FV701C
„Ferret”
Előzmények:
A mai értelemben vett páncélozott gépjárművek gyakorlatilag egyidősek a robbanómotoros személyautókkal (F. R. Simms Motor War Car-ját 1899-ben rendelték meg), de széles körben csak az első világháború alatt terjedtek el. Megjelenésük kényszer eredménye volt: az Otto-motoros katonai személyautók és teherautók korábban elképzelhetetlen mobilitással ruházták fel az egységeket, de az első világháborúban rendkívül nagy számban vetettek be géppuskákat, amelyek a gyalogságoz hasonlóan védtelen terepjárókkal könnyen végeztek.
Az első sorozatgyártású páncélautók tulajdonképpen személyautók voltak, amelyek motortere és utasai köré fémlemezeket erősítettek. E járművek túlságosan sérülékenynek bizonyultak a frontvonalban, ugyanakkor több feladatkörben kiválóan megfeleltek: a géppuskával felszerelt, mozgékony és relatív védett páncélautók felderítési, üldözési és járőr-feladatkörökben is bizonyítottak.
A páncélautók az első világháborút követően is rendszerben maradtak, mivel lényegesen olcsóbbak voltak a harckocsiknál és nagyobb sebességük is előnyt jelentett, miközben vékonyabb páncélzatuk nem jelentett akadályt, mivel szinte kizárólag gyalogos katonák ellen vetették be őket. A gyarmatokon és lokális konfliktusokban világszerte feltűnő páncélautók idővel két, jól megkülönböztethető csoportra szakadtak: a felderítésre, parancsnoki- és futárfeladatokra használt könnyű páncélautókra, valamint a csapatszállításra, illetve löveggel felszerelve akár harckocsik ellen is alkalmazható nehéz páncélautókra.
A második világháború alatt a könnyű páncélautók új generációja jelent meg és a korábban lovassággal, illetve kisharckocsikkal és könnyű harckocsikkal végzett felderítésben egyeduralkodóvá váltak a rendkívül agilis páncélautók.
Az Egyesült Királyság 1938-ban írt ki felhívást egy gyors, kifejezetten felderítésre szánt könnyű páncélautóra, amelyet a Birmingham Small Arms által tervezett (a Daimler által gyártott) Daimler Scout Car nyert meg. Ebből a Dingo-nak is nevezett típusból több mint 6000-et gyártottak és olyan sikeresnek bizonyult, hogy nemcsak a világháború végéig állt szolgálatban (az első példányok az Angliai csata alatt debütáltak), de a háború után is rendszerben maradtak.
Mivel a Dingo által betöltött szerep továbbra is igényelte egy kisméretű páncélautó rendszerben tartását, a brit haderő előrelátó módon már 1947-ben megrendelte a típus hasonló utódját. E pályázaton ismét a Daimler-t hozták ki győztesnek és 1948 végén alá is írtak egy megállapodást, 1950-ben pedig bemutatásra került az új könnyű páncélautó.
Ezt „Car, Scout, 4x4, Liaison (Ferret) Mark 1”-ként jelölték, az új jelölési rendszerben az FV701C jelzést kapta, közkeletű neve Ferret (angol; vadászgörény/vadászmenyét) lett.
Konstrukció:
A Ferret az előd Dingo-hoz hasonlóan könnyű (mindössze 3,7 tonnás) és kisméretű (alig 3,7 méter hosszú) harcjármű volt (számos hasonlóság fedezhető fel a két típus között, de a Ferret teljesen új tervezet volt). Az FV701C így is előrelépést jelentett, mivel az előd Dingo még kisebb méretű volt - a Ferret több mint félméteres hossz-növekedése nagyobb belső teret eredményezett, ami egy kisméretű páncélautó esetében jelentősen megkönnyítette a személyzet munkáját.
A kezdetben mindössze kétszemélyes harcjármű rendkívül kompakt kialakítású volt. A Ferret általános elrendezése megfelelt a Dingo-énak: a jármű frontrésze gyakorlatilag csupán egy döntött fémlemezből állt, mögötte a küzdőtérrel, a hátsó szekcióban a hajtóművel. A Ferret fegyverzetét egyetlen, 7.62 mm-es (.30-06 
Springfield) kaliberű géppuska alkotta, amelyet a test tetejére szereltek. Az FV701C első változata a Dingo-hoz hasonlóan fix felépítménnyel, forgatható torony nélkül készült, később többféle tornyot kipróbáltak.
A Ferret könnyű páncélautóként minimális páncélzattal rendelkezett: az alkalmazott acéllemezek vastagsága 6-16 mm között mozgott, ezért csupán kiskaliberű lőszerek és repesztalálatok ellen védett: ez ma már elégtelennek számítana, de megfelelt a többi korabeli páncélautó védelmének. E harcjármű az előd Dingo-hoz hasonlóan (kezdetben) nyitott kivitelben készült, de a felépítmény oldalait erősen döntötték, növelve a védelmet. A hegesztett páncélzat helyett a Ferret esetében a jármű védelmét elsősorban mozgékonysága és rendkívül kis mérete adta (a típus magassága az 1,9 métert sem érte el).
Az FV701C és változatai egy különleges, H-drive-nak nevezett hajtáslánccal rendelkeztek: ezt elsősorban nagyobb (6, illetve 8 kerekű) katonai teherautók használták, de elsőként a Daimler Dingo-ban és a hasonló, de löveggel felszerelt Daimler Armoured Car-ban jelentek meg.
Ez az egyedi kerék-felfüggesztési rendszer ugyan bonyolultabbá tette a típust, ugyanakkor a kisebb tömeg mellett kiemelkedő mozgékonyságot biztosított nehéz terepen. Ezt tovább fokozta, hogy a Ferret-be egy 6 hengeres Rolls-Royce B60-as benzinmotort építettek, amely 129 lóerős teljesítményre volt képes, ezáltal e páncélautó teljesítmény-tömeg aránya felülmúlta a könnyebb, de kisebb teljesítményű motorral felszerelt Dingo hasonló értékét (kb. 28,5 kg/Le a korábbi 51 kg/Le helyett).
A teljesítmény-növekedés mellett a típus vezethetőségére kedvező hatással volt a korábbiaknál hosszabb test, amely növelte a stabilitást, ugyanakkor - az új, önhordó test miatt - a Ferret belső tere a korábbiaknál lényegesen zajosabbá vált, mivel a küzdőtér közvetlenül kapcsolódott a jármű testéhez.
A Ferret összes változatában alapfelszerelésnek számított a 6 töltényes ködgránátvető, modern nukleáris, biológiai vagy vegyi védelemmel viszont nem rendelkezett (ez nem is volt kivitelezhető, tekintettel a nyitott járműtestre). A típuson újdonságot jelentett a run-flat típusú gumik alkalmazása: ezek (másodlagos belső gumivázuknak köszönhetően) találat esetén is lehetővé tették bizonyos távolság megtételét, ezért a gyalogság nem tudta néhány lövéssel mozgásképtelenné tenni a járművet.
Fejlesztések:
A Ferret egyenes ági leszármazottja volt a Daimler Reconnaissance Scout Car-nak (a Dingo-nak) és a Daimler Armoured Car-nak. Mindkét típus korának legmodernebb alkatrészeit használta - a Ferret külsőre rendkívül hasonló volt e harcjárművekhez, de az önhordó váz és a nagyobb teljesítményű motor a korábbiaknál jobb menetteljesítményben mutatkozott meg (a Ferret végsebessége műúton például már elérte a 93 km/h-t).
Az FV701C prototípusa jobb teljesítményt nyújtott, mint a Dingo, azonban a nyitott felépítmény és a forgatható torony hiánya égetőnek bizonyult, ezért a típusból több toronnyal felszerelt variáns készült.
A számos alváltozat 5 fő csoportra osztható, amelyeket egyszerűen Mark 1-ként, Mark 2-ként, 3-ként, 4-ként és Mark 5-ként jelöltek. Az átmeneti Mark 1/1 (FV701J) utáni első, toronnyal felszerelt változat a korábbi kettő helyett háromszemélyes Mark 1/2 (FV 704) volt, mielőtt megkezdték volna a fő sorozatnak szánt Mark 2-esek fejlesztését. Ezek az elődjüktől újratervezett, a korábbiaknál nagyobb (kétszárnyú ajtós) tornyukban különböztek és több alváltozatban készültek - a Mark 2/3 (FV701H) például vastagabb frontális és oldalsó páncélzatot kapott, míg a Mark 2/4 (FV701K) a Mark 2/2 fejlesztett változata volt.
A nagykerekűnek is nevezett Mark 3-as széria nagyobb átmérőjű gumikat kapott, megerősítették a felfüggesztését és növelték a páncélzat vastagságát. A Ferret nem számított kétéltű harcjárműnek, de a Mark 3-ast fel lehetett szerelni oldalsó, úszást segítő elemekkel, amelyekkel a páncélautó képessé vált folyók és más akadályok leküzdésére (a vízben a típust kizárólag kerekeinek forgása hajtotta előre).
A Mark 2-es széria legfejlettebb tagjának számító Mark 4-esek (FV711-esek) gyakorlatilag Mark 2-esek voltak, de felépítményükre a hatkerekű Alvis Saracen tornyát építették (a Mark 3-asból szintén létezett fejlesztett modellvariáns, a Mark 5-ös, ez az „Utóélet” bekezdésben olvasható). Ezen kívül számos további modellt teszteltek: összesen mintegy félszáz Ferret-alváltozat készült, ezek nagy része azonban sohasem jutott túl a prototípus-fázison.
Szolgálatban:
A Ferret prototípusai 1952-re teljesítették a hadsereg tesztjeit, ezt követően a gyártás azonnal hatállyal, még 1952-ben megkezdődött. A típus rendkívül kisméretű és egyszerű volt, ennek ellenére sikeressé vált. Ennek több oka volt. Relatív alacsony ára miatt nagy mennyiségben rendszeresítették, ezért (és a kompakt kialakításból következő könnyű szállíthatóság miatt) e járművet számos esetben, rendszeresen az elsők között vetették be.
A típust a felderítés mellett futárfeladatokra és járőrözésre használták; ez utóbbi feladatkörben különösen népszerűnek bizonyult a békefenntartó csapatok körében.
A Ferret kis mérete előnyös volt: használhatta az épített utakat és megjelenése nem okozott zavart, ezért városi környezetben is kiválóan megfelelt, rendkívüli mozgékonysága miatt nehéz terepen is bevethették, miközben alacsony talajnyomása miatt laza talajon sem süllyedt el.
Az FV701C és utódai a hidegháború számos konfliktusában feltűntek, mivel az Egyesült Királyság mellett több mint 40 további ország rendszeresítette a típust. Ezen nemzetek között voltak a Brit Nemzetközösség államai (Ausztrália, Kanada és Új-Zéland), európai országok (Franciaország és Portugália), de jelentős számú afrikai és ázsiai ország is (pl.: Indonézia, Kuvait és Szudán).
A Ferret az Egyesült Királyságban 1952-től egészen 1971-ig készült: ez idő alatt több mint 4400 példányt gyártottak, amelyek a világ minden tájára eljutottak. E páncélautó rendkívül hosszú ideig szolgált: az eredeti megrendelő Egyesült Királyság még 1991-ben, Irak lerohanásakor is használt Ferret-eket és néhány ország még mindig rendszerben tartja a típust.
A feleslegesség vált katonai példányok egy részét fehérre festve békefenntartó szerepkörben használták, másokat a helyi rendőrségek kaptak meg, de például az ausztrál hadsereg a kiselejtezett (fegyvertelen) Ferret-eket polgári személyeknek is értékesítette - a típus relatív alacsony ára miatt kedvelt a gyűjtők körében.
Utóélet:
Ahogy több más típus esetében is történt, kivonását követően a Ferret helye az Egyesült Királyság és más rendszeresítő országok haderőiben is üresen maradt, mivel nem állítottak hadrendbe hasonló képességű típust (a kisebb gumikerekes harcjárművek általában nem többek páncéllemezekkel megerősített terepjáróknál, amelyek - nevük ellenére - a Ferret-nél lényegesen rosszabb terepjáró képességgel rendelkeznek). Az FV701C egyelten komolyabb hibájának a mindössze egyetlen géppuskából álló fegyverzet számított, ezt később több variáns is megkísérelte kijavítani:
Mark 2/6 (FV703) (rakétás páncélautó):
A Mark 2/6-os gyakorlatilag azonos volt a Mark 2/3-assal, de tornyának két oldalára 2-2 db (Vigilant típusú), vezetékes páncéltörő rakéta került. A rakéták 200 és 1375 méter közötti hatótávolsággal rendelkeztek: az irányzáshoz a tornyot kellett a cél irányába fordítani, a rakétákat tartó keret minimális függőleges kitéríthetőséggel rendelkezett (ld. jobbra).
Mark 5 (FV712) (rakétás páncélautó):
A Mark 5-ös a Mark 2/6-oshoz hasonló modell volt, de ez a típus az úszóképes, nagyobb átmérőjű kerekekkel rendelkező Mark 3-asra épült és könnyen felismerhető volt nagyméretű, speciális alakú tornyáról. A Mark 5-öst is 4 db páncéltörő rakétával szerelték fel.
Ferret 80 (könnyű páncélautó):
Az utolsó Ferret variáns, a Ferret 80-as egy könnyű páncélautó volt, de teljesen új, alumíniumból készült testet kapott. Az új külső alatt egy, a korábbiaknál nagyobb teljesítményű Perkins dízelmotor kapott helyet teljesen új hajtáslánccal, emellett megoldották a jármű nukleáris, biológiai és vegyvédelmét, valamint infravörös célzó-rendszert is beépítettek. A Ferret 80-asból 3 prototípus is készült, a legerősebb Helio FVT 900-as tornyában a géppuska mellett már egy 20 mm-es gépágyúval (ez a modell kétszer olyan nehéz volt, mint az eredeti Ferret Mark 1). A Ferret 80-as 1983-ban jelent meg és kifejezetten exportcélokra fejlesztették.
Műszaki adatok:
Név: FV701C „Ferret” (vadászgörény/vadászmenyét)
Típus: könnyű páncélgépkocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 3,70 t
Hossz: 3,70 m
Szélesség: 1,91 m
Magasság: 1,88 m
Motor: 135 Le-s (Rolls-Royce B60 IOE, ”soros” hengerelrendezésű, 6 hengeres)
Legénység: 2 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (Bren, a test tetején)
Másodlagos fegyverzet: nincs
Páncélzat: 6-12 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 93 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 310 km