Panzerkampfwagen I

„Landwirtschaftlicher Schlepper”


Előzmények:

Az első világháború elvesztéséért Németországnak súlyos árat kellett fizetnie - az 1919-es Versailles-i békediktátum megtiltotta számára szinte minden modern harcjármű, így a nagyméretű hadihajók, motoros repülőgépek és a harckocsik fejlesztését, vásárlását és hadrendben tartását.

Amikor 1933-ban Adolf Hitler hatalomra jutott, a német hadsereg csak kisszámú, elavult típussal rendelkezett, melyekkel még önvédelmét sem tudta szavatolni, de a nácik nagyravágyó álmokat dédelgettek és Németországban sokakat hajtott a bizonyítás vágy.

Megkezdődött a hadsereg újraélesztése: azért, hogy ne szegjék meg a békeszerződést, különféle titkos programokat indítottak (pl.: a legtöbb pilótát hajtómű nélküli sikló-repülőkön képezték ki, mivel ezekre nem vonatkozott a tiltás).

Korábban már több német harckocsi-terv született (pl.: Leichtertraktor és Großtraktor fedőnéven), majd legyártottak 3 db Neubaufahrzeuge (német; új építésű harcjármű, röviden PzKpfw Nbfz V) nehéz harckocsit, ám ezek nem feleltek meg a Heinz Guderian által megalkotott új típusú páncélos-hadviselés követelményeinek.

A náciknak a korábbiaknál erősebb és gyorsabb típusokra volt szükségük, de a hadsereg illetékesei másként gondolkoztak. Ők először egy kisméretű (4-7 tonna tömegű), ezért nagy számban és olcsón gyártható harckocsit kívántak rendszeresíteni, amelyen a gyártó cégek tapasztalatokat gyűjthetnének és kiképezhetnék a jövőben felállítandó páncélosalakulatok személyzetét.

A Német Fegyverzetügyi Hivatal ezért 1933-ban pályázatot hirdetett: a tervezést titokban kezdte meg öt német gépgyártó vállalat (a Henschel, a MAN, a Rheinmetall, a Daimler-Benz és a Krupp, közülük a két utóbbi cég nyert).

A békeszerződés kijátszása miatt a harcjárművet Landwirtschaftlicher Schlepper-nek, azaz mezőgazdasági vontatónak nevezték (a korábbi Großtraktor neve magyarul nagyméretű traktort, a Leichtertraktor kisméretű traktort jelent).

A leendő könnyű harckocsi tervei azon a 2 darab angol Carden-Loyd Mk. IV-es kisharckocsin alapultak, melyeket szovjet segítséggel szereztek be 1932-ben, de hasznosították a Leichtertraktor és a Großtraktor által szerzett tapasztalataikat is.

A kész páncélost Panzerkampfwagen I-nek, azaz 1-es páncélozott harcjárműnek nevezték (hivatalos jelölése Sd.Kfz. 101), de a gyakorlatban a PzKpFw I vagy Panzer I névvel illették.


Konstrukció:

A Panzer I-es igen alacsony vázat kapott, maga a páncéltest a kortárs német leichter Panzerspähwagen páncélgépkocsiéhoz hasonlított: e harckocsi páncélzata is kisebb, egymással szöget bezáró lapokból állt.

Az 1930-as évek legtöbb páncélosához hasonlóan a Panzerkampfwagen I is kisméretű, egyszemélyes toronnyal rendelkezett, melyet a középvonaltól jobbra eltolva építettek be (baloldalt a vezető kapott helyet). Maga a torony felülnézetből csepp alakú volt, a torony oldala befelé dőlt.

A bázist adó Carden-Loyd Mk. IV-es kisharckocsihoz hasonlóan a Panzer I-es fegyverzetét is géppuskák alkották: a toronyba egy pár 7,92 mm-es Maschinengewehr 13-as (MG 13-as) géppuska került, amelyet 1930-ban rendszeresítettek.

Ez a géppuska nagy tűzgyorsasága ellenére korlátozott tűzerőt jelentett, mivel löveg híján csak élőerő ellen használhatták, de ez megfelelt a korabeli könnyű harckocsik átlagának.

A Panzerkampfwagen I páncélzata sem volt kiemelkedő, a maximális páncélvastagság csupán 13 mm volt, viszont a páncéllapokat előremutató módon már nem öntéssel vagy szegecseléssel erősítették egymáshoz, hanem hegesztéssel. Ezzel a megoldással kiküszöbölhették a másik két technológia hátrányos tulajdonságait, gyártása mégis egyszerű és relatív gyors volt (a vékony páncélzat hátránya volt, hogy csak a kézfegyverek s repeszek találata ellen nyújtott védelmet).

A Panzer I tömege az 5,5 tonnát sem érte el, ezért mozgatásához nem volt szükség nagy teljesítményű hajtóműre, az alapváltozatba ezért egy 4 hengeres, 59 lóerős Krupp-motor került.

A futómű oldalanként négy futógörgőből állt, a lengéscsillapítást laprugókkal oldották meg. Ezzel a német könnyű harckocsi műúton akár 50 km/h-s sebességet is elérhetett, ami korában igen jelentősnek számított és terepen is elérte a 37 km/h-t, azaz minden terepen gyorsabb volt, mint számos kortárs páncélos épített úton.


Fejlesztések:

A Panzer I-esek első változata, a Panzerkampfwagen I Ausführung A 1934-ben jelent meg - az Ausf. B modellel együtt a típus adta az elkészült példányok több mint 95%-át. Az Ausf. B az Ausf. A némileg módosított változata volt, amellyel elsősorban az első modell alulmotorizáltságát kívánták kijavítani.

Az Ausf. B-k korábbi Krupp motorját Maybach NL 38 TR típusúra cserélték: ez a hajtómű már 98 lóerőt adott le. A nagyobb méretű, hathengeres erőforrás azonban nem fért be a páncélosba, ezért a mérnökök egy 40 cm-es betoldást terveztek a típusba és ezzel párhuzamosan a futógörgők száma is oldalanként négyről ötre emelkedett. Az új motorral együtt az Ausf. B felfüggesztését és váltóművét is modernizálták, ezzel is javítva a típus mozgékonyságán.

Mindkét típusból nagy számban készítettek parancsnoki változatot kleiner Panzerbefehlswagen néven. Ez a változat nem rendelkezett toronnyal - helyette egy nagyobb felépítménnyel látták el - de megtartottak egy géppuskát is.

A Panzer I a harctéren hamar elavult, ezért speciális fejlesztéseket eszközöltek rajta. Az alapváltozat legégetőbb hiányossága a vékony páncélzat és az elégtelen fegyverzet volt, az Ausf. C modell ezért mindkettőn igyekezett változtatni. A páncélzatot megerősítették, ezen belül a frontpáncélt 30 mm-esre vastagították és az Ausf. C tornyába már egy 20 mm-es páncéltörő löveg került (ezáltal hasonlóvá vált a Panzerkampfwagen II késői változataihoz, ld. balra).

Még a futóművet is feljavították és ez a típus is megkapta a háború második felében alkalmazott német átlapolt (egymást részben fedő) futógörgőkből álló rendszert (az Ausf. C gyakorlatilag egy különálló harcjármű volt, alkatrészeinek nagy része nem az elődből származott).


Ezt a 150 lóerős hajtóművének köszönhetően igen mozgékony harcjárművet légideszantos páncélosnak szánták, mivel alkalmas volt a rendkívül nagy méretű Messerschmitt Me 321-es sikló repülővel való szállításra.

Az Ausf. C-ből kevesebb mint félszáz készült, utódja, a 180 lóerős motorral hajtott Ausf. D nem jutott túl a prototípus-fázison, az utolsó Panzerkampfwagen I-modell azonban nem ez, hanem az Ausf. F volt.

Az Ausf. F kifejezetten felderítő-harckocsinak épült, ezért fegyverzetét két darab (MG 34-es) géppuska alkotta, de megtartották az Ausf. C futóművét és a 150 lóerős Maybach HL 45 P motort, ráadásul frontpáncélzatát a korábbiak többszörösére vastagították (ez a változat is csak kis számban készült).


Szolgálatban:

A Panzer I tesztelése 1933 nyarán kezdődött (a hadsereg kummersdorfi tesztpályáján), a tapasztalatok kiértékelését követően a gyártást a következő év áprilisában indították be (a Krupp készítette a könnyű harckocsi alvázát, a felépítmény és a torony a Daimler-Benz-től származott).

A Panzer I eredeti feladatkörében kiválóan megállta a helyét: általa a német cégek valóban értékes tapasztalatokat szereztek és a típus megfelelt a kiképzéseken is. E harckocsi utódjának a Panzerkampfwagen II-t jelölték ki, amely nemcsak nagyobb méretű és erősebb páncélzatú volt, de már egy löveggel is rendelkezett (ennek hiányában a Panzer I-es csak másodlagos feladatokra volt alkalmas).

A Harmadik Birodalom teljes fennállása alatt folyamatosan harckocsi-hiánnyal küzdött, ezért kénytelen volt elavult, de nagyobb számban rendelkezésre álló típusait, így a Panzer I-eseket is bevetni.

A második világháború főpróbájaként is aposztrofált 1936-39-es spanyolországi polgárháború alatt a nácik jelentős erőkkel támogatták a nacionalistákat: ennek részeként repülőgépeket és páncélosokat küldtek Spanyolországba.

Amíg azonban a Condor Légió-ként elhíresült légi alakulatok rendkívül sikeresen szerepeltek, a 600 db bevetett német páncélos közel 1/3-a Panzer I-es volt, melyek alulmaradtak a köztársaság-pártiak (szovjet eredetű), már löveggel is rendelkező T-26-osai ellen.

A németek ezt nem tartották komoly problémának, mivel a típust eleve átmenetinek szánták, ennek ellenére a Panzerkampfwagen I-eseket nemcsak Lengyelország lerohanásakor, de Franciaország 1940-es megtámadásakor is nagy számban vetették be.

Bár megkezdődött a felváltása hatékonyabb (részben zsákmányolt) harckocsikkal, még 1941-ben, a Barbarossa hadművelet idején is 180 db ilyen páncélost használtak, annak ellenére, hogy löveg híján a típus még az elavult szovjet páncélosok kilövésére sem volt alkalmas.

Nem jelentettek valódi megoldást az 1942-től bevezetett késői változatok sem, mivel hiányosságaik mellett csak minimális példányszámban készültek: részben emiatt, részben az egyre súlyosbodó német harckocsi-hiány miatt az utolsó Panzer I-eseket ezért csak 1945-ben selejtezték.

Ez egyben azt is jelentette, hogy minden fronton harcoltak Panzerkampfwagen I-esek: Európában, Észak-Afrikában, a Szovjetunióban, sőt, 10 példány Kínába is eljutott (az utolsóként legyártott példányokat Magyarország kapta meg, 1942-ben).


Utóélet:

A Panzerkampfwagen I már 1939-ben sem számított hatékony típusnak, de a páncélos relatív nagy példányszámban állt rendelkezésre. Ez arra sarkalta a németeket, hogy különféle feladatokra specializált alváltozatokat építsenek és ezek sikere miatt a későbbiekben is számos alkalommal látták el új funkcióval elavult harckocsijaikat:


A legegyszerűbb módosítás a Fahreschulewagen (más néven Schulfahrzeuge) nevű kiképző variáns volt, de készült páncélozott csapatszállító (Instandsetzungstrupp I), hídvető ( Brückenleger I auf PzKpfw I Ausf. A) és egy 50 kg-os robbanótöltetet szállító utász-harckocsi (Ladungsleger auf Panzerkampfwagen I Ausf B „Zerstörerpanzer”, ld. jobbra).

Leichte Bergepanzer I néven létezett műszaki-mentő modell, a Minenraumer I Ausf. B aknaszedőt, a Munitionsschlepper I Ausf. A/B lőszerszállítót, a Pionier-Kampfwagen I egy utász-harckocsit, a Sanitätskraftwagen I pedig harctéri mentőjárművet jelölt.

Még a leselejtezett Panzer I tornyokat sem dobták ki - több mint fél ezret különböző erődítményekbe építettek be (többségüket az Atlani Fal-ba).


A legfontosabbak Panzer I-esek azonban nem ezek, hanem a támadásra szolgáló típusok voltak. Az egyre erősebb ellenséges harckocsik miatt mind több Panzer I vázat használtak fel önjáró lövegként vagy páncélvadászként. A világ első klasszikus páncélvadásza a zsákmányolt 47 mm-es csehszlovák löveget használó Panzerjäger I volt, a legnagyobb tűzerővel viszont kétségtelenül a Sturmpanzer I „Bison” önjáró löveg rendelkezett.

Ez az eszköz egy Panzerkampfwagen I vázából, egy vékony, elölről és oldalról védő páncéllemezből és egy 155 mm-es sIG 33-as lövegből állt (utóbbit egyszerűen ráemelték a harcjárműre, még a tábori löveg kerekeit sem távolították el).

Emellett készült a típusból önjáró légvédelmi üteg (Flakpanzer I Ausf. A), sőt, egy lángszórós modell is (a Flammenwerfer auf PzKpfw I Ausf. A, ez utóbbit Észak-Afrikában használták).



Műszaki adatok:

Név: Panzerkampfwagen I Ausf. A „Panzer I”

Típus: könnyű harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 5,40 t

Hossz: 4,02 m

Szélesség: 2,06 m

Magasság: 1,72 m

Motor: 59 Le-s (rupp M 305, 4 hengeres, léghűtéses, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (MG 13, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 7-13 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 50 km/h (úton), 37 km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km (terepen 175 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.