Winchester Model 1897
„A lövészárok-söprő”
Tervezés:
Miután megjelentek az első csöves tűzfegyverek, az ágyúk, idővel két fő változatuk alakult ki. Az ágyúk alapvetően tömör kőgolyót, később vasgolyót tüzeltek, amelyek hatalmas erővel rendelkeztek, ezért a folyamatos ágyúzással akár a várfalakat is lerombolhatták. Ahogy azonban az ágyúk mérete csökkent és az újabb technológiáknak köszönhetően relatív mobil fegyverekké váltak, felmerült, hogy azt az ostromokon kívül, kifejezetten élőerő ellen is lehetne használni.
Technikailag az egyetlen tömör ágyúgolyó is alkalmazható a gyalogság ellen, mivel a több ágyú egyszerre történő elsütésekor keletkező füst- és hanghatás jelentős pszichológiai erővel rendelkezik, akárcsak maga az egész sorokat letaroló ágyúgolyó, ugyanakkor ez nem praktikus. Egy ágyút a XIX. század előtt hosszú ideig tartott újratölteni, ezért bár a legvastagabb páncélzatot is könnyedén átütötték, az általuk okozott tényleges harctéri veszteség alacsony volt, ráadásul a tüzelést követően külön védelmet igényeltek.
Az ágyúkba azonban nem kizárólag egyetlen tömör golyót lehetett betölteni: ehelyett számos kisebb ólomgolyót, köveket vagy akár vegyes hulladékot (például szögetket, egyéb kis fémtárgyakat) is, amelyek kisebb eséllyel okoztak halálos sérülést és erejüket lényegesen kisebb távolságon elvesztik, viszont nagyobb területet fednek le és nagyságrendileg több célpontot találhatnak el. A hadseregek által rendszeresített muskéták és más kézi tűzfegyverek megjelenésüket követően szintén nem csak tömör ólomgolyót tüzelhettek, de több kisebb sörétet is.
Az 1800-as évek közepére azonban ez a gyakorlat megszűnt. Ekkor a hadseregek már relatív kis kaliberű puskákat használtak, míg a máig szinte változatlan formában gyártott sörétes puskák visszaszorultak a vadász- és rekreációs-lövészet köreibe. A sörétes puskák kiemelkedően hatékony vadászfegyvernek számítottak, mert a sörétekkel relatív könnyű volt a gyors kisebb vadak (madarak, nyulak) vadászata, viszont a sörét jellegéből fakadóan igen korlátozott hatótávolságú: az effektív hatótáv az 50 métert szinte sohasem haladja meg, míg a korabeli katonai puskák lőtávolsága ennek a hússzorosát is elérte.
A világ egyik legismertebb sörétespuska-gyártójának címét sokáig a Winchester Repeating Arms Company, röviden Winchester viseli, amelyet 1866-ban alapítottak, de nevének megfelelően a cég kezdetben ismétlőpuskákat készített. Ezek közé tartozott a Model 1873-as, amelyet sokan úgy ismerik, mint a „puska, amely megnyerte a nyugatot”, utalva az amerikai vadnyugaton játszott szerepére (a Colt Peacemaker revolvert szintén ezzel a jelzővel illették). A cég idővel újabb ismétlőpuskákkal rukkolt elő, amelyeket a legendás amerikai fegyvertervező, John Moses Browning tervezett - többek között a Model 1886-tal, Model 1892-vel és Model 1894-gyel.
A fegyvergyártó első sörétes puskája a Winchester Model 1887 volt, amely egyben a világ egyik első sikeres tárral rendelkező ismétlőpuskája is volt. A Model 1887-esből 1901-ben készült egy továbbfejlesztett modell, de a Winchester vállalat 1893-ban bemutatta a Model 1893-ast, amely már nem a cégre addig jellemző alsó karos mechanizmussal rendelkezett, hanem a modernebb emelőkaros kialakítással.
A Model 1893-as polgári fegyver volt, ezért nem vártak el tőle a haderőkre jellemző megbíthatóságot, de hamar kiderültek a fegyver problémái, különösen a civil piacon is gyengének számíto szerkezete, ezért az 1893-ast is tervező Browning megalkotta a mindössze 4 évvel később bemutatott Winchester Model 1897-es sörétes puskát (amelyet később M97-esként is jelöltek).
Konstrukció:
A Model 1897-es megjelenésekor új generációs sörétes puskának számított, amelyet a polgári piacra szántak, ennek ellenére sok tekintetben hasonló volt az akkori katonai ismétlőpuskákhoz, pl.: a francia M1886 Lebel-hez. A Winchester Model 1897-est a korábbiakhoz képest megrövidítették: a fegyver legfontosabb változata csupán 508 mm hosszú csővel rendelkezik, ezért hossza mindössze 1003 mm (kb. 25%-kal rövidebb a legtöbb korabeli puskánál). A csökkentett méret miatt a fegyver tömege is mérsékelt: a Model 1897-es 3,6 kg-ot nyom.
A fegyvert két kaliberben gyártották. Mivel a sörétes puskákból többféle töltet lőhető ki (sok kisebb vagy kevesebb, nagyobb sörétet tartalmazó, e fegyvertípusnál ún. „gauge” értéket adnak meg, ami azt mutatja meg, hogy az adott csőátmérővel rendelkező sörétes puskából kilőtt hány kaliberméretű ólomgolyó ad ki egy angol fontot. A Model 1897-es 12-es űrmérete átszámolva 18,53 mm-es átmérőt takar, míg az alternatív, 16-os méret 16,83 mm átmérőt jelent (elődjével ellentétben a Model 1897-es már füst nélküli lőporos töltényeket tüzel). A Model 1897 és az 1893 közötti egyik fontos különbség a megerősített ház, amely már nagyszámú, nagy erejű 12-es méretű töltény kilövésekor keletkező energiát is deformáció nélkül elvisel.
E fegyver tipikus 1800-as évek végi ismétlőfegyverként már nem a tusában, hanem a cső alatti, előágyszán-tárral rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az egyes töltények vízszintesen egymás mögött találhatóak a tárban. Ez a kialakítás az egyetlen tömör lövedékkel rendelkező töltényeknél gondot okozott, mert amikor elterjedtek a hegyes orrú (spitzer) töltények, az egyik töltény hegyes orra éppen a következő töltény csappantyújának nyomódik, ezért ütés vagy leejtés hatására a töltények egymás után elsülhetnek. A Model 1897-esnél ez nem jelent problémát, mivel a fegyver papírhüvelyes, tompa töltényeket tárol (a tárba alulról 5 töltény tölthető, egy további pedig közvetlenül a töltényűrbe). A fegyver tára nyitott, a tüzelés kivételével újabb töltények tölthetők a tárba, viszont kialakítása miatt a töltényeket egyesével kell betölteni. A fegyver alkalmas modern, műanyag-házas töltények tüzelésére, de megjelenésekor (nedves környezetben) gondot okozott, hogy az átázott töltények besülhettek.
A Model 1897-es tárából rugó tolja hátrafelé a töltényeket, amelyeket egy emelőkar tölt be a csőbe, viszont a mechanizmust nem a zártömb elfordításával és hátrahúzásával, majd előrenyomásával működik, hanem a táron található első markolat hátrahúzásával (töltéskor a zár a megszokott módon hátrafelé siklik, ezért túl magasan markolva a lövő megütheti a kezét).
Az ismétlőpuskák tüzelési sebessége általában relatív korlátozott, mivel minden egyes lövést követően a fegyver kezelőjének hátra kell húznia a zárat (a legtöbb ismétlőpuska ráadásul forgó-tolózáras), majd miután új töltény került a töltőrendszerbe, helyére tolni a zárat, ami egyben a töltényűrbe kényszeríti a következő töltényt, végül a zárást követően ismét megmarkolható és elsüthető a fegyver.
A Model 1897-es sörétes puska azonban hagyományos kakasos fegyver, amely ráadásul nem rendelkezik elsütőbillentyű-leválasztó karral. Ebből az következik, hogy ha a lövész meghúzza az elsütőbillentyűt és lecsap az ütőszeg, majd a kezelő a tüzelést követen nem engedi el az elsütőbillentyűt, akkor a fegyver csak azért nem sül el, mert a töltényűrben nem található töltény.
A gyakorlatban ha a lövész meghúzva tartja az elsütőbillentyűt és folyamatosan előre-hátra húzza az első markolatot (újabb töltényeket juttatva a töltényűrbe), a fegyver néhány másodperc alatt mind a 6 töltényt kilövi, gyakran megsemmisítő erejű pusztítást okozva. Ezt az angol nyelv slamfire-nek nevezi és gyakorlatilag ugyanaz megy végbe, mint a korábban említett ismétlőpuska-leejtésénél: nem a kakas csap hátra, hanem a töltényt csapják neki a hegyes ütőszegnek, ezért nincs szükség a kakas hatszori felhúzására (a slamfire a legtöbb esetben káros jelenség). A sörétes puska jobb oldalán tárakasztó billentyű található.
A Model 1897-es kezdetben hagyományos (fix) házzal készült, de 1900-tól kínálták ún. takedown kivitelben is: ebben az esetben a fegyver csöve a tárral együtt elfordítható és kiemelhető, jelentősen megkönnyítve a szállítását. A Model 1897-eshez polgári fegyverként nem terveztek bajonettet, de a későbbi katonai változataira felerősíthető az M1917 Enfield ismétlőpuskához tervezett M1917-es mintájú kard-bajonett. A Model 1897-es sörétes puskaként nem rendelkezik optikai irányzékkal, sem állítható fém irányzékkal, viszont a fegyver házának felső részén sekély vágatot alakítottak ki, segítve a célzást (első irányzék nélkül).
Életút:
A Winchester Modek 1897 nevének megfelelően 1897-ben jelent meg és hamarosan igen sikeressé vált. A sörétes puska orvosolta elődje hibáit és megbízhatósága mellett a szétszedhető kivitel és más részletei miatt új etalonná vált, amelyhez az összes későbbi sörétes puskát mérték.
A fegyverből kategóriájának megfelelően több változatot kínáltak. Technikailag a Model 1897-es soha nem változott, viszont 8 fő sorozatot alkottak meg, igazodva a vevőkörök igényeihez. Az olcsóbb „Standard” bázismodell mellett már 1897-től kínálták az exkluzív, vésetekkel díszített „Trap”, illetve a kézzel vésett „Pigeon” kivitelt, még 30, illetve 28 hüvelyk hosszú csővel, míg a „Brush” és „Brush Takedown” egyszerűbb kivitelű variánsok voltak, 26 hüvelykes csővel.
Egy évvel később a kínálat a „Riot” modellel bővült, amelyet kizárólag 12-es kaliberben, a fentebb említett legrövidebb, 20 hüvelykes csővel kínáltak. 1910-ben megjelent az azonos kaliberű, ám 30 hüvelyes csővel készült „Tournament” kivitel, amely tükröződést gátló matt fényezést kapott, míg az 1917-től előállított „Trench” szintén 12-es csőátmérővel és a legrövidebb, 20 hüvelykes csővel rendelkezett. Utóbbi volt az egyetlen változat, amelyre bajonettet lehetett felszerelni. Megjelenésekor szokatlan, de praktikus megoldás volt, hogy a drágább modelleket is egyszerű diófa tusával látták el, amely nagyobb eséllyel állt ellen a megterhelő használatnak, viszont szükség esetén egyszerű volt a pótlása.
A Model 1897-est kizárólag a civil piacra szánták, de kísérletképpen 1900-ban 200 példányt a Fülöp-szigetekre küldtek, katonai felhasználásra. Ennek oka, hogy a megszálló amerikai csapatok ellen harcoló, szinte csak szúró- és vágó-fegyverekkel felszerelt Moro törzs tagjai gyakran indítottak öngyilkos rohamokat és a szolgálatban álló puskák, illetve pisztolyok nem rendelkeztek kellő megállító erővel (a törzsi harcosok még halálos sebbel is folytatták a támadást, súlyos veszteségeket okozva az amerikaiaknak). A katonai és polgári modellek közötti fő különbséget az előbbi példányokra szerelt perforált fémköpeny jelentette, amely tartós tüzelés esetén csökkentette annak az esélyét, hogy a lövész a csövet megérintve megégeti magát.
Az első világháború kitörését követően az Amerikai Egyesült Államok kezdetben nem lépett hadba, viszont hatalmas mennyiségű fegyvert exportált és hadereje komolyan számolt azzal, hogy szükség esetén hadat kell üzennie. Az amerikaiak tisztában voltak a lövészárok-háború brutális mindennapjaival, ahol a szinte végtelen hosszú árkok elfoglalásában a puskák helyét gyakran a szúró-vágófegyverek és a pisztolyok vették át, ezért (részben a Fülöp-szigeteki háború tapasztalatai alapján) megrendelte a Model 1897-es sörétes puskát katonái részére. Ez részben kényszer eredménye volt, mivel az amerikai haderő nem rendelkezett elegendő ismétlőpuskával, ezért ennek egy részét külföldről szerezte be, illetve polgári fegyverekre támaszkodott.
Miután a tengerentúli ország belépett a világháborúba, kiderült, hogy a dzsungel mellett a Winchester sörétes puskák a lövészárkok poklában is kiválóan megállják a helyüket. Az ismétlőpuskákhoz képest minimális effektív hatótávolság a közelharcokban nem jelentett hátrányt, sőt, a rövidebb fegyver még praktikusabbnak is számított, miközben kis távolságon a sörétek hatalmas pusztítást tudtak véghez vinni (különösen a már említett ”gyorstüzelő” módszerrel).
A sörétes puskák katonai alkalmazása kezdetben anakronisztikusnak tűnt, de olyan hatékonynak bizonyult, hogy a katonák a Model 1897-est csak lövészárok-sörpőnek nevezték, Németország pedig feljelentette az eszközt, amely szerinte sértette a máig érvényben lévő 1899-es és 1907-es Hágai egyezményeket (az amerikai bíróság elutasította a németek beadványát). A sörétek miatt a fegyver másik különleges képessége az volt, hogy a korábban odahaza ezzel vadászó, ezért gyakorlott amerikai katonák egy része képes volt eltalálni a németek által dobott kézigránátokatt, amelyeket a sörétek találata vagy felrobbantott, vagy a két árok közötti senki földjére lökött vissza.
A Model 1897-es végigharcolta az első világháborút, szolgálatban maradt a két világháború között, sőt, a második világháborúban is és egészen 1957-ig gyártották. Összesen valamivel több, mint egymillió Model 1897-est gyártottak, amelyeket az amerikai civilek és katonák mellett több mint egy tucat további ország hadereje is használt. Az első világháborúban (részben a Model 1897-es sikere nyomán) a Remington vállalat hasonló Model 10-es sörétes puskáját is bevetették, míg a Winchester cég 1912-ben bemutatta utódját, a Model 1912-est, amelyből több mint 2 millió példányt gyártottak.
A Model 1897-es az első világháború egyik ikonikus amerikai fegyverévé vált, amely megvetette a lábát a polgári piacon, de emellett elindította a katonai sörétes puskák új korszakát is, amelynek köszönhetően egyes országok (köztük az Amerikai Egyesült Államok) még a harmadik évezredben is alkalmazza modern utódaikat. Zárásképpen érdemes megjegyezni, hogy a Model 1897-est a kínai állami Norinco is lemásolta.
Műszaki adatok:
Gyártó: Winchester Repeating Arms Company
Típusnév: Model 1897 Trench kivitel
Típus: (ismétlő-) sörétes puska
Megjelenés éve: 1897
Tervező: John Moses Browning
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 3600 g
Teljes hossz: 508 mm
Csőhossz: 1003 mm
Kialakítás:
Működési elv: manuális dugattyú
Tárkapacitás: 5 db
Irányzék: nincs
Lőszer:
Neve: 12 gauge
Mérete: 18,53 mm
Tömege: változó g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: ismeretlen m/s