Medium Mark I
„Vickers Medium Mk I”
Előzmények:
Az első világháború alatt az Egyesült Királyság elsőként vetett be egy új harcjárművet, a harckocsit - ezzel óriási hatással voltak nem ”csupán” az első világháború menetére, de az egész szárazföldi hadviselésre.
1918-ban a brit birodalomé volt a világ legtöbb páncélosa és az angolok a fejlesztésben is az élen jártak. Ezt elsősorban Mark nehézharckocsi-szériájuknak köszönhették, melyek jellegzetes, oldalanként egy-egy lövegükkel az első világháború egyik ikonjává váltak.
A háborút követő években azonban (akárcsak később, a második világháború végén) szinte minden harckocsizó-egységet feloszlattak és ez így volt az Egyesült Királyságban is. Ezt a sorsot mindössze öt zászlóalj kerülte el, melyeket Mark V-ös nehéz harckocsikkal, illetve Mark C „Hornet” közepes harckocsikkal szereltek fel.
Az árkokkal és bombatölcsérekkel szabdalt csatatereken ezek a hatalmas, lassú típusok jól beváltak, de az már 1918-ban is nyilvánvaló volt, hogy a jövőben a könnyebb, gyorsabb és mindenekelőtt olcsóbb típusok kerülnek előtérbe. A kisebb LK-I és LK-II prototípusokkal a németek (illetve a belőlük továbbfejlesztett Strv m/21-el a svédek) próbálkoztak, de az angol Medium Mark A „Whippet”-et sorozatban is gyártották. Az áttörést mégsem az Egyesült Királyságban érték el, hanem a korai harckocsi-fejlesztés másik fellegvárában, Franciaországban.
A Renault vállalat FT-17-es típusa, amely mindössze 6,5 tonnát nyomott és legénysége is mindössze két főből állt (a korabeli angol Mark IV legénysége 8 fő volt, a francia Saint Chamond-é 9, a német A7V-é 18 fő), mégis a mai napig tartó hatást gyakorolt a harckocsik fejlesztésére.
Az apró páncélos forradalmi újítása a tornya volt - ezáltal a nehézkes, oldalankénti géppuskákat (mint a Whippet-en vagy a Hornet-en) egyetlen fegyverrel váltották fel, ami a harcban komoly előnyt jelentett. Egy másik újítás volt, hogy kis mérete dacára az FT-17-es löveget is kapott, ellentétben az angol könnyű- és közepes- típusokkal.
Bár az Egyesült Királyság ilyen harcjárművel nem rendelkezett, a háború után az angolok gőzerővel kezdtek dolgozni egy új, a korábbiaknál kisebb, ám hatékonyabb páncélos fejlesztésén. Csakhogy a rengeteg beleölt idő és pénz a hasznavehetetlen Medium Mark D-t eredményezte, a programot pedig lezárták, így a katonaság továbbra is megfelelő típus nélkül maradt.
Ez a fejlesztés ugyan zsákutcának bizonyult, de a hadseregnek egyre nagyobb szüksége volt páncélosokra, ezért a gyalogság 1920-ban megrendelt egy kisebb típust. A Vickers vállalat által készített modellt egyszerűen Vickers Light Tank néven emlegettek (angol; Vickers könnyű harckocsi).
A fejlesztés során a harcjárművet kissé feljavították, ezért 1924-ben átnevezték Vickers Medium Tank Mark I-é, majd Medium Mark I-é (a típust építője után gyakran továbbra is Vickers Medium Mk I-ként emlegették).
Konstrukció:
A Medium Mark I nem hasonlított egyetlen akkori harckocsira sem, aminek az volt az oka, hogy átvett ötleteket nem csak a korábbi angol típusoktól, de a franciáktól is. A páncélos alakja már a későbbi harckocsikét idézte: jóval kompaktabb volt a nehéz harckocsiknál, de méretei felülmúlták a filigrán FT-17-est.
A harckocsi legnagyobb újítása körbeforgatható tornya volt: ezzel ez a típus vált az első ilyen angolt típussá. A toronyba egy három fontos (47 mm-es) löveget építettek: ez jóval nagyobb volt az FT-17-es 25 mm-énél és alig maradt el az angol nehéz harckocsik 57 mm-es lövegeitől. Újdonág volt a légvédelmi géppuska is, ami a Medium Mark I korában még kuriózumnak számított, ám a fegyveres repülőgépek általánossá válása miatt idővel jóformán minden katonai járműre felkerültek.
A löveg mellé egy párhuzamosított géppuskát is beszereltek, további egyet a torony hátsó részébe, ráadásul a korábbi rendszert is megtartották: a jármű oldalaira is telepítettek egy-egy 0.303-as (7,7 mm-es) géppuskát. Az ötfős személyzetre is ezért volt szükség és a harcjármű nagyobb mérete is erre vezethető vissza (a személyzet a test hátsó részén található ajtón át juthatott be a járműbe).
A körkörös védelemre szükség is volt, mivel a harckocsit vékony, mindössze 6,25 mm-es páncéllapokkal burkolták. Ez már abban az időben is kevésnek számított, de kortársaihoz hasonlóan ellenállt a kiskaliberű fegyverek tüzének. A test és a kör alakú torony páncélzata függőleges volt, az orr-részt viszont erősen megdöntötték - ezt a megoldást később a szovjet T-34-en újra feltalálták és több második világháborús típus (pl.: a német Panther) is használta.
A Medium Mark I mérsékelt páncélzatával ellentétben a motor meglepően erős volt: az Armstrong Siddeley vállalat V8-as motorja ugyanis 90 lóerőt adott le (ez nem tűnik olyan soknak, de a típus tömeg/teljesítmény aránya a korai Mark nehéz harckocsikénak a két-háromszorosa volt).
A jármű végsebessége ezáltal 24 km/h lett és az erős motor jótékony hatással volt a terepjáró-képességre is. Az oldalankénti öt, páros kerékkel rendelkező futómű nem kapott burkolatot, ezzel is könnyítve és gyorsítva a szerelők munkáját.
Fejlesztések:
Bár a Medium Mark I teljesen új típus volt, az angolokra korábban és később is jellemző sorozatos feljavítások itt is tetten érthetők. A tervezési fázis alatt egy jóval könnyebb harckocsit képzeltek el és még nem szerelték fel a később használt löveggel - emiatt a harckocsi a fentebb is említett Hornet-hez hasonlított.
Ezt később, az elő-szériás járművek gyártásánál már nem követték, ezért az egyszerűen Medium Mark I-ként emlegetett (harminc példányban gyártott) változat külsőre is különbözött elődjétől.
Az első sorozat-modell, amely a Medium Mark IA lett, kívülről nem sokban különbözött tőle, de a számos ponton feljavított, 50 darabos sorozat már 8 mm-es páncélzattal rendelkezett.
A továbbfejlesztett Medium Mark IA* egy olyan Mark IA volt, amelynek tornyát egy újabb típusra cserélték - az új tornyon többek között egy parancsnoki kupolát is kapott.
Az alapverzión kívül a típusból létezett CS (Close Support, angol; ~ közelharci támogató) modell (ez később általánossá vált, pl.: Matilda II CS), illetve egy különleges prototípus is. Az Experimental Wheel and Track Medium Mark I, mint ahogy a neve is mutatta, egy olyan Medium Mark I-es volt, melyet a lánctalp mellett kerekekkel is felszereltek. A furcsa kinézetű megoldás akkoriban nem volt példa nélküli, de végül sohasem jutott túl a prototípus fázison.
Ennek egyik oka minden bizonnyal a Medium Mark I gyenge felfüggesztése volt: a kis teherbírású és védtelen elemek gyakran meghibásodtak. A problémát már a Mark IA-nál is igyekeztek megoldani - néhány példányon erősebbre cseréltek egyes alkatrészeket, de a végleges megoldást csak a Mark II-es jelentett (az alábbi két képen egy-egy Medium Mark I és Mark II látható).
Szolgálatban:
A Medium Mark I első prototípusa még 8,5 tonnás volt és „nő” (csak géppuska) fegyverzettel rendelkezett - tulajdonképpen a fentebb is említett Medium Mark C utódjának tűnt, újratervezett testtel és forgatható toronnyal.
A sorozatgyártású példányok a tesztelést követően csak 1924-ben gördültek le a futószalagról és bár a típusból mindössze kb. 200 darab készült, mégis ez a harcjármű vált a húszas évek legnagyobb sorozatban gyártott harckocsijává.
Ezt az előkelő szerepet annak köszönhette, hogy a harmincas évek előtt csupán néhány harckocsit gyártottak: a Medium Mark I-en kívül az óriási francia Char 2C gyártása mellett jóformán csak az FT M24/25 volt valóban új modell.
A járőrözésre, csapattámogatásra alkalmas típus előremutató tervezet volt, ugyanakkor nem mentes a gyermekbetegségektől. Mivel a Medium Mark I-esek problémái (vékony páncélzat, gyenge futómű, gyenge löveg) a próbálkozások ellenére megoldhatatlannak bizonyultak, inkább leálltak a gyártásával és helyette a Medium Mark II-est készítették.
Az új típus külsőre szinte tökéletesen egyezett elődjével, de ez a variáns már Rackham kormányművet és hosszabb csövű löveget kapott. A tucatnyi fejlesztett és különleges variánssal rendelkező Mark II-est egészen 1938-ig gyártották és ez a harcjármű részt vett a második világháborúban is.
Ezzel szemben a Medium Mark I-es sohasem vett részt harci cselekményben, mivel 1938-ban minden ilyen példányt nyugdíjaztak. Azt azonban nem lehet elvitatni a járműtől, hogy a harmincas évek angol könnyű harckocsijai számos ötletet merítettek a típusból, ám pont az erősségének számító löveget hagyták el, ami később komoly gondot jelentett (ld. Mark VI).
Utóélet:
A Medium Mark I volt a harmadik angol harckocsi-széria első tagja (Mark nehézharckocsi-család és a Medium Mark A után). Ebből a típusból ugyanakkor jóval kevesebb készült mind elődeiből és a Mark III-as után le is álltak a fejlesztéssel (bár az A1E1 „Independent” a Mark III elvét hasznosította):
Medium Mark I CS és Medium Mark IA CS (önjáró mozsár):
A brit harckocsik problémája a második világháborúban sokáig szűkös toronygyűrűjük volt, amely lehetetlenné tette nagyobb kaliberű lövegek beépítését - ez hívta életre a közelharc támogató variánsokat. Ezzel ellentétben a Medium Mark I korában az alap- és fejlesztett változatból készült, 15 fontos (76,2 mm-es) löveggel felszerelt harckocsik fő feladata még a hadmozdulatokat leplező füstgránátok kilövése volt.
Műszaki adatok:
Név: Medium Mark I
Típus: közepes harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 12,19 t
Hossz: 5,331 m
Szélesség: 2,78 m
Magasság: 2,82 m
Motor: 90 Le-s (Armstrong Siddeley V8-as, léghűtéses, benzinüzemű
Legénység: 5 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg (Ordnance QF 3 fontos, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 6 db 7,7 mm-es géppuska (Hotchkiss M1914 és Vickers, párhuzamosított, a torony hátsó részében, oldalanként egy, egy légvédelmi)
Páncélzat: 6,25 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 24 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 190 km