Stridsvagn m/21
„Strv m/21”
Előzmények:
Amikor 1916-ban megjelentek az első angol nehéz-harckocsik, alapjaiban változtatták meg a lövészárok-hadviselés szabályait, eltörölve az állóháború hegemóniáját. Az angolok után nem sokkal a franciák is megalkották saját típusaikat (érdekes módon a műszaki fejlesztésekben többnyire élen járó Németország a páncélosok terén erősen lemaradt). A harckocsik hatalmas előnyt jelentettek a harctéren, de az angolok és franciák mellett önállóan csak egyetlen ország volt képes a gyártásukra.
Egyes államok ezért a nagyhatalmak típusainak másolásával hozták létre saját típusaikat: ilyen volt az Amerikai Egyesült Államok, Olaszország vagy a Szovjetunió. Hasonló cipőben járt Svédország is, amely több véletlennek köszönhetően viszonylag alacsony áron hozta létre saját típusát.
A németeket az első világháború alatt sokkolták a Mark nehéz-harckocsik megjelenése, amelyre válaszul sietve kifejlesztették az A7V nehéz-harckocsit. Az angolok azonban újfent megelőzték ellenfelüket, amikor elkezdték gyártani a Medium Mark A „Whippet” közepes harckocsit, amely a korábbiaknál nagyobb sebességre volt képes.
A németek ismét adaptálták az új harceszközt, megalkotva a Leichter Kampfwagen I és II (a továbbiakban LK I és LK II) harckocsikat. Utóbbiból 1918-ban 580 darabot rendeltek, de a háború végén a megrendelés törölték (addig csupán 2-2 prototípus készült el).
Amikor a háborút követően Joseph Vollmer, az LK harckocsikat tervező mérnök Svédországba költözött, az északi állam állást ajánlott neki a katonai eszközöket gyártó AB Landsverk-nél. Emellett 200000 svéd koronáért megvették az LK II) terveit és 10 db félkész LK II-est, mely továbbfejlesztéséből született meg az első svéd Stridsvagn (svéd; harckocsi), az m/21 (röviden Strv m/21).
Konstrukció:
Az elkészült Sridsvadn m/21 külsőre rendkívül hasonló volt a bázisul szolgáló német LK II-eshez. E páncélos is hosszú orr-részt kapott, míg a küzdőtér a harckocsi végében kapott helyet.
A hosszú, de keskeny jármű (akárcsak az LK II), egy kisméretű, kör alakú toronnyal rendelkezett a küzdőtér fölött. A toronyba egyetlen szabványos, 6,5 mm-es géppuska került, ezért a típus képtelen volt ellenséges harckocsik megsemmisítésére.
E fegyver egy svéd gyártású m/14-es géppuska volt, amely az osztrák-magyar 8 mm-es Schwarzlose M.07/12 típus licencváltozata volt (az egyetlen lényegi különbséget a kaliber-változtatás jelentette).
Ezen kívül a harckocsit még egy géppuskával szerelték fe - ennek érdekessége, hogy a test mindkét oldalán kialakítottak számára kilövési pozíciót, így a lövész a szükséges oldalon támogathatta a főfegyver tüzét.
A harckocsi páncélzata a legvastagabb helyen is csupán 14 mm-es volt - ez a későbbiekben már rendkívül kevésnek bizonyult, de megfelelt a korabeli harckocsik átlagának.
A hátrafelé lejtő lánctalpat ráadásul kötényzet védte, melyen az LK II-höz hasonlóan két bemélyedés volt látható. Az LK II hűtőzsalus orr részét felváltotta egy negatív (kifelé dőlő) páncéllemez, amelytől a korábbi vízszintes fémlap helyett a motorháztető enyhén előre dőlt.
Megtartották ugyanakkor az oldalt található ajtót, így a jármű oldalról is a német típusra emélkeztetett. Extraként az m/21-est felszerelték egy vontatókengyellel is.
Négyfős legénysége ellenére az Strv m/21-es tömege tíz tonna alatt maradt - erre szükség is volt, mert az 55 lóerős (Daimler-Benz) benzinmotort a könnyebb LK II-ből emelték át.
Fejlesztések:
A Stridsvagn m/21 néhány évvel az LK II után épült, ezért bár számos részletben különbözött a német páncélostól, teljesítménye jóformán megegyezett elődjével. Az Strv m/21-et sohasem vetették be háborúban (mivel szolgálati ideje a két világháború közé esett), de mivel hosszú ideig szolgálatban maradt, elkészítettek belőle két modernizált változatot: az egyik az m/21-essel szinte megegyező Stridsvagn fm/21-es volt.
A másik, az Stridsvagn m/21-29 1929-ben jelent meg és külsőre ugyan továbbra is az LK II-re hasonlított, de elődeinél fejlettebb volt (egy ilyen jármű látható a felső képen). Az egyik problémát a svéd harckocsinál az jelentette, hogy az LK II-vel szemben fegyverzete csupán géppuskákból állt, de ezen az Strv m/21-29-nél sem változtattak.
A kivont Schwarzlose géppuskák helyett a feljavított változat m/14-29-es géppuskát kapott (ez az amerikai Browning M1917-es licencelt típusa volt, melynél a léghűtéses cső köré a Schwarzlose-ok vízhűtéses tartályát szerelték). Az új fegyvert egy gömbcsuklóban helyezték el, ami megkönnyítette és meggyorsította a célzást, valamint növelték a páncélzat vastagságát, ezáltal a harckocsi tömege 11,5 tonnára nőtt.
A páncéltesten is jelentek meg újdonságok: az orr-részbe két lámpát integráltak (mely elé egy-egy páncéllemezt lehetett hajtani) - ez akkoriban még elér ritka megoldásnak számított. A test bal oldalán a kipufogócsonkot felvezették a jármű végéig, míg a jobb oldalra felszeltek egy fém tárolót. Az eredeti motort hazai (svéd) Scania-Vabis 1554 típusra cserélték, mely másfélszer akkora teljesítmény leadására volt képes (ettől a tömeg-növekedés ellenére 2 km/h-val nőtt a végsebesség és némileg javult a jármű terepjáró képessége is).
Szolgálatban:
A Stridsvagn m/21 kétségtelenül komoly katonai előnyhöz juttatta Svédországot (és megadta a kezdőlökést a svéd harckocsigyártásnak), ám, mint ahogy fentebb olvasható, éles körülmények között sohasem tesztelték. Ez mégsem tekinthető kudarcnak - Svédország a XX. század folyamán végig igyekezett kimaradni a különböző konfliktusokból: nem vett részt sem az első-, sem pedig a második világháborúban.
Páncélosaira is elsősorban elrettentő erőként volt szüksége, amelyek nem a csatatéren győzik le az ellenfelet, hanem elveszik a támadók kedvét. Részben emiatt az Strv m/21-esből mindössze 10 db-ot gyártottak és szinte azonnal raktárba kerültek.
Amikor azonban 1923-ban Svédország egy nagy szárazföldi hadgyakorlatot tartott, 5 db Stridsvagn m/21-es is részt vett az akcióban, ami egy csapásra híressé tette őket (ez látható a felső képeken). Ezt követően a típust főként tesztelésre használták: kipróbáltak többféle álcázó festést, egy löveggel felszerelt variánst és tesztelték egy rádió felszerelésének lehetőségét is.
A változtatások hatására a harcjárművet egészen 1938-ig szolgálatban tartották, de ekkorra már teljesen elavult, ezért modernebb típusokkal váltották fel. A tíz járműből három marad meg. Két példány található Axvallban (Svédország, Axvalli Páncélos Múzeum), egy pedig Münsterben (Németország, Német Páncélos múzeum) - a németek egy Strv m/21-29-est, a svédek egy-egy Strv m/21-est és Strv m/21-29-est birtokolnak.
Utóélet:
Az Strv m/21-es gyakorlatilag egy utánépített LK II-es volt, melyet csak kis számban gyártottak, ám ez a típus lett minden későbbi svéd harckocsi őse (pl.: a Landswerk L-60-é vagy az Strv m/42-é):
Leichter Kampfwagen I és II „LK-I/LK-II” (könnyű harckocsi):
Németország egyetlen, az I. világháború alatt fejlesztett könnyű harckocsi-családja volt. A típus bázisát elfogott Medium Mark A-k alkották, ezzel magyarázható a szembeötlő hasonlóság a két típus között (középen vezetett lánctalp, orrmotor, géppuskákból álló fegyverzet, relatív nagy sebesség, stb.).
Magyar vonatkozás:
A típus a magyar harckocsizásban is kulcsszerepet játszott. Az első világháborút követően Magyarország is szeretett volna harckocsikat vásárolni, hogy megvédje magát az országot körbeölelő Kisantanttól (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségétől). Mivel azonban az ország a vesztes államokhoz tartozott, megtiltották számára lánctalpas harcjárművek fejlesztését, gyártását és vásárlását.
Ennek ellenére (egy igen veszélyes akció keretében) - a Szövetségközi Ellenőrző Bizottságot kijátszva - Svédországból Magyarországra érkezett 14 db harckocsi alkatésze (mezőgazdasági vontatónak álcázva, hasonlóan a német Panzerkampfwagen I-hez). A források ellentmondóak ebben a tekintetben, így nem tudható, hogy a típus m/21-es vagy LK II-es volt-e (valószínűleg utóbbi).
Az alkatrészeknek nyomuk veszett és csak a bizottság 1927-es kivonulása után kerültek elő ismét. A rejtés miatti folyamatos áthelyezések és a hanyag tárolás sok alkatrészt tönkretett. Ez az oka, hogy csupán 6 harckocsit tudtak összeszerelni, majd átadni az egy évvel később létrejövő 1. harckocsi-századnak.
Mivel a tiltás továbbra is fennállt, az osztagot betagozták a RUISK-ba (Rendőrújonc Iskola), a páncélosokat pedig vontatóként vették lajstromba. A fegyvertelen típusokat Schwarzlose géppuskákkal szerelték fel, így egyfajta Strv m/21-LK II hibriddé váltak. Mivel ekkorra a típus már elavultnak számított, döntés született a leváltásáról (utódja, az FT-17-es olasz változata, a FIAT 3000 B sem jelentett érdemi előrelépést).
A kétéves kivonási akciót követően, 1933-ra mindet leselejtezték - ezek egy része ócskavasként vagy céltárgyként végezte, néhány tornyot pedig páncélvonatokba építettek be. Csupán egyetlen magyar Strv m/21-es maradt meg: erre 1939-ben bukkantak rá magyar katonák, ám kisebb utánjárást követően megtudták, hogy a típusból hivatalosan már egyetlen példány sem létezik, ezért eladták ócskavasnak.
Műszaki adatok:
Név: Stridsvagn m/21 „Strv m/21”
Típus: könnyű harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 9,7 t
Hossz: 5,71 m
Szélesség: 2,06 m
Magasság: 2,51 m
Motor: 55 Le-s (Daimler-Benz Model 1910, 4 hengeres benzinüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 6,5 mm-es géppuska (Schwarzlose M.07/12, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 6,5 mm-es géppuska (Schwarzlose M.07/12, a testben)
Páncélzat: 4-14 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 16 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 70 km