Jagdpanzer 38(t)
„Hetzer”
Előzmények:
A német hadiipar a második világháború szinte teljes időtartama alatt minőségi fölényben volt a Szövetségesekkel szemben, viszont a nácik sosem tudtak megfelelő számú páncélost gyártani.
Ennek oka, hogy mire egy típust kellő számban gyártottak, az már el is avult, ezért kénytelenek voltak áthidaló megoldásokat keresni. Kezdetben ilyenek voltak a Csehszlovákiából zsákmányolt, majd tovább gyártott LT vz. 35-ösök és LT vz. 38-asok, melyeket Panzerkampfwagen 35(t), illetve 38(t) néven állítottak szolgálatba.
A zsákmányolt csehszlovák, lengyel, majd francia páncélosok jó szolgálatot tettek, majd amikor gyenge lövegeik már alkalmatlanokká váltak az ellenség kilövésére, a németek ezek vázaira új típusú harcjárműveket építettek: a páncélvadászokat.
Az első német páncélvadász a Panzerjäger I volt, amely a csak géppuskás Panzerkamfwagen I könnyű harckocsi és a 47 mm-es csehszlovák KPÚV vz. 36 - német nevén Pak 36(t) - löveg házasításából született - ennek sikerén felbuzdulva további páncélvadászok készültek.
Azért, hogy ne terheljék túl az elavult, kis teherbírású vázakat, a páncélvadászok többsége nyitott, általában csak elölről és oldalról védő páncélzatot kapott, ám így is hatékonynak bizonyultak.
A világháború második felétől (1942-től) rendkívül nagyszámú, új fejlesztésű amerikai és szovjet harckocsi jelent meg, melyek ellen ezek a típusok már hatástalanok voltak. Bár a Panzerkampfwagen VI „Tiger” nehéz harckocsi szolgálatba állításával a németek továbbra is megőrizték technikai előnyüket, a lassú gyártás miatt égető szükség volt olyan páncélosokra, amelyek képesek az M4 „Sherman”-ek és T-34-esek kilövésére.
Mivel a Panther harckocsiból kialakított Jagdpanther, illetve a Tiger-alvázat használó Jagdtiger nehéz páncélvadászokból együtt is csupán 503 db készült, ráadásul ezek az alaptípusuk gyártását akadályozták, a németek további harcjárműveket fejlesztettek.
Ezek egyike volt az ekkorra már teljesen elavult Panzerkamfwagen 38(t) vázára épülő Jagdpanzer 38(t), azaz a cseh LT vz. 38-ra épülő rohamjármű, melyet Hetzer-nek (német; lesvető) neveztek (ez a becenév eredetileg az E-10-es prototípus neve volt és csak később terjedt el.
Konstrukció:
A Hetzer a szintén a Panzerkampfwagen 38(t) nyújtott vázára épülő Marder III leváltására született, külsőre azonban inkább a román Mareşal páncélvadászra hasonlított: a típus alacsony testet kapott, melyen az oldalpáncélt is megdöntötték.
Az amerikai páncélvadászoktól (pl.: M10 „Wolverine”, M18 „Hellcat”) eltérően a német típusok, köztük a Jagdpanzer 38(t) sem kapott tornyot, a löveget magába a harcjármű orrába építették be.
A szűk hely miatt a löveget a középvonaltól jobbra helyezték el, mellette, baloldalt ült a vezető. Maga a löveg egy 75 mm-es PaK 39-es volt, melyet a jóval nagyobb és nehezebb Jagdpanzer IV is használt - ezzel a típus képes volt 1000 méter távolságból kilőni egy M4 „Sherman”-t.
A 48 űrmérethosszú löveget egy „Saukopf” (német; vaddisznófej) nevű csuklós szerkezetben helyezték el, ezáltal lehetővé vált minimális oldalirányzás, a löveget mégis védte a jellegzetes alakú páncélzat.
Az erős löveggel felszerelt Hetzer-ek - méretükhöz képest - erős páncélzattal is rendelkeztek. A teljesen zárt páncélzat minimális vastagsága továbbra is csupán 8 mm volt (oldalt 20 mm), a páncélvadász frontját viszont 60 mm-esre vastagították.
Még ennél is fontosabb volt, hogy a páncéllapokat erősen döntve építették be: az első páncéllemez dőlésszöge mintegy 60 fok volt, ezáltal a normál páncéltörő lövedékek találat esetén gyakran gellert kaptak rajta (azaz egyszerűen lepattantak).
További előnyt jelentett, hogy - ellenben a késői német típusokkal, így a Jagdpanther-rel és a Jagdtiger-rel - a Jagdpanzer 38(t) rendkívül alacsony volt: a páncéltest magassága csupán 2,1 méter volt, ezáltal az ellenség gyakran észre sem vette a kis sziluettű járművet.
Természetesen a páncélzat és tűzerő ilyen arányú növelése egyben tömeg-növekedést is jelentett: a Hetzer 15,75 tonnás tömege annak ellenére volt közel 6 tonnával nehezebb a Panzerkampfwagen 38(t)-nél, hogy elhagyták annak tornyát.
Mivel a négy nagyméretű futógörgőt megtartották, a 158 lóerős, 6 hengeres Praga-motorral felszerelt páncélos végsebessége műúton ugyan elérte elődje 42 km/h-s sebességét, de terepen alulmotorizáltnak számított (igaz, az ilyen típusú páncélvadászoknál a mozgékonyság kevésbé volt fontos).
A baloldali képen Adolf Hitler tekint meg egy Hetzer-ekkel felszerelt alakulatot (a Führer a páncélos faránál áll, a fekete ruhás katonák a harckocsi legénysége).
Fejlesztések:
A sikeres Panzerkampfwagen 38(t)-ből több különböző feladatkörű típust alakítottak ki, többek között a Flakpanzer 38(t) légvédelmi löveget, a Grille önjáró löveget, a Marder III páncélvadászt, a Aufklärungspanzer 38(t), stb., így Hetzer csak egy volt közülük.
A Jagdpanzer 38(t) viszont azon kevés második világháborús harcjármű közé tartozott, amely elavult alváza ellenére nem szenvedett gyermekbetegségektől, ezért (és mivel a szűkülő erőforrásokat a nácik más típusokra összpontosították), e páncélvadász nem igényelt behatóbb módosításokat.
Ennek ellenére a típus előállítása során számos apróbb változtatást eszközöltek: többek között megerősítették a rugózást, könnyítették a lövegpajzsot, lángrejtőt szereltek a csőre, stb., de a páncélzaton és a motoron nem változtattak. Emellett több mint egy tucat különféle Hetzer-variánst vagy ráépülő típust terveztek, de ezek többsége sosem került sorozatgyártásba.
Kivételnek számított a Befehlswagen 38(t) nevű parancsnoki variáns, valamint a Panzerjäger 38(t) „Hetzer Starr”. Ez utóbbi egy leegyszerűsített, Tatra dízel-motoros változat volt, de csupán 10 db készült belőle és 9-et később visszaalakítottak szabványos Hetzer-ré.
Mivel 1945-ben a még a korábbiaknál is erősebb angol, amerikai és szovjet nehéz harckocsik ellen a Jagdpanzer 38(t)-k lövege már csak kis távolságból volt hatásos, a németek két eltérő megoldással próbálták növelni a tűzerőt.
Az egyik a Panzerjäger 38(t) mit 75mm L/70 volt, melyet a Panzerkampfwagen V „Panther” rendkívül erős, 75 mm-es KwK 42-es lövegével szereltek fel. Bár ezzel a páncélvadász minden ellenséges harckocsival nagy távolságból képes volt végezni, az 5,25 méteres csőhosszú löveg a hasonló hosszú Hetzer-en komoly irányítási problémákhoz vezetett és túlterhelte a futóművet, ezért 3 példány után leálltak a gyártásával.
A másik megoldási kísérlet a Panzerjäger 38(t) mit 105mm StuH 42/2 L/28 volt, melybe a 150 mm-es sIG33/2 mozsár került (ezzel a löveggel szerelték fel a Panzerkampfwagen I-re épülő Sturmpanzer I „Bison”-t és a Panzerkampfwagen II bázisán kialakított Sturmpanzer II „Bison II”-t is).
Ez a löveg kisebb hatótávolsággal, viszont lényegesen nagyobb rombolóerővel rendelkezett, ugyanakkor hasonló problémák merültek fel: a löveg ereje túl nagy volt a járműhöz képest, ezért ebből is csak mintegy 30 példányt építettek (egy ilyen páncélvadász látható balra).
Szolgálatban:
Amikorra 1944-ben a Jagdpanzer 38(t) gyártásba került, Németország már minden fronton védekezésbe kényszerült, ez pedig kifejezetten előnyös volt az álcázott pozícióból támadó páncélvadászok számára.
Bár a megalomán Adolf Hitler és köre (köztük a hatalmas Elefant páncélvadászt tervező Dr. Ferdinand Porsche) az egyre nagyobb és erősebb nehéz harckocsikat és páncélvadászokat támogatta, a gyakorlat igazolta a Hetzer-ek létjogosultságát.
Ez a kisméretű típus nem szenvedett a hatalmas tömeg okozta krónikus mechanikai problémáktól, a nehéz harckocsikon kívül minden ellensége típust nagyobb távolságból ki tudott lőni, míg döntött frontpáncéljának 120 mm-es effektív vastagsága ellenállt a legtöbb találatnak.
Ha lehetőség volt rá, a legénység a klasszikus páncélvadász technikát alkalmazta: egy előre kialakított, jól álcázott, ugyanakkor jó kilátást biztosító pozíciót vett fel, majd várt az ellenséges-páncélosokra.
Amikor a Szövetséges harckocsik optimális távolságba értek, tüzelni kezdett, majd hátratolatott - közben még leadott néhány lövést, majd igyekezett a lehető leggyorsabban eltűnni a helyszínről.
Bár a többi német páncélvadászhoz hasonlóan a Hetzer sem rendelkezett forgatható toronnyal, de erőteljes lövege és keskeny, lapos teste különösen alkalmassá tette erre a lesből támadó harcmodorra. A páncélos méretét kihasználva a legénység gyakran csűrökben vagy más épületekben rejtette el járművét, melyből esetenként csak a Hetzer csöve állt ki.
A típus legnagyobb előnyét azonban nem mérete vagy tűzereje, hanem darabszáma adta. Ennek oka, hogy legerősebb német páncélvadász, a Jagdtiger hiába tudott több kilómérettől kilőni bármilyen ellenséges harckocsit, mindössze 88 példányban gyártották, ezért mindössze két ezred használhatta a típust.
Ezzel szemben a Hetzer-ekből a háború végéig több mint 2800-at gyártottak, ezáltal a Jagdpanzer 38(t) lett a háború második felének leggyakoribb német páncélvadásza (StuG III-as rohamlöveg után).
Hetzer-ekkel mind a keleti, mind a nyugati fronton harcoltak, valamint a típust Németország védelmében is bevetették - egészen a Harmadik Birodalom bukásáig és (e harckocsi gyártása is csak a fegyverletételt követően, 1945 májusában állt le).
A típust legénysége is kedvelte, hibái mindössze az oldal- és hátsó- páncélzat gyengesége, a kevés (mindössze 41 db) lőszer és a kissé gyenge motort voltak (valamint az, hogy a távirányítású felső géppuskát a járműből kihajolva kellett utántölteni, ami éles helyzetben igen veszélyes volt).
Első látásre a Hetzer-ek nem tűntek olyan veszélyesnek, mint a többi kortárs német harckocsi, azoknál jóval hatékonyabbak voltak és a Harmadik Birodalom végnapjaiban nagyszámú Szövetséges harckocsit lőttek ki (egyes kutatók szerint a Panther mellett ez volt a nácik legsikeresebb típusa, nem pedig a rettegett, de ritka és műszaki hibáktól szemvedő Tiger nehéz harckocsi). A jobboldali fotón egy Hetzer látható Magyarországon, 1944-ben).
Utóélet:
A Jagdpanzer 38(t) az utolsó gyártásba került kisméretű német páncélvadász volt, amely azonban hatékonyságban megelőzte későbbi típustársait és azoknál lényegesen nagyobb számban állt rendelkezésre. Bár a Hetzer csak egyike volt a Panzerkampfwagen 38(t)-kből létrehozott specializált típusokból, magából a páncélvadászból is építettek továbbial változatokat:
Bergepanzer 38(t) (műszaki mentő harcjármű):
Ez a típus a Hetzer könnyű műszaki mentő változata volt, melyet eredetileg a 20 mm-es Flag 38-as légvédelmi löveggel terveztek felszerelni, később azonban erről lemondtak. 170 db ilyen Bergepanzer-t gyártottak.
Flammpanzer 38(t) (lángszórós harckocsi):
Hitler parancsára 1944-ben kisszámű (kevesebb, mint 50 darab) Hetzer lövegét kiemelték és helyükre Keobe típusú lángszórókat szereltek, melyeket elsőként az 1944 decemberében kezdődő Ardenneki offenzívában használtak.
Panzerjäger G13 „Hetzer G13” (páncélvadász):
A második világháború után Svájc Csehszlovákiából 158 db Hetzer-t vásárolt, melyet helyi használatra átalakítottak (ld. jobbra). Ez a gyakorlatban egy, a korábbiaknál hosszabb csövű (KwK 40-es) löveget és új motort jelentett. E típus egészen az 1970-es évekig rendszerben maradt.
ST-I (kiképző harckocsi):
A második világháború után Csehszlovákiában 249 db Hetzer-t hoztak újra működőképes állapotba, melyeket ismét szolgálatba helyeztek. E típusból készült egy kiképző változat (ST-III/CVP) is, a lángszórós és műszaki mentő változat azonban nem valósult meg.
Műszaki adatok:
Név: Jagdpanzer 38(t) „Hetzer” (lesvető)
Típus: páncélvadász
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 15,75 t
Hossz: 6,32 m
Szélesség: 2,62 m
Magasság: 2,17 m
Motor: 158 Le-s (Praga EPA TZJ, 6 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1db 75 mm-es löveg (PaK 39, L/48, a test jobb oldalán)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (MG 38, a test tetején)
Páncélzat: 8-60 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 42 km/h (úton), ~ 20 km/h (terepen)
Hatótávolság: 177 km