Broneavtomobil 64

„BA-64”


Előzmények:

Az első világháború utáni véres polgárháború eredményeként hatalomra került kommunisták a Szovjetunióvá átnevezett Orosz Birodalomban az 1920-as években kezdték meg páncélautók fejlesztését. Az első sorozatgyártásba került szovjet páncélautó a BA-27 volt: egy 4,4 tonnás, 3 tengelyes modell, amely előremutató módon már egy 37 mm-es löveget is hordozott. A BA-27-est újabb típusok követték és az 1930-as években (a harckocsikhoz hasonlóan) a Szovjetunióban fejlesztették párhuzamosan a legtöbb páncélautót.

A BA-27-es után megjelentek a BA-I, BA-3, BA-6 és BA-10 típusok; utóbbiak már az új fejlesztésű harckocsik tornyával és egy 45 mm-es páncéltörő löveggel rendelkeztek, tömegük pedig meghaladta az 5 tonnát, míg az 1941-ben hadrendbe álló, a korábbi modellek kiváltására szánt BA-11 tömege a 8 tonnát. A háromtengelyes, gumikerekes páncélvadászként funkcionáló nehéz páncélautók mellett a szovjetek a kizárólag géppuskákkal szerelt, kéttengelyes könnyű páncélautókat is gyártottak: ebbe a kategóriába tartoztak a D-8, D-12, FAI és BA-20 modellek, illetve alváltozatait. A szovjetek még úszóképes páncélautókat is fejlesztettek, de sem a BAD-1 és BAD-2, sem a későbbi BP-4 és BP-7 modellek nem kerültek gyártásba és a féllánctalpas BA-30 páncélautó sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A nagyszámú modell ellenére ráadásul a szovjetek relatív alacsony számban gyártották az egyes típusokat: a BA-I-ből például mindössze 82 példány épült, amelyet 180 db BA-6 és 386 db BA-6 követett. Még a legnagyobb számban gyártott BA-10-ből is csak 3311 db, a kisebb BA-20 modellből pedig kb. 4800 darab épült, míg ugyanekkor csak T-26-os könnyű harckocsiból több mint 10000 db.

A legnagyobb problémát mégsem a mennyiség, hanem a szovjet páncélautók alacsony hatékonysága jelentette. Amikorra 1941-ben a németek megtámadták a Szovjetuniót, a 45 mm-es páncéltörő löveg már meghaladottá vált, ezáltal a szovjet nehéz páncélautók gyakorlatilag hatástalanná váltak, míg a személyautókra épülő könnyű páncélautók számára komoly problémát okozott a betonozott utak hiánya.

A szovjet harcjármű-gyártás ráadásul a Barbarossa hadművelet alatt gyakorlatilag leállt, mert a kommunisták az Urálon túli biztonságos hátországba telepítették át a gyáraikat. Az átköltöztetés alól azonban kivételt jelentett a Gorkiji Autógyár, röviden GAZ, amely eleve Nyizsnyij Novgorodban (szovjet nevén Gorkijban), Moszkvától keletre működött, ezért a kritikus időszakban is folytatta a termelést.

A GAZ terepjáró- és teherautó-gyártásra szakosodott (többek között az amerikai eredetű GAZ-A személyautó és a GAZ-AA teherautó tömeggyártását végezte), de ekkor parancsot kapott páncélozott járművek tervezésére (korábban itt gyártották a BA-3, BA-6 és BA-10 páncélautókat). A GAZ már a német támadás előtt felismerte, hogy a háromtengelyes páncélautóknak (a T-34-es közepes harckocsi megjelenése miatt) nincsen jövője, ugyanakkor egy erősebb fegyverzetű, gyors páncélautó kiválthatná a kisebb szovjet könnyű harckocsikat, ezért 1940-ben megtervezték az LB-62-t (ez a típus látható a jobboldali fotón). Az LB-62 páncélautó a GAZ-62 terepjáró-prototípuson alapult (amely maga is az 1939-es GAZ-51-11 terepjáró prototípusának változata volt), azonban e típust páncélozták és a T-40-es könnyű harckocsi 12,7 mm-es nehézgéppuskájával látták el.

Ez a típus a háború kitörése miatt nem került gyártásba, de felhasználták az ezt követő típushoz (a mérnökök emellett tanulmányoztak egy zsákmányul ejtett német Leichter Panzerspähwagen könnyű páncélautót is): így született meg a BA-64 páncélautó.


Konstrukció:

A BA-64 élesen eltért a korábbi szovjet páncélautóktól, köztük a közvetlen előd BA-20-tól. Amíg a BA-20 a többi modellhez hasonlóan egy személyautón (a GAZ M-1-en) alapult, addig a BA-64 a GAZ-64 terepjáróra épült, ezért a végeredmény egy rövid, magas típus lett.

A BA-64 megtartotta a többi szovjet páncélautón is alkalmazott hátulra beépített, forgatható tornyot, azonban (német mintára) a torony felül nyitott volt: ez ugyan a rendkívül hideg szovjet télben rontotta a legénység kényelmét, viszont tökéletes körkilátást biztosított és nem növelte a jármű súlypontját.

A harckocsi fegyverzetét egyetlen 7,62 mm-es DT géppuska alkotta, mert mire a típus gyártásba került, a korábban tervezett 12,7 mm-es nehézgéppuska sem volt már alkalmas a vastag páncélzatú német típusok megsemmisítésére, ugyanakkor ezáltal alacsonyabb tornyot alkalmazhattak. A nyitott torony és a toronyban magasra beépített géppuska miatt a BA-64 alacsonyan szálló repülőgépek ellen is bevethető volt.

A BA-64 könnyű páncélautóként vékony páncélzatot kapott: a homlokpáncélzat vastagsága 15 mm, a oldalsó lemezeké pedig 6 mm volt, azonban a páncélzatot erősen megdöntötték, ezáltal megnőtt a becsapódó lövedékek lepattanásának esélye.

A 2,4 tonnás páncélautót a GAZ saját 4 hengeres, 50 lóerős motorjával szerelték, amely műúton jelentős, 80 km/h-s végsebességet biztosított. A páncélautót eredetileg speciális, golyóálló kerekekkel szerelték, ez azonban drasztikusan, 40 km/h-ra csökkentette a típus sebességét és megnövelte a karbantartási igényt, ezért a nem közvetlenül a frontvonalon üzemelő példányokon ezeket gyakran hagyományos gumitömlős kerekekre cserélték.


Fejlesztések:

A második világháború alatt a BA-64 vált a Szovjetunió legfontosabb páncélautójává, ezért a típust igyekeztek továbbfejleszteni. Az első alváltozat az 1943-as BA-64B volt: a GAZ gyár a GAZ-64 terepjáró gyártásával leállt és ehelyett megkezdte a tökéletesített GAZ-67 előállítását, ezért a GAZ-64-en is áttértek e típus használatára.

A BA-64B alapvetően azonos volt a bázismodellel, de mivel a GAZ-67 szélesebb volt a GAZ-64-nél, a páncélautó felépítményét is szélesebbre kellett tervezni (ez előnyösnek bizonyult, mert csökkent a jármű felborulásának esélye). Később, az 1950-es években felmerült, hogy a típust tovább gyártják a még újabb GAZ-69 vázán, de a BA-69 jelű páncélautó végül nem került gyártásba.

Már a második világháború alatt megkezdődött azonban a BA-64D jelű, az eredeti LB-62-höz hasonló változat gyártása egy 12,7 mm-es nehézgéppuskával, de ez túlterhelte a toronyforgató mechanizmust, ezért hamarosan leálltak az előállításával és ehelyett az SG-43 géppuskával szerelt BA-64B SG-43-at építették.

A katonák elégtelennek tartották a páncélautó fegyverzetét, ezért megjelent a BA-64 PTRS, amely egy 14,5 mm-es PTRS-41 páncéltörő puskát hordozott (egy ilyen páncélautó látható a bal felső fotón). Felmerült, hogy egy 37 mm-es löveget szerelnek a toronyba, de a BA-64E-37 jelű légideszantos páncélautót végül ugyanúgy nem gyártották, mint a BA-64Sz parancsnoki változatot (mivel utóbbiban nem volt hely egy rádiónak).

Ezeken kívül további változatokat, köztük vasúti pályán haladni képes modellt terveztek, ezt azonban szintén nem gyártották (igaz, a fronton néhány példányt átalakítottak erre a feladatra). BA-64Z jelzéssel terveztek egy kerekek helyett az első tengelyen sítalpakkal, hátul pedig egy kisméretű lánctalppal rendelkezett verziót is, de alacsony sebessége és magas fogyasztása miatt ez a változat sem került gyártásba.


Szolgálatban:

A BA-64 elődjét, az LB-62-et eredetileg egy új páncélautót igénylő pályázatra szánták, ahol a BA-21 és LB-NATI típusokkal hasonlították össze; a háború kitörését követően egyik típus sem valósult meg, de 1942-ben megkezdték a BA-64 sorozatgyártását (nagyobb számban csak 1943-tól állt rendelkezésre). E páncélautó nem rendelkezett kiemelkedő képességekkel: egyáltalán nem kapott löveget és egyik jellemzője sem volt kiemelkedő, ennek ellenére a típus hamarosan a Szovjetunió legfontosabb páncélautójává vált.

A BA-64 terepjáró-alapjának köszönhetően jelentős hasmagassággal rendelkezett, ami a rövid túlnyúlásokból fakadó terepszögeivel együtt páncélautók között kiemelkedően jó terepjáró képességet szavatolt. További előnyt jelentett, hogy a típus motorja különösen megbízhatónak számított és rossz minőségű üzemanyaggal, illetve olajjal is hosszú ideig működőképes maradt.

Az egyetlen géppuska harckocsik és nehéz páncélautók elleni harcra alkalmatlan volt, azonban tökéletesen megfelelt felderítésre, járőrözésre és a gyalogság támogatására, ráadásul a magas függőleges kitéríthetőségű, repülőgépek ellen is használható géppuskák hasznosnak bizonyultak (a háború közepén a németek a keleti fronton közel teljes légi fölényt élveztek , ráadásul a szovjetek ekkor még nem rendelkeztek elegendő önjáró légvédelmi löveggel).

A BA-64 a szovjetek számára ideális típus volt: elfogadható harctéri teljesítmény mellett magas megbízhatósággal bírt és egyszerűsége révén jelentős példányszámban gyárthatták. A típus képességeit jól mutatta, hogy gyakorlatilag minden korábbi szovjet páncélautót kiszorította és a második világháborút követően is folytatták az előállítását: 1942-46 között összesen 9110 egységet szereltek össze és a típus széles körben használták.

Sikerei ellenére a második világháborút követően a szovjetek a hagyományos felderítő páncélautó szerepét összevonták a csapatszállító járművekkel, ezért a BA-64-et fokozatosan kiváltották az új, részben nyitott BTR-40 páncélautóval, ez azonban nem vált sikeressé, ezért később a két kategória ismét szétvált a nagyobb méretű BTR-152 csapatszállítóra és a kisebb BDRM-1 felderítő páncélautóra.

A feleslegessé vált BA-64-es páncélautókat az 1950-es évek elején ezért átadták a megszállt kelet-európai országoknak, köztük Bulgáriának, a Német Demokratikus Köztársaságnak és Romániának, később pedig Kínának és Észak-Koreának is értékesítették. Itt a páncélautót tovább használták, bár idővel már csak másodlagos, rendfenntartó feladatkörökre, ahonnan csak az 1970-es években vonták ki őket.


Utóélet:

A BA-64 volt a Szovjetunió utolsó hagyományos kialakítású páncélautója, de egyben az első nagy mozgékonyságú típus jó terepjáró képességéggel, amely csekély mérete ellenére több speciális változat alapjául szolgált:


BA-64E (páncélozott csapatszállító):

A BA-64E gyakorlatilag a BA-64 tornyától megfosztott, csapatszállítóvá alakított változata volt, amely 6 katona szállítására volt képes. Az alapváltozat mellett gyártásba került a hasonló BA-64KA változat, valamint a „Fejlesztések” bekezdésben említett BA-64Sz helyett gyártották a BASz-64B parancsnki modellt, amelyben a torony eltávolításával oldották meg a rádió kérdését (utóbbi a géppuska lőszerkészletének helyére került).


Műszaki adatok:

Név: BA-64

Típus: könnyű páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 2,40 t

Hossz: 3,66 m

Szélesség: 1,74 m

Magasság: 1,90 m

Motor: 50 LE-s (GAZ-MM , 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (DT, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: max. 15 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 80 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 500 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.