M46
„Patton”
Előzmények:
Amikor az 1920-as évek végén az Amerikai Egyesült Államok újrakezdte a harckocsik fejlesztését, a T1-es prototípus alapján megalkotta az M2-es könnyű harckocsit (Light Tank, M2), amely két tornyában két géppuskát hordozott. Az M2-es kiegészítésére (a T2-es prototípusból kiindulva) 1939-ben létrehozták az M2-es közepes harckocsit (Medium Tank, M2), amelybe már egy 37 mm-es löveget és 7(!) géppuskát szereltek. Az M2-es az első világháborús harckocsik szellemében született: 6 fős legénységgel rendelkezett (a vezető és a parancsnok mellett négy lövésszel), a géppuskákat pedig kazamatákban helyezték el a típus oldalain, hogy bármilyen irányból érkező ellenséget tűz alá vehessenek.
1939-ben Európában kitört a második világháború és bár az amerikaiakat ez kezdetben nem érintette, számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy az M2-es közepes harckocsi teljességgel alkalmatlan a bevetésre, ezért azonnal megkezdték egy modern közepes harckocsi fejlesztését. Mivel a munkálatok lassan haladtak, a leendő típus elé beiktattak egy átmeneti modellt, az M3 „Lee” közepes harckocsit (Medium Tank, M3), amely ugyan tornyában továbbra is egy 37 mm-es löveggel rendelkezett, de a nagyszámú géppuskát elhagyták és ehelyett a test jobb oldalába egy korlátozott kilövési szöggel rendelkező, rövid csövű 75 mm-es löveg került, ami megnövelte a páncélátütő képességet. További előnyt jelentett, hogy az M3-as már a később is használt nagyméretű testre épült, ezért a harckocsi tömege 18,7 tonnáról 27 tonnára nőtt, de ezzel párhuzamosan a páncélzatot is jelentősen megvastagították (a frontrészen 51 mm-re, oldalt 38 mm-re).
Az M3-asokat a britek relatív sikeresen használták az észak-afrikai fronton, 1942-ben pedig hadrendbe állt az M4 „Sherman” (Medium Tank, M4), amely már nagyméretű tornyot hordozott, benne a 75 mm-es löveggel (a nehézkesen használható kétlöveges elrendezést elhagyták). Az M4-es a második világháborús amerikai páncélosok szinonimájává vált: több, mint 49000 példányban gyártották és bár a háború végi német típusokkal szemben hátrányban volt, a számbeli fölény gyakran elegendőnek bizonyult a győzelemhez.
Az M4-esek egyetlen jelentős problémája a korlátozott tűzerő volt, nagyobb kaliberű löveget azonban nem lehetett elhelyezni a toronyban, ezért a típusból módosított tornyú páncélvadászokat hoztak létre: a hosszú csövű 76 mm-es löveggel felszerelt M10 „Wolverine”-t, majd a háború végén a 90 mm-es lövegű M36 „Jackson”-t. Történtek lépések a páncélvédelem növelésére is (ld.: M4A3E2 „Jumbo”), de az M3/M4-es test korlátai miatt szükség volt egy nagyobb harckocsira. Az amerikaiak a háború alatt több kísérleti páncélost létrehoztak (pl.: M6-os nehéz harckocsi), de gyártásba végül egyedül az M26 „Pershing” nehéz- (később közepes-) harckocsi került.
Az M26-os 41,7 tonnás tömegével, 100 mm-es maximális páncélvastagságával és az M36-oshoz hasonlóan 90 mm-es lövegével valóban előrelépést jelentett, de a második világháború utolsó hónapjaiban bevetett típus közepes harckocsinak túlságosan lassúnak bizonyult. Ezt 1848-ban egy új alváltozattal kívánták orvosolni (M26E2), amely új motort és váltót kapott, de emellett további fejlesztéseket integráltak a tervbe, amelyet végül önálló modellként kezdtek gyártani M46 jelzéssel - a páncélos beceneve Patton lett, az 1945-ben elhunyt George Smith Patton Jr. tábornok után.
Konstrukció:
Az M46-os az előd M26-os legtöbb jellegzetességét megőrizte, de felülmúlta elődjét. E harckocsi a Pershing-hez hasonlóan egy hosszú csövű 90 mm-es löveget hordozott, de a korábbi M3-as helyett már az M3A1-es modellt, amelyet később csőszájfékkel és füstelszívóval is felszereltek. A löveg szabványos páncéltörő lőszerrel (M77) 1000 méteren 137 mm-nyi függőleges homogén acél átütésére volt képes (a csőszájfék lehetővé tette nagyobb lőportöltetű lőszerek használatát).
A löveg mellett a harckocsi (a korábbiakhoz hasonlóan) 2 db 7,62 mm-es géppuskát és egy 12,7 mm-es (légvédelmi) géppuskát hordozott, azonban a nehézgéppuskát a torony végéből előre helyezték át, ezáltal azt már földi célok ellen is használhatták.
A Patton alapváltozatának páncélzatát változtatás nélkül átvették: a típus frontpáncélzata a testen 101,6 mm volt (leszámítva a vezető 139,7 mm-es páncélját és a jellegzetes, rendkívül nagyméretű, 203,2 mm-es lövegpajzsot). A lövegpajzs két oldalát szegélyező 85,7 mm-es páncél kivételével a torony 76,2 mm-es, a test oldalai elöl szintén 76,2 mm-esek, hátul 50,8 mm-esek voltak, míg a hasi páncéllemezek 25,4 mm-eseket, a motor vízszintes páncélzata pedig 22,2 mm-es.
A módosítások hatására a Patton tömege 44 tonnára nőtt, de amíg az M26-os egy 8 hengeres, 500 lóerős Ford GAF motorral rendelkezett, addig az M46-ost már egy 12 hengeres, iker-turbós Continental AV-1790-5A benzinmotorral gyártották, amely 810 lóerőre volt képes. Ezzel ugyan az M46-os névleges végsebessége műúton továbbra is 48 km/ volt, de a 11,9-ről 18,4 LE/t-ra növelt teljesítmény/tömeg arány miatt a Patton mozgékonyabb volt a Pershing-nél (az egyetlen negatívumot a nagyobb fogyasztás jelentette, amely 160-ról 130 km-re csökkentette a harckocsi hatótávolságát.
A Pershing oldalanként hat közepes méretű futógörgőjét az öt visszafutó-görgővel megtartották, akárcsak a Sherman-en alkalmazottnál hatékonyabbnak bizonyuló torziós rugós felfüggesztést, de a páncélos testét a nagyobb motor miatt 0,3 méterrel meghosszabbították és módosították a futógörgők elhelyezését, valamint a kipufogórendszert.
Fejlesztések:
Az M4-est leváltó új harckocsi hosszú fejlesztés eredménye volt. Első lépésként a T20-as hozták létre, amelyet tucatnyi további modell követett (ezek a teljesség igénye nélkül: T22, T23, T25, T26, T26E4, M26E1); az egyes változaton fokozatosan cserélték le a futóművet, a löveget, a tornyot és végül a hajtóművet.
Az M46-os szorosan véve maga is egy továbbfejlesztett M26-os volt, amelyet közvetlenül nem gyártottak; az összes példányt Pershing-ekből építettek át. A bázismodell mellett egyetlen változatot alakítottak ki, az 1951-es M46A1-et, amelyet fejlesztett motorral, elektronikai és hűtőrendszerrel szereltek fel (emellett néhány példányt M3-as tolólappal is elláttak).
A következő lépésként az amerikaiak egy teljesen új harckocsi tervezésébe kezdtek (T42), de akárcsak az M4-es esetében, ennek elhúzódása miatt végül ismét megalkottak egy átmeneti típust, az M47-est, amely gyakorlatilag egy T42-es tornyával szerelt M46-ost takart. Az M46-oshoz hasonlóan Patton becenevű M47-es egy továbbfejlesztett (M36-os) 90 mm-es löveget hordozott és később ebből szintén megalkottak kismértékben módosított alváltozatokat. A jobboldali fotón egy M46-os látható tolólappal és kumulatív gránátok elleni fémhálóval, míg bal oldalt egy M47-es.
Szolgálatban:
A második világháború után a németek jelentette fenyegetés ugyan megszűnt, a szövetséges nagyhatalmak (Egyesült Királyság, Franciaország) pedig elvesztették világhatalmi státuszukat, a Szovjetunió képében egy új ellenség jelent meg, amely a németek ellen kifejlesztett nehéz harckocsikkal rendelkezett (JSz-2, JSz-3) és a nácikkal szemben ezeket képes volt nagy számban gyártani és exportálni.
Az Amerikai Egyesült Államok a világháborút követően megkezdte az M4-esek kivonását, de az utód M26-os előállítását végül beszüntették és ehelyett az M46-ost választották az új amerikai alap-harckocsivá. E páncélost M26-osok átalakításával hozták létre: 800 db Pershing-et alakítottak M46-ossá és további 360 darabot M46A1-é (ez ekkoriban nem volt egyedülálló: a britek hasonlóképpen hozták létre a Charioteer, a svédek pedig a Stridsvagn 74-es típusokat).
Az elkészült Patton-okat kezdetben nem exportálták, de a Koreai háborúban bevetésre kerültek. A konfliktusban az amerikaiak elsőként M24 „Chaffee” könnyű és M4 „Sherman” közepes harckocsikat alkalmaztak, de ezek sérülékenynek számítottak a szovjetek által biztosított T-34-85-ösökkel szemben, ezért M26-osokkal és M46-osokkal váltották fel őket. Az új páncélosok 90 mm-es lövegükkel és vastagabb páncélzatukkal már egyértelműen előnybe kerültek, a Patton pedig orvosolta a Pershing elégtelen teljesítményű és megbízhatatlan motorja által generált mozgékonysági problémát.
Az első M46-osok 1950 közepén érkeztek Koreába és bár kezdetben az amerikai erők mindössze 10%-át alkották Patton-ok, idővel túlsúlyba kerültek (az M24-eseket, M26-osokat, majd az M4-eseket fokozatosan kivonták). Előnyei ellenére az M46-os mégsem nyújtott kielégítő teljesítményt, különösen megbízhatósága volt alacsony (a harckocsik több mint felét műszaki hiba miatt vesztették el).
Az M46-os végül maga is csak átmeneti páncélosnak bizonyult, mert a koreai háború tapasztalataira építve az Amerikai Egyesült Államok szinte azonnal megkezdte az M47-es rendszeresítését. Ez utóbbi típusból több mint 8000 darabot gyártottak, az M46-osokat pedig kiképzésre vonták vissza (kisszámú M46-ost az amerikaiak Belgiumnak, Franciaországnak és Olaszországnak adtak át, de kizárólag átképző páncélosnak az M47-eshez). A M46-osokat a Koreai háború után többé nem használták és a fejlettebb M47-es Patton-ok hamarosan kiszorították, azonban az M47-esek (a korai példányok hibás toronyforgató-mechanizmusa miatt) lekésték a háborút.
Utóélet:
Ahogy fentebb is olvasható, a Sherman-t váltó amerikai páncélosok egyetlen hosszú fejlesztési láncot alkottak, amely ráadásul nem az M46-os Patton-t váltó M47-es Patton-nal ért véget:
M48 „Patton” (fő csataharckocsi):
Az M48-as külsőre szintén hasonlított elődeihez és a fejlesztésénél az M47-esből indultak ki, de módosították a testét, új tornyot, löveget és később új erőforrást kapott. Az M48-asból 1952-59 között kb. 12000 példányt gyártottak és a típus az M60 „Patton” rendszerbe állítását követően is hadrendben maradt.
Műszaki adatok:
Név: M46 „Patton”
Típus: közepes harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 44,0 t
Hossz: 8,48 m
Szélesség: 3,51 m
Magasság: 3,18 m
Motor: 810 Le-s (Continental AV-1790-5A, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 5 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 90 mm-es löveg (M3A1, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (M1919A4, párhuzamosított és a testben), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2, a test tetején; légvédelmi)
Páncélzat: 12,7-203,2 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 48 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 130 km