppuskáit, de ez végül nem valósult meg (a Ba.88M-eket 1943-ban adták át, mindössze egyetlen nappal a szeptember 8-ai olasz fegyverletétel előtt). Egy másik, az IMAM-mal közösen fejlesztett változatot is kialakítottak, de ez olyan gyenge teljesítményt nyújtott, hogy rendszerbe sem állították.
Korlátozott teljesítménye ellenére a típust az olasz légierő szolgálatba állította, mint felderítő és földi csapásmérő repülőgépek (lassúsága miatt vadászgép feladatkörben nem alkalmazták). 1940-ben 12 géppel támadták a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetének repülőterét, de sem ez, sem az egy héttel később, mindössze 3 gépes támadás nem okozott javíthatatlan károkat. A típus önmagában megfelelőnek számított a földi célpontok támadására, de rendkívül lassú és lomha volt (különösen bombákkal megrakodva), ezért ha vadászgépekkel került szembe, általában súlyos veszteségeket szenvedett.
A gépek teljesítménye még tovább romlott, amikor az afrikai hadszíntérre alkalmassá tevő légszűrőket szereltek fel (emiatt nem jutott elegendő levegő a motortérbe) és ezen érdemben az sem segített, hogy a Ba.88-asok általában nem teljes bombateherrel és lőszer-kiszabattal repültek, emellett a hátsó géppuskát és magát a hátsó lövész ülését (szintén tömeg-csökkentési okokból) kiszerelték. Mindezek mellett a Piaggio hajtóművek bár komoly forgatónyomaték leadására voltak képesek, gyakran meghibásodtak.
Olaszországnak nagy szüksége lett volna bombázókra és nehézvadászokra, de 1940 végére egyértelművé vált, hogy a típus alkalmatlan erre a feladatra, ezért kivonták a frontvonalról, a túlélő példányokat pedig kibelezve elosztották az olasz repülőtereken, ahol ál-célpontokat alakítottak (ideális esetben a támadók ezeket bombázták le, nem pedig a valóban értékes repülőket).
A Ba.88-as összességében (rövid szolgálati ideje alatt) rendkívül rossz teljesítményt nyújtott, annak ellenére, hogy teljesítménye felülmúlta (de legalábbis elérte) majdnem minden kortárs kétmotoros nehézvadász teljesítményét, ami még meglepőbb annak fényében, hogy a teszteléskor a repülő rekordokat döntött. A Ba.88-as bukása egyben a feltörekvő Breda repülőgépgyár végét jelentette: a cég ugyan folytatta a tervezést, de a géppuskáiról ismert vállalat későbbi repülőgépei közül egy sem került sorozatgyártásba.
Műszaki adatok:
Név: Breda Ba.88 „Lince” (hiúz)
Típus: együléses vadászrepülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 10,79 m
Fesztáv: 15,60 m
Magasság: 3,10 m
Szerkezeti tömeg: 4.650.kg
Max. felszálló tömeg: 6.750.kg
Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1000 Le-s (2000 Le-s összteljesítményű) (Piaggio P.XI RC.40 Stella, ”csillag” hengerelrendezésű, 14 hengeres, léghűtéses)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 3 db 12,7 mm-es gépágyú (Breda-SAFAT, az orrban), 1 db 7,7 mm-es géppuska (Breda-SAFAT, a pilótafülkében, hátrafelé tüzelő)
Teljesítmények:
Végsebesség: 490 km/h
Csúcsmagasság: 8.000.m
Emelkedőképesség: 400 m/perc
Hatótávolság: 1640 km