Whitworth Rifle
„Az első mesterlövész-puska”
Tervezés:
Az első modern értelemben vett kézi tűzfegyverek, a kézi ágyúk (a kínai tűzlándzsák továbbfejlesztett változatai) Európában az 1300-as években kezdtek elterjedni, mint az íjak és számszeríjak (későbbi nevükön nyílpuskák) alternatívái. Az íjakkal szemben a kézi ágyúk és utódaik, a szakállas puskák, majd a muskéták rendkívül lassan tüzeltek és jelentős tömegük miatt mozgatásuk nehézkes, előállításuk pedig drága volt, ugyanakkor nem igényeltek éveken át tartó kiképzést és a legvastagabb páncélzatot is átütötték (a nagyjátékfilmekben és egyéb kitalált történetek bemutatott páncéltörő nyílvesszők hatékonysága valójában korlátozott volt).
Az íjak tűzgyorsaságuk miatt csak fokozatosan tűntek el, de ahogy a muskéták, majd puskák mind tökéletesebbé váltak, a gyalogság egyre nagyobb részét tűzfegyverrel felszerelt katonák adták. A puska csövébe, majd csöve alá erősíthető bajonettel a lőfegyverek képessé váltak a lovasság megállítására, ezáltal megszűnt az igény az addig a lőfegyveres katonákat védő pikásokra.
Az 1800-as évek elejére már a nagyhatalmak minden katonája lőfegyvert hordozott: a sereg nagy részét a sorokban harcoló gyalogság alkotta, míg ellenük laza alakzatban harcoló előcsatározó egységeket, könnyűlovasságot, illetve tüzérséget használtak. Az egyes katonák továbbra is lassan töltötték újra egylövetű, fekete lőport tüzelő puskáikat és relatív kis hatótávolságú fegyvereik igen pontatlanok voltak, de a katonák nagy száma révén a területtűz felőrölte az ellenséget.
A puskákat polgári célokra is használták; mindenekelőtt vadászatra, de ezek általában sörétet tüzeltek, mert a lövés hangja és a rendkívül lassú utántöltés miatt a vadásznak általában csak egy lövése volt (erre a célra gyakran löveg-méretű sörétes puskákat, az ún. punt gun-t, azaz hosszú puskákat használták).
Egyes szervezetlen, gyakran egyedül vagy kis csoportokban harcoló helyi népek a Napóleon spanyolországi hadjárata alatt alkalmazott guerrilla (magyarul gerilla) taktikát alkalmazták. Az élénk színű (a britek esetében például vörös) díszes egyenruhában, az utakon alakzatban menetelő katonákkal ellentétben a helyi terepviszonyokat jól ismerő, a környezetbe olvadó ruházatú férfiak álcázott állásokból támadtak, majd igyekeztek a lehető leggyorsabban eltűnni a helyszínről. E támadásokban általában vadászok vettek részt, akik nagyobb távolságról is képesek voltak néhány lövéssel eltalálni a célpontjaikat (többek között ilyenek voltak az Amerikai függetlenségi háború prémvadászai).
Az 1838-42-es Első angol-afgán háborúban az afgán törzsek nagy hatótávolságú torador kanócos puskái fontos szerepet játszottak az akkor a világ messze legerősebbjének számító Brit Birodalom kontingensének legyőzésében, ennek ellenére a reguláris hadseregek nem törekedtek hasonló fegyverek vagy feladatkörök rendszeresítésére. Az egyik problémát a hadipuskák sima csöve jelentette, ami miatt a nem pontosan adagolt lőportöltetű, relatív széles tűréshatárú puskagolyókat használó puskák röppályája kiszámíthatatlan volt és a lövedék már néhány száz méteren letért a pályájáról.
A megoldást egy brit mérnök, Joseph Whitworth a csavarokhoz hasonló csavarmenetben találta meg, mert ezek a kilőtt puskagolyót megforgatták, ezáltal az nagyobb távolságon is megőrizte pontosságát. Magát a huzagolást már a középkorban is használták, Whitworth azonban az új, nagy pontosságú esztergagépekkel szabványos furatot hozott létre (Whitworth menet), biztosítva, hogy az ezt használó fegyverek mind közel azonos ballisztikai jellemzőkkel rendelkezzenek (szemben a korábbi, egyedi fegyverekkel, amelyek mind eltérő jellemzőkkel bírtak).
A Whitworth menetet a Brit Birodalom a világ első nemzeti szabványává tette, biztosítva, hogy a különböző vasúttársaságok által épített sínpályák csereszabatos csavarkötést használjanak, de később Whitworth kialakított és gyártott egy ezt használó puskát is. A fegyvert Joseph Whitworth erre a célra létrehozott cége, a Whitworth Rifle Company (angol; Whitworth Puska Vállalat) gyártotta és egyszerűen Whitworth rifle (angol; Whitworth puska) névvel látták el (emiatt technikailag a fegyver megnevezése Whitworth Rifle Whitworth rifle).
Konstrukció:
A Whitworth puska a kortárs brit hadipuskára, a legendás Brown Bess muskétát és Baker puskát kiváltó, 1853-as mintájú Enfield puskára épül, de attól több fontos részletben eltér. A Whitworth puska hossza 49 hüvelyk (1245 mm), ebből 33 hüvelyket (838 mm-t) tesz ki a fegyver csöve, de készítettek 36 hüvelyk (914 mm), illetve 39 (991 mm) hosszú csövű példányokat is, amelytől a teljes hossz 49 hüvelykről 52, illetve 55 hüvelykre nőtt (előbbi esetben a csövet kettő, utóbbiban három fém abroncs erősíti a fa ágyazathoz).
A legrövidebb változatban 4,08 kg-ot nyomó Whitworth puska külsőre szinte megegyezik az 1853-as mintájú Enfield puskával, azonban nem annak .577 (14,7 mm-es), Minié-típusú lövedékét tüzeli, hanem saját .451 (14,5 mm-es) lövedéket, amely kortársainál vékonyabb, de hosszabb.
A legfontosabb különbséget a fegyver csövének belső oldala jelenti: a simacsövű Enfield puskával szemben Whitworth puskája huzagolt csövű. A hagyományos lőfegyverek gyártásakor a csőbe hornyokat vágnak, ami dombokat és völgyeket (magasabb és alacsonyabb felületeket) alakít ki, a Whitworth puska azonban poligonális huzagolású: a csőben a furat hatszög keresztmetszetű (6 síklapból tevődik össze, magasabb és alacsonyabb síkok nélkül). A Whitworth puska 1/20 huzagolású, azaz 20 hüvely (508 mm) távolságon a lövedék a csőben egy teljes fordulatot tesz meg.
A fegyverhez kétféle lövedéket gyártottak. Eredetileg a hatszögletű huzagoláshoz abba illő, hatszögletű lövedéket terveztek, később viszont megjelent egy puha ólomból gyártott, kör keresztmetszetű lövedék is, amely (az Enfield-puskában is használt Minié-típusú lövedékhez hasonlóan) tüzeléskor kitágul, belepréselődve a huzagolásba.
A lövedéket leszámítva a Whitworth puska a kortás Enfield puskával megegyező módon működik: a fegyver egylövetű, elöltöltő, fekete füstű lőport tüzel és perkussziós gyújtású. Ennek lényege, hogy miután a lövész betöltötte a lőport, a lövedéket és a fojtást a fegyver csövébe, egy csappantyút (más néven kapszlit) helyez a gyúlyuk fölé és felhúzza a kakast; a fegyver elsütésekor a kakas rácsap a kapszlira, amely szikrát generálva elsüti a fegyvert.
A perkussziós gyújtású lőfegyverek külsőre azonosnak tűnnek a korábbi kovás puskákkal, de ebben az esetben a kakasba befogatnak egy kis kovát, amely végigsiklik a fémből készült lőportároló szelencén, felnyitva azt és egyben szikrákat generálva, amelyek ráhullnak a szelencében található lőporra (ideális esetben) begyújtva a lőport - ezzel szemben a perkussziós fegyverekben a félig zárt csappantyúban található gyúelegy gyújtja be a lőport.
A Whitworth puska töltése és tűzgyorsasága azonos kortársaival, az egyetlen különbséget az jelenti, hogy a hatszögletű lövedék csak pontosan tölthető (egylövetű kialakítása miatt a fegyver értelemszerűen nem rendelkezik tárral). A Whitworth puskákat nagyobb pontosságuk miatt különböző fém irányzékokkal látták el, emellett a fegyverhez gyártottak optikai irányzékot is (utóbbit a puska bal oldalára szerelték, hogy az ne akadályozza a kakas működését).
Életút:
Whitworth azért választotta a hatszögletű kialakítást, mert felismerte, hogy a korabeli műszerekkel nincs lehetőség íves felületek nagy pontosságú mérésére, szemben az egyszerűbb sík felületekkel (eredetileg tervezett egy nyolcszögletű puskát is, ez azonban nem valósult meg). A Whitworth puska háromévnyi fejlesztést követően, 1857-ben jelent meg és a fegyvert a Brit Birodalom hadereje tesztelte (összemérve az új Enfield puskával). Whitworth fegyvere rendkívül jól szerepelt: 500 méterről megbízhatóan eltalált egy emberfej méretű célpontot.
Ez ugyan egy modern mesterlövész-puskához képest rendkívül pontatlannak számít, azonban összehasonlítható egy hidegháborús raj-mesterlövészpuskával (pl.: szovjet Dragunov) és megjelenésekor a világ messze legpontosabb sorozatgyártású kézifegyvere volt. További előnyt jelentett, hogy a pontos vadászpuskák általában rendkívül nehéz, masszív fegyverek voltak, hasonlók az évszázadokkal korábbi letámasztható szakállas puskákhoz, a Whitworth azonban tömegét és méretét tekintve is megegyezetett egy szabványos gyalogsági puskával (a legrövidebb változat 4,1 kg-os tömege könnyebb volt a 4,3 kg-os 1853-as Enfield puskánál).
A rendkívüli pontosság ellenére (részben magas ára miatt) a Brit Birodalom nem rendszeresítette a Whitworth puskát, amelyből egyedül Franciaország vásárolt, 1861-ben azonban kitört az Amerikai polgárháború. A Brit Birodalom a rabszolgatartó déli államokkal szimpatizált, de hivatalosan semleges maradt, ezért az állami fegyvergyáraknak (köztük a gyár helyéről Enfield-nek nevezett Royal Small Arms Factory) nem értékesíthette termékeit, azt azonban nem tiltották, hogy magánvállalatok profitáljanak a háborúból, amit kihasználva Whitworth eladta fegyverét a déli államoknak.
Az egy évszázaddal korábbi Amerikai függetlenségi háborúban az amerikaiak kb. 200 méterről támadták a járőröző brit katonákat: az 1850-es évek brit Enfield és az északi Unió által használt Sharps puskák gyakorlati hatótávolsága már meghaladta a 450 métert, de ebből a távolságból gyakorlatilag lehetetlen volt pontos lövést leadni (ahogy a bevezetőben is olvasható, a cél ezért ismételt sortüzek leadása volt).
A déliek a Whitworth puskát egy speciális feladatkörben használták: a fronton, vagy közvetlenül amögött, biztonságosnak tartott távolságban beásott ágyúkat kezelő tüzérek semlegesítésére, de hamarosan megszületett a modern értelemben vett mesterlövész feladatkör. A legjobb lövészek a gyalogság által használtnál pontosabb puskáikkal kiemelt célpontokra (általában tisztekre) vadásztak, akik megölése demoralizálta az ellenséget.
Korábban is léteztek hasonló módon harcoló alakulatok (a már említett prémvadászok mellett ilyenek voltak a napóleoni háborúk Baker puskákkal felszerelt brit Zöldkabátosai), a Whitworth puskával felszerelt katonák azonban felülmúlták északi ellenfeleiket, akiket nagy hatótávolságú fegyvereik miatt általában nem könnyűgyalogságként, hanem kifejezetten mesterlövészként alkalmaztak.
A Whitworth puskák pontosságának további növelésére az ezzel felszerelt katonák gyakran letámasztották fegyverüket és sok esetben fákról vagy más jó rálátást biztosító pozícióból tüzeltek. A déliek után Konföderációs Whitworth puskáknak is nevezett fegyverrel számos északi tisztet, köztük két tábornokot sikerült megölni, de rendkívüli pontossága ellenére a Whitworth puska soha nem terjedt el, aminek három oka volt.
A puskát egyetlen hadsereg sem vásárolta nagy tételben, mert bár a fegyver kiemelkedően pontos volt, ezt a cső precíz megmunkálásával érték el, ami rendkívül magas vételárat generált. Egy Whitworth puska 1861-ben közel 100 dollárba került, míg a kortárs brit Enfield puska 20 dollárba, az amerikai Sharps puska 30 dollárba és még az új fejlesztésű, előremutató Henry ismétlőpuska is csak 40 dollárba került.
További problémát jelentett, hogy bár az Enfield huzagolása rosszabb lövésszaki jellemzőkkel rendelkezett, a fekete lőporból visszamaradt nagy mennyiségű égéstermékek a hornyok közötti résekben fel tudtak halmozódni, kismértékben csökkentve a fegyver pontosságát - a Whitworth puskák hatszögletű csövébe illő hatszögletű lövedékeknél azonban már kis mennyiségű szennyeződés is súlyos következményekkel járt.
Az egyetlen nagyobb tételt vásárló Konföderációs hadsereg ugyan kedvelte a fegyvert, de a vesztésre álló déli oldal súlyos forráshiánnyal küzdött: csapatai hagyományos puskákkal történő ellátása is problémákat okozott, ezért nem volt keret a rendkívül drága Whitworth puskára. Mindezek miatt 1857-65 között 14300 (más forrásokban 14700) db Whitworth puskát építettek és az Amerikai polgárháború végével a Whitworth Rifle Company csődbe ment.
A fegyverből további változat nem készült (bár Whitworth 69,85 mm-es ágyúja azonos elven működött), két évtizeddel később megjelentek az első füst nélküli lőport tüzelő ismétlőpuskák és a technológia fejlődésének köszönhetően már hagyományos huzagolással is sikerült nagy pontosságú puskákat gyártani. A Whitworth puskát így később sem próbálták utánozni, több vállalat (Parker Hale, Pedersoli, Euro Arms) azonban modern replikákat gyárt az eredeti Whitworth rifle-ből, maga a mesterlövész feladatkör pedig a mai napig létezik.
Műszaki adatok:
Gyártó: Whitworth Rifle Company
Típusnév: Whitworth rifle
Típus: (mesterlövész) puska
Tervező: Joseph Whitworth
Megjelenés éve: 1857
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 4100 g
Teljes hossz: 1245 mm
Csőhossz: 838 mm
Kialakítás:
Működési elv: perkussziós
Tárkapacitás: 0 db (nincs tár)
Irányzék: fém (lehetőség optikai irányzék rögzítésére a fegyver bal oldalán)
Lőszer:
Neve: .451
Mérete: 14,55 mm
Tömege: ismeretlen g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: ~ 3 lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: ismeretlen m/s