Ceská zbrojovka Uhersky Brod ZK-383

„Csehszlovák mini-könnyűgéppuska”


Tervezés:

Az 1800-as évekig a kézi lőfegyverek két nagy csoportba tartoztak: a nagy hatótávolságú, de alacsony tűzgyorsaságú ismétlőpuskák képezték a gyalogság elsődleges fegyverét, míg a kisebb méretű és kis hatótávolságú, de nagyobb tűzgyorsaságú pisztolyokat közelharcban használták, kiváltva a kardokat és más hidegfegyvereket. Az 1800-as évek végén ezek mellett megjelent egy harmadik lőfegyver-típus, a nagy hatótávolságú és kiemelkedően magas tűzgyorsaságú géppuska is, amelyet azonban kezdetben tüzérségi fegyverként használtak.

Miután az első világháborúban a frontok megmerevedtek, a géppuskák domináns fegyvertípussá váltak: jelentős hatótávolságukkal és tűzgyorsaságukkal uralva a csatamezőt, ami viszont szükségessé tette a leküzdésükre képes fegyverek létrehozását. A problémát az jelentette, hogy a géppuska rendkívül hatékony volt védekezésnél, de nehéz állványa és lövegpajzsa miatt 50-80 kg-os tömeggel rendelkezett, ezért támadásra gyakorlatilag alkalmatlan volt, ugyanakkor a legyőzéséhez hasonló tűzerőre volt szükség, csakhogy ismétlőpuskákkal ezt csak nagyszámú katonával lehetett elérni, akik viszont könnyű célpontot jelentettek a géppuskáknak. A támadók helyzetét tovább nehezítette, hogy amennyiben sikerült is elérniük az ellenséges lövészárkokat, azok szűk terében a hosszú puskákat csak nehézkesen lehetett használni.

Mindezen problémák hívták életre a könnyűgéppuskát. Első lépésként a hadviselő felek a meglévő géppuskák tömegét igyekeztek csökkenteni: elhagyták a nehéz fegyverállványokat és lövegpajzsokat, de ezek a fegyverek továbbra is igen nehezen használhatónak bizonyultak (a német MG 08-as géppuska például 69 kg-ot nyomott, de átalakított, MG 08/15 jelű változata még mindig 18 kg-os tömeggel rendelkezett).

Az új könnyűgéppuskák működése alapvetően megegyezett a géppuskákéval és azokhoz hasonlóan teljes erejű puskalőszert tüzeltek, de léghűtésessé alakították őket, ezért nem volt szükségük az önmagában több kilogrammot nyomó vízhűtéses rendszerre, valamint heveder helyett tárból tüzeltek. Az olyan könnyűgéppuskák, mint a német Bergmann MG 15nA vagy a dán Madsen tömege már 9-12 kg között mozgott, ezért elég könnyűek voltak ahhoz, hogy egyetlen katona szállíthassa őket, sőt, szükség esetén menet közben is tüzelhessen.

Az első világháború végére a könnyűgéppuskák széles körben elterjedtek, de ekkor megjelent egy még újabb kézifegyver-típus, a géppisztoly. Ez a korábbiakkal szemben nem puska-, hanem pisztolylőszert tüzelt és alacsony (5 kg alatti) tömeggel rendelkezett, ugyanakkor átvette a géppuskák magas tűzgyorsaságát, ezért ideálisnak bizonyult a lövészárok-hadviselésben.

A kezdeti sikerek ellenére a géppisztolyok az első világháború után majdnem eltűntek, mert a pisztolylőszerükből fakadó kisebb hatótávolságuk miatt a legtöbb országban úgy vélték, hogy ezek csak a lövészárkokban hatékonyak, minden más feladatkörben a könnyűgéppuskák hatékonyabbak. Ez a gondolkodás azt eredményezte, hogy az 1930-as évek elejéig gyakorlatilag nem épültek újabb géppisztolyok, csak az első világháború alatt kifejlesztett típusok, köztük az amerikai Thompson és német MP 18 gyártását folytatták, azonban az 1930-as években hadrendbe álltak az új generációs modellek.

A hagyományos géppisztolyok mellett a csehszlovák Josefem Kopeckym megtervezett egy szokatlan, átmeneti géppisztolyt is, amelyet a brnoi Csehszlovák Fegyvergyár (csehszlovák rövidítéssel ZB) gyártott.


Konstrukció: A ZK-383 egy géppisztoly, de több megoldása a géppuskákhoz hasonló. A perforált csőköpennyel szerelt fegyver teljes hossza 875 mm, amelyből legtöbb kortársánál hosszabb részt, 375 mm-t tesz ki maga a cső és hasonlóképpen a ZK-383 tömege géppisztolyok között igen magas, üresen is 4,83 kg. A fegyver a világszerte elterjedt 9x19 mm-es Parabellum lőszert tüzeli; később kialakításra került egy .45 ACP lőszert tüzelő változat is, de utóbbi nem került sorozatgyártásba. A fegyvert a géppuskákra jellemző cserélhető csővel gyártották, ennek ellenére nem alakítottak ki belőle puska-lőszert tüzelő változatot. A ZK-383 egyszerű tömegzáras rendszerű fegyver, amelyben a tüzeléskori energiákat a helyretoló rugó mellett kizárólag a zártest tömege nyeli el. A géppisztoly tűzgyorsasága percenként 500 lövés, de a zártestet két elemből alakították ki, amelyek közül a belső betét-elem kivehető, ami jelentősen csökkenti a zártest teljes tömegét, áttételesen magasabb, 700 lövés/perces tűzgyorsaságot tesz lehetővé. A géppisztoly oldalsó tárat kapott, ezért a fegyver hason fekve is használható (a tárat nem vízszintesen, hanem kismértékben megemelve építették be). A ZK-383-ashoz 30, illetve 40 lőszert tartalmazó tárat gyártottak. A ZK-383 szintén a géppuskákra jellemző, állítható fém irányzékot kapott, amelyek azonban szokatlanul előre toltak: az a tár magasságába került. A ZK-383-ra szurony nem szerelhető, viszont ellátták egy felhajtható, kétlábú fegyverállvánnyal. Szolgálatban: Annak ellenére, hogy a ZK-383-ast az 1930-as évek elején, a gyártás csak lényegesen később, 1938-ban indult be (így is e típus vált az első sorozatgyártású csehszlovák géppisztollyá). A típust eredetileg a csehszlovák haderőnek szánták, amely azonban nem érdeklődött, mert ekkorra rendszeresítettek egy másik helyben fejlesztett típust, a KP vz. 38-ast (utóbbiból végül mindössze 15 példány épült). A ZK-383-ast ennek ellenére gyártották, de kizárólag exportra, azonban egyetlen évvel a gyártás beindítását követően, 1939-ben a németek lerohanták Csehszlovákiát, amely megszűnt létezni, de a német megszállási zónába kerülő Brno városában, a német megszállás alatt tovább folytatták a típus gyártását. A géppisztolyra a német hadsereg nem tartott igényt, ezért azt elsősorban a Waffen-SS használta, aminek két fő oka volt. Egyrészt a ZK-383 jó minőségű géppisztoly volt, de kortársaihoz hasonlóan magas volt az előállítási költsége, emellett a legtöbb géppisztoly, köztük a német MP 38-as teljes gyártási kapacitását a hadsereg kötötte le, ezért az SS csak alternatív forrásokból juthatott fegyverekhez. A ZK-383-ast géppisztoly kategóriája ellenére eredetileg rajgéppuskának tervezték; hasonló fegyvernek, mint a kortárs, szintén csehszlovák ZB vz. 26-ost (utóbbi fegyver lett a brit Bren könnyűgéppuska alapja). Erre a feladatra a ZK-383 csak igen korlátozottan volt alkalmas, mert amíg a valódi rajgéppuskák puskalőszerüknek köszönhetően mintegy 500 méteres hatásos (több mint 1500 méteres maximális) lőtávolsággal rendelkeztek, addig a ZK-383 hatásos lőtávolsága mindössze 100-200 méter volt. Problémái ellenére a ZK-383-asból Bulgária 1942-ben 4000 példányt vásárolt, bár ez is elsősorban kényszer eredménye volt: a háború közepén Bulgária más forrásból nem juthatott géppisztolyokhoz. A ZK-383-as gyártását 1944-ben leállították, de a második világháború után, 1946-ban újraindították és ekkor több további ország vásárolt belőle, köztük Venezuela és Bolívia, emellett a második világháború alatt kis mennyiségben a szlovákok is alkalmazták. A lőfegyverből a ZK-383 bázismodell mellett a fegyverből kialakították a ZK-383-P rendőrségi változatot is, amely egy egyszerűsített modellt takart, a cserélhető cső és bipód nélkül. A második világháború után kialakítottak egy harmadik, K-383-H jelű modellt is, amely alapvetően azonos volt a rendőrségi változattal, de az eredeti, oldalsó tárat áthelyezték a fegyver alá; használaton kívül ezt előre lehetett hajtani, ez azonban nem került gyártásba. A ZK-383-asból összesen kb. 35000 példány épült. A fegyvert a második világháború után újabb géppisztolyok, köztük az újraalapított Csehszlovákiában gyártott Sa vz. 23-as váltotta ki, azonban Bulgária egészen az 1970-es évek elejéig hadrendben tartotta a ZK-383-asait. A géppisztoly az első világháború végén jelent meg, mint a nagy tűzgyorsaságú, de gyakorlatilag fixen telepített géppuska és a katonák egyéni fegyvere, az ismétlőpuska közti átmenet - feladata a végső, kritikus szakasz támogatása volt a rohamok alatt. Ennek oka, hogy az első világháború lövészárok-hadviselésében a támadásokat órákon (a háború végén már akár hónapokon) át tartó tüzérségi tűz előzte meg, amelyek feladata a szögesdrótok, aknák és lövészárkok elpusztítása volt, mielőtt a csapatok megkezdték volna rohamukat az ellenséges lövészárkok felé.

E támadási formának azonban volt egy katasztrofálisnak bizonyuló hiányossága. A tüzérségnek egy idő után be kellett fejeznie a támadást, nehogy a saját gyalogságát pusztítsa el, de amint ez megtörtént, a korabeli tüzérséggel jóformán elpusztíthatatlan bunkerekben várakozó ellenséges géppuskások azonnal elfoglalták a lőállásaikat.

Ezek leküzdésének leghatékonyabb módja az összevont tűz volt, azonban a korabeli géppuskák (még a könnyű géppuskák, köztük az amerikai M1918 BAR is) túlságosan nehéznek bizonyultak, az ismétlőpuskák tűzgyorsasága pedig nem volt elegendően nagy, ezért számos katonát kellett kis területre összevonni - ami viszont kiváló célpontot nyújtott a védők géppuskásainak.

A géppisztolyok ebben a feladatkörben bizonyították a hatékonyságukat, de megjelenésüket követően röviddel a német frontvonal összeomlott, majd az első világháború végével drasztikusan csökkentették a haderők létszámát és költségvetését, ezért a géppisztolyok szinte azonnal eltűntek a katonaságok fegyvertárából. Az 1920-as években a géppisztolyok ezért az amerikai maffia, illetve a velük harcoló rendfenntartó erők szimbólumává vált (ld.: Thompson géppisztoly), de idővel a gépfegyverek új generációja jelent meg (pl.: német MP 38, francia MAS-36).

A második világháború - nevének megfelelően - ismét egy kiemelkedően nagy horderejű, globális háborúvá vált, ahol még a legnagyobb, legerősebb hadiiparral rendelkező országok (német Harmadik Birodalom, Amerikai Egyesült Államok) számára is problémát jelentett minden katona felfegyverzése, ezért a géppisztolyt új feladatkörben vetették be: a végletekig leegyszerűsítve olcsó, tömeg-termelésre optimalizált fegyverként, kifejezetten városi harcra.

Az amerikai M3-as, a brit STEN és a szovjet PPSz-43-as milliós példányszámban készült, a világháború végével viszont úgy tűnt, e fegyvertípusnak nincsen jövője. Az első világháború alatt még akár 1,2 méter hosszú ”teljes méretű” ismétlőpuskákat idővel felváltották a rövidebb karabélyok (ld.: német Kar98k), majd a háború végére az öntöltő puskák (pl.: amerikai M1 „Garand”, német Gew 43). Az 1940-es évek közepén a németek, majd a szovjetek gépkarabélyokat rendszeresítettek (pl.: német StG 44, szovjet Ak-47), amelyek egyesítették a korábbi puskák pontosságát a géppisztolyok sorozatlövő képességével és (az átmeneti lőszer miatt) kisebb tömeggel.

Ennek következtében nyugat-európában a géppisztolyok fokozatosan eltűntek (a kevés kivételek egyike a mindig a maguk útját járó franciák voltak, bár MAT-49-es géppisztolyuk gyakorlatilag egy megkésett (olcsó) második világháborús (több tekintetben az M3-asra hasonlító) géppisztoly volt.

Amíg azonban a géppisztolyok fejlesztése nyugaton megszűnt, a Szovjetunió által elfoglalt területeken, köztük az újraalapított Csehszlovákiában Jaroslav Holecek, a CZ márkanevéről ismert Ceská zbrojovka Uhersky Brod (CZUB) főtervezője a világháborút követően azonnal hozzálátott egy géppisztoly megtervezésének. Holecek négy prototípuson keresztül tökéletesítette a fegyvert, mielőtt 1948-ban bemutatta volna a 9 mm Samopal Vzor 48a (csehszlovák; ~ 1948/A típusú géppisztoly) jelzésű géppisztolyt , amelyet Sa vz. 23 (csehszlovák; géppisztoly, 23-as modell) jelzéssel kezdtek gyártani (a fegyvert gyakran Sa 23 vagy CZ 23 jelzéssel rövidítik).


Konstrukció:

Az Sa vz. 23-as megjelenésekor innovatív géppisztolynak számított, több egyedi megoldással. A fegyver két fő változatban készült: az alapváltozat tömege 3,5 kg, a könnyített modellé 3,27 kg, mindkét fő variáns hossza 686 mm, behajtott tusával 445 mm. A fegyver eredetileg az egész világon elterjedt 9x19 mm-es Parabellum töltényt tüzelte, később a szovjet 7,62x25 mm-es Tokarev töltényre átalakított alváltozata is megjelent.

Az Sa vz. 23 legfontosabb különleges megoldása a - sorozatgyártott fegyvereken elsőként alkalmazott - teleszkópos zártömb-kialakítás. A géppisztolyok kifejezetten nagy tűzgyorsaságú, de kis méretű (könnyű és rövid) tűzfegyverek, azonban a második világháború végére úgy tűnt, elérték a legkisebb méretüket. Ekkorra a legtöbb géppisztoly már egyszerű, szabad tömegzáras kialakítású volt, a kisméretű pisztolytöltény miatt relatív rövid zártesttel és csővel, ezért nem volt lehetőség a további méret-csökkentésre, ezért Jaroslav Holecek jelentősen áttervezte a fegyver zárszerkezetét.

A korábbi hagyományos felépítésű zártömb helyett (ahol a nehéz zártömb közvetlenül a cső mögött kapott helyet) az Sa vz. 23-as könnyű, üreges zártömbbel rendelkezik, amely részben körbeöleli a fegyver csövét. Ezzel egyrészt sikerült csökkenteni a fegyver tűzkész tömegét, másrészt a géppisztoly hossza úgy csökkent, hogy a cső relatív hosszú (284 mm-es) maradt (ennek nagy része magában a zártestben kapott helyet).

Szintén újdonságot jelentett a hüvelykivető-nyílás elhelyezése, amelyet a zártest közepén alakítottak ki, ami az elhasznált töltényhüvely ürítését nem akadályozza, viszont jóval kisebb annak az esélye, hogy szennyeződés jut a fegyverbe (úgy, hogy takarólemezre nincs szükség), mivel az csak a zár hátrasiklásakor, a másodperc töredékére válik fedetlenné. A géppisztoly tűzváltó-karral nem rendelkezik, egyeslövéshez részben, sorozatlövéshez teljesen hátra kell húzni az elsütő-billentyűt.

A rövidebb test miatt a fegyvert a korábbiakhoz képest lényegesen hátrébbról kellett tölteni, ezért Holecek az addig általánosan elterjedt, első markolatként funkcionáló tárat áthelyezte magába a markolatba (hasonlóan az öntöltő pisztolyokhoz). Emiatt a 9 mm-es változatban 24, illetve 40 töltényes, a 7,62 mm-es változatban 32 töltényes doboztár jóval a markolat alá ér (a Tokarev-töltényes modellek tára és markolata nem teljesen merőleges a géppisztoly házára).

A géppisztolyt vízszintes első markolattal látták el, amely szintén rendelkezik egy egyedi megoldással: annak jobb oldalába egy fémlapot erősítettek. Ez egyfajta töltés-segítő eszköz: a géppisztoly töltényeit 8 db-os töltőlécekbe lehet tölteni, majd ezeket a markolat belső vájatába lehet csúsztatni. Magán a megmunkált fémlapon egy második vájatot is kialakítottak: ebbe az üres tölténytárat lehet beleakasztani, majd azt előre tolva a tárba tölthető a töltőléc tartalma (erre a kétlépéses megoldásra a jelentős tárkapacitás miatt van szükség, ugyanis a tárban található rugó ereje miatt az utolsó töltényeket kézzel igen nehéz betölteni).

Az Sa vz. 23-as biztosító-mechanizmusa rendkívül egyszerű: egy aszimmetrikus, ”C” alakú fémlemezből áll, amelynek bal oldali kitüremkedése az elsütő-billentyű mögé tolható, megakadályozva annak hátrahúzását. Ez egy rendkívül olcsó megoldás (mindössze egy sajtolt acél-lapból és egy szegecsből áll), viszont magának a zártömbnek a mozgását nem akadályozza, ezért a fegyver leejtve elsülhet.

A géppisztoly eredetileg fix fa tusát kapott, a későbbi változat viszont behajtható, fémhuzal-tusával rendelkezik. Utóbbi egyedi megoldása, hogy a fegyver bal oldalára visszahajtott, majd rögzített tusa első markolatként használható, igaz, ebben az esetben a markolat nem a fegyver középvonalába esik és a lövő keze rendkívül közel kerül a csőszájhoz.

Az Sa vz. 23-as fém irányzékkal rendelkezik, amely egyedi, négy oldalán felgörbített lapkából áll, amely (pisztoly-töltény esetében rendkívül optimista módon) 100, 200, 300, illetve 400 méterre állítható.


Életút:

A géppisztoly eredetileg két változatban készült: az Sa vz. 23-as (48a) fa tusával, míg az Sa vz. 25-ös (48b) behajtható fém tusával rendelkezett (utóbbi az ismertebb modell). Csehszlovákia saját és a potenciális európai vásárlók igényeinek megfelelően alakította ki a géppisztolyt, de a Szovjetunió a világháborút követően minden elfoglalt országot rákényszerített, hogy saját, a világ többi országával nem kompatibilis töltényeket használjanak.

Ennek részeként az CZ az 1950-es évek elején két új változat gyártására állt ál: az Sa vz. 24 (48a/52) a korábbi Sa 23-as, míg az Sa vz. 26 (48b/52) az Sa 25-ös 7,62 mm-es töltényre átalakított változata volt.

Az átalakítás miatt a géppisztolyt Csehszlovákia mellett eredetileg kizárólag Románia rendszeresítette, ugyanakkor a már jelentős mennyiségben legyártott, ”betiltott” 9 mm-es kaliberű példányokat különböző kommunista csoportoknak adták át, ezáltal azok több mint egy tucatnyi országban megfordultak (többek között Vietnámban, illetve afrikai, közép- és dél-amerikai országokban).

Az Sa 23-as fegyvercsalád tagjait 1968-ig gyártották, de tényleges háborúban csak irreguláris csapatok használták (a fegyvert Csehszlovákiában az Sa vz. 58-as gépkarabély váltotta fel). A géppisztolyt mindezek ellenére többen a modern géppisztolyok egyik legfontosabb ősének tekintik, ugyanis számos típus vezethető vissza e csehszlovák gépfegyverig.

Az Sa vz. 23-as újító megoldásai a gyakorlatban vegyes képet mutattak. Az apró, de 400 m-ig állítható irányzék, a markolatként is használható tusa vagy a rendkívül egyszerű biztosító nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket és kevés kivételtől eltekintve nem másolták, a teleszkópos zártömböt (és egyes esetekben a markolatba épített tárat) viszont igen.

Ezen esetek közé tartozott mások mellett az izraeli Uzi, a csehszlovák Scorpion és az amerikai MAC-10, de olyan kevésbé ismert típusok is, mint az argentin PA3-DM, a lengyel PM-63 vagy az osztrák MPi69, ráadásul ezek mellett (elsősorban a Dél-afrikai Köztársaságban) a fegyvernek több, az eredetivel közel azonos kialakítású (de nagyrészt félautomata) másolata is készült: ilyen volt a Sanna 77 és a Lacoste Kommando. Az Sa vz. 23-as és változatainak szerepe volt abban, hogy a géppisztoly (önvédelmi fegyverként, gyakran jármű-vezetők és más speciális feladatkörű katonák fegyvereként) ismét elterjedt.


Műszaki adatok:

Gyártó: Ceská zbrojovka Uhersky Brod

Típusnév: Samopal Vzor 23 (Sa vz. 23)

Típus: géppisztoly

Megjelenés éve: 1948

Tervező: Jaroslav Holecek

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 3270 g (Sa vz. 25)

Teljes hossz: 686 mm (behajtott tusával 445 mm)

Csőhossz: 284 mm

Kialakítás:

Működési elv: szabad tömegzáras

Tárkapacitás: 24 vagy 40 db

Irányzék: fém irányzék (négyállású, 100, 200, 300 vagy 400 méterre állítható)

Lőszer:

Neve: 9 mm Parabellum

Mérete: 9x19 mm

Tömege: 7,45 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 650 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 381 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.