Skoda S-I-D

„T-32”


Előzmények:

Az első világháború végén a győztes nagyhatalmak, mindenekelőtt Franciaország megpróbálták minden lehetséges módon megakadályozni egy új világháborút, ezért a vesztes Németországot új, szövetséges országokkal vették körbe, az Osztrák-Magyar Monarchiát pedig hagyták összeomlani, közvetett módon létrehozva Lengyelországot és Csehszlovákiát.

Az első világháború végén a délszláv népek fellázadtak és külső segítség nélkül kiszorították területükről az osztrák magyar császári és királyi haderőt, majd közel két héttel az első világháború vége előtt kikiáltották a Szerb-Horvát-Szlovén Állam nevű szuverén országot. A fiatal nemzetben bő egy hónappal később a szerb uralkodó, I. Péter szerb király magához ragadta a hatalmat, megalkotva a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, a terület többször nevet váltott, közismert megnevezése Jugoszláv Királyság, röviden Jugoszlávia lett.

Jugoszlávia jelentős területe ellenére az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan az életképesség határán táncolt, ugyanis bár a királyságot elvben a délszláv népek egyesült országaként alapították, valójában az élet minden terén szélsőséges eltérések mutatkoztak. Jugoszláviában egyszerre használták a latin- és a cirill-betűs írásrendszert, párhuzamosan 4 vallás harcolt a dominanciáért (a római katolikus és a görög katolikus mellet a nem a kereszténységhez tartozó iszlám), ráadásul az országban 5 különböző nemzetiség, 6 eltérő kulturális identitással rendelkező terület és 8 kisebbség volt jelen.

Mindez rendkívül megnehezítette az ország működését, ráadásul Jugoszlávia helyzetét tovább bonyolította a legerősebb tag, Szerbia, és a kisebb területek közötti szembenállás, az uralkodó és a demokráciát követelők közötti ellentét, valamint az a tény, hogy Jugoszlávia gyakorlatilag semmilyen iparral nem rendelkezett.

Jugoszlávia nem törekedett más országok annektálására, azonban önvédelméhez szüksége volt egy ütőképes haderőre, ezért a két világháború között igyekezett az Egyesült Királyságtól és Franciaországtól modern hadfelszerelést vásárolni. Ennek részeként a jugoszlávok az 1930-as évektől többféle harckocsit vásároltak: 47 db francia Renault FT-t, majd 9 db továbbfejlesztett Renault NC-27-est. E típusok ekkor már elavultnak számítottak, ugyanakkor a 30-as évek elején több európai országban is megkezdődött az önálló harckocsi-fejlesztés, ami jelentősen növelte a jugoszlávok lehetőségeit.

A délszláv ország először a lengyel TK3-as kisharckocsit tesztelte, amely jelentős végsebességgel rendelkezett, azonban a csak géppuskás fegyverzet és a különböző műszaki hibák miatt végült ezt elutasították és ehelyett a csehszlovákokhoz fordultak. Csehszlovákia a TK3-ashoz hasonló vz.33-as kisharckocsit ajánlotta fel megvételre, ez azonban két géppuskája ellenére nem nyújtott jobb teljesítményt a TK3-asnál, sőt, lassabb is volt riválisánál, ezért Jugoszlávia e páncélost sem vásárolta meg.

Ebben a helyzetben a TK kisharckocsikat gyártó PZInz csehszlovák riválisa, a Skoda vállalat felajánlotta hasonló Skoda MU-4 kisharckocsiját, amely a TK3-ashoz hasonlóan két géppuskával rendelkezett, ennek ellenére mindkét korábbi modellnél rosszabb teljesítményt nyújtott.

A Skoda vállalat a visszakapott prototípust átépítették egy nagyobb teljesítményű motorral, amelyet a jugoszlávok ismét teszteltek, azonban ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a megnövekedett számú külföldi harckocsi leküzdésére szükség lesz egy lövegre, ezért a csehszlovák MU-4-es helyett Jugoszlávia 54 db Renault R35-ös könnyű harckocsit vásárolt, ugyanakkor továbbra is érdeklődtek egy megerősített, löveggel felszerelt MU-4-es iránt.

A csehszlovák Skoda vállalat ezért folytatta a fejlesztést, megalkotva a Skoda S-I-D harckocsit; a típus nevében az ”S” a gyártót (Skoda), az ”I” a harckocsi méretét (1-es típus; kisharckocsi), a ”D” pedig azt jelölte, hogy a páncélos rendelkezett löveggel. A Skoda S-I-D jugoszláv szolgálatban a T-32 jelzést kapta, a katonák viszont többnyire Sid-ként emlegették.


Konstrukció:

A Skoda S-I-D hasonló volt a lengyelek TKS típusához: átmenetet képezett egy kisharckocsi és egy páncélvadász között, amíg azonban a TKS a TK kisharckocsik (köztük a bevezetőben említett TK3-as) átalakított, löveggel felszerelt változataként közelebb állt egy páncélvadászhoz, addig a Skoda S-I-D-t eleve löveggel tervezték, ezért közelebb állt egy kisharckocsihoz.

A típus különlegességét főfegyverzete jelentette: egy 37,2 mm-es Skoda A3 páncéltörő löveg. Ez a fegyver a nem forgatható felépítménybe került és viszonylag csekély kilövési szöggel rendelkezett: vízszintesen mindkét irányban maximum 15-15 fokban, függőlegesen felfelé 25 fokban, lefelé pedig 15 fokban lehetett kitéríteni, azonban 1936-ban, a típus megrendelésekor alig néhány hadrendben álló harckocsi rendelkezett ennél is erősebb fegyverzettel.

Az A3-as löveg 300 méter távolságból 31 mm-nyi 30 fokban megdöntött, homogén acél átütésére volt képes, így a szovjet T-35-ös és az első világháborús francia FCM 2C nehéz harckocsik kivételével a világ összes kortárs ellenséges páncélosát képes volt megsemmisíteni. További előnyt jelentett, hogy a lengyel TKS-sel ellentétben a Jugoszláviának szánt Skoda S-I-D rendelkezett egy géppuskával is (1 db ZB vz.30-assal a löveg jobb oldalán), ezáltal a gyalogság ellen is hatékony volt.

A harckocsi páncélzata szegecseléssel készült és egyszerű, dobozszerű kialakítást követett. A páncélzat vastagsága a frontrészen elérte a 22 mm-t, oldalt a 15 mm-t, a farrészen pedig a 10 mm-t tett ki, ezáltal szemből nagy távolságból ellenállt egy 20 mm-es löveg találatának, valamint a kiskaliberű gyalogsági fegyvereknek.

A T-32-es kisharckocsi tömege az ekkor nagy méretűnek számító löveg és a viszonylag vastag páncélzat miatt elérte a 4,8 tonnát, ezért a már az előd MU-4-es fejlesztett változatának 55 lóerős motorja sem bizonyult elegendőnek, így végül ehelyett egy új, 60 lóerős, 4 hengeres Skoda hajtóművet választottak. Ezzel az oldalanként 5-5 kisméretű futógörgővel szerelt Skoda S-I-D végsebessége épített úton elérte a 41 km/h-t.


Fejlesztések:

A Skoda S-I-D harckocsi a korábbi MU-4-esre épült, e típus fejlesztésének számított. A T-32-es első prototípusát (Skoda S-I-d) még 20 mm-es frontpáncélzattal tervezték: a jugoszlávok eredetileg 30 mm-es frontpáncélzatot igényeltek, de ez olyan jelentős tömeg-növekedést eredményezett volna, ami már túlterhelte volna a motort, ezért végül kompromisszumként alkalmazták az említett 22 mm-es páncélzatot.

Rendszeresítését követően kiderült, hogy a Skoda S-I-D motorja, felfüggesztése és lánctalpa nem bírja el a típus testét, ezért a Skoda vállalat T-I-D jelzéssel megépített egy prototípust, amely a későbbi Skoda S-I-J harckocsi alapjául szolgált. A Skoda S-I-J a korábbi S-I-D-vel azonos felépítéssel rendelkezett, azonban a 37,2 mm-es Skoda A3-as löveget egy 47 mm-es Skoda A9-es lövegre cserélték, a 22 mm vastag fontpáncélzatot pedig 30 mm-re növelték.

Mivel a változtatások hatására a Skoda S-I-J tömege 4,8 tonnáról 5,8 tonnára hízott, a páncélos futóművét újratervezték: az oldalanként 4 db közepes méretű futógörgő megoldotta a felfüggesztés problémáját, de mivel a 60 lóerős motort megtartották, a Skoda S-I-J végsebessége 31 km/h-ra csökkent, ráadásul e típus nem került sorozatgyártásba (a jobboldali fotón a Skoda S-I-J látható).


Szolgálatban:

A T-32-es 1936-ban állt hadrendbe Jugoszláviában, de hamarosan kiderült, hogy az első 8 leszállított előszériás példánynak több súlyos problémája volt. A páncélos képességeit korlátozta a 2 fős legénység és a torony hiánya, ugyanakkor a hosszú csövű 37,2 mm-es páncéltörő löveg révén a harckocsi tűzereje 1936-ban több mint megfelelő volt, csakhogy a megnövelt tűzerő és védelem miatti 4,8 tonnás tömeg a típus futóművét és motorját túlságosan megterhelte.

A Skoda S-I-D kisharckocsik között jelentős tömege miatt gyakran meghibásodott, amely olyan komoly gondot jelentett, hogy a Skoda vállalat Jugoszláviába küldte több mérnökét, akik helyben módosították a típust, azonban a T-32-es felfüggesztését már nem lehetett érdemben fejleszteni, ezért a csehszlovákok a típus teljes futóművét áttervezték, megalkotva a Skoda S-I-J modellt.

A Skoda S-I-J 1938-ban jelent meg és a jugoszlávok egy évvel később tesztelték, de ekkor már a délszláv ország döntéshozói is felismerték, hogy a jövő a toronnyal rendelkező könnyű, illetve közepes harckocsiké, ezért az S-I-J kisharckocsit elutasították, a prototípust pedig visszaszolgáltatták Csehszlovákiának.

A második világháború kezdetén Jugoszlávia semleges maradt, de mindinkább a Tengelyhatalmakhoz sodródott. Az uralkodó 1941. március 25-én hivatalosan is csatlakozott a fasiszta szövetséghez, de erre válaszul a demokratikus erők államcsínyt követtek el, amely sikeresnek bizonyult, azonban az olaszok és a németek számára kulcsfontosságú volt a Jugoszlávián keresztül Görögországba tartó utánpótlási vonal nyitva tartása, ezért mindössze két héttel később a Harmadik Birodalom, az Olasz Királyság, valamint a Magyar Királyság egyszerre megtámadták Jugoszláviát.

A jelentős számbeli és technológiai fölényben lévő Tengelyhatalmak két hét alatt elfoglalták az országot, amely ellen a jugoszlávok kisszámú francia harckocsijuk mellett mindössze az eredeti 8 db Skoda S-I-D kisharckocsival védekezhettek. A T-32-es bevetéséről nem maradtak fent adatok, azonban annyi ismert, hogy a 8 példányból 3-at műszaki hiba miatt hátra hagytak, a többi pedig a támadás alatt, valószínűleg harccselekmény közben semmisült meg.

A támadásban a németek több harckocsit vesztettek, amelyek egy részét valószínűleg a Skoda S-I-D harckocsik okozták. Az ország megszállását követően a németek 2 db Skoda S-I-D páncélost zsákmányoltak, amelyeket Pz. Kpfw. 732 (j) jelzéssel láttak el és ezeket a Waffen SS használta (kizárólag kiképzésre).

A Skoda vállalat még a háború előtt, a T-32-es alapjául szolgáló Skoda MU-4-es után megalkotta a Skoda MU-6-os harckocsit, ennek azonban nincsen köze elődjéhez vagy az S-I-D típushoz, emellett a Skoda S-I-D-t kizárólag Jugoszlávia vásárolta meg. Az egyetlen Csehszlovákiába visszaküldött Skoda S-I-J sorsa ismeretlen (feltételezhető, hogy a német támadásban semmiült meg, vagy később beolvasztották).


Utóélet:

A Skoda S-I-D a világ egyik utolsó új fejlesztésű kisharckocsija volt. A páncélos lövege révén jelentős tűzerővel rendelkezett, azonban 1930-as évek végére a kisharckocsik, mint koncepció meghaladottá vált:


LKMVP (páncélvadász):

Az 1930-as évek végén Csehszlovákiában egy új harcjárművet igényeltek: gyakorlatilag egy Skoda S-I-J-alapú páncélvadászt, amelynek különlegessége volt, hogy 37 mm-es fegyverét nem építették a járműbe, csupán rögzítették: a löveget előre ki lehetett gurítani a harcjárműből és a lövegpajzs alkotta a frontpáncélzatot. A programban a Skoda és a CKD cégek vettek részt, elkészítve az LKMVP (~ könnyű lánctalpas lövegszállító) nevű típust, de sem a Skoda LKMVP-S, sem a CKD LKMVP-P prototípusok nem kerültek gyártásba.


Műszaki adatok:

Név: Skoda S-I-D „T-32”

Típus: kisharckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 4,80 t

Hossz: 3,58 m

Szélesség: 1,95 m

Magasság: 1,76 m

Motor: 60 LE-s (Skoda, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37,2 mm-es löveg (Skoda A3, a felépítményben)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (ZB vz.30, párhuzamosított)

Páncélzat: 5-22 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 41 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 250 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.