FCM 2C

„Char 2C”


Előzmények:

Az 1910-es évek elején több országban születtek elképzelések különféle lánctalpas, páncélozott, felfegyverzett szárazföldi harcjárművekről, de az első sorozatgyártású, bevetésre került típus az angol Mark I-es nehéz harckocsi volt.

Az angolok mellett az első világháborúban csak a franciák voltak képesek saját fejlesztésű harckocsik gyártására, ám korai típusaik nem voltak olyan sikeresek, mint az angoloké. Ennek két oka volt - egyrészt páncélosaik több tervezési hibától szenvedtek (például a lánctalpon túlnyúló testtől, ami miatt az árkokon gyakran fennakadtak), ráadásul hibás stratégiát alkalmaztak.

Jó példa volt erre a Berry au Bac mellett megvívott ütközet. A franciák egy 132 harckocsiból álló alakulatot vetettek be, de nem egy pontra koncentráltak, hanem szétszórták őket a fronton, ráadásul az előkészületek a németekhez túl közel történtek, akik így felkészülhettek a támadásra. Az összpontosított német tüzérségnek az lett a következménye, hogy a harckocsik több mint fele, 76 db Schneider CA még azelőtt elpusztult, hogy elérték volna a német vonalat.

Páncélosaik gyenge szereplésére válaszul J.B.E. Estienne tábornok egy nagy tömegben bevetett kisméretű, mozgékony típussal akart válaszolni (ez lett az FT-17), hadvezetés viszont egy, a korábbiaknál erősebb új nehéz harckocsira szavazott.

Elvárásaikat már 1917-ben papírra vetették, amikor meghatározták egy új nehéz, ún. Char de Rupture (francia; áttörő harckocsi) specifikációját, de az érdekellentét komolyan hátráltatta a tervezést és gyártást (mind a könnyű, mint a nehéz harckocsik támogatói attól féltek, a másik típus le fogja foglalni a teljes gyártókapacitást).

Az FCM vállalat időközben megalkotta a több mint 40 tonnás Char 1A prototípusát, később az angolok ajánlatára (ld. „Szolgálatban” bekezdés), Estienne tábornok az A1 három fejlesztett változata közül a legnagyobb, 2C nevűt javasolta sorozatgyártásra.

A típus hivatalos neve FCM 2C lett, a harckocsit építő hajógyártó vállalat, a Société Nouvelle des Forges et Chantiers de la Méditerranée (röviden FCM) neve után. A köznyelvben használt Char 2C magyarul 2C harckocsit jelent.


Konstrukció:

Az FCM 2C-t minden korábbi harckocsinál nagyobbra tervezték - ennek két oka volt: egyrészt el kellett helyezni a fegyverzetet, a hajtóművet és a nagyszámú legénységet, másrészt orvosolni kívánták a korábbi francia páncélosok gyenge árokáthidaló képességét.

A Char 2C alakja az FT-17-es könnyű harckocsira hasonlított: a lánctalpak hosszabbak voltak a járműtestnél, így megelőzhették azt, hogy a túlnyúló páncéltest fennakadjon valamin, viszont a lánctalpak nem a harckocsi tetején futottak (mint az angol nehéz harckocsiknál).

Erre részben azért volt szükség, mert a Char 2C (akárcsak az FT-17) rendelkezett egy körbeforgatható toronnyal (ez megjelenésekor még különlegességnek számított, de az idő igazolta e találmány szükségességét).

A nagyméretű toronyban helyezték el a típus 75 mm-es lövegét, ami felülmúlta az első világháborús angol harckocsik 57 mm-es ágyúit. A nagy kaliberű löveg miatt (a világon elsőként) ebbe a harckocsiba építettek háromszemélyes tornyot (a tornyot csak 320 fokos szögben lehetett elfordítani, mivel mögé került a hajtómű).

A típus az első gyártásba került többtornyú harckocsi címével is büszkélkedhetett, mivel a test végébe egy második, csak géppuskákkal felszerelt tornyot is beépítettek. A fegyverzetet emellett további három géppuska képezte: egy-egy került a típus oldalaira, egy pedig előre.

A fegyverzet mellett saját korában a Char 2C páncélzata is kimagaslóan jónak számított: az oldalsó, függőleges páncéllemezek 22 mm-esek voltak, a maximális páncélvastagság viszont elérte a 45 mm-t.

Az FCM 2C leglátványosabb része azonban nem a páncélzata vagy fegyverzete, hanem magának a harcjárműnek a mérete és tömege volt: a típus teljes hossza 10,27 méter volt, tömege pedig elérte a 69 tonnát!

Ekkor még nem állt rendelkezésre olyan szárazföldi járművekben használt hajtómű, amely képes lett volna ekkora tömeg mozgatására, ezért a Char 2C-be két, egyenként 250 lóerős hajtómű került. A motorok zsákmányolt német Maybach erőforrások voltak, mellyel a páncélos 12 km/h-s sebességre volt képes.

A tömeg megfelelő elosztásához számos (90 db) kisméretű, egymást részben fedő futógörgőt használtak. A kortársaknak megfelelő mozgékonyság eléréséhez bonyolult futóművet építettek és a páncélos 100 kilométeren több mint 850 liternyi üzemanyagot égetett el (a hét üzemanyagtartály együtt mintegy 150 km-es hatótávolságot garantált).


Fejlesztések:

Az FCM 2C lett az első világháború legnagyobb és legerősebb harckocsija, melyben a franciák egyesíteni igyekeztek minden tervezői képességüket. Ahogy az fentebb is olvasható, a 2C változat az A1-ig vezethető vissza és a ”2”-es széria legfejlettebb tagja volt (a sorozat többi tagja sosem került gyártásba).

Akárcsak az angol nehéz harckocsikhoz, a Char 2C-hez is készítettek egy ebihal-faroknak nevezett betoldást. Ennek a kiegészítőnek kettős szerepe volt: egyrészt tovább növelte a típus amúgy is jelentős árok-áthidaló képességét, másrészt az így keletkezett többlet-térben katonákat lehetett elhelyezni.

A Char 2C-ből egyetlen fejlesztett változat készült: a Char 2C bis. Ennél a páncélosnál a 75 mm-es löveget egy 155 mm-es tarackkal helyettesíthették, német motorját pedig francia Sautter-Harlé típusúval váltották fel. A rövidcsövű fegyver nagy mérete miatt új tornyot kellett tervezni, amely a korábbiaknál szögletesebb volt.

1939-ben az egyik példány (a „Lorraine” becenevű) páncélzatát jelentősen megvastagították (az oldalsó páncéllapokat 22-ről 65-re, az első lemezeket pedig 45-ről 90-re).


Szolgálatban:

Megjelenésekor az FCM 2C volt a világ messze legnehezebb és legnagyobb harckocsija, egyben az első szolgálatba állított szupernehéz-harckocsi, építése azonban nem volt zökkenőmentes.

A második világháború kitörésekor a francia hadvezetés (és az FCM is) kevés érdeklődést mutatott a harckocsik iránt, amikor viszont megjelentek az angol páncélosok, hirtelen komoly igény jelentkezett (1916-ban az FCM-nél elutasították egy jövőbeni modell, a Char d’assaut de grand modele kizárólagos gyártását).

A Char 2C-t a franciák részben dacból kezdték gyártani: az angolok felajánlották, hogy szállítanak saját Mark VIII-as nehéz harckocsijaikból, ha cserébe a kiforratlan francia típusok helyett a hatékonyabb angolokat gyártják.

A franciák meg akarták mutatni, hogy ők is képesek kiemelkedő harckocsik létrehozására, 1918-ig azonban mindössze két prototípus, a 42 tonnás Char 1A és a Char 1B épült meg (eredetileg az FMC 2C is az 1919-re tervezett, elsöprő erejűnek szánt offenzívához készült). Az első világháború végével ráadásul az igény is megszűnt a típusra, amely azonban akkora presztízsértékkel bírt, hogy (részben a közvélemény nyomására) végül mégis megépítették.

A Char 2C harckocsik harcértéke valójában csekély volt, a tized akkora tömegű FT-17-esekkel szemben valódi háborúban jóformán használhatatlan. A problémák mind a típus méretéből adódtak. Az alacsony sebességű, viszont hatalmas testű harckocsi óriási célt mutatott, ezért könnyű célpontja volt a tüzérségnek és a repülőgépeknek.

Az egyszerűen egymás mögé épített részegységek miatt több mint tíz méter hosszú, viszont csupán három méter széles jármű nehézkesen mozgott, különösen terepen. Emellett a különösen nagyszámú (12) fős legénység megfelelő koordinálása is komoly feladatot jelentett, ami tovább rontotta a Char 2C hatékonyságát. A 300 darabosra tervezett flottából végül csupán 10 példány épült és az utolsó csak 1922-ben készült el.

A hibák ellenére az FCM 2C mégis el tudta látni a feladatát: a második világháború második feléig ez volt a legnagyobb megépített harckocsi, tömege közel kétszerese volt a szintén az 1919-es offenzívára tervezett angol Mark VIII-asénak.

A Char 2C-ről szóló hírek alapján több ország titkosszolgálatánál elterjedt, hogy Franciaország nagy számban szupernehéz harckocsik építésébe kezdett (noha az első világháború végéig mindössze egyetlen példányt fejeztek be).

A tíz elkészült páncélost egy-egy 90-99 közötti számmal jelölték és mindegyik kapott egy becenevet, melyek sorrendben a következőek voltak: Poitou, Provence, Picardie, Alsace, Bretagne, Touraine, Anjou, Normandie, Berry és Champagne.

A főleg propaganda-filmekhez használt típust a két háború között végig szolgálatban tartották, de 1939-re, a második világháború kitörésére már teljesen elavult. 1940-ben páncélzata már nem állt ellen a német páncéltörő lövegeknek, sebessége pedig túl alacsony volt, ezért nem vetették be.

A német támadás elől vasúton menekítették őket, de amikor a szerelvény útját eltorlaszolta egy roncs, a Char 2C-ket felrobbantották, nehogy az ellenség kezére kerüljenek (a német propaganda azt terjesztette, hogy a páncélosok légitámadás áldozatai lettek).

Legalább egy FCM 2C (a 99-es számú „Champagne”) mégis épen került német kézre. Ezt Németországba szállították, túlélte a háborút, de később eltűnt.


Utóélet:

Az FCM 2C volt a világ első sorozatgyártású szupernehéz-harckocsija. Számos modern részlettel rendelkezett, de ugyanaz volt a hibája, mint a többi hasonló tervnek: túlságosan nagy és nehéz volt, ráadásul majdnem ellehetetlenítette a jóval hatékonyabb FT-17-es előállítását (igaz, a hasonló monumentális projectek - mint az orosz Lebegyenko harckocsi - meg sem valósultak):


FCM F1 (szupernehéz harckocsi):

A franciák már a két háború között elkezdték egy Char Lourd (francia; nehéz harckocsi) tervezését, amely (papiron) idővel egyre nagyobb és ambiciózusabb lett. 1940-ben véglegesítették az elképzelést: egy, az FCM 2C alapját felhasználva megépítendő új, 139 tonnás szupernehéz-harckocsit. A két tornyában egy-egy 90, illetve 45 mm-es lövegeket hordozó, FCM F1 nevű típusból Franciaország kapitulációjáig csupán egy fából készült prototípus készült el.


Műszaki adatok:

Név: FCM 2C „Char 2C”

Típus: szupernehéz harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 69,00 t

Hossz: 10,27 m

Szélesség: 2,95 m

Magasság: 4,09 m

Motor: 2 db, egyenként 250 Le-s (Maybach, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 12 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (Atelier de Puteaux 1897, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 4 db 8 mm-es géppuska (Hotchkiss M1914, egy-egy a toronyban, a test elején-, jobb- és baloldalán)

Páncélzat: max. 45 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 12 km/h (úton), 8 km/h (terepen)

Hatótávolság: 150 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.