FV107
„Scimitar”
Előzmények:
Az Egyesült Királyság (Brit Birodalom néven) évszázadokig birtokolta a világ legerősebb országa címét, melyet többek között hatalmas gyarmatbirodalmának és az ezt összetartó hadseregnek köszönhetett. Az angolok hagyományosan a tengeri haderejükre támaszkodtak (lévén - Japánhoz hasonlóan - az anyaország egy, a kontinens melletti szigeten terült el), de komoly figyelmet fordítottak a szárazföldi hadviselésre is.
Ez a hatás különösen a XX. század első évtizedeiben volt tetten érhető, mivel ekkor a technikai újdonságok hatására korábban sosem látott harcjárműveket készíthettek. A második évtizedben ez szinte kizárólag a Mark nehézharckocsi-szériára (pl.: Mark I, Mark IV, Mark VIII, stb.) korlátozódott, de idővel a paletta kiszélesedett.
A britek fejlesztettek könnyű harckocsikat (például az Indiába szánt Mark IV „Indian Pattern”-t vagy a légi szállítású A17 Mark VII „Tetrarch”-ot), de nagyobb típusokat is (a kategóriateremtő Medium Mark I mellett az A12 Mark II „Matilda II”-t is). Mellettük készültek más típusú harcjárművek is, mint az Universal Carrier csapatszállító, a hosszű nevű Ordnance QF 25-pdr on Carrier Valentine 25-pdr Mk 1 „Bishop”, a Daimler Dingo könnyű páncélautó, stb.
A második világháború azonban hatalmas csapást jelentett az angolokra nézve: a jelentős veszteségek mellett a háború után a legtöbb gyarmat függetlenné vált, a Brit Birodalom pedig széthullott. Igaz, jóval szerényebb költségvetés mellett, de az ország önvédelmét továbbra is biztosítani kellett, ezért szükség volt több olcsóbb és kis költséggel fenntartható új harcjárműre, hogy leválthassák a nagyszámú elavult típusokat.
Ezért miközben tovább folyt az élvonalbeli MBT fejlesztése (ld. Centurion, Chieftain, Challenger), az Alvis biztonságtechnikai óriásvállalat az 1960-as években egy forradalmian új harcjárművet mutatott be. A CVR(T) (angol; lánctalpas harci felderítő jármű) család egy multifunkciós önjáró váz volt, amely egész sor típusváltozat alapját adta.
A kisméretű, ezért könnyen szállítható és mindenekelőtt olcsó típus első változata az 1967-ben bemutatott FV101 „Scorpion” könnyű harckocsi volt. Mivel a program elnyerte a hadvezetés tetszését, újabb modellek épülhettek. Ilyen volt az FV102 „Striker” (rakétás páncélvadász), az FV103 „Spartan” (páncélozott csapatszállító), az FV104 „Samaritan” (páncélozott harctéri mentő), az FV105 „Sultan” (parancsnoki harcjármű) és az FV106 „Samson”, amely egy páncélozott műszaki harcjármű volt. Az egységes alap miatt jelentősen mérséklődtek a gyártási és karbantartási költségek, nagyarányú volt a csereszabatosság, sőt, gyorsabbá és egyszerűbbé vált a kiképzés is.
A sorozat utolsó, hetedik tagja az FV107 kódot és a Scimitar (angol; handzsár - arab eredetű, ívelt, a markolattól távolodva szélesedő pengéjű hidegfegyver) becenevet kapta és az FV101-hez hasonlóan egy könnyű harckocsi volt. A jobboldali fotón egy FV101-es látható (érdemes összehasonlítani az alsó képpel).
Konstrukció:
A Scimitar - tornyát leszámítva - szinte teljesen megegyezett a harcjármű-család több tagjával, különösen az előd Scorpion harckocsival (technikailag a Striker és a Scorpion mellett ez a harmadik támadó célú alváltozat volt). A rövid, mindössze 4,9 méter hosszú páncélost háromfős legénység működtette és mivel a motort elöl építették be, a kétfős tornyot a harckocsi végébe tolták. Az előd FV101-es 76 mm-es lövegével szemben a Scimitar ”csak” 30 mm-es főfegyvert kapott. A nagy kezdősebességű RADEN gépágyú kalibere eltörpült ugyan az MBT-k 105 mm-es vagy még nagyobb űrméretű lövegei mellett, de az FV107-es feladata nem az ellenséges páncélosok elpusztítása volt.
A könnyű harckocsi ugyanis a páncélozatlan (vagy vékony páncélzatú) ellenséges harcjárművekre (terepjárókra, teherautókra, könnyű és nehéz páncélautókra) vadászott és vívott tűzharcot, jellemzően egy kilométeres távolságból.
Ehhez a Scimitar a hagyományos HE (nagy robbanóerejű) és páncéltörő (AP) lőszer mellett HEI-t (gyújtólövedéket), APSE-t (a reaktív páncélzat átütésére alkalmas másodlagos robbanótöltetű lőszert) és APDS-T-t (nyomjelzős nyíllövedéket) is vihetett magával. A fedélzeti gépágyú erre a célra különösen alkalmas volt, mivel a RADEN pontosságáról volt híres és a fegyver tűzgyorsasága elérte a percenkénti 80-90 lövést, ezt azonban ritkán használták ki, mivel a páncélosba csupán 165 lőszer fért.
Emellett a harcjármű egyetlen fegyvere a 7,62 mm-es géppuskája volt, amelyhez 10 db, egyenként 200 lőszert tartalmazó hevedert rendszeresítettek (emiatt hosszabb bevetéseken a harckocsizók gyakran további lőszertároló dobozokat rögzítettek a páncélosra). A rövid és alacsony könnyű harckocsi tömege mindössze 7,8 tonna volt, melyet a speciális ötvözetből készült páncélzatnak köszönhettek. Az alumíniumból készült, hátrafelé enyhén emelkedő test cink- és magnézium-páncélzata csak a kiskaliberű lőszerek ellen nyújtott védelmet, viszont általa lehetővé vált a széleskörű légi szállíthatóság.
A védelmi képesség növelésének része volt a vízszintes ”V” alakú páncélzat - ez a megoldás erősen emlékeztetett a második világháborús angol Crusader páncéloson alkalmazottra. A kialakításból fakadóan az éles szögben álló páncélzatról nagyobb eséllyel pattanhattak le a lövedékek és további előnyt jelentett, hogy nem vett el helyet a benn ülőktől és nem növelte a jármű össztömegét sem. A könnyű harckocsi motorja egy rendkívül kompakt Cummins BTA dízelmotor, amelyet az orr-részben, a vezetőtől jobbra helyeztek el.
Laikusok számára humorosnak tűnhetett, hogy a kétfős toronyban a parancsnok székén található egy lyuk, mely levezet a jármű alá (ez a megoldás lehetőséget ad arra, hogy adott esetén WC-ként használhassák). Erre azért volt szükség, mert a modern felfogás szerint a legénység a harckocsit kizárólag vészhelyzetben hagyhatja el, így a páncélos nem csak harceszköz, de szükség esetén élettér is. Hogy a hosszabb ideig tartó bezártság elviselhetőbb legyen (és ne kelljen lemondani a teázásról), a harckocsiban található egy forraló, így a forró italok elkészítése mellett főzésre is van lehetőség.
Mint szinte minden modern harcjárművet, a Scimitar-t is ellátták NBC védelemmel és légszűrővel (az eszköz képes volt a küzdőtérben túlnyomás létrehozására, hogy kint tartsa a harctér esetleges szennyezett levegőjét). Emellett felszerelhető volt két, egyenként 4 csőből álló füstgránát-vető is. A jármű egy lebegtető készlet felszerelése után a vízben is képes volt haladni, bár a hajtást kizárólag a lánctalp mozgása szolgáltatta (a felszínen tartó készlet hasonló volt a mintegy 30 évvel korábban a Mark VI-os könnyű harckocsin alkalmazotthoz).
Fejlesztések:
A Scimitar csak egyetlen szelete volt az Alvis CVR(T) családnak, így nem meglepő, hogy csupán egyetlen továbbfejlesztett változata épült. Az egyszerűen Sabre (angol; szabja) névre keresztelt könnyű harckocsi egy hibrid jármű volt: az FV107 „Scimiar” testét házasították az FV721 „Fox” tornyával. Ez utóbbi harcjármű a Scimitar kerekes megfelelője - egy CVR(W): a Scimitar jelzésében a ”T” a tracked (lánctalpas), míg a Fox-ében a ”W” a wheeled (gumikerekes) kialakítást jelölte.
A két jármű házasításának célja egy még alacsonyabb és modernebb harcjármű létrehozása volt, igen szűkös idő- és költségkerettel. A kiváló 30 mm-es RARDEN gépágyút megtartották, ám a töltények számát 160 darabra mérsékelték és csupán kétféle, páncéltörő és nagy robbanóerejű lőszertípust alkalmaztak hozzá. A géppuskát lecserélték egy azonos kaliberű, de újabb típusra és a hozzá tartozó töltények számát 50%-al, 3000 darabra növelték. Mivel ez a harcjármű nem váltotta be a várakozásokat, ezért kilencévnyi szolgálat után, 2004-ben mindet visszavonták a frontvonalból.
A Scimitar-okat viszont továbbra is üzemben tartották, ezért néhány kisebb módosítást végeztek. Ezek közül a legfontosabb az eredeti motor lecserélése volt: az új Cummins BTA típusú, szintén 190 lóerős erőforrás jobban megfelelt a harcjárműnek, mint az eredeti motor, melyet korábban több Jaguar sportautóban is beépítettek. Emellett a közel-keleten szolgáló eszközökre fémrácsokat szereltek - ez legyengítette az RPG-7-hez hasonló kumulatív páncéltörő lövedékek energiáját, így védve a bent ülőket.
Szolgálatban:
Az 1972-ben megjelent FV107-est öt ország rendszeresítette. Elsőként az Egyesült Királyság jutott hozzá 325 db Scimitarhoz; ők a rendelt mennyiséget 5 felderítő ezred között osztották fel. Rajtuk kívül Belgium és Jordánia is vásárolt ilyen típusú páncélosokat, de a 103 db Jordán páncélossal szemben Belgium már nem használja 141 db ilyen harckocsiját: minden Scimitar-jukat kivonták a hadrendből 2005-ben. Ennek ellenére az anyaország a mai napig használja a kisméretű, ám hasznos típust és új üzemeltetőként belépett Nigéria és Honduraszis is (5, illetve 3 harckocsival). Ilyenformán mindig is az angolok birtokolták legtöbb ilyen egységet - az összes legyártott páncélos közel 60%-át, ráadásul az Egyesült Királyág volt az egyetlen ország, mely harcban is használta a típust.
A Scimitar-t először az 1982-es Falklandi háborúban vetették be, mivel a nehezebb MBT-k partra juttatása gyakorlatilag lehetetlen volt (ekkor készült a baloldali fotó). Bár a szigeten ez volt az egyetlen harckocsi-típus, a hegyes-völgyes terepviszonyok és a célpontok hiánya miatt háttérbe szorult (akárcsak az amerikai M551-esek a Koreai háborúban).
A kisszámú (éjjeli és nappali) bevetéseken az FV107-esek különösen jól szerepeltek, de ennek oka inkább a ”puha” (páncélozatlan) célpontok voltak. Ekkor jegyezték fel az első veszteséget is: egy Scimitar ráhajtott egy argentinok által telepített aknára és megsérült. A jármű kis tömege miatt a könnyű harckocsit helikopterrel kimentették, majd miután a műszaki egység helyreállította, visszaküldték a csatatérre. Az angol győzelemmel végződő háború után a harckocsi ismét csak járőrözésekkor és hadgyakorlatokon (pl.: a NATO Hideg Tél ’87-en) bukkant fel. A jobboldali fényképen egy tolólappal felszerelt Simitar látható az imént említett NATO-gyakorlat alatt.
A következő ütközetre több mint 2 évtizeddel később került sor; Irak 2003-as lerohanásakor. A konfliktus egyik első harcának számító Al Faw-i csata során a „Királynő 1. Dragonyos Őrsége” lovassági ezred C százada (a királyi páncélos erők része) használt FV107-eseket.
Felmerült egy speciálisan a Scimitar-ra szabott támadás lehetősége is, mely során a könnyű harckocsik a vízen érték volna el a célpontot, mivel azonban a rengeteg víziakna miatt nagyok lettek volna a várható veszteségek, ezt az akciót törölték.
Bár gyakorlatilag két országra szűkült az üzemeltetők köre, hazájában különösen megbecsült eszköz az FV107-es. Több mint 40 éves kora ellenére 2010-ben a szigetországi hadsereg racionalizálása keretében több élvonalbeli Challenger 2-es MBT-t cseréltek le Scimitar-okkal (a nagyságrendekkel olcsóbb fenntartás miatt). A típust a FRES felderítő program keretében kívánják leváltani, de erre 2015 előtt biztosan nem fog sor kerülni.
Utóélet:
Ennek a típusnak nincs valódi utóélete - ez egyrészt abból is adódik, hogy még mindig hadrendben áll, így nincsenek feleslegessé váló készletek, másrészt e harceszköz a CVR(T) típuscsaládnak csupán egyetlen tagja. Emiatt nincsen külön a Scimitar-ból létrehozott különleges rendeltetésű eszköz sem, mindössze egyetlen lehetséges utód került kialakításra, de ez is inkább a típuscsalád fejlettebb verziója:
Alvis Stormer (páncélozott csapatszállító):
A Stormer nem csupán a Scimitar, de az összes CVR(T) lehetséges utódja. Az elődök testét használták fel a tervezéskor, de a meghosszabbított vázra egy további futógörgőt telepítettek. A magas test csapatszállítót sejtet, ugyanakkor rendelkezik nyolc darab (Starstreak) rakétával, ezáltal támadásra is használható.
Mint szinte minden modern páncélozott harcjármű, ez a típus is többféle felépítménnyel készülhet a feladatnak megfelelően. A fent említett Stormer HVM mellett van kizárólag szállító (Flat bed Stormer) és a Scimitar-hoz hasonló gépágyús toronnyal ellátott változat (Stormer 30) is.
Műszaki adatok:
Név: FV107 „Scimitar” (handzsár)
Típus: könnyű harckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 7,80 t
Hossz: 4,90 m
Szélesség: 2,20 m
Magasság: 2,10 m m
Motor: 190 Le (Jaguar J60, 4200 ccm-es, hathengeres, benzinüzemű)
Legénység: 2 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 30 mm-es gépágyú (RADEN, L21, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (L37A1, párhuzamosított)
Páncélzat: ismeretlen mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 80 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 644 km