AT105
„Saxon”
Előzmények:
A Brit Birodalom az elsők között, már az első világháború alatt alkalmazott páncélautókat (pl.: AC páncélautó, Austin páncélautó, Rolls-Royce páncélautó). Ezek igen kezdetleges típusok voltak, gyakorlatilag egyetlen géppuskával felszerelt, acéllapokkal burkolt terepjárók, ennek ellenére igen jó szolgálatot tettek és mivel lényegesen olcsóbbak voltak a korszak nehéz harckocsijainál, a meglévő páncélautókat a britek a világháborút követően is hadrendben tartották (az 1915-ben rendszeresített Rolls-Royce páncélautók például egészen 1944-ig szolgáltak).
Ezek a korai modellek elsősorban járőrözésre és egyéb másodlagos feladatokra szolgáltak, az 1930-as évek második felében azonban megkezdődött az angol hadsereg motorizációja, amelynek részeként a gyalogságot nagyszámú terepjáró, teherautó és lánctalpas harcjármű szolgálta ki, ami a páncélautók-fejlesztésnek is új irányt szabott.
Az 1938-as Morris CS9 még egy viszonylag egyszerű típus volt, sok tekintetben hasonló első világháborús elődeihez, a második világháború alatt azonban kiderült, hogy bár a teherautók jelentős segítséget jelentenek a katonák gyors mozgatásában, a frontvonalon túlságosan sérülékenyek. Erre a problémára jelentett megoldást a Universal Carrier; egy, a brit Carden-Loyd kisharckocsikon alapuló felül nyitott, de oldalt páncélozott kisméretű csapatszállító, amelyből több mint 100000 példányt gyártottak.
Részben e típus kiegészítésére a második világháború alatt a britek több könnyű felderítő páncélautót gyártottak (pl.: Daimler Dingo, Guy Armoured Car, Humber Scout Car), amelyek fokozatosan kiszorították a könnyű harckocsikat, de emellett löveggel felszerelt nehéz páncélautókat is importáltak (pl.: amerikai T17E1 „Staghound”, dél-afrikai Marmon-Herrington Armoured Car).
A második világháborút követően az államcsőd-közeli helyzetbe jutott, gyarmatait elvesztő Egyesült Királyság hadserege méretét drasztikusan lecsökkentette, a britek azonban továbbra is törekedtek modern hadfelszerelés fejlesztésére és gyártására. A különböző felderítő páncélautókat a mindössze 3,7 tonnás Ferret típussal váltották ki, emellett megalkották a szokatlan, háromtengelyes FV 600-as típuscsaládot. Ennek részeként az 1950-es évek elejétől építették az FV601 „Saladin” gumikerekes páncélvadászt, de emellett létrehoztak egy kizárólag géppuskákkal felszerelt csapatszállító páncélautót is, FV603 „Saracen” jelzéssel.
A Saracen viszonylag magas ára miatt az FV1601 (kéttengelyes) teherautó vázán emellett megszületett az FV1611 „Pig” (gyártója után Humbert Pig), amelyből kb. 1700 példányt építettek és egészen az 1970-es évekig használták. Ekkorra a britek új rendszert vezettek be. Az új harckocsik ellen a gumikerekes páncélautókra szerelt relatív kiskaliberű lövegek már elégtelennek bizonyultak, ezért ezek helyét a hosszú ideig fejlesztett FV 510 „Warrior” lánctalpas csapatszálló vette át.
A 25,4 tonnás Warrior egyesítette a britek korábbi harctéri tapasztalatait egy önállóan is tevékenykedni képes, 30 mm-es gépágyúval felszerelt nagysebességű harcjárműben, de az alumínium páncélzattal és egyéb speciális megoldásokkal szerelt típus gyártása kiemelkedően magas volt, ezért a britek ismét egy olcsó alternatív csapatszállító gyártása mellett döntöttek.
Ez utóbbi lett az AT105 „Saxon” (angol; szász) páncélautó (a típus neve ellenére nem kapcsolódott a mai Németország területén élő szász etnikumhoz; egyszerűen követte a korábbi brit névadási hagyományokat, ld.: FV103 „Spartan”, FV104 „Samaritan”, FV603 „Saracen”). A jobboldali fotón egy Saxon, a háttérben pedig egy lánctalpas Warrior harcjármű látható.
Konstrukció:
A zömök Saxon szemből könnyen felismerhető erősen döntött frontrészéről a nagyméretű hűtőráccsal és a brit közlekedésnek megfelelő, jobboldali vezetőfülkéjéről (a jármű homlokrészét a vezetőfülke magasságában vízszintesen elvágták, ezáltal a sofőr baloldalra is kiláthatott).
Az AT105-ös csapatszállító típusként mindössze egyetlen 7,62 mm-es géppuskával rendelkezett. A legtöbb kortárs és korábbi csapatszálló harcjármű oldalain a minimális fegyverzet kiegészítésére lőréseket alakítottak ki, amelyeken keresztül a bent ülők használhatták kézifegyvereiket, a brit tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy ezeket nem lehet hatékonyak kihasználni, miközben ellehetetlenítik többlet-páncélzat felszerelését, ezért (a lánctalpas Warrior-hoz hasonlóan) a Saxon sem kapott lőréseket.
A harcjármű páncélzatának pontos vastagsága nem ismert, de a Saxon hegesztett acélból készült védelmét úgy alakították ki, hogy az bármilyen irányból érkező 7,62 mm-es (szovjet) puskalőszer találatának ellenálljon; ennél vastagabb páncélzat nem volt elvárás. A Saxon nem azonos a modern MRAP (aknarobbanás elleni) páncélautókkal, azonban a jelentős hasmagasságú csapatszálló alvázára egy ”V” alakú páncéllemez került, amely a remények szerint a jármű alatt felrobbanó aknák erejét oldalra terelte.
A közvetlen előd Humbert Pig 4,8 tonnás (a későbbi változatban 6,5 tonnás) tömeg mellett 2+6 fő szállítására volt képes, a lényegesen nagyobb Saxon viszont már 10,6 tonnát nyomott, ugyanakkor a 2 fős személyzet mellett maximum 10 teljes fegyverzetű katonát szállíthatott küzdőterében. A megnövekedett tömeg ellensúlyozására az AT105-öst már nem a Humbert Pig-ben alkalmazott, 120 lóerős Rolls-Royce B60 benzinmotor mozgatta, hanem egy szintén 6 hengeres, de már 164 lóerős, dízelüzemű Bedford 500-as: ezzel a négykerék-meghajtású Saxon épített úton akár 96 km/h-val is haladhatott.
Fejlesztések:
Az AT105 az 1960-as évektől, kifejezetten a brit hadserege igényei szerint gyártott Bedford M-sorozatú kéttengelyes teherautó modernizált utójának, a Bedford TM sorozat vázán alapult. A Saxon-t kisegítő harcjárműnek szánták; a Warrior olcsó alternatívájának, ezért a típusból nem terveztek erősen fejlesztett változatot.
Az egyetlen sorozatgyártású speciális változatot (ld. „Utóélet” bekezdés) leszámítva az AT105 páncélautóból mindössze 3 változatot építettek. Az AT105A páncélozott harctéri mentőautó volt, az AT105C parancsnoki páncélautó, míg az AT105E egy kisméretű, egyemberes tornyot kapott, benne alváltozattól függően 1 vagy 2 db géppuskával. A páncélautóból ezek mellett kifejlesztettek egy 81 mm-es aknavetővel felszerelt változatot is, AT105MR jelzéssel.
Szolgálatban:
Az AT105-ös 1983-ban állt hadrendbe, miután a brit hadsereg elutasította a kisebb AT100 és AT104 modelleket (egy évvel korábban, mint a több mint egy évtizeden át fejlesztett, lánctalpas Warrior). Az AT105-öst eredetileg kifejezetten a British Army of the Rhine (BAOR) kiszolgálására szánták; a BAOR egy brit expedíciós haderő volt, amely Nyugat-Németországban állomásozott és feladata egy újabb világháború esetén az Európát lerohanó szovjet haderő megállítása lett volna (a felső képen balról jobbra egy-egy AT100, AT104 és AT105 látható).
A csapatszállító feladata a frontvonal és a hátország közötti kapcsolat biztosítása volt, mivel azonban a várt szovjet támadás nem következett be, sőt, a Szovjetunió 1991-ben összeomlott, a brit hadsereg létszámát tovább csökkentették, a BAOR-t pedig 1994-ben feloszlatták. Mivel az Egyesült Királyságnak nem volt többé szüksége az eleve másodvonalbeli típusnak tervezett Saxon-ra, amely nem tartalmazott fejlett komponenseket, a típust több országba exportálták: mások mellett mások mellett a harcjárművet Kongó, Mozambik és Szomália üzemeltette.
A csapatszállító vékony páncélzata csak kézifegyverek ellen védett, azonban a gyors, robosztus, megbízható alapra épített és igen olcsó páncélautó nagy népszerűségnek örvendett. A típust több ország, köztük Hong Kong és Malajzia tömegoszlató és csendőri járműként is használta. Az AT105-öst a britek eredetileg csak átmeneti, kisegítő harcjárműnek szánták, de alacsony vételára és egyszerű üzemeltethetősége miatt korlátozott számú Saxon-t az Egyesült Királyság is hadrendben tartott.
A bevezetőben említett lánctalpas Warrior kiváltására a britek (az osztrák-spanyol ASCOD vázán) megalkották az Ajax harcjárművet és az elavult gumikerekes harcjárműveiket is megkísérelték kiváltani a Future Rapid Effect System (FRES) program részeként, de ez döntésképtelenség miatt 2007-ben összeomlott. 2014-ben a FRES gumikerekes komponensének kiváltására új programot indítottak Mechanised Infantry Vehicle (MIV) jelzéssel; a győztes típus eredetileg 2022-re tervezett hadrendbe állításáig a nyugdíjazott 12 személyes Saxon-okat 5 személyes olasz Iveco LMV páncélozott terepjárókkal váltották ki.
A leselejtezett AT105-ösök közül 75 példányt Ukrajna vásárolt meg kiemelkedően alacsony, a szállítással együtt kb. 15 millió forint/darab áron (az átvett példányok egy részét nehézgéppuskával és rátét-páncélzattal erősítették meg, másokat az orosz kumulatív rakéták elleni rácsozattal védtek).
Utóélet:
A Saxon egy egyszerű, de éppen ezért olcsó csapatszállító páncélautó volt, amelyhez hasonlót több nyugat-európai országban gyártottak, azonban már a jármű alapváltozata is leterhelte az alapot nyújtó teherautó vázát, ezért a típusból nem építettek érdemben megerősített változatot:
AT105 ARV (műszaki mentő):
Az AT105-ösön alapuló műszaki mentő harcjármű. E típus nem kapott fegyverzetet, ehelyett elakadt vagy megsérült harcjárművek mentésére alakították át.
Műszaki adatok:
Név: AT105 „Saxon” (szász)
Típus: csaoatszállító páncélgépkocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 10,60 t
Hossz: 5,17 m
Szélesség: 2,49 m
Magasság: 2,63 m
Motor: 165 LE-s (Bedford 500, 6 hengeres, dízelüzemű)
Legénység: 2 fő (maximum 10 utas)
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (a tetőn)
Kiegészítő fegyverzet: nincs
Páncélzat: ismeretlen mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 96 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 510 km