Broneavtomobil 10
„BA-10”
Előzmények:
A Szovjetunió az 1920-as, -30-as években egy fiatal, feltörekvő ország volt. A hatalmas területű államszövetség alig heverte ki az első világháborús megalázó különbékét, majd az azt követő vérzivataros polgárháborút. De ezek a körülmények egyáltalán nem érdekelték a vezetést - elindult az első ötéves terv, amely borzasztó nyomort és éhezést hozott, ugyanakkor a tét is hatalmas volt: a kommunisták egy középkori, feudális Oroszországból néhány év alatt akartak létrehozni egy XX. századi szuperhatalmat.
Ennek részeként többek között új fegyverekre és harceszközökre volt szükségük, mellyel fenntarthatták az elnyomó rendszert és megvédhették határaikat (nyugatról a nácik, keletről pedig a japánok befolyásának terjedésétől tartottak). A harcjárművekre különösen szükség nagy volt, mivel a belső harcok szinte minden használható fegyvert és felszerelés elpusztítottak - a katonák egy részének még puskája sem volt.
A legtöbb rendszerben álló típus sem volt megfelelő: a többtornyú T-28-as harckocsi építési elvét egyszerűen meghaladták, a T-26-osok alulpáncélozottak voltak, a Christie-féle felfüggesztést használó BT harckocsi-család tagjainak pedig a tűzereje hagyott maga után kívánnivalót. Páncélautó fronton sem volt jobb a helyzet: a néhány, csak géppuskával felfegyverzett modell önmagában nem állta meg a helyét.
A kommunistáknak olyan járművekre volt szükségük, amely páncélozott volt, löveggel is rendelkezett, viszont olcsó, gyors és főleg nagy mennyiségben gyártható. E problémára akkoriban még szokatlan módon válaszoltak: átmenetet hoztak létre a nagyobb tűzerejű harckocsik, valamint az olcsóbb és mozgékonyabb könnyű páncélautók között. Az eredmény (először a BA-27, majd) a BA-I páncélgépkocsi lett: egy olyan, teherautó-vázra épített harceszköz, melyet löveggel is felszereltek. E jármű alapját a Ford Model AA teherautó, illetve annak szovjet változata, a háromtengelyes GAZ AA adta. Bár a típust csak 82 példányban gyártották, a BA-I bizonyította az elgondolás helyességét, ezért a vállalat parancsot kapott a továbbfejlesztésére.
Mivel mind az így születő BA-3, mind pedig utódjai, a BA-6 és BA-9 jól beváltak, a szovjetek ismét a jármű továbbfejlesztése mellett döntöttek. Az egymást követő modellek ugyan különböztek egymástól, de egyetlen sort képeztek: a BA-I gyártása 1932-től 34-ig tartott, majd a BA-3 következett (1933-35), ennek helyét pedig a BA-6-os vette át (1936-39). Ezután következett a BA-10, mely első példánya a háború kitörésének évében, 1939-ben gördült le a gyártósorról, az utolsó pedig 3 évvel később hagyta el az összeszerelő üzemet.
E páncélautó jármű alapját már nem a GAZ AA adta, hanem annak továbbfejlesztett változata, a GAZ AAA teherautó. A jármű megnevezése egyszerűen Broneavtomobil, azaz páncélautó volt. Mivel az alaptípusról nem maradt fent hiteles rajz, jobb fent a vele szinte mindenben megegyező BA-6 látható.
Konstrukció:
A BA-10 mindenben követte az elődei által kijelölt utat - a jármű egy hétköznapi teherautó vázára épült, ez pedig alapjában határozta meg a felépítését. E variáns nem csak kinézetre hasonlított elődjeihez: a néhány centis szélesség-növekedést leszámítva a két jármű főbb paraméterei is megegyeztek.
Elődeivel szemben az egyetlen nagyobb különbség a torony volt, mivel a korábbi változatok a T-26-os harckocsi tornyát kapták. E torony jellegzetessége volt a hosszú hátsó túlnyúlás - ezzel szemben a BA-10-es újratervezett tornyánál ezt elhagyták. A fegyvert viszont megtartották: a 20-K löveg 45 mm-es űrmérettel rendelkezett - ez akkoriban igen tekintélyesnek számított (ezt hazájában jóformán csak a T-28-as harckocsi múlta felül). A tornyot a jármű leghátuljára, a plató fölé építették - ezt a rendhagyó megoldást a teherautó-alap miatt kellett használni. Bár ennek az elrendezésnek voltak hátrányai, így jól elkülönült a küzdőtér a vezetőtől és a motortértől.
A páncélautó másodlagos - gyalogság elleni - védelmét két Degtyarjov DP golyószóró szavatolta. A csak sorozatlövés leadására képes modell jellegzetes, 47 töltényt befogadó dobtára hosszú sorozatokat, 39M lőszere pedig kiváló hatásadatokat garantált. Az egyik fegyvert a korábbi anyósülésnél helyet foglaló lövész kezelte.
A BA-10-es nagy tűzerejéhez képest páncélzata átlagosnak számított. A padlót 4 mm-es páncéllemezekkel védték, míg a legvastagabb a 15 mm-es frontpáncél volt. A harcjármű páncélzatát ugyan nagyban befolyásolták a GAZ AAA méretei, de ahol lehetett, igyekeztek megdönteni a páncélzatot, amitől megnőtt a páncéltörő lőszer lepattanásának lehetősége (ezzel is javítva a BA-10 túlélési esélyét).
Mivel a járművet egy mindössze 52 lóerős teljesítményt leadó motor hajtotta, a könnyű páncélautó sebessége még műúton sem haladta meg az 87 km/h-t. Ez ugyan akkoriban nem számított rossz teljesítménynek, de a Szovjetunió keleti határain szinte egyáltalán nem létezett infrastruktúra, így nem használhatták ki a mozgékonyságból adódó előnyöket. A teherautó alap egyszerű gyártást szavatolt, ugyanakkor néhány problémát is felvetett: a motorteret teljesen páncélozták, csak két kis ajtót hagyva az orr részben (ezen át jutott be a levegő). Csakhogy zárt állapotban nem jutott elég levegő a motorba, nyitott helyzetben pedig egy szerencsétlen találat elpusztíthatta a típus motorját.
Mivel jármű tömege meghaladta az öt tonnát, a BA-10-nek széles kerekekre lett volna szüksége. Ilyen nem áll rendelkezésre, ezért egyszerűen meghagyták a korábbi megoldást, amikor két vékonyabb kereket szereltek fel egyetlen féltengelyre. Mivel a keskeny kerekek miatt így is előfordulhatott az elakadás (különösen a nehéz, havas terepen), a BA-10 alaptartozéka volt egy rövid, speciális lánctalp-pár. Probléma esetén ezt egyszerűen ráfeszítették a két hajtott hátsó tengelyre, így növelve a tapadást (a lánctalp a két kerék közé benyúló fémlapok miatt nem csúszott le). A különös felépítésű BA-10 nem volt úszóképes, nukleáris-, vegyi- és biológiai védelme nem megoldott, éjjellátóval nem szerelék fel, valamint nem volt lehetőség katonák szállítására sem.
Fejlesztések:
A BA-10, bár önálló konstrukció volt, nem sokban különbözött elődeitől, így ez a típus is egyfajta továbbfejlesztés volt. Ennek ellenére elkészült egy fejlesztett variáns, a BA-10 M (balra), de ez tulajdonképpen egy BA-10 volt, csupán a rádiót és a motort cserélték le egy modernebb típusra.
Emellett legalább fél tucat különleges alapú BA-10 is elkészült. Ennek oka az volt, hogy a német Észak Hadseregcsoport (élén von Leeb tábornokkal) 1941. szeptember 8-án elvágta az utolsó, Leningrádba vezető utat. Az ostrom 872 napon át tartott és hihetetlen nélkülözést hozott, de a problémák már sokkal korábban megjelentek: a 189. leningrádi gyár BA-10-eseket állított elő, csakhogy 1941 végére elfogyott az alapanyag (a jármű vázát adó GAZ AAA teherautók másra kellettek). Vészmegoldásként ZIS-5-ös teherautókat (az American Autocar Model CA helyi változatát) és a korábbi GAZ AA-t használták. Egyel kevesebb, kéttengelyes változatot is építettek, de ez a felfüggesztést és a középső tengelyt leszámítva nem különbözött az alapmodelltől.
A módosítások ellenére a BA-10-es teljesítménye nem javult számottevően, egészen a BA-11 (jobbra) megjelenéséig. Ez külsőre közel azonos volt elődeihez, de erősen döntött és megvastagított páncélzatot kapott, valamint felszereltek rá egy második géppuskát. Bár tömege jelentősen, nyolc tonna fölé növekedett, új motorja 90 lóerős volt, így mozgékonysága is megfelelő lett volna. Mivel a németek 1941-es inváziója hatalmas károkat okozott, a teljes BA-11 projektet törölték, hogy a felszabaduló forrásokat más típusokra fordíthassák.
Szolgálatban:
Bár az első BA-10-es már 1938-ban készen állt a bevetésre, harci cselekményben csak egy évvel később vettek részt - erre az akkor már egy éve folyó szovjet-japán háborúban került sor. A konfliktus érdekessége, hogy bár nem volt több határvillongásoknál, a két feltörekvő nagyhatalom hatalmas mennyiségű ember- és hadianyagot mozgósított. Az 1938-as Haszan-tavi csata után kilenc hónappal egy újabb összecsapásra került sor, melyet a történelem Halhin-goli csata néven ismer. A kommunistákat Georgij Konsztantyinovics Zsukov (a Szovjetunió későbbi marsallja) vezette és a kezdeti háromszoros túlerő ellenére seregével merész megtévesztő manőverekbe kezdett (ebben fontos szerep jutott a 266 páncélautóra, köztük a BA-10-esekre). Bár a végső elszámolás mintegy 18000 szovjet halottat jelentett és rengeteg harcjármű is odaveszett, a konfliktus a szovjetek győzelmével ért véget.
Amikor az első BA-szériás páncélautók legördültek a gyártósorról, radikális, de hatékony típusnak számítottak, csakhogy a közben eltelt évek újraírták a katonai doktrínákat. A BA-10 a valóságban már nem igazán volt képes ellátni a feladatát (ezzel nem voltak egyedül: a németek is hasonló problémákkal küzdöttek a Puma páncélautónál). A tapasztalatok szerint az új harckocsik ellen sem lövege, sem páncélzata nem volt elegendő. Felderítő-szerepkörben sem volt hatékony, mivel alacsony sebessége és nagy sziluettje miatt nehezen maradt rejtve (szerepét a T-60 és T-70 harckocsik vették át).
Ennek ellenére gyártása egészen 1941-ig folyt, amikorra már teljesen elavult (a BA-10 vált a sorozat legtöbb példányban gyártott páncélautójává). Ráadásul mivel utódja, a BA-11-es nem került gyártásba, a meglévő páncélautókat tovább használták, az utolsókat pedig csak a békekötés évében (1945) selejtezték le. A BA-10 nem volt túl modern, de mivel a németek nagy számban zsákmányoltak a típusból, ők is használták (Panzerspähwagen BAF 203(r) néven). Emellett a téli háború alatt a finnek kezére is jutott néhány tucat, melyeket szintén korábbi gazdáik ellen vetették be.
Utóélet:
A BA-10 egy megkésett modell volt, ezért nem ért el kiemelkedő sikereket. Az elődei által elért sikerek sokat nyomtak a latba a továbbfejlesztéskor, de valódi előrelépés nem történt. Mivel 1942-ben a BA-10 már teljesen elavult, számos megmaradt példányról eltávolították a tornyot. A tornyuktól megfosztott, kibelezett páncélautókat páncélozott csapaszállítókként (APC) használták, de a tetőn tátongó lyuk miatt egy kézigránát is végezhetett a bent tartózkodókkal:
BA-10ZhD (páncélozott sínautó):
A BA-10 egyetlen ismert variánsa a BA-10ZhD volt. Ez egy, az olasz AB 41-hez hasonló sínautó volt: a jármű kerekeit nagyméretű vasúti kerekekre lehetett szerelni, így vasúton is közlekedhetett. Bár az ilyen sínautók hasznosnak bizonyultak a vasútvonalak megvédésénél, de ha az ellenfél elmenekült, nem tudták üldözőbe venni (valamint ha a sínt megrongálták, a jármű sem tudott továbbmenni). Érdekes megoldás, hogy csak az első és a hátsó tengely kerekeit cserélték le, a középsőn meghagyták a hagyományos gumikerekeket.
Műszaki adatok:
Név: Broneavtomobil 10 „BA-10”
Típus: könnyű páncélgépkocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 5,14 t
Hossz: 4,65 m
Szélesség: 2,42 m
Magasság: 2,09 m
Motor: 52 Le-s (GAZ M1, négyhengeres dízelüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 45 mm-es löveg (20-K, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (Degtyarjov DP, egy a testben, egy párhuzamosított)
Páncélzat: 5-15 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 87 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: ~ 320 km