94-es típus
„Tokusu Keninsa”
Előzmények:
Amikor az 1860-as évek közepén (részben az amerikai beavatkozás miatt) véget ért a mintegy 250 évnyi önkéntes elszigeteltség, a Japán Birodalom rendkívül rossz helyzetben volt: az ország politikailag instabillá vált, gazdasága rosszul teljesített és nem volt modern ipara.
A sógunátus romjain az új politikai elit megnyitotta az ország kapuit (Meidzsi-restauráció) és széleskörű modernizációba kezdtek, aminek eredményeként Japán alig fél évszázad alatt Ázsia legerősebb országává vált.
Idővel - mint a térség egyetlen igazi nagyhatalma - Japán egyre komolyabbi igényeket támasztott a környező országok területeire - ez nem csupán a földszerzésről szólt: a kicsi, természeti kincsekben szegény Japán számára létkérdés volt a nyersanyag-utánpótlás.
Az ezzel összefüggő hadsereg-fejlesztések nem merültek ki az alakulatok létszámának növelésében: igyekeztek modern, nyugati típusú fegyverekkel felszerelkezni és elsajátítani az új taktikákat és technológiákat.
Ennek részeként adaptálták a mobil hadviselést, amely Európában az első világháború alatt rengeteget fejlődött: ennek lényege, hogy a katonák nem gyalog indultak a frontvonalra, hanem járműveken és gépesítették a tüzérséget, valamint a többi fegyvernemet is.
Ehhez új járművekre, köztük könnyű harckocsikra volt szükség - az egyszerűbb típusokat helyben tervezték és gyártották - de a japánok ekkor még nem rendelkeztek kellő szaktudással egy hatékony páncélos előállításához.
Ezt kiküszöbölendő több szakértőjük Európába utazott, hogy leteszteljék az ottani páncélosokat. Gyakorlatilag az akkor elérhető összes angol és francia kisharckocsit tesztelték, de a próbák igen vegyes képet festettek. Bár a japánok helyeselték a könnyű, kisméretű harcjárművek építését, a kipróbált modelleket túl kicsinek tartották és a nyitott típusokról hiányolták a forgatható tornyot.
Ez volt az oka, hogy hazatérve inkább egy némileg nagyobb, hazai típus tervezésébe kezdtek (az angol Carden Loyd kisharckocsi vázán). A korábbi, inkább vontatónak, csapatszállítónak számító 92-es típusú kisharckocsinál (japán besorolásban páncélautónál), Japán első ilyen kategóriás járművénél némileg nagyobb típust megtévesztésből Tokushu Keninsha-nak (japán; különleges traktornak) nevezték.
A gyakran TK-nak rövidített, angol nelvterületen Type 94-ként jelölt páncélost (amely nem volt azonos a lengyel TKS-sel,) 1934-ben átnevezték a szolgálatba állításának megfelelő 94-es típusú „Te-Ke”-re (mivel a japán birodalmi naptár alapján ekkor 2594-et írtak).
Konstrukció:
A legtöbb európai kisharckocsival (pl.: az olasz L3/33-mal vagy a fent említett lengyel TKS-sel) ellentétben a 94-es típus egy közepes harckocsira hasonlított, annál kisebb méretben - emiatt némileg nagyobb és nehezebb volt riválisainál, ami rontotta a mozgékonyságát, viszont rendelkezett toronnyal.
Az aprócska, kb. 84 cm átmérőjű toronyban helyezték el a jármű egyetlen fegyverzetét, egy 6,5 mm-es (91-es típusú) géppuskát. Ezzel a harcjármű képtelen lett volna az ellenséges harckocsik megsemmisítésére, de nem is erre szánták.
A 94-es típus páncélzatát túlnyomórészt 12 mm-es páncéllapokból építették fel, az elemeket hegesztéssel rögzítették egymáshoz. Ez a későbbiekben már nem tűnt soknak, de korában kiemelkedően jónak számított (a jóval nagyobb méretű Panzerkampfwagen III korai változatainál 15 mm volt a maximális páncélvastagság).
A páncélosba egy kisméretű hajtómű került, amely 2500-as fordulat/perc mellett 35 lóerőt adott le. A páncélos mozgékonysága ennek ellenére könnyű terepen kielégítő volt: 3,4 tonnás tömegével műúton akár 40 km/h-s sebességre is felgyorsulhatott, nehéz terepen viszont jelentősen vesztett sebességéből (torony miatti magas súlypont és a keskeny felépítmény miatt nem is volt tanácsos túl gyorsan manőverezni).
A nem túl komoly teljesítmény szerény mérettel párosult - a legszélesebb részen is mindössze 1,6 méteres 94-es típus motorját előre, a vezető mellé építették be (akárcsak a hidegháborús angol FV107-es könnyű harckocsinál).
Az angol befolyás leginkább a Tokushu Keninsha futóművén volt tetten érhető - a Carden Loyd kisharckocsihoz hasonlóan ez a típus is oldalanként két pár laprugós kereket kapott. A két-két visszafutó-görgővel megtámasztott lánctalp hátrafelé lejtet (ez a megoldás a számos páncélos alapját adó Vickers 6 tonnás harckocsin is visszaköszönt).
A 94-es típusú páncélosokban kétfős személyzet foglalt helyet: a motor mellett, jobbra eltolt szekcióban a vezető, a toronyban pedig a parancsnok. A franciákra és a japánokra jellemző egyszemélyes torony (ld.: R35, B1, 95-ös típus, stb.) komoly terhet rótt a parancsnokra: az irányítási feladatok mellett a cél bemérése, a tüzelés és az utántöltés is rá hárult.
E kisharckocsit nem csak a tornyon keresztül lehetett elhagyni: mivel a motor előre, a küzdőtér pedig hátra került, a harckocsik farrészébe egy páncélozott ajtót vágtak (akárcsak az izraeli Merkava MBT-oknál).
Fejlesztések:
A Tokushu Keninsha maga is egy feljavított kisharckocsinak tűnt (az amerikaiak később gyakran össze is keverték a 92-es típusú páncélossal), 94-es típus azonben önálló konstrukció volt.
Nagyobb mérete és a - kategóriájához képest - vastag páncélzata nagyobb össztömeget eredményezett, amivel a futómű egyes elemei nehezen boldogultak.
A vártnál gyengébb teljesítmény és a meghibásodások miatt igyekeztek egyes alkatrészeket (pl.: a hátsó visszafutó-görgőt) erősebbre cserélni, de ez a toldozgatás nem volt sikeres. Mivel a hibák továbbra is jelentkeztek, az utolsó gyártási sorozaton az egész futóművet lecserélték, ez viszont a típus kedvező árát növelte meg.
Mindezek ennek ellenére a „speciális traktorokat” egyre több feladatra használták: a járőrözés és a kíséret mellett hasznos utánpótlás-szállítónak bizonyultak (akkoriban a logisztika gumikerekes járműveken és állatokon alapult, amelyek a nehezen járható területekkel nem tudtak megbirkózni).
A 94-es típusból nem gyártottak feljavított modelleket, mivel később maguk a kisharckocsik váltak meghaladottá. A típusból speciális célok viszont készültek külön kisharckocsik - létezett egy fertőtlenítő-harcjármű változat, amely egy aprócska lánctalpas utánfutót vontatott, benne a szükséges felszereléssel és építettek hasonló rendszerű gáz-szállítót is. Ez nem volt egyedi, a 97-es típusból (ld. „Utóélet” bekezdés) is készültek hasonló, egy-feladatos modellek: oszlopbeverő és távíróvezeték-fektető harcjármű.
Szolgálatban:
A 94-es típus tervezése már 1932-ben megkezdődött, ezért a második világháború kitörésekor már nagy számban szolgáltak a hadseregben. Ennek financiális okai is voltak: Japán legnagyobb számban gyártott és legelterjedtebb harckocsija, a 89-es típus „I-Go” árából két ilyen páncélost lehetett építeni.
Kis méretük ellenére a 94-es típusú páncélosok kiválóan beváltak a második világháború előtti években: az agresszívan terjeszkedő japán hadsereg kisharckocsijai minden hadszíntéren felbukkantak és bár eredetileg felderítésre szánták őket, hatékonyak voltak támadó szerepkörben is.
Ennek fő oka a nagyszámú, de rosszul felszerelt ellenségben keresendő: a kínai hadseregnek alig voltak páncélosai, a sokszor csak puskákkal felszerelt gyalogság pedig nem tudta semlegesíteni a 94-es típusú harckocsikat.
A japánok ebből arra következtettek, hogy a Mandzsúriában tapasztaltak mérvadóak lesznek az egész világháború alatt. Annyiban a kisharckocsik valóban hasznosnak bizonyultak, hogy méretük miatt kevésbé akadtak el a Csendes-óceáni szigetvilág szűk ösvényein és a szállításuk is egyszerűbb volt.
Csakhogy még a tapasztalatlan, rosszul felszerelt amerikai egységekkel való találkozás is végzetes lehetett, hiszen pl.: az első világháborús amerikai M1919-ből továbbfejlesztett (mai napig használt) M2 „Browning” nehézgéppuska 12,7 mm-es lövedékei is könnyedén átütötték a páncélzatát.
További problémát jelentett, hogy az elterjedt fegyver (köznevén ”nagy 50-es”) a nehézgéppuskával a páncélos hatótávolságáról kívülről is tüzelhettek, azaz a 94-es típus még a tüzet sem viszonozhatta.
A végső csapást azonban az új amerikai alakulatok és M4 „Sherman” páncélosaik megjelenése okozta: a kb. kilencszer nehezebb páncélos (az európai harctéren gyengének számító) 75 mm-es lövegei valósággal széttépték a 94-es típusú kisharckocsikat.
Ennek ellenére e páncélost még 1945-ben is használták, bár ekkorra ez már szinte biztos halált jelentett. A 800-at meghaladó példányban legyártott tankett túlnyomó része így a nyersanyag és az emberélet felesleges elpazarlását jelentette, bár a Japán harckocsik általában gyengébbek voltak az Európában használtaknál.
Az jobboldali fotón az amerikai tengerészgyalogság (US Marine Corps) 4. harckocsi-zászlóalj M4A2 „Sherman” harckocsijának motorháztetejére egy 94-es típusú kisharckocsik rögzítettek (ezt csak trófeaként vitték magukkal, az amerikaiak nem használták). A kép 1944 márciusában készült és kiválóan érzékelteti a 94-es típus és az M4-es közti méret-különbséget.
Utóélet:
A 94-es típus Japán számára fontos fejlődési lépcső volt, a későbbi közepes harckocsik előfutára. Képességei meghaladták kategória-társaiét - ez a harcjármű volt a világ egyik legjobb kisharckocsija (képességei vetekedtek az olasz L6/40-esével).
Csakhogy a harmincas évek végén a kisebb páncélosok szerepe csökkent: a szállítást a lánctalpas-, a felderítést a kerekes-harcjárművek vették át, a könnyű-harckocsik pedig nagyobbá és erősebbé váltak:
97-es típus „Te-Ke” (kisharckocsi):
A támadó feladatok végrehajtására a 94-es típus géppuskája és gyenge futóműve nem igazán volt alkalmas - a hibát utódjával, a 97-es típusú „Te-Ke”-vel próbálták kiküszöbölni. E harckocsi gyakorlatilag megegyezett a 94-es típussal (leszámítva a földre érő hátsó visszafutó-görgőt), de tornyába már egy 37 mm-es löveget helyeztek. Ettől ugyan jelentősen megnőtt a típus használhatósága, de erre a célra a japánoknak már ott volt a valóban hatékony 95-ös típusú könnyű harckocsi, ezért nem terjedt el.
Műszaki adatok:
Név: 94-es típus „Tokusu Keninsa”
Típus: kisharckocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 3,40 t
Hossz: 3,00 m
Szélesség: 1,60 m
Magasság: 1,60 m
Motor: 32 Le-s (Mitsubishi, 4 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 2 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 6,5 mm-es géppuska (91-es típusú, a toronyban)
Másodlagos fegyverzet: nincs
Páncélzat: 4-12 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 40 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 200 km