B1

„Char B1”


Előzmények:

Az első világháború alatt két nagyhatalom haladt fej-fej mellett a harckocsi-fejlesztésben: a Brit Birodalom és Franciaország. Korai nehéz harckocsiaik gyenge teljesítménye arra ösztönözte a franciákat, hogy más kategóriákra koncentráljanak. A háború alatt két ilyen típus készült el: az FT-17-es könnyű harckocsi és az FCM 2C szuper-nehéz harckocsi.

Utóbbiból csupán 10 példány készült és a háború utolsó évétől az FT-17-es vált Franciaország, majd a világ legfontosabb páncélosává (részben azért, mert több mint 3800 készült belőle - több mint az első világháború összes többi harckocsijából együttvéve).

Az FT-17-es sikere és az újjáépítés miatt az 1920-as években nem épültek új francia harckocsik (leszámítva az FT-17-es utódjának szánt Renault FT - Kegresse-Hinstin - M26/27-est).

A könnyű harckocsik jobban megfeleltek a békeidőbeli feladatokra, de két komoly hátránnyal rendelkeztek: egyrészt többségüket csak géppuskával vagy az erőtlen SA 18-as löveggel szerelték fel, így képtelenek voltak kilőni az ellenséges harckocsikat.

Másrészt - részben kis tűzerejük, részben gyenge páncélzatuk miatt - csak korlátozottan voltak alkalmasak egyéni bevetésre (az első világháborúban is azért voltak sikeresek, mert nagy tömegben küldték harcba őket). Az FT-17-esek egyeduralma azonban nem jelentette azt, hogy ne terveztek volna ezt kiegészítő típusokat.

A francia harckocsik „atyja”, Estienne tábornok (aki többek között az FT-17 megszületésénél is bábáskodott), már 1919-ben felvetette egy Char de Bataille (francia; csata-harckocsi) szükségességét - egy olyan páncélosét, amely képes egymaga áttörni az ellenséges vonalakon.

1921-ben elfogadták egy ilyen típus tervét és mind a négy korabeli francia harckocsi-gyártó vállalat (FCM, Renault, Saint Chamond, Schenider) érdeklődött a program iránt.

1924-re mind a négy prototípus készen állt: a négy harcjármű a megszorítások miatt hasonlított egymásra és egyik sem lépte túl a 20 tonnás tömeget. A négy páncélos (FAMH, FCM 21, SRA, SRB) közül Estienne a legnagyobb, SRB típust választotta (ez a Renault és a Schneider közös tervezete volt), melyet 1926-ban Tracteur 30 kódnévvel láttak el.

A változtatások miatt az első megrendelés csak 13 évvel a tervezés megkezdése után, 1934-ben érkezett a harckocsira.

A típust ekkor B1-esként kódolták, hogy megkülönböztessék a hasonló tervektől (B2, B3, D2, stb.), de a páncélost gyakran Char B1-nek (francia; B1-es harckocsinak) vagy Renault B1-nek nevezték (noha nem csak a Renault vett részt a tervezésben és gyártásban).


Konstrukció:

Hosszú tervezési ideje miatt a Char B1-es nem a két világháború közötti, sokkal inkább az első világháború végi típusokra hasonlított (távolról egy kisebb méretű Char 2C-nek tűnt). Ennél a harcjárműnél is hosszú, relatív keskeny törzset alkalmaztak, ahol a főbb részegységek (fegyverzet, hajtómű, üzemanyagtartály) egymás mögé építették.

A B1-est egy új fejlesztésű APX1-es toronnyal látták el. Ez még mindig egyemberes volt (mint az FT-17-nél), ám tornyában már nem a 37 mm-es SA 18-as, hanem az erősebb (47 mm-es) SA 34-es löveg kapott helyet.

Több kortárs francia harckocsi is ezt a löveget használta, de ez nem mindig volt elegendő az ellenséges harckocsik és géppuskafészkek elpusztítására, ezért a páncélost egy második löveggel is ellátták - a harckocsi orr-részébe, jobbra eltolva egy 75 mm-es rövidcsövű löveget építettek be.

Ez utóbbit löveg nem rendelkezett vízszintes kitéríthetőséggel, ezért a B1-es csak szemből érkező ellenfelekre tüzelhetett vele, ám ezt a remények szerint kiegyenlítette a kortársaknál lényegesen nagyobb tűzerő és a költséghatékony beépítési mód.

A hosszú (6,37 méteres), de kevesebb, mint 2,5 méter széles harckocsi páncélzata korában szintén kiemelkedőnek számított. A maximális páncélvastagság a tornyon 40 mm volt, melyet a homlokpáncélzathoz hasonlóan megdöntötték és bár a típus oldalára függőlegesen szegecselték a páncéllemezeket, azok vastagsága kellő védelmet nyújtott a kiskaliberű páncéltörő lövegek ellen.

A nagyméretű, 28 tonnás test és annak ellenére, hogy gyalogság-támogatóként nem vártak el jelentős mozgékonyságot, a B1-es terepen is képes volt a 21 km/h-s sebességre. A kis kerekekből álló, bonyolult futóművet páncélzat védte, amely azonban nem takarta a rendkívül nagyméretű hátsó visszafutó-görgőt. E komplex rendszerre azért volt szükség, hogy a harckocsi elejébe épített löveggel is kielégítően tudjanak célozni.


Fejlesztések:

A B1-es harckocsin hasznosították az első világháború tapasztalatait: arra szánták, hogy hidat képezzen a túlzottan kisméretű FT-17-es és a túlméretes FCM 2C között.

Mire azonban a bázismodell B1 megjelent, már elavultnak számított: sem korlátozott mozgékonysága, sem nem kielégítő páncélzata, sem pedig rövid csövű lövege nem ért fel az új tervezésű páncélosokhoz.

1937-ben ezért megkezdték a páncélos feljavított változatának, a B1 bis-nek a gyártását. A 75 mm-es löveg kellő tűzerőt biztosított, a toronyban elhelyezett löveg jellemzői viszont gyengék voltak, ezért ez a változat már az SA 35-ös löveget kapta.

Ez elődjéhez hasonlóan 47 mm-es volt, de csöve nem 27,6, hanem 32 kaliberhosszú volt, ezáltal nőtt a páncélátütő képessége. Az APX4-es torony is újdonságot jelentett: ezáltal a maximális páncélvastagság 60 mm lett, míg az oldalsó lemezek vastagsága 55 mm volt.

A vastagabb páncélzat ellenére nőtt a harckocsi mozgékonysága, mivel a korábbi 272 lóerős hajtóművet egy 307 lóerőssel váltották fel. A B1 bis-hez terveztek egy utánfutót többlet-üzemanyag szállításához, de ezt az ötletet később elvetették, ezért a hatótávolság 200-ról 180 km-re csökkent (ezt a problémát később egy kiegészítő üzemanyag-tartállyal orvosolták).

A B1-esből egy harmadik változatot is megtervezek: a B1 ter-t. Ez a típus gyakorlatilag egy megvastagított páncélzatú B1 bis volt: a még erősebb páncélzat (max. 70 mm) miatt a harckocsi tömege 36,6 tonnára hízott, ezért egy, a korániaknál is erősebb, 350 lóerős motort tervezetek hozzá.

A zsákmányolt B1-eseket a németek is használták - Panzerkampfwagen B-2 740 (f) néven - és Panzerkampfwagen B-2 jelzéssel egy saját, fejlesztett modellt is megalkottak, de ez a valóságban szintén egy felülpáncélozott B1 bis volt.


Szolgálatban:

A B1-es harckocsi terve 1919-ben rendkívül haladó elgondolásnak számított, ám mire 1936-ban szolgálatba állították, már elavult (pl.: a B1 bis-en morzekódok továbbítására szolgáló rádió-telegráffal álltak a kapcsolatban a harckocsik, ekkor viszont a legtöbb páncéloson már a hanghullámokat továbbító fejlettebb rádiókat használták).

A Char B1-esek még így is ütőképesnek számítottak (főleg a többi francia típussal összevetve), ám több komoly hátrányuk volt.

A típust eredetileg mérsékelt áru modellnek szánták (például ezért nem egy toronyba építették a 75 mm-es löveget), de a számos módosítás miatt végül ennek épp az ellenkezője valósult meg: a B1 lett az egyik legdrágább francia harckocsi.

Többen (pl.: Charles A. J. M. de Gaulle) magának a páncélosnak a szükségességét vonták kétségbe: a D1-es közepes harckocsit ugyanazzal a 47 mm-es löveggel szerelték fel, mint a B1-est, ám egyetlen Char B1 árából négy D1 telt ki.

A páncélos előállítási költségét az is emelte, hogy a német típusokkal szemben teljesen kézzel készült. Emiatt hiába gyártotta öt vállalat (AMX, FAMH, FCM, Renault, Schneider), a típusból 1940-ig mindössze 405 db készült (34 db B1-es, 369 db B1 Bis és 2 db B1 ter).

A B1-esek (melyek összértéke közel megegyezett a többi gyalogsági harckocsi-típusok összárával) a remények szerint komoly támadó-erőt jelentettek, de korlátozott sebességük és hatótávolságuk miatt főként megmerevedett arcvonalak áttörésére szánták őket (gyors támadásokra a lovasság számára készített SOUMA S35-ösöket használták).

A német támadás azonban áthúzta a franciák számításait. A koncentrált páncélos ékek ellen a franciák nem tudtak megfelelő erőket felvonultatni, ezért a nácik rendkívül gyorsan kapitulációra kényszerítették a franciákat, ám közben maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek.

Ezek egyik fő okai a B1-esek voltak. A francia típus lassú volt és egyemberes tornya miatt is hátrányba került, de ezt (az angol Matilda II-höz hasonlóan) kiegyenlítette rendkívül vastag páncélzata - ha közelharcra került sor, rendszerint a francia típus került ki belőle győztesen.

Erre jó példa 1940. május 16-a, amikor a Pierre A. G. Billotte parancsnokolta Eure becenevű B1 bis egymaga áttörte a támadó németek vonalát, miközben kilőtt 2 Panzerkampfwagen IV-es és 11 db Pzkpfw III-as harckocsit valamint két löveget (a francia páncélos 140 találatot kapott, de vastag páncélzatát egy sem ütötte át).

A komoly német veszteségek ellenére a nácik (főleg tüzérségi és légi támogatással) semlegesítették a francia harckocsik egy részét, de a franciaországi hadjáratot követően számos harckocsi még használható állapotban került német kézre. Ezeket, köztük a B1-eseket a németek is használták, egyes példányok a háború végéig rendszerben maradtak.


Utóélet:

A Char B1 a második világháborúban már elavult harckocsinak számított, mégis ez volt (a SOMUA S35 mellett) az a típus, amely komoly veszteségeket okozott a náciknak és késleltette a támadást. Erejét a németek is méltányolták: kezdetben hagyományos harckocsiként használták, később viszont több módosított változatot is építettek belőle:


Flammwagen auf Panzerkampfwagen B-2 (f) (lángszórós harckocsi):

A B1-es lángszórós változata. E harckocsinál a 75 mm-es löveget kiszerelték és ennek helyére építették be a lángszórót, viszont a körbeforgatható tornyot és a löveget megtartották (60 páncélost alakították át).


10.5-cm leichte Feldhaubitze 18/3 (Sf.) auf Geschützwagen B2 (f) 740 (f) (önjáró löveg):

Ez a hosszú nevű változat egy önjáró löveg volt, melyet egy 105 mm-es löveggel szereltek fel (ld. jobbra). Mivel ez a fegyver már nem fért el sem az orr-részben, sem pedig a toronyban, a B1-es tornyát elhagyták és helyére egy szögletes (nyitott) felépítményben helyezték el a löveget. 13 vagy 16 ilyen harcjármű készült.


Műszaki adatok:

Név: B1

Típus: gyalogsági (nehéz) harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 28,00 t

Hossz: 6,37 m

Szélesség: 2,46 m

Magasság: 2,79 m

Motor: 272 Le-s (Renault, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg (SA 34, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (ABS SA 35, az orrban, a középvonaltól jobbra eltolva), 2 db 7,5 mm-es géppuska (Reibel, egy-egy a toronyban és a test elején).

Páncélzat: max 40 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 28 km/h (úton), 21 km/h (terepen)

Hatótávolság: 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.