Automitrailleuse de Découverte Panhard modele 1935

„Panhard 178”


Előzmények:

Az emberiség történetében a háborúkat évezredeken át emberi és állati erővel vívták, de a XX. század elején - a technika fejlődésének köszönhetőn - a hadviselésről alkotott elképzelésben gyökeres változások indultak.

Ahogy a személy- és tehergépjárművek egyre megbízhatóbbakká váltak, a motorizáltság gyorsuló iramban terjedni kezdett mind a civilek, mind pedig a katonaságok körében. A legtöbb országban hamar felismerték, hogy a gépesített egységek hatalmas előny jelentenek a gyalogos, illetve lóvontatású alakulatokkal szemben: egy gép sosem fárad el, sérülés esetén kijavítható, fejleszthető, tömeg-gyártható és tejes élettartama alatt használható.

E járműveket kezdetben csak szállítási feladatokra használták, majd megjelentek a harckocsik, végül pedig a páncélozott gumikerekes járművek, a páncélautók.

A második világháború előtt több ország (pl.: az Amerikai Egyesült Államok) még a lovasságában is harckocsikat rendszeresített (ld.: amerikai M1 „Combat car”), máshol, például Franciaországban viszont felismerték, hogy erre a feladatra a páncélautók alkalmasabbak.

A franciák rájöttek, hogy bár a könnyű-harckocsik fegyverzete és páncélzata megfelelő, áruk túl magas, sebességük pedig túl alacsony a felderítő- és járőr-feladatokhoz.

Ebből egyenesen következett, hogy a francia hadsereget a rendszerben álló lovassági harckocsik (pl.: AMC 34, AMC 35) helyett páncélautókkal kell felszerelni. A korábbi páncélautók többnyire páncéllapokkal borított, egy-két géppuskával felszerelt teherautók voltak, de ez háborús célokra nem felelt meg.

A francia lovasság ezért 1931-ben meghatározta a jövőben rendszeresítendő páncélautókkal szembeni követelményeket: többek között a jármű érje el a 70 km/h-s végsebességet, hatótávolsága a 400 km-t, fegyverzetét pedig egy 20 mm-es löveg és egy géppuska alkossa.

Ez akkoriban szinte elérhetetlenül magas igénynek tűnt: mind a sebesség, mind a hatótávolság terén, ráadásul a legtöbb korabeli könnyű harckocsi (pl.: a legelterjedtebb angol Mark VI-os páncélos) is csak géppuskával volt felszerelve. A löveg megkövetelése azért is volt meglepő, mert az 1930-as években úgy gondolták, hogy az ellenséges harckocsik kilövéséhez elegendő a kisszámú, lassú gyalogsági harckocsi, valamint a vontatott páncéltörő lövegek, a többi harckocsi feladata az ellenséges gyalogság elleni harc.

A lovasság tenderére négy pályázó (Berliet, Latil, Panhard, Renault) jelentkezett, közülük a Panhard került ki győztesen és 1934-ben meg is építette a Panhard voiture spéciale type 178 nevű prototípust.

A páncélautó tervezése 1935-re fejeződött be - ekkor az Automitrailleuse de Découverte Panhard modele 1935, 178 nevet kapta, melyet gyakran Panhard 178-nak rövidítettek. Időközben több tervezési hiányosság látott napvilágot, ezek kijavítása egészen 1937-ig tartott.


Konstrukció:

A Panhard 178 páncélgépkocsi elsődleges feladatkörébe tartozott a felderítés és ez meg is látszott a típuson. A járműtestet a lehető legkisebbre építették (tornyát leszámítva a típus egy személyautó méretkategóriájába tartozott, de az eredeti kiírásban szereplő 4 tonnás tömeggel szemben 8,2 tonnát nyomott).

A hajtóművet a test végébe tolták - ez volt az oka a meglepően alacsony farrésznek. Előtte (a két kerék között) helyezkedett el a küzdőtér, amely szintén nem volt túl nagyméretű , mégis négy fő zsúfolódott össze a mindössze kb. két méter hosszú belső térben.

A torony viszont a testhez viszonyítva meglepően nagyméretű volt, ám a nyolcszögletű felépítmény legmagasabb pontja így is mindössze 2,31 méterrel magasodott a föld fölé, ezáltal egyszerre biztosított több helyet és nehezebb észlelhetőséget.

A toronyban helyezték el a páncélautó mindkét fegyverét: egy géppuskát és egy 25 mm-es löveget. Ez a későbbiekben gyakran már túl kevésnek bizonyuló löveg megjelenésekor még a francia páncélelhárítás csúcsát képviselte.

Ezt az is mutatja, hogy a sikeres német páncéltörő löveg, a Panzerabwehrkanone 36 is csak 37 mm-es volt, a Panzerkampfwagen II harckocsi pedig csak egy 20 mm-es löveget kapott. A kis kaliber másik oka, hogy a franciák nem a 37 vagy 45 mm-es, hanem a 25 mm-es kalibert választották páncéltörő fegyvernek. A Panhard 178-ba a 25 mm-es 25 SA 37 vontatott löveg rövidített változata, a 25 SA 35 került.

A Panhard 178 páncélzata korában szintén meglepően vastagnak számított - több harckocsi hasonló adatát is felülmúlta. Védelme a legvékonyabb helyen is elérte a 7 mm-t, a torony homlokpáncélja pedig ennek a négyszeresét, 28 mm-t tett ki.

Mivel a hátratolt motor miatt a középső traktusban megnőtt a hely, nem a jármű orr-részében kellett elhelyezni a vezetőt - ez azzal az előnnyel járt, hogy a típus orr-páncélját erősen megdönthették, ami tovább javította a gép és a legénység túlélési esélyét.

A francia páncélautó sebessége sem okozott problémát: terepen is képes volt a 42 km/h-s sebességre, amivel a páncélautók között igen előkelő helyet vívott ki magának, így vészhelyzetben könnyen lehagyhatta üldözőit. A négy nagyméretű kerékkel felszerelt páncélautó végsebessége ráadásul műúton elérte a 72 km/h-t, azaz valóban képes volt arra, amit a lovasság elvárt tőle.


Fejlesztések:

A Panhard 178A megfelelt az elvárásoknak, így a franciák igyekeztek maximálisan kihasználni a jármű adottságait és az összes lehetséges környezethez és feladatkörhöz adoptálták a típust. Készült belőle rádiós parancsnoki változat (Poste Commande), melyet egy ER27- és két ER26 rádió-szettel szereltek fel, viszont a torony körbeforgathatóságát megszüntették.

Mivel várhatóan Franciaország afrikai gyarmatán is szolgálnia kellett, a típusból eleve a forró égövre optimalizált alváltozat is készült (AMD 35 type Afrique française du Nord). Ennek keretében könnyítettek a tornyon és egy strapabíróbb rádiót szereltek fel, ezen kívül viszont csak jelentéktelen részletekben különbözött az elődtől.

Az indokínai gyarmatra is külön változatot fejlesztettek, ami a kisebb, egyszemélyes APX5 tornyot jelentette (ugyanezt használták a francia Automitrailleuse de Reconnaissance Renault Modele 35 Type ZT-n, vagy röviden AMR 35 könnyű harckocsin is).

A francia hadsereg felismerte a Panhard 178-ban rejlő potenciált, ezért gumikerekes páncélvadászként is be kívánta vetni. Ennek keretében a 25 mm-es löveget egy 45 mm-es SA 37-esre cserélték (ehhez módosítani kellett a tornyot). Az ilyen módon létrehozott Voiture spéciale 207 egyben a Panhard 178B előfutárának is tekinthető.

Miután 1940-ben a francia hadsereg összeomlott, a harcjárművet a németek Panzerspähwagen P204 (f) néven tovább gyártották (német rádiós változat is készült Panzerspähwagen (Funk) P204 (f)jelzéssel).

A páncélautó utolsó továbbfejlesztése a Panhard 178B volt, melyet még a második világháború után is gyártottak. Ez a modell jóval erősebb volt elődeinél: új, nagyobb tornyába egy 75 mm-es SA 45 löveget építettek, valamint új volt a rádió és a motor is (egy ilyen változat látható jobbra).


Szolgálatban:

A Panhard 178 első szériapéldányai 1937 áprilisában érkeztek meg a lovasság egységeihez és a folyamatos szállításnak hála a háború kitörésekor már több mint 200 darab ilyen páncélautó állt szolgálatban.

A jármű (az olasz Autoblinda 41-hez vagy a külsőre is hasonló magyar 39M páncélautóhoz hasonlóan) országa leghatékonyabb és egyben legnagyobb számban szolgáló páncélautó-típusa volt.

Kiderült, hogy a löveg nagy kezdősebessége miatt páncélozott célok ellen sokkal jobban használható, mint a régi, rövid csövű 37 mm-es SA 18-as löveg (ezt használta az első világháborús FT-17 mellett az AMC Schneider P 16 fél-lánctalpas harcjármű, sőt az FCM 36, Hotchkiss H-35 és a Renault R35 könnyű harckocsik is).

E francia típus végigszolgálta a háborút - bár fő feladata a felderítés volt, gyakran támadásra vagy a visszavonulás fedezésére is alkalmazták, mivel a Panhard 178-asokat a lovasság mellett a gyalogság motorizált részlege is használta.

A jármű szinte minden csatában részt vett, ahol franciák harcoltak és mivel a németek is gyártották, további hadszínterekre jutott el. Ennek köszönhetően a háború második felében még a keleti fronton is felvonultatták (a Barbarossa hadművelet keretében), de itt a masszív szovjet túlerő miatt a legtöbb bevetett példány el is pusztult.

A többi példány egy részét Franciaország felszabadítása után a franciák ismét használni kezdték. Bár ekkorra elavult, a Panhard 178B jelentős előrelépést jelentett és megnövelte a típus élettartamát is. Ez a modell távoli országokba (Szíria, Tahiti) is eljutott, hazájában pedig egészen 1960-ig szolgálatban tartották. Utolsó üzemeltetője Szíria volt, mely még 1964-ben is bevetette Panhard 178-asai.


Utóélet:

A Panhard 178 ritka kivétel volt a második világháborús francia harceszközök között: gyors volt, mozgékony, kisméretű, viszont nagy tűzerejű, ezért az FT-17 és AMX-13 harckocsik mellett a legsikeresebb francia szárazföldi harcjárművek közé tartozott. Ugyanakkor az is igaz, hogy bármilyen kiváló páncélautó volt is, a Panhard 178 sem állt rendelkezésre elegendő számban ahhoz, hogy megállítsa az elsöprő erejű német támadást:


Schienenpanzer (páncélozott sínautó):

A németek nem csak alap- és rádiós-variánst terveztek a típusból, hanem egy különleges, vasúti változatot is. Ennek a típusnak a gumikerekeit tömör (fém) vasúti kerekekkel helyettesítették, tetejére pedig a több német páncélautón is használt nagyméretű külső antennákat szereltek.


Műszaki adatok:

Név: Automitrailleuse de Découverte Panhard modele 1935 „Panhard 178”

Típus: könnyű páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 8,20 t

Hossz: 4,79 m

Szélesség: 2,01 m

Magasság: 2,31 m

Motor: 105 Le-s (Panhard SK, 4 hengeres)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 25 mm-es löveg (SA 35, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,5 mm-es géppuska (Reibel, párhuzamosított)

Páncélzat: 7-28 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 72 km/h (úton), 42 km/h (terepen)

Hatótávolság: 300 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.