Rooikat 76

„Rooikat”


Előzmények:

1916-os megjelenésüket követően a harckocsik, különösen a háború végétől gyártott relatív gyors és olcsó könnyű harckocsik világszerte elterjedtek. A páncélosok fő előnye a tűzerejük és védelmük mellett a lánctalpuk, amely terepviszonyoktól függetlenül elfogadható mozgékonyságot biztosít számukra. Ezen képességüknek köszönhetően a harckocsikat a legkülönbözőbb éghajlati viszonyok között alkalmazták, a Dél-afrikai Unió (ma Dél-Afrikai Köztársaság) azonban egyedi helyzete miatt már a második világháború alatt is a páncélautókat részesítette előnyben.

Ennek oka az ország jelentős kiterjedésű, infrastruktúra nélküli határvidéke volt, amely évtizedeken át ki volt téve gerillatámadásoknak. A dél-afrikai haderő nem rendelkezett elegendő számú katonával egész északi határának folyamatos őrizetére, ezért a hangsúly a nagy mozgékonyságú, önállóan tevékenykedő egységeken volt. További problémát okoz, hogy (a két-három hónapos esős évszakot leszámítva) a hőmérséklet egész évben magas és a kiszáradt, a bozótokkal szabdalt talaj rendkívül igénybe veszi a páncélosok lánctalpait, ezért ehelyett ideálisabb nagy kerekű páncélautók használata.

A második világháború alatt (a brit Nemzetközösség tagjaként) a Dél-afrikai Unió harcolt a németek ellen, de az Egyesült Királyság nehéz helyzete miatt részben maga állította elő harcjárműveit (elsősorban a külföldi tervezésű Marmon-Herrington Armoured Car páncélautót). A világháború után ismét elérhetővé váltak brit harcjárművek (mások mellett Alvis Saracen páncélautók), de az ország mindinkább elszigetelődött a színes bőrű lakosságot elnyomó apartheid rendszere miatt. 1961-ben a Dél-afrikai Unió kikiáltotta a függetlenségét (ekkor véve fel a Dél-Afrikai Köztársaság nevet), de a szegregáció emiatt ismét hazai (dél-afrikai) forrásból kellett megoldani csapatai felszerelését.

A döntéshozók a francia Panhard AML kéttengelyes páncélautót választották (Eland néven), amelyet a dél-afrikaiak később 90 mm-es löveggel is felszereltek (Eland 90), amelyet később a kifejezetten a határ menti járőrözésre fejlesztett, 20 mm-es gépágyúval rendelkező Ratel csapatszállítóval egészítettek ki.

Az Eland 90 méretéhez képest jelentős tűzerővel rendelkezett, de a harcjárművet elsősorban határvédelmi feladatokra szánták páncélautók és páncélozatlan járművek, illetve gyalogság ellen, ezért amikor (kényszerből) az 1970-es években páncélvadász szerepkörben vetették be fő csataharckocsik (szovjet T-54-esek és T-55-ösök) ellen, súlyos veszteségeket szenvedtek. Ennek oka (az Eland vékony páncélzata mellett) a stabilizátor hiánya volt, ezért a típus menet közben nem tudott tüzelni, ráadásul a löveg ellenségnél kisebb hatótávolsága és csekély páncél-átütő képessége azt jelentette, hogy a típussal veszélyesen közel kellett megállni a harckocsikhoz, miközben a kisméretű harcjárműhöz képest nagy kaliberű löveg lomhává tette az Eland-ot.

Az 1975-ös Szavanna hadművelet után a Dél-afrikai Köztársaság igyekezett a tapasztalatokat felhasználva továbbfejleszteni haderejét. Az Eland 90-est kiegészítették a Ratel 90 mm-es löveggel felszerelt változatával, de ezt csak ideiglenes megoldásnak szánták egy új típus kifejlesztéséig. 1976-ban megkezdődött a New Generation Armoured Car (angol; új generációs páncélautó) fejlesztése, amely egy, a korábbiaknál nagyobb tűzerejű lövegből és egy nagy terhelhetőségű, négytengelyes alvázból állt.

Az apartheid rendszer miatt továbbra is nemzetközi fegyverembargó alá eső ország kénytelen volt helyben fejleszteni, ezért három nyolckerekű prototípust építettek: egyet-egyet a Saracen, az Eland és a Ratel bázisán, mindhármat egy 77 mm-es nagy kezdősebességű páncéltörő löveggel felszerelve. 1979-ben a program eredménytelenül zárult (a hadsereg egyik modellt sem fogadta el), de a fejlesztés a német Thyssen-Henschel vállalat bevonásával tovább folyt, ami három további prototípust eredményezett.

Ezek közül a Cheetah Mk 1 egy 17 tonnás, három tengelyes páncélautót takart egy 76 mm-es löveggel, a Cheetah Mk 2 egy gyorsabb (de lényegesen nagyobb fogyasztású) négytengely, 23 tonnás modellt (szintén egy 76 mm-es löveggel), míg a Bismarck egy négytengelyes, de 30 tonnás harcjárművet, tornyában egy 105 mm-es löveggel. A teszteket követően 1984-ben a Cheetah Mk 2-est választották ki sorozatgyártásra, Rooikat (afrikaans; sivatagi hiúz) néven, követve a hagyományokat (az előd Eland páncélautó nevének jelentése tehénantilop, a Ratel-é méhészborz).


Konstrukció:

A Rooikat fejlesztése alatt fontos korlátozó tényező volt a diktatúra miatti fegyverembargó, ezért a páncélautót kizárólag dél-afrikai részegységek felhasználásával építhették, ezért a típus számos részegysége vagy egy az egyben korábbi járművekből származik, vagy azokon alapul - ennek ellenére a gyártásba került változat minden elődjétől élesen eltér.

A Rooikat egy modern (nehéz) gumikerekes páncélvadász: a páncélautó tornya gyakorl/aatilag megegyezik egy fő csataharckocsiéval (leszámítva a vastag páncélzatot) - ennek oka, hogy a típus kifejlesztésénél (a mozgékonyság után) a tűzerő növelését tartották szem előtt. A páncélautó prototípusa egy 77 mm-es löveget hordozott (ez a második világháborús brit 76,2 mm-es 17 fontos páncéltörő löveg harckocsikba épített változata volt, amelyet a brit eredetű Comet harckocsikból szereltek ki), a végleges modell viszont egy olasz Otobreda hajóágyú átalakításából született főfegyvert hordoz (ez a Denel GT4 jelzést kapta).

A GT4-es 76 mm-es kalibere ugyan kisebb az Eland 90 mm-es lövegénél, de amíg utóbbi egy alacsony kezdősebességű löveget takart, addig a GT4-es egy nagy kezdősebességű, félautomata löveg, amely képes szárnystabilizált, leválóköpenyes (nyomjelzős) páncéltörő nyíllövedék (APFSDS-T) lőszer tüzelésére, amivel megjelenésekor nagy távolságból képes volt az összes Afrikában használt (elavult) szovjet fő csataharckocsi kilövésére. A páncéltörő lőszer mellett a Rooikat szükség esetén önjáró lövegként is használható (ehhez a jármű repesz- és nagy robbanóerejű lőszert is szállíthat).

A löveget hő-kiegyenlítő és füstgáz-elvezető rendszereken kívül felszerelték egy fejlett, ballisztikai számítógépet és lézertávmérőt használó integrált tűzvezető rendszerrel, amely menet közben, nagy távolságból is lehetővé teszi mozgó célpontok eltalálását. A löveg mellett a harckocsit 2 darab MG4-es (helyben továbbfejlesztett amerikai Browning M1919-es) géppuskával látták el.

A páncélautót ködgránát-vetőket is kapott (8 db 81 mm-es egységet), amelyeket egyedi módon a torony hátfalára rögzítettek; ennek oka, hogy a hagyományos, a tornyok oldalaira épített gránátvetők a növényzeten való áthaladáskor gyakran megsérültek. A ködgránát-vetők kiegészítésére (hasonlóan egyes szovjet harckocsikhoz) a Rooikat képes füstfelhő képzésére a kipufogóba fecskendezett üzemanyag segítségével is.

A páncélautó védelme szintén előrelépést jelent nemcsak az Eland, de a Ratel páncélautóhoz képest is. A hegesztett acél páncélzat az erősen megdöntött homlokrészen (nagyobb távolságból) ellenáll a szovjet 23 mm-es páncéltörő gépágyú-lőszernek, míg a test oldalai és hátsó része a 12,7 mm-es nehézgéppuska-lőszernek. A Rooikat páncélautót felszerelték automata tűzoltórendszerrel, amely egyaránt képes megfékezni a motor- és a küzdőtérben felcsapó lángokat, emellett a típus speciális fenéklemezzel felszerelve ellenáll aknák és akár 454 kg-os (1000 fontos) tömegű improvizált robbanószereknek is.

A négytengelyes kialakítás és a megnövelt páncélzat miatt a Rooikat gyártásba került modelljének tömege eléri a 28 tonnát. A páncélautó meghajtását egy 10 hengeres, iker-turbófeltöltős Atlantis dízelmotor végzi, amely 563 lóerős teljesítményre képes, ennek köszönhetően a páncélautó műúton 120 km/h-s (terepen 50 km/h-s) sebességig gyorsulhat.

A típus mind a nyolc (defekttűrő abroncsokkal felszerelt) kereke független felfüggesztésű. A Rooikat nem úszóképes, menetből 1,5 méter mély vízen képes áthaladni. A páncélautót úgy alakították ki, hogy felszerelhető legyen nukleáris, biológiai és vegyvédelmi szűrőrendszerrel, de az alapváltozatba ez nem került beépítésre.


Fejlesztések:

Ahogy fentebb is olvasható, a Rooikat-ot több lépcsőben fejlesztették ki. A gyártásra elfogadott Cheetah Mk 2 modell eredetileg két alváltozatot takart: a Class 2B páncélvadászon kívül egy Class 2A páncélozott csapatszállítót, mert kezdetben a Rooikat-ot egy új páncélautó-család alapjának képzelték el (hasonlóan a Ratel-hez), így a Rooikat egyszerre váltotta volna ki az Eland és Ratel páncélautókat, de erről végül lemondtak.

A harcjárműből kizárólag a Rooikat 76 változatot gyártották (76 mm-es löveggel), négy, egymástól kismértékben eltérő sorozatban, de emellett 1994-ben megtervezték a Rooikat 105 változatot. Ez utóbbi egy 105 mm-es Denel GT7-es (licencgyártású brit L7-es) páncéltörő löveggel és modernizált tűzvezető rendszerrel felszerelt harcjárművet takart, amely közel 30 tonnás tömegét leszámítva nem különbözött a bázismodelltől (erre azért volt szükség, mert a páncélvadász rendszeresítése óta eltelt időben új, a korábbiaknál vastagabb páncélzatú harckocsik jelentek meg Afrikában (mindenekelőtt a szovjet T-72-es korai változatai).

A Rooikat 105-ös ugyanúgy nem került gyártásba, mint a löveg nélküli, dél-afrikai fejlesztésű ZT-3-as páncéltörő rakétákat szállító Rooikat 35-ös modell. Ezek mellett megalkották az MTTD (Medium Turret Technology Demonstrator) prototípust, amely igény szerint egy nagy kezdősebességű 105 mm-es, vagy egy alacsony kezdősebességű 120 mm-es löveget hordoz legénység nélküli tornyában. Nevének megfelelően az MTTD egy technológia demonstrátor, de érdeklődés híján a fejlesztését nem folytatták. Az alábbi két fotó közül a baloldalin egy Rooikat 105-ös, a jobboldalin egy Rooikat 35-ös látható.


Szolgálatban:

A Rooikat relatív hosszú fejlesztést követően, 1987-ben jelent meg, további tesztelést követően 1989-ben állt hadrendbe és a nagysorozatú gyártás csak 1990-ben indult be. A típust a Sandock-Austral 1990-2000 között építette, az előszériával együtt összesen 242 példányban. Az apartheid rendszer bukását követően a Dél-afrikai Köztársaság elleni katonai szankciókat feloldották, ennek ellenére a típusból további országok nem vásároltak.

A Rooikat (hasonlóan a Ratel-hez) kifejezetten a dél-afrikai határ-őrizetre készült: nagyméretű kerekeinek, szofisztikált felfüggesztésének és jelentős, műúton 1000 km-es hatótávolságának köszönhetően hosszú ideig képes önállóan tevékenykedni a bozótokkal szabdalt terepen.

A típus kiváltotta az elavult Eland páncélautókat, de időközben módosult a Dél-afrikai Köztársaság páncélos doktrínája: az ellenséges harckocsik leküzdésének feladata az Olifant (továbbfejlesztett brit Centurion) harckocsikra hárult, amelyek egy részét a határra telepítettek, míg a Rooikat támogató szerepkörbe szorult vissza.

Ez azt jelentette, hogy bár a Rooikat kétségkívül a legfejlettebb dél-afrikai páncélautó, amely hasznosította elődei harctéri tapasztalatait, kiküszöbölve azok elégtelen tűzerejét és mozgékonyságát, a Rooikat nem vált meghatározó típussá: a páncélautó mellett továbbra is szolgál a Ratel és több új fejlesztésű jármű. A Rooikat egyetlen éles bevetésére a Dél-afrikai Köztársaság területén belül található Lesothoban került sor, 1998-ban.

Meglepő, hogy a Rooikat, amelyet kifejezetten az ország határvidékének egyedi környezetébe szántak, gyakorlatilag azonos más országok későbbi gumikerekes páncélvadászaival (pl.: amerikai M1128 „Mobile Gun System”, olasz B1 „Centauro”, japán 16-os típus), de azoknál nagyobb tömege ellenére nem 105 mm-es, csak 76 mm-es löveggel szerelték fel. Az 1990-es évek közepén felmerült a típus tűzerejének növelése a Rooikat 105 révén, de mivel a páncélautót többé már nem elsődlegesen harckocsik megsemmisítésére szánták, erről végül lemondtak.

Az afrikai bozótháborúk végével drasztikusan csökkent az igény egy nagy mozgékonyságú gumikerekes páncélvadászra: a Rooikat máig hadrendben áll a Dél-afrikai Köztársaságban és jelenleg (részben költségvetési okokból) nem tervezik a kiváltását egy újabb típussal, de a határőrizetre már elsősorban modernebb (torony nélküli) Mamba és a régebbi Casspir páncélautókat használják.


Utóélet:

A Rooikat a következő lépést jelentette volna a dél-afrikai gumikerekes harcjárművek között, de mire hadrendbe állt, megszűnt az igény egy ilyen típusú páncélautóra, ezért amellett, hogy a Rooikat 76 gyártásával leálltak, a jármű-család tervezett többi tagját, köztük a légvédelmi (35 mm-es Denel gépágyús) Rooikat ZA 35-ös és a (ZA-HVM rakétás) Rooikat SAM páncélautókat már meg sem rendelték:


Umkhonto (légvédelmi rakéta):

A Rooikat (légvédelmi) változatainak leállítása miatt a ZA-HVM rakéta programját továbbfejlesztették, létrehozva az Umkhonto kis/közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta-családot. E fegyvert elsődlegesen hadihajókra tervezték (a Dél-afrikai Köztársaság VALOUR osztályú fregattjait szerelte fel vele), emellett Finnország és Algéria is megvásárolta, de felmerült egy szárazföldi változat gyártása is (az Umkhonto-IR Block 2 változat alapján).


Műszaki adatok:

Név: Rooikat 76 „Rooikat” (sivatagi hiúz)

Típus: (gumikerekes) páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 28,00 t

Hossz: 7,10 m

Szélesség: 2,90 m

Magasság: 2,90 m

Motor: 563 Le-s (Atlantis, 10 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 76 mm-es löveg (Denel GT4, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (MG4, egy-egy párhuzamosított és a torony tetején)

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 120 km/h (úton), 50 km/h (terepen)

Hatótávolság: 1000 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.