PALLADA osztály
„A leghíresebb vaktöltény”
Tervezés:
Az Orosz Birodalom erejét mindig is elképesztően nagy területe adta. Ez négy szempontból is rendkívül volt. A birodalom legtöbb nyersanyagát maga állította elő: nem szorult például élelmiszer, fa vagy fém-behozatalra, mivel ezeket az országon belül is előállították. A terület egyben igen komoly lakosságot is jelentett, ezáltal az oroszok támaszkodhattak jóformán kimeríthetetlen emberanyag-utánpótlásra és különleges alakulataikra (pl.: a kozák könnyűlovasságra és a tatárokra).
További előny volt, hogy a hatalmas kiterjedésű birodalom ideális kiinduló-pontot jelentett. Az Orosz Birodalom Európa és Ázsia több országát is a birodalom közvetlen területéről elérhette, ezért az oroszok egy esetleges hódítási kísérlet esetén számos potenciális célpont közül választhattak, ráadásul az országon átívelő, hosszú ideig a világ leghosszabb közvetlen vasúti összeköttetésének, a 9288,2 km hosszú transzszibériai vasútvonalnak a segítségével haderő mozgatása is megoldott volt.
Végül, de nem utolsó sorban a közel végtelennek tűnő, gyéren lakott területek rendkívül hatékony védelmi vonalként szolgáltak. A támadók (köztük Napóleon, de később Hitler is) fejlettebb haderejükkel kezdetben kis erőfeszítés árán semmisítették meg a felvonuló orosz csapatokat, de ahogy egyre beljebb törtek az országba, az ellenállás fokozatosan felőrölte a haderőt, illetve az egyre elnyújtottabb utánpótlási vonalakat, megtörve, majd megállítva az inváziót. Ez természetesen orosz oldalon is hatalmas veszteséggel járt, de ahogy fentebb is olvasható, az Orosz Birodalom számára a veszteségek pótlása soha nem jelentett égető problémát.
Az 1800-as évek végére azonban az Orosz Birodalom már hanyatlott. A birodalomra jelentős csapást jelentett az 1853-56 közötti Krími háború, amely során az oroszok megkísérelték elfoglalni a haldokló Oszmán Birodalomtól a fekete-tengeri tengerszorosokat, de a Brit Birodalom elfogadhatatlannak tartotta a Boszporusz és a Dardanellák orosz kézbe kerülését és az orosz támadás hírére hadba léptek és a törököket támogató, lényegesen fejlettebb angol-francia-olasz csapatok megsemmisítő vereséget mértek az Orosz Birodalomra.
Az oroszok számára maguk a harci veszteségek kevésbé jelentettek gondot, azonban a háború csőd-közelébe juttatta az országot, a birodalomtól leválasztott területen 1862-ben megalakult az önálló Románia és a háborút lezáró párizsi békével az oroszok európai terjeszkedése gyakorlatilag véget ért, a birodalom pedig elvesztette nagyhatalmi státuszát.
A háború rámutatott az orosz hadiflotta hiányosságaira is, emellett azonban az új technológiák fontosságát is hangsúlyozta: a Sinopi csatában az oroszok új robbanó-lövedékeikkel a fatestű hajókból álló teljes fekete-tengeri török flottát megsemmisítették. A következő évtizedek sokkját követően, az évszázad végén az Orosz Birodalom többek között flotta-fejlesztésbe kezdett: ennek részeként a még Nagy Péter által a XVIII. század elején alapított Balti Flottát új hadihajókkal szerelték fel, előkészítve egy keleti terjeszkedési kísérletet.
1887-ben hadrendbe állt az Admiral Kornilov cirkáló, de ezt végül csak iskolahajóként használták. Hosszabb kihagyás után, 1896-ban átadásra került a Svetlana védett cirkáló, amelyet kifejezetten Alekszej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg, II. Sándor cár ötödik fiának készült (a nagyherceg volt a Cári Haditengerészet főtengernagya).
A 4000 tonnás Svetlana (amely a kortárs francia FRIANT osztályú cirkálók gyengébb másolata volt), elsősorban nem hadihajó, hanem uralkodói hajó volt gazdagon berendezett lakosztállyal, ami viszont csökkentette a hatékonyságát. Mivel a Balti Flottának szüksége volt új hadihajókra, döntés született egy Oroszországban, orosz tervek alapján gyártott gyors hajóosztály kialakítására is: ez lett a PALLADA osztály.
Konstrukció:
A PALLADA osztály a cári orosz haditengerészetben új típusnak számított, de a tervek kortárs brit hajókon alapultak. A PALLADA osztály a védett cirkáló kategóriába tartozott, amely hasonló neve ellenére nem azonos a páncélozott cirkálókkal. A különbséget a páncélzat elrendezése jelenti: a hagyományos cirkálók esetében a páncélzat a hajó külső részén kapott helyet és célja a vízszintesen érkező lövedékek megállítása volt, míg a védett cirkálók a közel függőlegesen becsapódó lövedékek repeszeit volt hivatott megállítani egy belső (vízszintes) páncélfedélzettel.
A páncélfedélzet nem védte meg magát a hajótestet, így azt a lövedék átlyukaszthatta, ugyanakkor (ideális esetben) a felrobbanó töltetek erejét elvezette a kritikus részegységektől: a motortól, az üzemanyag- és lőszer-raktáraktól, valamint a hajót a felszínen tartó vízzáró rekeszektől.
A PALLADA osztály jóval nagyobb volt elődeinél: vízkiszorítása teljes terhelés mellett elérte a 7000 tonnát, hossza a 126 métert, merülése pedig a 6,4 métert. XIX. századi hajóként a PALLADA osztályra később dreadnought-előtti hajóként hivatkoztak, ami többek között fegyverzetére utalt - az orosz hajóosztály nagyszámú, különböző űrméretű, korlátozott kilövési szögű löveggel rendelkezett.
A hajó elsődleges fegyverzetét 8 db 152 mm-es ágyú alkotta, amelyeket egyesével külön tornyokba szereltek, amelyeket integráltak a hajótestbe. A nyolc ágyút egymástól közel azonos távolságokra építették be: kettőt a hajó első szekciójába, kettőt-kettőt a középső, a fennmaradó kettőt pedig a hátsó részbe. E kialakítás növelte a védelmet, azonban korlátozta a lövegek használatát: oldalra maximum négy, előre-hátra kettő-kettő ágyúval tüzelhettek, míg a másik oldal tétlenségre volt kárhoztatva (ezen csak a DREADNOUGH osztály és utódai változtattak a külön tornyokba telepített, tornyonként többlöveges kialakítással, mivel ezáltal mindkét oldalra használhatták a teljes főtüzérséget).
A PALLADA osztály a 152 mm-es lövegek mellett nagyszámú (24 db) 75 mm-es löveggel rendelkezett, amelyet további 8 db (elsősorban a kisméretű, torpedóval felszerelt naszádok elleni) 37 mm-es Hotchkiss és 2 db 63,5 mm-es löveg egészített ki, valamint a cirkálót 3 db 381 mm-es torpedóvető-csővel is felszerelték.
A PALLADA osztály védett cirkálóként nem rendelkezett hagyományos övvérttel (a cirkáló gyors, erős fegyverzetű, de relatív vékony páncélzatú hajókat jelöl). A hajók helytől függően 51-76 mm vastagságú páncél-fedélzettel rendelkeztek, emellett azonban egyedül a felépítményüket páncélozták (különös tekintettel a parancsnoki hídra): a PALLADA osztály egyes részei 152 mm-es páncélzatot kaptak.
A 24 db Belville-kazán által táplált, három darab háromszoros expanziójú gőzgéppel a Pallada és testvérhajói kb. 13000 lóerős teljesítményre voltak képesek, amely 19 csomós (35 km/h-s) végsebességet tett lehetővé, míg hatótávolságuk 10 csomós (19 km/h-s) sebesség mellett 3700 tm (6900 km) volt. Az osztály hajóin 578 fő teljesített szolgálatot.
Szolgálatban:
III. Sándor cár 1882-ben jelentette be nagyszabású flottafejlesztési tervét: célja eredetileg az volt, hogy a Balti Flottát 20 éve alatt 16 új csatahajóval szereljék fel. Egy évtizeddel később már nyilvánvaló volt, hogy az eredeti tervek nem fognak megvalósulni: az új csatahajók (IMPERÁTOR ALEKSANDR II osztály, PETROPAVLOVSZK osztály, TRI SVIATITELIA osztály) rendkívül lassan épültek és a kisebb hajók, köztük a PALLADA osztály is hasonló sorsra jutott. III. Sándor 1894-ben elhunyt, de utóda, a II. Miklósként is ismert II. Nyikolaj alatt tovább folyt a fejlesztés. 1895-ben elfogadták a Pallada és testvérhajója, a Diana építését, de maga a kivitelezés rendkívül lassan haladt, Két évvel később egy harmadik PALLADA osztályú hajót is megrendeltek: az Aurora-t, amelyet szintén igen lassan építettek.
A PALLADA osztály lényegesen jobb jellemzőkkel rendelkezett elődeinél, amelyet többek között jó minőségű (45 kaliberes, 1892 mintájú) 152 mm-es lövegeinek, nagyobb méretének és sebességének köszönhetett. A tervek szerint a balti tengeri kisebb hadihajók ellen az orosz csatahajókat kellett bevetni, míg a gyors PALLADA osztály célja a csatahajók kísérete mellett háború esetén az ellenséges ország polgári hajói elleni támadások végrehajtása volt. A hajók építése azonban olyannyira elhúzódott, hogy csak 1901 legvégén és 1903-ban adták át őket: ekkorra elkészült a PALLADA osztályt követő, egytagú VARJAG osztály is.
Rövid szolgálatot követően a PALLADA osztályt (a fent említett hajókkal együtt) bevetették az 1904-ben kitört Orosz-japán háborúban. Port Arthur megtámadásakor (1904. február 8-án éjjel) a névadó Pallada cirkálót eltalálta egy japán torpedó és tűz ütött ki a szénraktárában, de ezt sikerült eloltani. A hajó nem sérült meg súlyosan, ezért részt vett a két hónappal későbbi Sárga tengeri csatában. Itt ismét eltalálta egy torpedó: a hajó visszatért Port Arthur-ba. Mivel nem volt bevethető állapotban, lövegeit kiszerelték és a szárazföldi erődítményekbe építették be, míg a hajót az év végi japán támadások alatt eltalálta egy nagy kaliberű tarack, ennek hatására a sekély vízben elsüllyedt.
A japánok a hajót kiemelték, hazavontatták és kijavítva Cugaru néven szolgálatba állították (hasonlóképpen járt a Varjag is, ezt a japánok Szoja néven használták). A Cugaru még másfél évtizedig szolgált iskolahajóként (majd aknarakó-hajóként), mielőtt 1924-ben céltárgyként elsüllyesztették.
A második hajót, a Diana-t 1904. február 9-én reggel találat érte, de csak kisebb sérüléseket szenvedett. Nem sokkal az után, hogy az orosz flotta vezérhajója, a Petropavlovszk csatahajó aknára futott, felrobbant, de a mögötte haladó Diana nem sérült meg. Port Arthur védelmére a Diana lövegeinek egy részét a Pallada-hoz hasonlóak kiszerelték, de a hajó a flotta többi bevethető hajójával együtt megkísérelte áttörni a japánok blokádját.
A sikertelen kísérletet követő második út (a Sárga tengeri csata) alatt a hajót több találat érte, de ezeket túlélte, viszont a kapitány parancsére a hajó nem a flotta találkozási helyére, Vlagyivosztokba tartott, hanem dél felé haladt. Sikeresen elért egy német támaszpontot, később viszont a franciák a hajót lefoglalták, miután az kikötött Saigon városában, Francia-Indokínában (a mai Ho Si Minh-városban, Vietnámban).
A háború után a franciák visszaszolgáltatták a Diana-t, amely ezt követően már csak iskolahajóként szolgált a tüzérség számára: ebből a célból 8-ról 10-re növelték a 152 mm-es ágyúinak számát. Az első világháborúban a hajót ismét a Balti tengerre vezényelték, részt vett a Rigai-öbölben lezajlott csatában. 1917-ben a legénység egy része fellázadt, az év második felében a Diana-t kórházhajóvá minősítették vissza és Kronstadtba vezényelték, ahol véglegesen lehorgonyozták és eltávolították a fegyverzetét. Itt üzemelt 1922-ig, ezt követően lebontották.
A PALLADA osztály három hajója közül az Aurora a legismertebb: e hajót eredetileg a Balti Flotta helyett az oroszok Csendes-óceáni Flottájába osztották be, de az úton tapasztalt folyamatos műszaki hibák miatt végül visszafordították. Az Aurora az 1904-es harcokról lemaradt, de az 1905-ös Csuzimai csatában részt vett, támogatva a lassabb hajókat. Az Aurora sikeresen elmenekült a japánok elől, de a cirkálót az amerikaiak lefoglalták, miután a hajó kikötött az általuk ellenőrzött Manilában.
1906-ban az Aurora visszakerült orosz fennhatóság alá, de ezt követően már csak protokoll-utakra használták. Az első világháború alatt a hajót támogató feladatkörben vetették be, majd 1916 végén Petrográdba vontatták, amely nem csak a Balti Flotta, de a Cár otthona is volt. Az 1917-es februári forradalom alatt a legénység a Diana-hoz hasonlóan fellázadt, megölték a hajó kapitányát, majd októberben egy (vaktöltényt) lőttek ki a cár téli palotájára. Ez később az októberi forradalom kezdetét jelző eseményként vált ismertté, de az ekkorra már rendkívül elavult hajót 1918-ban átvontatták Kronsadtba, ahol egészen 1922-ig tartalékba helyezve állt.
A hatalmat átvető kommunisták azzal szembesültek, hogy a polgárháború végén a Szovjetuniónak alig maradt bevethető hadihajója, ezért a szimbolikus jelentőségű Aurora-t újra hadrendbe állítottak, mint iskolahajót. A Diana selejtezését követően az Aurora végzett protokoll-küldetéseket és még a második világháború alatt is hadrendben állt, de ekkor lövegeit kiszerelték és Leningrád védelmére használták fel. A hajót a németek folyamatosan bombázták, az elszenvedett találatok miatt 1941-ben a kikötőben elsüllyedt.
1944-ben az ismét úszóképessé tett cirkálót újfent iskolahajóként használták, majd 1945-47 között teljes mértékben felújították és a Leningrádra átkeresztelt korábbi Petrográdban (ma Szentpétervárban) a Néva folyón lehorgonyozták és múzeumhajóvá alakították. 1968-ban a hajó megkapta az októberi forradalom rend kitüntetést, amelynek érdekessége, hogy a kitüntetésen maga az Aurora szerepel (a baloldali fotón látható emlékbélyeg ezt a kitüntetést örökítette meg).
Az Aurora máig múzeumhajóként üzemel, de az 1980-as évekre állapota leromlott, ezért a hajót szárazdokkban vízszintesen kettévágták és a korróziónak kitett alsó szekciót újra cserélték. Az Aurora hivatalosan máig az Orosz Haditengerészet aktív állományú hajója, egyben az utolsó még meglévő, az 1904-5-ös Orosz-japán háborúban harcoló orosz hadihajó (Japán múzeumhajóként szintén konzervált egy egységet a háborúból, a Mikasza csatahajót).
Összességében elmondható, hogy a PALLADA osztályt tervezésükkor modern hadihajók alkották, de az elhúzódó kivitelezés miatt a hajók rendszerbe állításukra elavultak és kis kaliberű lövegeikkel csak csekély károkat tudtak okozni a japánoknak (ez igaz volt az akkori orosz csatahajókra is).
Műszaki adatok:
Név: PALLADA osztály
Típus: védett cirkáló
Gyártó: Új Admiralitás Hajógyár (Szentpétervár)
Rendszerbe állítás éve: 1901
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: 7008 t
Hossz: 126,8 m
Szélesség: 16,76 m
Merülés: 6,4 m
Hajtómű: 3 db, 13000 Le-s összteljesítményű gőzgép, 24 kazán (Belleville)
Legénység: 578 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 8 db 152 mm-es löveg (45 kaliberes, 1892 mintájú)
Kiegészítő fegyverzet: 24 db 76 mm-es löveg, 8 db 37 mm-es löveg (Hotchkiss), 2 db 63,5 mm-es löveg, 3 db 381 mm-es torpedóvető cső
Páncélzat:
Toronypáncél: 0 mm (a parancsnoki híd max. 152 mm-es)
Övvért: 0 mm
Fedélzet páncélzata: 51-76 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 19 csomó (35,2 km/h)
Hatótávolság: 3700 tm (6900 km, 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)