Taurus Raging Bull

„Egy bika erejével”


Tervezés:

Sokan abban a hitben élnek, hogy ahogy általában a gépipar, a fegyveripar is csak a legnagyobb, legfejlettebb, de legalábbis legerősebb országokban (Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Oroszországban) szökkent szárba, de ez nem így van.

Ha háborúról van szó, majdnem minden ország képes óriási összegeket áldozni más nemzetek hatékonyabb irtására, ahol pedig erre a központi hatalom nem sajátítja kia a piacot, ott megjelennek a magánvállalatok.

Így történt ez a nem éppen precíziós gépiparáról ismert Brazíliában is, ahol Joao Kluwe többedmagával 1939-ben alapította a Forjas Taurus (magyarul Bika kovácsműhely) fegyvergyártót.

Mivel Brazíliában sem a szükséges tudás, sem pedig a géppark nem állt rendelkezésre, Kluwe azt tervezte, hogy Németországból komplett gyártósort hoznak be, de ez a második világháború kitörése miatt lehetetlenné vált. A Forjas Taurus így rákényszerült, hogy maga, helyben terveztesse meg, majd gyártassa le a szükséges gépeket is: emiatt a gyártás csak 3 évvel később, 1942-ben indulhatott be.

A Taurus kezdetben átalakított Smith & Wesson revolvereket állított elő, először kizárólag a brazil piacra, de 1956-tól fokozatosan kiépítették export-hálózatukat és idővel a cég Dél-Amerika fontos fegyverellátója lett.

A Taurus számára komoly csapást jelentett, amikor 1964-ben szigorították a brazil fegyvertartási szabályokat. A vállalat kiesett bevételeit kiterjedt bérgyártással és az amerikai piacon való megjelenéssel próbálta ellensúlyozni, de ez nem volt gazdaságos és csődbe jutottak.

1970-ben a Taurus-t felvásárolta az amerikai Bangor Puma multinacionális vállalat, ami hatalmas lehetőséget jelentett, ugyanis a vállalatcsoport tagja volt a Smith & Wesson is, így a brazilok hozzájuthattak a magas minőségű gyártástechnológiához és a legújabb fejlesztésekhez.

1977-ben a Taurus két akkori igazgatója kivásárolta a céget és egy teljesen új üzletstratégiát vezettek be: a mennyiség helyett a magas minőségre helyezték a hangsúlyt. A vállalat ma kézifegyverek széles skáláját kínálja: az egyik végletet a felhajtható csövű Taurus Model PT-22-es zsebpisztoly jelenti, amely mindössze 133 mm hosszú, a csúcsot viszont továbbra is egy revolver, a Raging Bull (angol; dühöngő bika) képviseli (ebben a cikkben ez utóbbiról lesz szó).


Konstrukció:

A Taurus Raging Bull valójában nem egyetlen típust, hanem egy teljes termékcsaládot ölel fel: az egyes modellek nemcsak kaliberükben, de hosszukban és tömegükben is eltérnek, ugyanakkor alakjuk, általános felépítésük és alkatrészeik többsége megegyezik.

A Raging Bull egy rendkívül nagy méretű forgópisztoly, amelyet elsősorban különösen nagy erejű (10,9-11,5 mm-es) pisztolylőszerek tüzelésére terveztek, de a fegyverből életútja során tucatnyi kaliberváltozatot terveztek, 5,7 mm-től a 12,7 mm-es lőszerig bezárólag (ez utóbbi már a nehézgéppuskák kaliberének felel meg).

A Taurus 2011-ben bemutatott egy még nagyobb, sörétespuska-lőszert tüzelő modellt, a Raging Judge XXVIII-at, ám ez sosem került sorozatgyártásba, mert az Amerikai Egyesült Államokban nem csupán kézifegyverként, de egyben sörétes puskaként is kategorizálták, amelyet viszont magánszemély nem vásárolhat szabadon (a gyár nem tudta termékét maradéktalanul megfeleltetni az amerikai előírásoknak, ezért be sem indította a gyártását).

A nagy kaliberű lőszereket (elsősorban a .44 Magnum-ot, a .45 Long Colt-ot és a .454 Casull-t) rendkívüli erejük miatt szinte kizárólag puskákban és revolverekben használják, mivel a hagyományos öntöltő pisztolyok reteszelési mechanizmusa képtelenek megbirkózni az erejével (a ritka kivételek egyike, az amerikai Desert Eagle pisztoly működése pont ezért nem a pisztolyokhoz, hanem a gépkarabélyokéhoz hasonló).

A rendkívül nagy erejű lőszer miatt a Raging Bull különösen vastag csövet kapott a cső teljes hosszában végigfutó ventillációs kamrákkal, amelyek a hűtés mellett a tömeg csökkentésére is szolgálnak (erre szükség is van, mivel a nagyobb kaliberű változatok üres tömege az 2 kg-ot is meghaladja).

Hosszú (akár 10 hüvelykes, azaz 254 mm-es) csöve és nagy erejű lőszere miatt a Raging Bull jelentős hatótávolsággal rendelkezik, amelyet matt rozsdamentes, polírozott rozsdamentes, nikkelezett, valamint barnított kivitelben egyaránt készítenek (a fegyver teljes hossza egyes változatoknál a 350 mm-t is meghaladja).

A nagy erejű puskalőszerrel tüzelő fegyverek (különösen a teljesen automatikusak, pl.: a gépkarabélyok) gyakran rendelkeznek egy ún. kompenzátorral, de ez pisztolyokon, revolvereken szinte sohasem jelenik meg, a Raging Bull-t azonban ezzel is felszerelték (a cső első részének oldalain 4-4 furatot alakítottak ki, biztosítva a lőporgázok egy részének elvezetését).

A kompenzátorra azért van szükség, mert a fegyver csöve nem esik egybe az alátámasztási ponttal (a markolattal), ezért tüzeléskor a visszarúgás ”részeként” keletkező forgatónyomaték hat a fegyverre (felfelé rántja a csövet), jelentősen csökkentve a pontosságot.

E hatás ellensúlyozására elsősorban gyors egymást követő lövéseknél (pl.: gépkarabélyok esetén) fontos és létjogosultsága egy revolveren (annak alacsony tűzgyorsasága és a lövések közötti ismételt célzás miatt) megkérdőjelezhető, de hatása mellett kétség kívül látványosabbá teszi a fegyvert (a kompenzátor-nyílások csak a nagy-kaliberű modelleken jelennek meg).

A revolver tára kihajtható (a dobkihajtó karral kapcsolódik a kerethez) és kettős rögzítéssel készül. A különböző kaliberek igen eltérő méretei miatt a Raging Bull egyes változatai 8 lőszer befogadására alkalmasak, a kisebbek 7, 6, a legnagyobb kaliberűek pedig csupán 5 lőszert fogadhatnak magukba.

A forgópisztoly markolata gumiborítású, amely nemcsak csúszásmentes fogást biztosít, de egyben erősíti a fegyver modern hatását is. A markolat különösen nagyméretű, mert a Raging Bull-lal általában a fegyvert két marokra fogva tüzelnek (erre szintén a különösen erős lőszerek miatt van szükség: .45-ös kaliberű töltény tüzelése esetén a fegyver csőtorkolati energiája a 213 mm-es csőnél 1882 Joule).

A revolver biztosító szerkezete maga az ütésátadó kar, de emellett felszerelték a Taurus-féle biztonsági zárral is - ez utóbbi a revolver kakasán található (a biztonsági zárról ld. lentebb).

Revolverek között szinte egyedülálló módon a Raging Bull legtöbb variánsát Picatinny sínnel is felszerelték. Ez egy olyan (szintén elsősorban automata katonai fegyvereknél használt) szabványos szerelék, amely többféle kiegészítő (például céltávcső) felszerelését teszi lehetővé.


Életút:

Az 1997-ben bemutatott Raging Bull jól mutatta a Taurus új fejlesztési irányát: ez egy magas minőségű, extrém forgópisztoly, amelyet elsősorban az amerikai piacra szántak.

Az emberek többsége a revolverekre általában a vadnyugati cowboyok által használt fegyverként gondol és a második világháború végével a forgópisztolyok eltűntek a hadseregek fegyvertárából is (használatuk ma már túlnyomórészt önvédelemre korlátozódik), a Taurus azonban szembement az antik hatást erőltető vetélytársakkal.

A Taurus Raging Bull legsikeresebb változatai a 444-es, a Model 45-ös és a Model 454-es, amelyek .44 Magnum, .45 Long Colt-ot, illetve.454 Casull lőszerekkel tüzelnek (mindhárom lőszer a nagy erejű .44 Magnum változatai, a .45 Long Colt például a .44-es 25 mm-rel meghosszabbított hüvelyű, ezáltal több lőport tartalmazó variánsa).

Az ilyen kaliberű Taurus revolverek gyorsan sikeressé váltak, ami nem volt véletlen: az Amerikai Egyesült Államok sziluett-lövői és vadászai körében ezek a (.44 és .45-ös) különösen kedvelt kalibernek számítottak.

A nagy erejű töltények miatt a Raging Bull egyes modelljeivel medvére is vadászhatnak, míg a kisebb kaliberű változatok elsősorban apróvad elejtésére szolgálnak.

Ahogy fentebb is olvasható, a Raging Bull egy egész termékcsaládot takart, eltérő csőhosszal, tömeggel és legfőképpen kaliberrel. Mind közül a legkisebb a Model 218 „Raging Bee”: egy .218-as (5,7 mm-es) lőszert tüzelő modell (ezt is 10 hüvelykes csővel árulták).

Ezen kívül több mint egy tucatnyi különböző változatot gyártottak, ám ezek többségének előállítását mára befejezték. A jelenlegi legkisebb kaliberű modell a .223 Remington kaliberű Model 223 „Raging 223”, a .44-es Model 444 és Model 444 „Ultralite”, valamint a .454 Casullt- tüzelő Model 454 és Model 513 „Raging Judge Magnum”.

Minden Taurus kézifegyver, így a Raging Bull összes változata is rendelkezik egy biztonsági zárral (TSS), amelyet a brazil cég a világon elsőként vezetett be. Ez gyakorlatilag egy kisméretű zár, amelynek feladata meggátolni a fegyver illetéktelen használatát: ez kétségkívül fokozza a biztonságot (megakadályozva számos otthoni balesetet vagy az eltulajdonítást követő használatot), ám a gyártók többsége ódzkodik a használatától, mert megdrágítja a fegyvereket.

Ha szűkített kínállattal is, de a Taurus a mai napig árulja a Raging Bull-t, de a tulajdonos vállalatok kínálata ma már igen széleskörű. A forgópisztolyok és öntöltő pisztolyok mellett a Taurus-nál gyártanak különféle katonai kiegészítőket (sisakokat és golyóálló mellényeket), illetve birtokolják a Rossi márka gyártási jogait is (a Taurus kínálatában SRT révén még géppisztoly és gépkarabély is szerepel).


Műszaki adatok:

Gyártó: Forjas Taurus

Típusnév: Raging Bull Model 444SS6

Típus: revolver

Megjelenés éve: 1997

Tervező: ismeretlen

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 1502 g

Teljes hossz: 305 mm

Csőhossz: 165 mm

Kialakítás:

Működési elv: manuális forgótár, revolverező elsütőszerkezet

Tárkapacitás: 6 db

Irányzék: Partridge-irányzék

Lőszer:

Neve: .44 Magnum

Mérete: 10,9x33 mm

Tömege: 29,3 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc (elméleti: kb. 30 lövés/perc, gyakorlati: kb. 12 lövés/perc)

Lövedék kezdősebessége: ~ 300-500 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.