Tokió Tüzérségi Arzenál Nambu
„Japán belép a nagyhatalmak klubjába”
Tervezés:
A XIX. második felében, a Meidzsi-restauráció részeként a Nagy Japán Birodalom óriási léptékű gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésen ment keresztül, néhány évtized alatt ledolgozva korábbi izolációs politikája miatti több évszázados lemaradását. A Japánt alapjaiban átformáló időszakban az ázsiai országban rohamléptekkel épültek gyárak és vasútvonalak, Ázsia egyetlen nagyhatalmává változtatva a szigetországot.
A fejlődés egyik legfontosabb motorja a külföldi terjeszkedés megállítása; a gyarmati lét elkerülése volt, ezt követően viszont a hangsúly fokozatosan átkerült a terjeszkedésre, az európai nagyhatalmakhoz hasonló gyarmattartó birodalmi berendezkedésre. Ehhez a japánok más ázsiai és dél-amerikai nemzetekkel szemben nem külföldről kívántak harcjárműveket és fegyvereket gyártani, ehelyett azokat igyekeztek helyben fejleszteni és gyártani, ezáltal nem voltak ráutalva más országokra.
Első lépésként a japánok is külföldről vásároltak felszereléseket: mások mellett hadihajókat a Brit Birodalomtól, kézifegyvereket (köztük Smith & Wesson revolvereket) pedig az Amerikai Egyesült Államoktól.
A Nagy Japán Birodalom számos katonai delegációt küldött a nagyhatalmakhoz, ahol tanulmányozták a legújabb haditechnikai vívmányokat és igyekeztek kiválasztani a legjobban teljesítő típusokat, amelyeket megvásároltak és azok alapján fejlesztették ki következő generációs típusaikat.
Erre jó példa az amerikai Smith & Wesson Type 3 forgópisztolyok kiváltására szánt japán 26-os típusú revolver, amely alapvetően az amerikai revolvert másolta, de felhasználta a francia Galand revolverek egyes elemeit is (a 26-os típusú revolvert 1893-ban rendszeresítették, még fekete füstű lőport tüzelő kialakításban, 1900-tól viszont már gyér füstű lőport tüzelő lőszerrel gyártották).
A 26-os típusú revolver jelentős előrelépést jelentett a japán kézifegyver-ipar számára, azonban az ázsiai országban értesültek az 1890-es évek végén lezajló tervezési versenyről, amelynek célja új félautomata (öntöltő) pisztolyok megalkotása volt.
A japánok a 26-os típusú revolver gyártását alacsony intenzitással egészen 1935-ig folytatták, de a forgópisztolyt gyártó Koisikava Arzenál (későbbi nevén Tokió Tüzérségi Arzenál) már a gyártás beindítása után három évvel, 1897-ben programot indított egy japán fejlesztésű félautomata pisztoly létrehozására. A programot a legendás japán fegyvertervező, Nambu Kidzsiro (angolszász átírással Kijiro Nambu) vezette, aki 1902-re megalkotta az ”A” típusú pisztolyt. A későbbiekben a fegyverből több változatot kialakítottak, ezért ezek összefoglaló néven Nambu típusú pisztolyokként ismertek.
Konstrukció:
Az A típusú pisztoly (angol átírással Type A) és utódai külsőre igen hasonlóak a német Luger pisztolyhoz (helyretoló rugó nélküli, szabadon álló cső, keskeny, jelentős szögben megdöntött markolat), működését tekintve viszont közelebb áll a szintén német Mauser C96 típusú pisztolyhoz. A japán fegyver hossza 230 mm (ebből 117 mm-t tesz ki a fegyver csöve), üres tömege 900 gramm.
A Tokió Tüzérségi Arzenál előző pisztolya, a 26-os típusú japán revolver saját 9x22 mm-es (peremes) lőszert tüzel, amely már megjelenésekor sem számított nagy erejű lőszernek, de a korai öntöltő pisztolyok számára még így is problémákat okozott volna. Megoldásként a Nambu pisztolyok saját, 7,9 mm átmérőjű, névleg 8x22 mm-es, szűkített nyakrészű lőszert használnak, amely az amerikai .380 ACP (9x17 mm) lőszerhez hasonló ballisztikai jellemzőkkel rendelkeznek. A Baby Nambu (ld. „Életút” bekezdés) még kisebb, 7x20 mm-es lőszert tüzel, amely a fegyverhez hasonlóan a 8x22 mm-es lőszer kicsinyített változata.
A Nambu pisztolyok rövid csőhátrasiklásúak: a helyretoló rugó egyedi megoldással nem a cső fölött vagy alatt, hanem a fegyver bal oldalán kapott helyet (az elsütés egy billenő kar segítségével történik, a helyretoló rugó mögött).
Az A típusú Nambu pisztoly 8 töltényes doboztárból tüzel (a későbbi, kisebb modell 7 töltényes tárból). A jellegzetes, ”C” alakú elsütőbillentyűvel gyártott pisztolyok markolatába kisméretű markolat-biztosítót építettek, amely egy fém rúd segítségével megakadályozza az elsütőbillentyű meghúzását. A Nambu tárkioldó gombja a fegyver bal oldalán, közvetlenül az elsütőbillentyű mögött kapott helyet.
Az 1900-as évek elején kedvelt megoldásként a Nambu pisztolyhoz is gyártottak fa tokot, amely a fegyverre felerősítve tusként használható, azonban egyedi megoldás, hogy a rövid tokot egy fém betéttel hosszabbították meg, amely betolható a tokba. A legtöbb pisztolyhoz hasonlóan a Nambu típusok hatásos lőtávolsága sem haladja meg az 50 métert, ennek (és az alacsony energiájú lövedék) ellenére (igen optimista módon) a pisztolyra 500 méterig állítható fém irányzékot szereltek.
Életút:
Nambu Kidzsiro 5 év fejlesztést követően, 1902-re készült el az A típusú pisztoly tervével, ezt azonban csak további több évnyi tesztelést követően, 1906-ban kezdték gyártani. Az A típusú pisztolyt a Japán Birodalmi Hadsereg maga is tesztelte, azonban nem rendszeresítette, mert a legtöbb hassereghez hasonlóan úgy ítélték, hogy a kismértékben megnövelt tárkapacitás (6 helyett 8 lőszer) nem ellensúlyozza az öntöltő fegyvereknek a korabeli revolverekhez képest kisebb erejét, bonyolultságát és alacsonyabb megbízhatóságát.
A fegyvert ezért a Tokió Tüzérségi Arzenál a polgári piacon értékesítette, de a XX. század elején a tisztek az általuk vásárolt maroklőfegyvert hordhatták, ezért a legtöbb A típusú pisztolyt áttételesen mégis katonák használták. A civil vásárlók ugyanakkor kifogásolták az A típusú pisztoly jelentős méretét, ezért Nambu megtervezte a B típusú pisztolyt, amely gyakorlatilag egy lekicsinyített A típusú pisztoly volt 171 mm-es teljes hosszal és közel 30%-kal kisebb, 650 grammos tömeggel, 8-ról 7-re csökkentett tárkapacitással. Amerikai gyűjtői körökben az A típusú pisztolyt „Grandpa Nambu” (angol; Nambu nagypapa) névvel illették, fejlesztett változatát „Papa Nambu” (angol; Nambu papa), míg a lekicsinyített B típust „Baby Nambu” (angol; Nambu baba) névvel.
Japán jelentős távolsága miatt a lakosság alapvetően a japán cégek által saját piacra gyártott fegyvereket vásárolta, az A és B típusú pisztolyok ennek ellenére csekély forgalmat generáltak: valamivel több, mint 10000 db A típusú és kb. 6000 db B típusú pisztoly készült (többségüket a Tokió Gáz és Elektromos Vállalat gyártotta, évekkel később).
A Nambu pisztoly és Nambu Kidzsiro puskája, a 38-as típus mégis az ország fejlődésének egyik szimbólumává vált: mindössze két évvel korábban, az 1904-5-ös Orosz-japán háborúban a Nagy Japán Birodalom (a modern korban, ázsiai országok közül elsőként) legyőzött egy európai nagyhatalmat, egyben bizonyította, hogy a nemzet (a nyugat-európai országok és az Amerikai Egyesült Államok mellett) maga is a nagyhatalmak közé tartozik.
Japán ugyan részt vett az első világháborúban, de elhúzódó harcokra nem került sor, ezért a revolverek hosszú ideig az öntöltő pisztolyokkal párhuzamosan szolgáltak. Az első világháború után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az új generációs félautomata pisztolyok ki fogják szorítani a revolvereket, mert sikerült kijavítani a hibáikat (az 1910-es évekbeli amerikai Colt M1911 .45, a brit Webley & Scott Self Loading Pistol pedig .455 kalibert tüzelt).
A japánok maguk is elhatározták egy, az összes katona által használt öntöltő pisztoly rendszeresítését, de ehhez nem tervezetek teljesen új pisztolyt, ehelyett Nambu egyszerűsítette az A típusú pisztolyt. A végeredmény a 14-es típusú pisztoly lett, amelyet 1927-ben rendszeresítettek, és amelyből a második világháború végéig több mint 400000 példányt gyártottak, ezáltal a fegyvercsalád az egyik legnagyobb példányszámban épített korai öntöltő pisztollyá vált.
A Nambu pisztolyok a bázismodell 1902-es tervezéséhez képest igen modernnek számítottak, ugyanakkor az 1920-as évek közepére már meghaladottá váltak és a 14-es típusnál hátrányként jelentkezett, hogy egy kiforratlan fegyverre épült (egyes problémákat, köztük a túlságosan kisméretű sátorvas kérdését a fegyver kismértékű áttervezésével orvosolhatták, más problémákat, köztük az oldalsó helyretoló rugón azonban nem változtattak).
A Nambu pisztolyok nyugaton kevésbé ismertek, mert egyetlen eredeti vásárlójuk Japán volt, azonban az 1930-as évek hódításai alatt a fegyver több ázsiai országba eljutott (pl.: Kína, Korea, Vietnám), emellett a második világháború előtt Thaiföld ismeretlen számú pisztolyt vásárolt.
Érdekességként megemlíthető, hogy az amerikai fegyvertervező, William Batterman Ruger 1949-ben megvásárolt egy amerikai katona által zsákmányolt Nambu pisztolyt, amelyet felhasznált saját .22 kaliberű Ruger Standard Model pisztolyának létrehozásához (e fegyver rendkívül sikeressé vált: több mint 50 év alatt 3 milliónál is többet gyártottak belőle, egyben megalapozva a Ruger fegyvergyár hírnevét).
Műszaki adatok:
Gyártó: Tokió Tüzérségi Arzenál
Típusnév: A típus
Típus: öntöltő pisztoly
Megjelenés éve: 1906
Tervező: Nambu Kidzsiro
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 900 g
Teljes hossz: 230 mm
Csőhossz: 117 mm
Kialakítás:
Működési elv: rövid csőhátrasiklású
Tárkapacitás: 8 lőszer
Irányzék: állítható (50-500 méter között, 50 méteres osztásokkal)
Lőszer:
Neve: 8 mm Nambu
Mérete: 7,9x22 mm
Tömege: 7 g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: 290 m/s