Wiesel

„Wiesel 1”


Előzmények:

Amikor az első világháború alatt rendszerbe álltak az első harckocsik, azok a szárazföldi csatahajó ideáját követték: egy nagyméretű harcjárműét, amely lassan haladva szeli át a gyalogság által szinte leküzdhetetlen harctereket, páncélzata megvédi legénységét a géppuskáktól és repeszektől, fegyvereiből pedig minden lehetséges célpontot tűzesővel áraszt el.

E korai periódus ikonikus típusa volt a rombusz alakú brit Mark I-es nehéz harckocsi és fejlesztett változatai, de a korabeli francia páncélosok is hasonlóan nagyméretűek voltak, komoly fegyverzettel. Ezen ”szárazföldi hadihajók” alkalmazása azonban több problémára hívta fel a figyelmet. Jelentős méretük és tömegük miatt ezek a típusok csak nagyon lassan, lépésben haladhattak, nagyszámú legénységet igényeltek (a német A7V-t például nem kevesebb, mint 18 fő működtette), azonban több gépfegyverüket és lövegüket nem tudták hatékonyan kihasználni, ráadásul áruk miatt sosem állt belőlük elegendő rendszerben.

Erre a problémára reagálva készítették el a britek a Medium Mark A „Whippet” (névleg közepes, valójában inkább könnyű) harckocsit, amely ugyan kizárólag géppuskákkal rendelkezett, így harckocsik ellen nem használhatták, ugyanakkor alkalmas volt a menekülő csapatok üldözésére és sebessége is felülmúlta a Mark nehéz harckocsikét.

Az első világháború messze leghatékonyabb harckocsiját azonban nem a britek, hanem a franciák tervezték: az apró FT-17-est, amely rendkívül kisméretű testet kapott, viszont rendelkezett egy forgatható toronnyal: ennek következtében elegendő volt egyetlen löveg vagy géppuska beépítése, a típus mégis képes volt bármilyen irányból támadó ellenség tűz alá vételére.

Az első világháború után ráadásul az FT-17-eseket tovább használták, a britek pedig létrehozták a hasonló (löveg nélküli) Mark könnyűharckocsi-sorozatot. A nehéz harckocsik megjelenése kétségkívül komoly pszichikai hatással volt az ellenfélre, de békeidőben az ellenség túlnyomórészt gyalogosan támadó lázadókból állt, akik ellen a kizárólag géppuskával felszerelt könnyű harckocsik is elegendőnek bizonyultak, ráadásul a kisebb típusok alkalmasabbak voltak az ösvényeken és városokban végzett őrjáratokra és a felderítésre.

Az 1920-as évek végén megkezdődött az addig erejüket leépítő hadseregek újrafegyverzése, de a döntéshozók a könnyű harckocsikkal szerzett pozitív tapasztalatok miatt az egész világon egy új páncélos típus, a kisharckocsi (angol nevén tankette, magyarosítva tankett) ideáját preferálták. A kisharckocsik mindössze 2-5 tonnás, általában 3 méternél is rövidebb típusok voltak 2, maximum 3 fős legénységgel és egyetlen géppuskával, de mivel áruk töredéke volt egy nehéz harckocsinak, jelentős számban gyártották őket.

A kisharckocsik tervezése is egyszerűbb volt, ezért az angolok, németek és franciák mellett további országok kezdtek ilyen apró páncélosok gyártásába, létrehozva többek között a legsikeresebb könnyű harckocsit, a CV-33-ast (Olaszország), a T-27-est (Szovjetunió) és a 94-es típust (Nagy Japán Birodalom).

Az 1930-as évek közepére több ezer kisharckocsi készült, de ahogy a nemzetközi helyzet fokozódott, a későbbi hadviselő felek erősebb, löveggel és vastagabb páncélzattal rendelkező nagyobb típusok felé fordultak. A második világháború végére nem csak a kisharckocsik, de a könnyű harckocsik is amilyen gyorsan elterjedtek, olyan gyorsan el is tűntek: szerepüket a közepes harckocsik és a páncélautók vették át.

Az 1940-es, 50-es években a légideszantos harckocsikként még történt néhány kísérlet hasonló méretű páncélosok megalkotására (ld.: szovjet ASzU-57, amerikai M50 „Ontos”), de ezeket idővel lényegesen nagyobb és erősebb lánctalpas utódok, illetve gumikerekes páncélautók váltották fel. A hidegháború második felére, az 1970-as évekre a kisharckocsik ideája már évtizedek óta a múlt homályába veszett, amíg a nyugatnémet hadsereg, a Bundeswehr ki nem írt egy pályázatot légi úton szállítható könnyű lánctalpas harcjárműre, megalkotva a Wiesel (német; menyét) nevű típust.


Konstrukció:

A Wiesel gyakorlatilag kisharckocsinak számít: az első modell tömege mindössze 2750 kg volt, hossza 3,55 méteres, szélessége 1,82 méter, magassága pedig szintén 1,82 méter, azaz gyakorlatilag egy túlterhelt háromajtós terepjáró méret-adataival rendelkezett.

Természetesen a német hadsereg nem kifejezetten kisharckocsit kívánt rendszerbe állítani, de a legfontosabb elvárás az volt, hogy a harcjármű széles körben légi szállítható legyen. Ez praktikusan azt jelentette, hogy a leendő típusnak nem csupán a nehéz teherszállító repülőgépekbe kellett beférnie, hanem gyakorlatilag minden szállítójárműbe - köztük helikopterekbe is, ami rendkívüli mértékben behatárolta a harcjármű maximális tömegét és méretét.

A Wiesel első típusa két fő változatban készült: egy harckocsik elleni (ld. „Fejlesztések” bekezdés) és egy univerzális modell. Utóbbi egy apró, mindössze egyfős (KUKA E6-II-A1 típusú) tornyot kapott, benne egy Rheinmetall Rh 202-es, 20 mm-es gépágyúval. E gépfegyver különlegessége, hogy két oldalról tölt és 160 lőszert tárol (a torony egyik oldalán 60, a másikon 100 lőszer kapott helyet, ezáltal a töltő és lövész szerepét is ellátó parancsnok egyszerűen válthat a lőszertípusok között).

A gépágyú függőlegesen jelentős (-10 és +45 fok között változtatható) kitérítéssel rendelkezett, de a torony mindkét irányba csak 55-55 fokban volt elforgatható, ráadásul a fegyver állítása manuális volt (igaz, ez a torony és a fegyver mérete, valamint tömege miatt nem okozott problémát). A Wiesel más fedélzeti fegyvert nem hordozott.

Tekintettel a páncélos rendkívül alacsony tömegére, a Wiesel homogén acél páncélzata csak kiskaliberű kézifegyverek találata és repeszek ellen nyújtott védelmet, ami érthető, hiszen ilyen szűk tömeg-határok között a megfelelő védelem kialakítása egyszerűen lehetetlen és a típust nem klasszikus harckocsiként tervezték használni (rendkívül kis mérete miatt e páncélos könnyen álcázható).

A Wiesel 1-est 2,75 tonnás tömegéhez híven egy második világháború utáni páncélosok között hallatlanul kicsi, alig 2,1 literes, 5 hengeres turbódízel motort mozgatta, amely 87 lóerőt adott le: ezzel a jármű műúton maximum 70 km/h-s sebességre volt képes, hatótávolsága 200 km-t tett ki.

A Wiesel-hez egy új típusú, keskeny lánctalpat terveztek, a torziós felfüggesztésű futómű oldalanként három kis és egy-egy nagyméretű futógörgőt kapott, egy-egy visszafutó görgővel (a futógörgők és a lánctalp elrendezése a két világháború közötti könnyű harckocsikét idézte - pl.: a brit Mark VI-osét). A harckocsi fordulóköre 2,3 méteres, nukleáris, biológiai és vegyvédelme nem megoldott, kiegészítőkkel úszóképessé lehetett tenni.


Fejlesztések:

A Wiesel tervezése az 1970-es években kezdődött a Porsche vállalatnál, és a cég 1975-ben tesztelésre több prototípust is átadott a hadseregnek, de 1978-ban (forráshiány miatt) a Bundeswehr kénytelen volt befejezni a programot. A Porsche vállalat saját kockázatára folytatta a tervezést (bízva a potenciális külföldi megrendelésben) és néhány év múlva a német hadsereg ismét érdeklődni kezdett, amit 1985-ben egy 343 járműre szóló szerződés követett.

A németek mellett az Amerikai Egyesült Államok 7 db Wiesel-t átvett (személyzet nélküli, távirányítású járműtesztekre), de ezt amerikai részről nem követte megrendelés és a típusból egyetlen további ország hadereje sem vásárolt. Mindezek ellenére a járműből számos változatot terveztek, igaz, többségük nem került sorozatgyártásba (a típust a Porsche tervezte, a gyártást a Rheinmetall AG végezte, később a páncélos jogait a MaK System Gesellschaft vette át).

A típust két fő sorozatban gyártották. Az alapváltozat a Wiesel 1 nevet kapta: a Wiesel 1 Mk20 jelölte a 20 mm-es gépágyús modellt, a Wiesel 1 ATM TOW a páncéltörő rakétás variánst (ld. „Utóélet” bekezdés), míg a Wiesel 1 Aufklärung kifejezetten felderítésre született (utóbbi fedélzeti fegyverét egyetlen géppuska adta).

Később a gépágyús típust MK20 Variant 1 és MK20 Variant 2 jelzéssel fejlesztették tovább - ezek kisebb módosításokat jelöltek, a Variant 1-es esetében például újabbra cserélték a periszkópokat.

Ezek mellett további 6 specializált modellről születtek tervek: kettő a TOW páncéltörő rakéták helyett HOT rakétákat kapott, egy lőszerszállító modell a rakétás variáns készült, valamint egy radarszállító, de ezekből ugyanúgy nem rendeltek, mint a Wiesel Mk25-ösből, amelynek főfegyverét egy 25 mm-es gépágyúra cserélték, illetve a BTM-208-asból (BTM-208-as toronnyal, egy 12,7 mm-es M2HB nehézgéppuskával és egy 7,62 mm-es MG3 géppuskával).

A Wiesel 1-esből ezek mellett kialakításra került a Wiesel 2-es: az eredeti harckocsi nyújtott, magasított kivitele. E típus 4 helyett oldalanként 5 futógörgőt kapott erősebb páncélzattal, megoldották a szennyezett környezetben történő üzemeltetését és a 86 lóerős hajtóművet 109 lóerősre cserélték - mindezek hatására a harckocsi tömege 4,78 tonnára, hossza 4,78 méterre nőtt (a jármű a Wiesel 1-re épül és annak legtöbb alkatrészét felhasználja, de mivel gyakorlatilag egyetlen dimenziójuk sem azonos, kérdéses, hogy e páncélos nem számít-e teljesen külön harckocsi-típusnak).

A Wiesel 2-esből is több alváltozatot terveztek, köztük a Wiesel 2 Sanitätstrupp (mentő), műszaki, parancsnoki, légvédelmi megfigyelő és légvédelmi felderítő variánst (utóbbi külön radarral). Ezen kívül két további specializált, fegyveres modellsorozatot is elkészítettek; ezek a Wiesel 1-es további típusaihoz hasonlóan az „Utóélet” bekezdésben olvashatók.


Szolgálatban:

Első látásra a Wiesel szinte nevetségesnek tűnik: egy fő csataharckocsi mellett a páncélos majdhogynem játék-harckocsinak látszik, azonban fegyverzete (mind a gépágyú, mind pedig a páncéltörő rakéta) megfelelő tűzerő biztosított. E harckocsit arra tervezték, hogy az első hullámban bevetett légideszantos katonáknak nyújtson tűztámogatást, páncéltörő rakétás változata pedig megsemmisítse az esetlegesen felbukkanó ellenséges harckocsikat.

A Wiesel 1-esből erre a célra 1993-ig (ahogy fentebb is olvasható) a német hadsereg 343 darabot vett át - ezek közül 133 db gépágyús, 201 db pedig páncéltörős rakétás modell volt. A várakozások ellenére a típusra külföldi megrendelés nem érkezett, azonban 2001-ben a német hadsereg további 178 db Wiesel 2-est vásárolt, különböző alváltozatokban. Mindkét típust a német légideszantos (németül Fallschirmjäger) csapatok használják.

Eredetileg a Wiesel-t ejtőernyővel kívánták ledobni, de miután az ejtőernyős ejtési teszteken 4 páncélos is megsemmisült, felhagytak a kísérletezéssel. Ez azonban nem okozott különösebb problémát, mivel a Wiesel 1-esből egy Sikorsky CH-53 „Sea Stallion” teherszállító helikopter egyszerre 2-t képes szállítani (Wiesel 2-esből egyet), sőt, a Wiesel 1-est akár egy teherszállításra átalakított, többcélú Sikorsky UH-60L „Black Hawk” is a célterületre juttathatja (természetesen nehéz teherszállító repülőgépekkel ennél lényegesen nagyobb számú Wiesel is berakodható).

Mivel Németország jelentősebb konfliktusban a hidegháború alatt nem vett részt, a Wiesel-ek ekkor még nem jártak háborúkban, viszont 1993-ban Wiesel 1-esek támogatták az ENSZ-nek a polgárháborúba süllyedt Szomáliában a rendfenntartást célzó UNISOM II misszióját (Szomáliában mind a gépágyús, mind a páncéltörő rakétás modell felvonult).

A típus alapvetően megfelel a tűztámogatásra, de a rendkívül kis méret és a rövid testhez képest magas torony miatt a Wiesel 1-es egy erősebb fékezést követően látványosan előrebillen, terepen nagyobb sebességnél pedig pattog, ami ellehetetleníti a menetből történő célzott lövéseket. A típus keskeny futóműve és rövid teste miatt elsősorban könnyű terepen üzemeltethető, 0,5 méter mély, 1,2 méter széles árokáthidaló képességét a katonai terepjárók többsége is felülmúlja.


Utóélet:

A Wiesel a kisharckocsik koncepciójának modernkori reinkarnációja. A típus felett ugyan mára eljárt az idő, de ezt részben ellensúlyozza az erősebb Wiesel 2-es változat és a páncélost a közeljövőben valószínűleg nem fogják kivonni, mert ez a típus a német légideszantos csapatok egyetlen lánctalpas tűztámogató típusa (a 2015-ben rendszerbe állt Puma harcjármű ugyan ennél lényegesen modernebb, de már az alapváltozat tömege is meghaladja a 30 tonnát, lehetetlenné téve a helikopteres szállítást):


Wiesel 1 TOW (páncéltörő rakétás kisharckocsi):

A gépágyús modell mellett a Wiesel legfontosabb változata az irányított páncéltörő rakétás variáns volt. Ezek amerikai BGM-71 „TOW” (huzalvezérlésű) rakétát hordoztak, amely minden hidegháborús szovjet harckocsi megsemmisítésére képes volt, létrehozva egy rendkívül kicsi, mégis halálos páncélost.


Wiesel 2 Leichter Panzermörser (aknavetős kisharckocsi):

A Wiesel 2-es aknavetővel felszerelt változata. A típus 120 mm-es aknavetője maximum 8000 méteres hatótávolsággal rendelkezik és alváltozatai között található aknavetős parancsnoki és felderítő/tűztámogató modell is. Azért, hogy elhelyezhessék a jármű hátsó részében az aknavetőt, a Wiesel 1 oldalanként 4 és a Wiesel 2 oldalanként 5 futógörgőjét tovább (6-ra) növelve ismét megnyújtották a harcjárművet.


Wiesel 2 Ozelot (légvédelmi kisharckocsi):

Az Ozelot variáns kisméretű, emelt tornyában összesen 4 db amerikai FIM-92 „Stinger” légvédelmi rakétát szállít, amelyeket idővel függőleges indítású Lenkflugkörper Neue Generation (LFK NG) irányított páncéltörő rakétákkal váltanak fel (a típus a Leichtes Flugabwehr-System, röviden leFlaSys légvédelmi rendszer része).


Műszaki adatok:

Név: Wiesel 1

Típus: (légideszantos) kisharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 2,75 t

Hossz: 3,55 m

Szélesség: 1,82 m

Magasság: 1,82 m

Motor: 86 Le-s (5 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Rheinmetall Rh 202, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 70 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.