Medium Mark C

„Hornet”


Előzmények:

Az első világháború alatt, 1916-ban (a világon elsőként) a Brit Birodalom alkalmazott harckocsikat. A Mark I-es és utódai sikeresen megtörték a hatalmas emberáldozatokkal járó állóháborút, mivel képesek voltak a bombatölcsérekkel szabdalt, felázott senki földjén való átkelésre, illetve a szögesdrót-akadályokon és árkokon való áthaladásra, miközben páncélzatuk megvédte őket a géppuskák tüzétől és a repeszektől, ugyanakkor kezdetleges kialakításuk miatt számos gyermekbetegségük is napvilágra került.

A korai angol (nehéz) harckocsik rendkívül lassúak voltak, csupán lépésben haladtak, ráadásul a hátsó támasztó-kerekük gyakran elakadt a sárban, a bonyolult hajtómű miatt több katonára volt szükség a vezetéshez (és további kisegítő személyzetre a hajtómű felügyeletére), ami rendkívül esetlenné tette e páncélosokat.

A Mark nehézharckocsi-családot az angolok az első világháború végéig fejlesztették, de már a világháború alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ezek kiegészítésére szükség van egy kisebb, könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb harckocsira. Ez lett a Medium Mark A „Whippet”, amely nem rendelkezett löveggel, de a 28 tonnás, 8 fős személyzettel rendelkező Mark I-essel szemben a Medium Mark A ”csupán” 14 tonnát nyomott és működtetéséhez elegendő volt 3 fő.

A Whippet elfogadható üldöző harckocsinak bizonyult (a francia FT-17-es alternatívájaként), de a relatív kis motortere miatt két kompakt erőforrást használó páncélos bonyolultsága ellenére korlátozott teljesítményt nyújtott, ezért a hadsereg új közepes harckocsit igényelt. A Mark I-est megalkotó mérnök-gárdából kiemelkedett William Ashbee Tritton és Walter Gordon Wilson őrnagy, akiket a harckocsi megalkotójaként tartanak számon, de a Whippet-et Trittion Wilson nélkül, William Rigby segítségével tervezte meg.

Wilson erre válaszul saját típust tervezett, amelyet olyan jónak ítéltek, hogy azonnal megkezdődött a gyártása, Medium Mark B „Whippet” jelzéssel. E harckocsi prototípusát a Metropolitan Cammell Carriage and Wagon Company készítette, amely Tritton tulajdonában volt, aki - miután értesült az új harckocsiról - utasította William Rigby-t, hogy azonnal tervezzen meg egy konkurens harckocsit.

A Medium Mark B gyártása még meg sem kezdődött, amikor 1918. április 19-én a hadsereg elfogadta Tritton típusát is (Medium Mark C) jelzéssel. A Medium Mark C a Hornet (angol; lódarázs) becenevet kapta.


Konstrukció:

Minden valószínűség szerint a Medium Mark C tervezésekor felhasználták a konkurenst Mark B terveit, ugyanis mindkét típus (ellentétben a Medium Mark A-val) a Mark nehézharckocsi-családhoz hasonló, rombusz alakú testet kapott, a jellegzetes, a magasra húzott testen végigfutó lánctalpakkal.

A Medium Mark C az összes többi első világháborús brit harckocsihoz hasonlóan nem rendelkezett toronnyal, de (szemben a korábbi típusokon alkalmazott, a test oldalába épített gépfegyverekkel), a Hornet a Whippet-hez hasonló felépítményt kapott és ide koncentrálták a típus teljes fegyverzetét. Körbeforgatható torony hiányában a Medium Mark C összesen 5 db 7,7 mm-es géppuskát kapott, amelyek közül egy-egy nézett két oldalra, illetve hátra, kettő pedig előre (a toronyban a parancsnok mellett csak egy lövész tartózkodott, ezért egyszerre maximum két gépfegyvert használhattak). A Hornet felépítményének tetején már kialakítottak egy parancsnoki kupolát.

E harckocsi védelmét maximum 14 mm-es páncéllemezek alkották, amelyeket szegecseléssel erősítettek egymáshoz, azaz a típus védelmi képessége azonos volt a többi első világháborús angol harckocsiéval. A Hornet azonban (nem forgatható) tornya mellett elődei több hiányosságát is orvosolta. A páncélos hossza elérte a 7,9 métert, ami nemcsak a Medium Mark B 6,9 métereses hosszát haladta meg, de a Mark I-es 7,75 méteres hosszát is.

Ez egyrészt növelte a típus árok-áthidaló képességét, másrészt ezáltal a Hornet - közepes harckocsi létére - kiemelkedően nagy motortérrel rendelkezett, ezért képes volt befogadni a 6 hengeres Ricardo benzinmotort, amelyet a háború végi sikeres brit és amerikai nehéz harckocsik (többek között a Wilson által tervezett Mark V-ös) is használt (a Medium Mark B egy kisebb, 4 hengeres Ricardo benzinmotort kapott).

A 6 hengeres erőforrás a Hornet-ben 150 lóerős teljesítményre volt képes, ami a 20 tonnás tömeggel együtt (brit harckocsik között) kiemelkedő mozgékonyságot és műúton 12,7 km/h-s végsebességet biztosított. Kortársaihoz hasonlóan e harckocsi sem rendelkezett felfüggesztéssel, emiatt nagyobb sebességre erősebb hajtóművel sem lett volna képes, de szélesebb lánctalpának és hosszának köszönhetően javult a Hornet terepjáró-képessége. Szintén a rendszerben álló többi brit harckocsihoz hasonlóan a páncélos futóművét is páncélzat takarta.

A Medium Mark C nagy mérete egyben lehetővé tette különálló motortér tervezését, ráadásul a hajtóművet a harckocsin belülről is el lehetett érni, ezért probléma esetén (csata közben) a legénységnek nem kellett elhagynia a páncélost. Ez utóbbi a korai harckocsikon különösen fontos volt, ugyanis a bonyolult hajtóművek gyakran meghibásodtak (a Medium Mark C esetében a négyfős legénységet a parancsnok, vezető és lövész mellett egy szerelő alkotta, akinek egyetlen feladata a motor működőképes állapotban tartása volt).


Fejlesztések:

A Medium Mark B alapváltozata kizárólag géppuskákkal készült (ezt a korabeli brit terminológia „női” típusnak nevezte), de terveztek belőle egy „férfi” változatot is egyetlen, a test frontrészére épített 57 mm-es löveggel (hasonlóan a francia harckocsikhoz), de utóbbiból valószínűleg a prototípus sem készült el.

A hasonló Medium Mark C gyakorlatilag a Medium Mark B továbbfejlesztett változatának tekinthető, noha a két harcjármű közvetlenül nem kapcsolódott egymáshoz (nemcsak a tervezőjük tért el egymástól, de kialakításuk és a járművek dimenziói is). A Medium Mark C-ből szintén terveztek egy „férfi” változatot, ugyancsak egyetlen 57 mm-es löveggel a páncélos orrában, de ebből szintén egyetlen példány sem épült (a baloldali fotó-páron felül egy Medium Mark B, alul egy Medium Mark C látható).

Magából a Medium Mark C-ből így nem építettek fejlesztett változatot, lévén a későbbi Medium Mark D elődeihez hasonlóan teljesen új konstrukció volt, akárcsak a Medium Mark I-es. Az egyetlen, a többitől eltérő Hornet mindössze abban különbözött a sorozatgyártású példányoktól, hogy fém kapaszkodókat erősítettek fel rá, lehetővé téve emberek szállítását (ez a harckocsi alacsony sebessége ellenére igen veszélyes volt, ugyanis a páncélos rugózatlan kialakítása miatt eleve könnyű volt leesni a harcjárműről, amely veszélyt a fedetlen lánctalpak is fokoztak).


Szolgálatban:

A Medium Mark C a Medium Mark B-hez képest jelentős előrelépést jelentett. A Medium Mark B a Mark nehéz-harckocsik kicsinyített másolatának tűnt, fegyverzetét ahhoz hasonlóan a test két oldalán és a toronyban helyezték el, jelentősen leterhelve a lövészt, emellett a páncélos terepen nehezen boldogult, ráadásul a parancsnok körkilátást biztosító kilátás híján nem tudta érdemben figyelemmel kísérni a csata alakulását, a baráti és ellenséges egységek mozgását.

A Medium Mark C megoldotta a fegyvert, a mozgékonyság és az irányítás problémáit, ezért azonnal 200 példányt rendeltek belőle, amit később 600 (egyes források szerint 6000) példányra emeltek, míg a Medium Mark B előállítását a Hornet javára leállították (összesen 102 db Medium Mark B készült).

A Hornet mégsem futhatott be jelentős karriert, ugyanis hiába volt a típusa a legjobb kortárs brit (löveg nélküli) harckocsi, Németország kapitulációjával 1918. november 1-én véget ért az első világháború, ezért azonnali hatállyal az összes hatalmas volumenű katonai megrendelést (köztük a Medium Mark C-ét is) törölték.

Emiatt mindössze 50 db Hornet közepes harckocsit építettek, amelyek közül egy sem vett részt az első világháborúban (hasonlóképpen járt mások mellett az amerikai Mark VIII „Liberty”, a brit Mark nehézharckocsi-család utolsó harckocsi-tagja us) - ennek ellenére a típus szerepelt a világháborút követő győzelmi parádén.

A Medium Mark C mindössze két dokumentált bevetést teljesített: 1919 januárjában a skóciai Glasgowban zavargások törtek ki és a rend helyreállítására a hadsereg féltucat harckocsit vezényelt ki, amelyek között több Hornet páncélos is volt. 1919 augusztusában Liverpoolban ugyancsak zavargások törtek ki, ahol szintén harckocsikat vetettek be, de egyik helyszínen sem nyitottak tüzet a civilekre.

Az első világháború után a Brit Birodalom hadereje is nagyarányú leépítést hajtott végre, a háború alattihoz képest töredékére csökkentve az aktív állományt és ennek megfelelő létszámra fogyasztva aktív harcjárműveinek számát. Ennek köszönhetően 1924-ben a Medium Mark C vált az Egyesült Királyság alapvető harckocsijává (a korábbi Mark nehéz harckocsikat fokozatosan leselejtezték), de hamarosan a Medium Mark I-es és utódai kiszorították a Hornet-et.

1930-ban 6 db még működőképes Medium Mark C-t elvontak a haderőtől, hogy ez alapján fejlesszenek ki egy műszaki mentő harckocsit, de ez a program nem eredményezett sorozatgyártású harcjárművet. A megmaradt példányokat fokozatosan kiselejtezték, illetve másodlagos feladatokra (elsősorban kiképzésre) vonták vissza: a második világháború kitöréséig minden Medium Mark C-t megsemmisítettek, egyetlen túlélő példány sem maradt. Egy Hornet páncélost a brit Imperial War Museum (angol; Birodalmi Hadtörténeti Múzeum) 1920-ban kiállított, de 1924-ben a járművet visszavonták a kiállítási tárgyak közül és lebontásra visszaszolgáltatták a brit haderőnek.


Utóélet:

A Medium Mark C tekinthető az első világháborús brit páncélosok utolsó képviselőjének (a Medium Mark D már átmenetet képezett a Hornet és a későbbi, relatív modern Medium Mark I között), azonban a világháború végével a típus iránti igény megszűnt és amikor az 1920-as évek végén ismét megnőtt az érdeklődés a páncélosok iránt, az új fejlesztése miatt e típus elavultsága miatt már alkalmatlannak számított a bevetésre:


Medium Mark D (közepes harckocsi):

1919-ben elkészült a Medium Mark D, amely több téren előrelépést jelentett a korábbi angol páncélosokhoz képest: ezek közül a legfontosabb 240 lóerős Siddeley-Puma benzinmotorja volt, amellyel a típus műúton 45 km/h-s sebességre gyorsulhatott. A korábbiaknál lényegesen kisebb, 5,17 méter hosszú harckocsi azonban rendkívül megbízhatatlan volt, ezért bár támogatóinak (köztük Winston Churchillnek) köszönhetően a páncélos elkerülte a világháborút követő program-törlési hullámot, mindössze tucatnyi Medium Mark D épült és mivel fejlettebb változatai (a 300 lóerős D* és a 370 lóerős motorral rendelkező D**) sem bizonyult szolgálatra alkalmasnak, a Medium Mark D sohasem állt rendszerbe.


Műszaki adatok:

Név: Medium Mark C „Hornet” (lódarázs)

Típus: közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 20,00 t

Hossz: 7,90 m

Szélesség: 2,50 m

Magasság: 2,90 m

Motor: 150 Le-s (Ricardo, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 5 db 7,7 mm-es géppuska (egy-egy oldalsó és hátsó, valamint kettő előrenéző a felépítményben)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: max. 14 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 12,7 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 225 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.