Boeing-Vertol CH-46
„Bumszli orrú indián”
Tervezés:
A második világháborút követő újabb globális konfliktus, a hidegháború (az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közel fél évszázados szembenállása) jelentős haditechnikai fejlesztéseket eredményezett.
Mivel a felek hadereje azonos nagyságrendű volt, mind az amerikaiak, mind pedig a szovjetek egyre újabb, a korábbiaknál nagyobb teljesítményű harcjárművekkel és fegyverekkel kívánták felülmúlni ellenfelüket.
Ezen fejlesztések számos olyan típust is eredményeztek, amelyek valamilyen aspektusukban újdonságot jelentettek, például a rakétákkal felfegyverzett hadihajók, a korábbi kategóriákat kiváltó fő csataharckocsik vagy a sugárhajtóműves katonai repülőgépek.
A hadseregek egyik ilyen újdonságai a helikopterek voltak, amelyek képességeik miatt mind a légierők, mind a szárazföldi alakulatok, mind pedig a haditengerészetek körében gyorsan elterjedtek.
Az amerikai haditengerészet (USN) és a tengerészgyalogság (USMC) egyik első helikoptere a Piasecki HRP „Rescuer” volt. A HRP egy tandem (kétrotoros) helikoptert takart, melyet később a Piasecki vállalat hasonló típusával, a H-21-essel váltottak le.
Utóbbi nagyobb teljesítményének és az ebből következő nagyobb kapacitásának köszönhetően tovább szélesítette a haditengerészet lehetőségeit: a H-21-eseket 6 ország rendszeresítette és az Amerikai Egyesült Államok sikerrel használta a Vietnámi háborúban.
A Piasecki-t az 1950-es évek közepén átkeresztelték Vertol-lá, de továbbra sem hagytak fel a helikopterek fejlesztésével, sőt, egy új típuson, a Vertol Model 107-en kezdtek dolgozni.
Amikor az 1960-as évek elején a tengerészgyalogság egy 2 gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt, közepes szállító helikoptert igényelt, a cég a Model 107-essel pályázott, amelyet a HRB-1-gyé átnevezett model 107M-mel meg is nyertek (a vállalat időközben összeolvadt a Boeing-gel, létrehozva a Boeing Vertol-t).
1962-ben a légierő is rendelt 12 előszériás példányt (XCH-46B jelzéssel), de később ezt visszavonták és helyette a Sikorsky SH-3 „Sea King” továbbfejlesztett változatából, az S-61-R-ből rendeltek. A tengerészgyalogság azonban kitartott a típus mellett, melyet kezdetben két Lycoming T53-as gázturbinával szereltek fel, melyek egyenként 877 lóerős teljesítményre voltak képesek.
Az első példány 1958. árpilis 22-én emelkedett a levegőbe és még abban az évben megrendelték a típust. Ekkor a helikoptert még YHC-1A-ként (a sorozatgyártású példányokat HRB-1-ként) kódolták, 1962-ben azonban egységes kódolást vezettek be (United States Tri-Service aircraft designation system): e típus új elnevezése CH-46 „Sea Knight” (angol; tengeri lovag) lett.
Konstrukció:
A CH-46-os több tekintetben hasonlított a CH-47 „Chinook” helikopterhez, mely nem sokkal a Sea Knight előtt állt szolgálatba. Mindkét helikopter két rotorral rendelkezett és külsőre is közel azonos vonalvezetéssel rendelkezett, de a CH-46-os kb. feleakkora volt, mint a Chinook, viszont rendelkezett egy különleges képességgel: a Sikorsky SH-3 „Sea King”-hez hasonlóan ez a helikopter is képes volt a vízen landolni (igaz, a vízen tartózkodást 2 órában maximálták).
A Sea Knight-ba nem építettek sem farokrotort, sem pedig farokrészt, mivel erre nem is volt szükség. Ennek oka a két, egymástól független főrotort volt: a hagyományos típusokban a rotor által keltett forgatónyomaték ellensúlyozására kell a farokrotor (nélküle a helikopter körbe-körbe forogna), de a CH-46-osnál a két, egymással ellentétes irányba forgó rotort használtak, melyek kioltották ezt a hatást.
A két főrotoros kialakítás bonyolultabbá tette a típus szerkezetét, viszont a hajtómű nagyobb teljesítménye jutott a jármű mozgatására (a farokrotor a helikopterek egy relatív egyszerű szerkezetű és kis tömegű részegysége, de a stabilitás fenntartásához akár a teljes teljesítmény 30%-át is felemésztheti).
A CH-46-ost két darab General Electric T58-GE-8 típusú, egyenként 1250 lóerős gázturbinával szerelték fel, ami előrelépést jelentett az előd dugattyús motorjaihoz képest. A hajtóműveket a törzs hátsó részének tetejére építették be, megemelve a második rotort: ez gyakorlati célokat szolgál: megakadályozza, hogy a két rotort összeérjen (a Sea Knight túlzottan kisméretű volt ahhoz, hogy a két rotort azonos magasságban építsék be).
A típus hagyományos, tricikli elrendezésű futóművel rendelkezett, melyeket az orrészbe, illetve a törzs oldalain található nagyméretű csonkokba húzott be. Mivel a Sea Knight-ok feladata a mentés és szállítás volt, az ajtónyílásokba szerelhető géppuskákat leszámítva nem hordoztak fegyvereket (viszont a fő felé orientálódó rakéták ellen rendszeresítettek infracsalikat).
A CH-46-os legénységének létszáma 5 fő volt: pilótából, másodpilótából, parancsnokból, egy megfigyelőből és egy lövészből állt. Az alapverzió 17 teljes felszerelésű katona befogadására volt képes, de ezt később 24 főre növelték. Az ülések helyett (mentő változatban) a típus 15 hordágyat hordozhatott (két szanitéccel), míg teherszállítás esetén 2,27 tonnányi felszerelés levegőbe emelésére volt képes.
Szolgálatban:
A Sea Knight - immár CH-46-osként - először 1962 augusztusában emelkedett a levegőbe és a sorozatgyártású példányokat bevetették a Vietnámi háborúban, ahol a tapasztalatok vegyesek voltak.
Itt a Phrog bevenévvel illetett típusra hatalmas feladatra hárul és óriási mennyiségű katonát és felszerelést szállított, ugyanakkor éppen kiterjedt felhasználása miatt számos példányt lőttek le észak-vietnámiak.
Számos gép amiatt zuhant le, hogy túlságosan alacsonyan lebegve hajtóműveikbe különböző szennyező anyagok kerültek, melyektől leálltak a motorok (ezeket hatékonyabb szűrőrendszerek alkalmazásával később sikerült megszűntetni).
A CH-46-osok hosszú évtizedeken át az amerikai tengerészgyalogság helikopteres erőinek gerincét alkották: még Irak 2003-as lerohanásakor is intenzíven használták Sea Knight-jaikat.
A szokatlanul hosszú aktív szolgálati idő miatt a típusból számos továbbfejlesztett variást terveztek (az alábbiakban csak a sorozatgyártásba került amerikai típusok kerültek feltüntetésre).
A gép alaptípusát CH-46A-ként (a haditengerészeti gépeket UH-46A-ként) jelölték, a fejlesztett, egyenként 1400 lóerős T58-GE-10-es erőforrásokkal felszerelt variánst CH-46D-ként tüntették fel (ennek haditengerészeti változata volt a HH-46D és az UH-46D).
A még erősebb hajtóműves modelleket (CH-46E, HH-46E) követően utolsóként a korábbiaknál nagyobb teljesítményű elektronikai rendszerrel felszerelt CH-46F-ek jelentették.
Ezen kívül több különböző modellt terveztek, köztük a 8400 lóerős összteljesítményű CH-46X-et, de ezek sosem kerültek gyártásba - ellentétben a légi mentésre épített HH-46A-val és a civil piacra szánt Model 107-II-vel (ld. jobbra).
Az amerikaiak mellett mintegy kéttucat különböző változatot terveztek a japán, kanadai és svéd vállalatok, saját igényeik kielégítésére, ám ezek csak kisebb részletekben tértek el a többi modelltől. Ezen országok mellett a Sea Knight-okat Szaud Arábia és Thaiföld fegyveres erői is használták.
Az amerikai haditengerészet CH-46-osait a Sikorsky SH-60 „Seahawk” átalakított változatával, az MH-60S „Knighthawk” modellel váltotta le 2004-ben, de az utolsó üzemeltető, az amerikai tengerészgyalogság egészen 2015-ig rendszerben tartotta a típust (az USMC-nél váltótípusa a billenőrotoros Bell Boeing V-22 „Osprey”) lett. A fenti fotón lentről felfelé (balról jobbra) egy-egy Bell AH-1-es, Bell UH-1-es, Boeing-Vertol CH-46-os, Sikorsky CH-53-as és egy Bell Boeing V-22-es látható.
Műszaki adatok:
Név: Boeing Vertol CH-46 „Sea Knight” (tengeri lovag)
Típus: multifunkciós (elsődlegesen szállító) közepes helikopter
Fizikai jellemzők:
Hossz: 13,66 m
Rotorátmérő: 15,24 m
Magasság: 5,09 m
Szerkezeti tömeg: 5.255.kg
Max. felszálló tömeg: 7.891.kg
Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 1870 Le-s (3740 Le-s összteljesítménnyel) (General Electric T58-GE-16)
Személyzet: 5 fő (+ max. 24 fő utas)
Fegyverzet: 2 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (GAU-15/A, az ajtónyílásoknál), lehetőség 1 db 7,62 mm-es géppuska hordozására (M240D, hátsó raktérajtónál)
Teljesítmények:
Végsebesség: 267 km/h
Csúcsmagasság: 5.180.m
Emelkedőképesség: 523 m/perc
Hatótávolság: 1110 km