Aviatik D.I
„Osztrák-magyar veszedelem”
Tervezés:
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia igen nehéz helyzetbe került, mert az egykor a világ egyik vezető nagyhatalmának számító Habsburg Birodalom a XX. század kezdetére az összeomlás szélére sodródott.
A legnagyobb problémát a belső összetartó erő hiánya jelentette. Az 1800-as évek második felében megerősödtek a nemzetiségi mozgalmak, ami mások mellett az egyesült Olasz Királyság és a Német Birodalom létrejöttéhez vezetett (mindkét ország az Osztrák-Magyar Monarchiát legyőzve legitimálta területszerzését). Néhány kivétellel (köztük az azonos problémával küzdő Oszmán Birodalommal) az összes ország lakosságának túlnyomó része azonos nyelvet beszélt, azonos volt a kultúrájuk és azonos hitet gyakoroltak: ezzel szemben az Osztrák-Magyar Monarchiában különböző területein egyszerre volt erős a katolikus és a református egyház, délen viszont a lakosság jelentős része muszlim vallású volt.
A monarchia korának legsokszínűbb lakosságával rendelkezett: több mint két tucat nemzetiség volt egyszerre jelen, amelyek egyrészt számos nyelvet beszéltek és a birodalomban párhuzamosan rekordszámú, 14(!) hivatalos nyelvet ismertek el, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a gyors és effektív kommunikációt, a legnagyobb problémát mégis a helyi nemzetiségi mozgalmak jelentették, amelyek törekedtek saját, szuverén államok létrehozására.
Mindezt tetézte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belül egyedül az osztrák és cseh régiókban működött jelentősebb ipar, a többi területen - köztük a második legerősebb, részben önálló Magyar Királyság szinte kizárólag a mezőgazdaságra koncentrált. E problémák azt eredményezték, hogy az osztrák-magyar császári és királyi (német rövidítéssel K.u.K.) haderő motiválatlan volt, nem egy esetben az alakulatok a nyelvi akadályok miatt nem tudtak együttműködni és hiányzott a modern hadfelszerelés.
Ezt részben ellensúlyozták az osztrák cégek: a Mannlicher vállalat például jelentős számú kézifegyvert épített, azonban az első világháború már egy technológiai háború volt, ahol a történelem folyamán először a túlerő önmagában nem biztosított győzelmet. Az osztrák-magyar erők szerencséjére az elsődleges ellenfél a szintén rosszul felszerelt Olasz Királyság volt, a monarchia azonban majdnem minden téren súlyos hiányosságokkal küzdött.
Az Osztrák-Magyar Monarchia légiereje, a K.u.K. Luftfahrtruppen (röviden KuKLFT, magyar nevén Császári és Királyi Légjárócsapatok) a háború kitörésekor például mindössze 39 repülőgéppel rendelkezett és típusaik nagy részét a németektől vásárolták. A monarchiában mindössze néhány katonai repülőgépet terveztek és gyártottak: az egyetlen nagyobb repülőgépgyár a Lohner-Werke volt, emellett a háború teljes időtartama alatt 1913-tól 13 db Lloyd C.I, 1916-tól 16 db Knoller C.I, 1917-től pedig 158 db Phönix D.I, D.II és D.III repülőgépeket, illetve utódaikat gyártották. Ezek szinte kizárólag felderítő repülőgépek voltak és a KuKLFT jobb híján német vadászrepülőgépeket használt, de ezek kiváltására 1916-ban megkezdődött egy osztrák-magyar vadászrepülőgép tervezése.
Az első, 30.14 jelű prototípus már 1916-ban levegőbe emelkedett, de a tesztrepülés során a gép lezuhant, ezért megépítettek három további prototípust (30.19, 30.20, 30.21), amelyekkel sikeresen elvégezték a teszteket, megnyitva az utat egy sorozatgyártású típus előtt - így született meg az Aviatik D.I. A repülőgépet tervezője, Julius von Berg után esetenként Berg D.I.-ként is jelölték. A repülőgép kódneve arra utalt, hogy a típus az Aviatik első Doppeldecker (német; kétfedelű), együléses, felfegyverzett típusa (a D.I modellnek nem volt köze a korábbi Aviatik B.I kétüléses, fegyvertelen felderítő repülőgéphez).
Konstrukció:
AAz Aviatik D.I-es a monarchia első helyi fejlesztésű vadászrepülőgépe volt, amelynél azonban az elsődleges tervezési szempont nem a teljesítmény maximalizálása volt, hanem a lehető legegyszerűbb megoldások alkalmazása, hogy a típust több gyár építhesse, igaz emiatt az első világháborúban szokatlan módon a törzset részben acélcsövekkel merevítették a megszokott fa helyett.
A négyszögletes keresztmetszetű törzzsel gyártott D.I 6,86 méter hosszú volt rövid, mindössze 8 méteres fesztávolságú, rendkívül keskeny szárnyakkal. A kétfedelű repülőgép a korábbi kísérleti típusokhoz hasonló, egyenes vízszintes vezérsíkokat kapott, amelyek viszonylag nagy légellenállást generáltak, a függőleges vezérsíkot viszont már lekerekítették.
A repülőgépet egy Austro-Daimler motor mozgatta; a soros, 6 hengeres vízhűtéses erőforrás 185 lóerős teljesítményt biztosított (a hajtóművet Ferdinand Porsche, a Porsche autógyár alapítója és a Volkswagen Bogár megalkotója tervezte), amely kétlapátos légcsavart hajtott. A motort jellegzetes, felül nyitott burkolattal látták el, amely elegendő hűtés mellett csökkentette a típus légellenállását.
Első világháborús vadászrepülőgépként a D.I üres tömege mindössze 610 kg volt és a típus teljes terhelés mellett is mindössze 852 kg-ot nyomott. Az Aviatik modellje a korában tipikusnak számító futóművet kapta: elöl 2 db küllős kereket egyetlen közös tengelyen, míg hátul egyetlen farokcsúszót.
A D.I sorozatgyártású változatai 2 db osztrák Schwarzlose géppuskát hordoztak, amelyeket a rendkívül magas orr miatt a törzs két oldalára építettek és a légcsavarkörön keresztül tüzeltek. Minimális tömege miatt a vadászgép ejtőfegyverzetet nem szállított.
Szolgálatban:
Az Aviatik D.I prototípusa 1917. január 24-én emelkedett először a levegőbe. A szokatlan elrendezése és motorja miatt nagyméretű orr otromba külsőt kölcsönzött a típusnak, azonban a D.I megfelelt az elvárásoknak. A típus legfontosabb előnye egyszerűsége volt, ezáltal relatív széles körben gyárthatták. Az Osztrák-Magyar Monarchia minimális ipara miatt a típust az összes elérhető cég gyártotta: az Aviatik mellett ide tartozott az osztrák Lohner, Thöne & Fiala és Wiener Karosserie Fabrik (WKF), valamint a magyar Magyar Általános Gépgyár (MÁG) és a Magyar Lloyd Repülőgép- és Motorgyár (Lloyd). A 6 gyártó ellenére a D.I-es típusból összesen csak kb. 700 példány készült, bár így is a legnagyobb számban épített osztrák-magyar tervezésű repülőgépnek számított.
A D.I kezdetben több problémával küzdött: a helyi fejlesztésű megszakító nem működött tökéletesen, ezért több esetben a géppuskák szétlőtték a repülőgép légcsavarját, emellett a túlnyomórészt burkolt motor hűtése nyáron elégtelennek bizonyult, de ezeket a problémákat sikerült kijavítani. A D.I-es relatív gyors és alacsony tömege miatt igen agilis típusnak számított, azonban az első példányok hibái miatt a monarchia a háború végéig párhuzamosan használta a német Albatros D.III vadászgépeket is.
Az Aviatik D.I típust a monarchia hadereje a háború végéig széles körben alkalmazta (a vadász-feladatok mellett gyakran felderítésre is), bár ez részben kényszer eredménye volt: az Aviatik D.I mellett az országban mindössze egyetlen vadászgépet terveztek és gyártottak: a bevezetőben is említett 158 db Phönix D.I-est. Az Aviatik repülőgépeit a monarchia minden hadszínterén bevetették: az olaszok ellen, a Balkánon és a keleti fronton is.
A repülőgépből nem léteztek élesen elkülönülő változatok, bár a kezdeti 185 lóerős teljesítményű erőforrást később 200, 210, végül 225 lóerőre növelték, amelytől kismértékben nőtt a repülőgép végsebesége, ugyanakkor a nehezebb motor miatt meg kellett erősíteni a repülőgép orrát.
Az Aviatik a D.I modellből kiindulva megtervezte az ezzel közel azonos D.II változatot, amely szintén többféle motor-változatban épült, de az egyetlen érdemi különbséget utóbbi másfél-fedelű kialakítása jelentette (az alsó szárnyak fesztávolsága kisebb volt a felső szárnyakénál). Mindössze néhány D.II-es épült. A vadászrepülőből emellett a németek megalkották az Aviatik D.III modellt, amely egy 195 lóerős Benz Bz IIIbo-motoros D.II-t takart német MG 08/15-ös géppuskákkal, de ebből csupán két prototípus épült (az alsó fotón baloldalon egy D.I, jobboldalon egy D.II repülőgép látható).
Jelentős száma miatt az Aviatik D.I-es repülőgépek egy része túlélte az első világháborút: ezeket a széthullott Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai örökölték meg, amelyek közül a jugoszláv, magyar és román légierők tovább üzemeltettek kisszámú D.I-est.
A Magyar Királyság 4 db D.I-est használt: az első világháborút követő békeszerződés megtiltotta Magyarország számára a katonai repülőgépek hadrendben tartását, ezért a típus hivatalosan a polgári Magyar Aeroforgalmi Rt. (MAEFPRT) alá tartozott: 1928-ban egy magyar példány még mindig hadrendben állt, de az új külföldi repülőgépek megjelenésével ezt is leselejtezték.
Műszaki adatok:
Név: Aviatik D.I
Típus: (együléses) vadászrepülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 6,86 m
Fesztáv: 8,00 m
Magasság: 2,48 m
Szerkezeti tömeg: 610.kg
Max. felszálló tömeg: 852.kg
Motor: légcsavaros, 195 LE-s (Austro-Daimler 6, ”soros” hengerelrendezésű, 6 hengeres, vízhűtéses)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 2 db 8 mm-es géppuska (Schwarzlose M. 7, az orr két oldalán)
Teljesítmények:
Végsebesség: 185 km/h
Csúcsmagasság: 6.150.m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: ismeretlen km