Panhard Auto Mitrailleuse légére

„Panhard AML”


Előzmények:

Franciaország az 1900-as évek elején a világ egyik legerősebb országának számított és ütőképes hadsereggel rendelkezett, amelyet a kor csúcstechnológiáját képviselő francia harcjárművekkel szereltek fel. Franciaország az első világháború alatt súlyos veszteségeket szenvedett, mert a nyugati front részben az ország északkeleti részén húzódott, ennek ellenére repülőgépei és harckocsijai is állták az összehasonlítást a vezető brit és német modellekkel.

A szárazföldi hadviselés egyik fontos mérföldköve volt a francia FT-17-es könnyű harckocsi, amely lényegesen gyorsabb volt az akkor rendszerben álló nehéz harckocsiknál, lehetővé téve a páncélosokkal végzett üldözést, a hatékony járőrözést és felderítést, ráadásul több ezer példányban gyártották. A későbbi francia harckocsikon a páncélzatot a mozgékonyság kárára növelték, de 1933-ban gyártani kezdték az előremutató Panhard 178-as páncélautót, amely egy könnyű páncélautó páncélzatával és egy 25 mm-es löveggel rendelkezett, miközben végsebessége műúton elérte a 72 km/h-t.

A második világháború kezdetén a németek rendkívül rövid idő alatt lerohanták Franciaországot és az elavult statikus védelmi rendszert megkerülve kapitulációra kényszerítették a franciákat, akik azonban tanultak a hibából. A második világháborút követően, az újjáépítés részeként Franciaországban jelentős tőkét koncentráltak a hadiiparban, hogy korábbi erejüket legalább részben visszanyerjék.

Az új francia harcjárművek (pl.: a Dassault M.D.450 „Ouragan” vadászbombázó vagy az AMX-13-as könnyű harckocsi) elsősorban a nagy sebességre és tűzerőre támaszkodtak a védelem helyett, relatív kisméretű és olcsó alternatívát nyújtva az amerikai és szovjet típusoknak, utat nyitva jelentős számú külföldi megrendelésnek.

Az 1950-es évek elején (1951-ben) a francia hadsereg rendszerbe állította a Panhard EBR-t, egy különleges gumikerekes páncélvadászt, de a gyarmati harcok, különösen az Algériai háború gyakorlata bebizonyította, hogy az EBR mellett szükség van egy kisebb, még mozgékonyabb (és olcsóbb) páncélautóra is.

A franciák átmenetileg (gyakran aknavetőkkel felszerelt) brit Ferret páncélautókat használtak, de 1956-ban a hadsereg pályázatot írt ki egy hasonló, viszont eleve aknavetővel felszerelt, francia eredetű típusra. A három pályázat közül (DEFA-AMX, Panhard, Saviem) a Panhard vállalat Auto Mitrailleuse légére (francia; ~ könnyű páncélautó), röviden AML modelljét választották ki sorozatgyártásra.


Konstrukció:

Az AML teljesen új tervezet volt, de a típus mérete hasonló volt a Ferret páncélautóéhoz. A cél egy rendkívül kisméretű és könnyű, ugyanakkor kiemelkedően jó terepjáró-képességű típus megalkotása volt.

A francia páncélautó különlegességét az adta, hogy méretéhez képest rendkívül erős fegyverzettel rendelkezett. Az első változat kétfős tornyában egy 60 mm-es CS DTAT vagy Brandt Mle CM60A1-es típusú aknavető kapott helyet, amely rendkívül hatékony gyalogság elleni fegyvernek számított.

E fegyvert kifejezetten kisméretű harcjárművekbe tervezték, ezért igen kompakt volt, emellett hidraulikus csillapítással is ellátták, csökkentve a tüzeléskor a járművet érő erőhatásokat. A löveg maximális hatásos lőtávolsága 2000 métert tett ki, ráadásul 300 méterig lapos röppályán, direkt célzással is támadhatta a célpontokat.

A rövidcsövű löveg mellett az AML-t 2 db AA-52-es géppuskával is ellátták, tovább növelve a páncélozatlan célok elleni hatékonyságát (az aknavető és a két géppuska lényegesen nagyobb tűzerőt biztosított, mint a Ferret páncélautó egyetlen géppuskája).

Az AML páncélzata megfelelt a korabeli normának: a homogén páncélzat kizárólag kiskaliberű fegyverek ellen nyújtott védelmet, vastagsága nem haladta meg a 18 mm-t, igaz, a páncélautó frontrészét rendkívül erős szögben döntött, ék alakú páncéllemezek fedték, amelyek szemből érkező találatok esetén jelentősen növelték az effektív páncélzatot.

Magát a páncélautó testét 13 elemből, hegesztéssel állították össze, amely mérsékelte az előállítási költségeket. A lapos torony, a különleges alakú test és a háromfős legénység miatt a küzdőtér rendkívül zsúfolt volt, viszont csökkentette a páncélautó sziluettjét, növelve a túlélési esélyét (az új löveg még tovább szűkítette a belső teret, amit később nagyobb tornyokkal ellensúlyoztak).

A Panhard AML 5,5 tonnát tett ki, ezért nem igényelt különösen erős hajtóművet. A jármű motorját a Panhard az EBR-hez hasonlóan alakította ki: a 4 hengeres, 1990 ccm-es egység 90 lóerőt adott le: ez az egység általánosságban megfelelt, de az AML alapváltozata kissé alulmotorizáltnak számított és jelentős páratartalmú környezetben hajlamos volt a meghibásodásra, ezért később más hajtóműveket is használtak.

A páncélautó végsebességét 100 km/h-ban határozták meg, nagyméretű kerekeinek és felfüggesztésének köszönhetően nehéz terepen is jól boldogult (különösen kitűnt a hegyvidéki harcokban).

A vezetők számára ugyanakkor a típus kellemetlen megoldása volt, hogy az AML nem rendelkezett hidraulikus rásegítéssel, ezért menet közben is rendkívül nagy erőre volt szükség a páncélautó kormányzásához, álláskor pedig gyakorlatilag lehetetlen volt elfordítani a kormányt. A típust fel lehetett szerelni úszóképességet biztosító fém tartályokkal: a kétéltű AML-eket a vízben kisméretű hajócsavar hajtotta, maximum 7 km/h-s sebességgel.


Fejlesztések:

Az AML eredete a Ferret páncélautóig nyúlik vissza, mivel a típus alapját a Société de Constructions Panhard et Levassor vállalat magánprogramja adta, amelyet a brit FV701C „Ferret” páncélautóból kiindulva terveztek.

A járművet több változatban készítették. A bázismodell az AML 60 HE 60-7 volt a 60 mm-es löveggel és a 2 db 7,62 mm-es géppuskával, míg az AML 60 HE 60-12 a löveg mellett 1 darab 12,7 mm-es nehézgéppuskát kapott, az AML 60 HE 60-20 pedig egy 20 mm-es gépágyút.

Az AML 60-20 „Serva” a szűk torony problémáját volt hivatott orvosolni egy új toronnyal, amelyben szintén egy 60 mm-es, de hosszabb csövű aknavető és 20 mm-es gépágyú kapott helyet (utóbbi a torony végében), emellett szintén nem kapott párhuzamosított géppuskákat (viszont a torony végébe beépítettek egy géppuskát). A Serva változat már elektronikus tűzvezető rendszerrel is rendelkezett.

Az aknavetővel felszerelt Panhard AML kiváló harcjárműnek bizonyult, ám a típus egyfeladatos páncélautó volt: kifejezetten az algériai függetlenségi háború hegyvidéki összecsapásaihoz tervezték, amikor viszont 1962-ben Algéria elnyerte függetlenségét, egy csapásra megszűnt az igény az aknavetővel felszerelt harcjármű iránt.

Egy afrikai megrendelő kívánságára a páncélautóból kialakítottak egy páncélvadász modellt is. Ehhez az AML tornyát nagyobb méretűre cserélték, amelybe a speciális, 90 mm-es DEFA D921-es löveget építették be. Ez egy rendkívül erős löveg volt, amelyet kifejezetten 10 tonna alatti harcjárművekbe terveztek, nagy robbanóerejű páncéltörő (HEAT) lőszerrel mégis képes volt 360 mm-nyi függőleges homogén acél páncélzat átütésére. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az AML-90-es változat akár a korabeli fő csataharckocsik kilövésére is képes volt.

Hosszú szolgálata ideje alatt az AML-hez számos fejlesztőcsomagot terveztek, például Peugeot XD3T dízelmotorral váltották fel a korábbi erőforrást, emellett megalkották a AML 90 „Lynx” modellt. Ez utóbbi új tornyában szintén egy 90 mm-es (GIAT F1-es) löveget hordozott, de passzív éjjellátóval és egyéb rendszerekkel még tovább növelték a hatékonyságát.


Szolgálatban:

A Panhard AML 1961-ben ált rendszerbe és az Algériai háborúban sikeresen szerepelt, maga mögé utasítva nem csak az amerikai M8 „Greyhound”, de a Panhard EBR páncélautót is. Egy évvel később véget ért a háború, ezért a típust a franciák új szerepkörben kezdték alkalmazni.

A hidegháború alatt a nyugat-európai országok (joggal) tartottak attól, hogy a Szovjetunió támadást indíthat ellenük, ezért a szovjetek által megszállt európai országokkal határos területeken komoly erőket állomásoztattak. Az 1960-as években a szovjet fenyegetés új formája jelent meg: egy nagy volumenű légideszantos támadás réme, amelyet tovább növeltek a front mögött ledobható szovjet harckocsik, köztük az ASzU-57-es és ASzU-85-ös páncélvadászok, amelyek hatékonyan támogathatták a gyalogos egységeket.

A franciák ezek ellen szervezték meg a Défense Opérationnelle du Territoire (DOT) nevű páncélozott (gépesített) lovassági ezredeket, amelyek feladata az esetlegesen ledobott szovjet páncélosok felkutatására és megsemmisítése volt. Erre sosem került sor, azonban az AML-ek több konfliktusban is megfordultak, mivel igen jelentős számban készültek.

A Franciaországban a hadsereg, az idegenlégió, a rendőrség és a National Gendarmerie (katonai rendőrség) által is használt típust több mint 50 további ország rendszeresítette, köztük néhány kivétellel az összes afrikai állam, Irak, Spanyolország és Szaúd-Arábia. A típus rendkívül sikeressé vált, a Panhard több évtizeden át kínálta a páncélautót: összesen több mint 6000 AML-t gyártottak Franciaországban és további 1100-at külföldön.

A kis mérete ellenére löveggel is felszerelt típust számos esetben be is vetették, elérhetőségük miatt elsősorban Afrikában, míg Izraeli a hatnapos háborúban használta őket (e páncélautókat a támadás során az első hullámban vetették be, mert kis méretük miatt és jó terepjáró képességükkel könnyen átjutottak a harckocsik elleni akadályokon).

Az izraeli AML 90-esek kiemelkedően jól szerepeltek, számos T-54-est semmisítettek meg, igaz, több páncélautó elvesztése árán. A Jom kippuri háború során szaúdi AML-eket is bevetettek, de ezeket általában statikus védelemként alkalmazták, megfosztva a járművet a mozgékonyságából fakadó előnytől. A páncélautót bevetették a libanoni polgárháborúban és kedvelt járműve volt nemcsak az UNIFIL rendfenntartó erőknek, de a különböző milíciáknak is.

A típus könnyű szállíthatósága miatt az egyetlen harcjármű volt, amellyel az argentin erők rendelkeztek a Falkland-szigeteki háború alatt (a 10 db AML 90-est be is vetették brit könnyű harckocsik ellen). Az 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben (Irak megszállásakor) az iraki erők szintén használták e harcjárművet (elsősorban felderítésre), de az ekkor már elavult páncélautó komoly veszteségeket szenvedett a lényegesen modernebb felszerelésű amerikai és európai támadóktól. Az AML-ek egy része máig szolgálatban áll, annak ellenére, hogy utódját, a háromtengelyes Panhard ERC-t már 1980-ban hadrendbe állították.


Utóélet:

A Panhard AML mára régen elavult, ennek ellenére továbbra is számos harmadik világbeli ország tartja rendszerben (a típus francia utódja a Panhard ERC 90 „Sagaie” hatkerekű páncélvadász). Jelentős példányszáma és a rendszeresítő országok nagy száma miatt az AML-ből számos további változat és feljavítás készült, mivel az egyes hadseregek gyakran a helyben elérhető egységek felhasználásával növelték a típus hatékonyságát (pl.: 30 mm-es gépágyút építettek be, míg Líbiában több példány védelmét páncéllemezek felerősítésével növelték):


Francia változatok:

Franciaországban a típus alapján több specializált harcjárművet gyártottak: az EPR például egy torony nélküli modell volt (hasonló a Ferret páncélautóhoz), az EPF és EPA típusok három géppuskát kaptak. Az AML Eclairage egy 20 mm-es gépágyút, míg az ERA MILAN páncéltörő rakétát is hordozhatott, az AML-30 pedig úszóképes modell volt. A páncélautóból létrehoztak egy dedikált csapatszállító variánst is, amelyet AML M3-asként jelöltek.


Külföldi modellek:

Az AML 60 S530-ast Franciaországban tervezték, de kifejezetten Venezuela számára - ez a modell 2 db 20 mm-es gépágyút kapott és önjáró légvédelmi ütegnek szánták. Az AML 20-as t Írország állította rendszerbe: ez tulajdonképpen egy első szériás AML 60-as volt, de 20 mm-es gépágyúval (egy későbbi változatban a géppuskák helyett 12,7 mm-es nehézgéppuskával. Az Eland-sorozat (Eland-60, Eland-90, Eland-20, stb.) az AML fejlesztett variánsa volt, amelyet a Dél-Afrikai Köztársaságban készítettek - e típus számos helyi konfliktusban feltűnt.


Műszaki adatok:

Név: Panhard Auto Mitrailleuse légére „Panhard AML”

Típus: (könnyű) gumikerekes páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 5,50 t

Hossz: 3,79 m

Szélesség: 1,97 m

Magasság: 2,07 m

Motor: 90 Le-s (Panhard Model 4, 4 hengeres, 1990 ccm-es, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 60 mm-es löveg (CS DTAT vagy Brandt Mle CM60A1, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (MAS AA-52, mindkettő párhuzamosított)

Páncélzat: max. 18 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 600 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.