HUÁSCAR osztály
„A hazáért, bárkié is legyen”
Tervezés:
A XV. század Európa történelmében a nagy földrajzi felfedezésekről ismert: ekkor számos egzotikus nyersanyag és kulturális kincs áramlott az öreg kontinensre, a hódítások fő célja azonban a civilizálatlannak tartott területek gyarmatosítása volt. A mai Amerikai Egyesült Államok területéről az indiánokat, délebbre pedig a majákat és inkákat szorították ki saját területükről.
Hasonló sorsra jutott Dél-Amerika többi része is, amelyet a kor egymással versengő két nagyhatalma, Spanyolország és Portugália osztott fel egymás között. A konkvisztádorok által behurcolt európai betegségek, a kényszermunka és az erőszakos keresztény hittérítés milliók halálát okozta.
Az őslakosokat súlyos adók fizetésére kényszerítő, elnyomó rendszer évszázadokon át fennmaradt, ám az 1800-as évek elején Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar Palacios y Blanco (röviden Simón Bolívar) és emberei harcot kezdtek a földrész déli részének függetlenségéért.
Bolívar hódításait ugyan nagyrészt siker koronázta (a legtöbb dél-amerikai ország felszabadult a spanyol, illetve portugál elnyomás alól), de álma, a hatalmas terület egyesítése nem valósult meg, mert az alatta szolgáló vezetők egyre nagyobb önállóságra tettek szert, majd egymás ellen fordultak.
Ezt az utat járta be Peru (a korábbi Inka Birodalom központja) is, amely 1821-ben kiáltotta ki függetlenségét, de ezt a spanyolok nem ismerték el, ezért José Francisco de San Martín Matorras (röviden José de San Martín) és Bolívar seregei legyőzték a hódítókat.
Ezután Peru háborúba keveredett Bolíviával, Chilével és Kolumbiával, amit csak az 1845-ös békeszerződés zárt le. A békekötés lehetőségét megteremtő Ramón Castilla tábornok Peruban reformokat indított, megszüntették a rabszolgaságot és a bennszülöttek elnyomását.
Az ország egyik legértékesebb exportcikke a műtrágyaként felhasznált guanó (speciális madár- és denevér-ürülék) lett, amely az évszázadok alatt rendkívül vastag rétegben rakódott le a madarak természetes élőhelyein. Az egyik legnagyobb készletet a Perutól (a kontinenstől) 21 km-re található Chincha-szigeteken fedezték fel: a revansra vágyó és a bevétel reményében a szigetet a spanyolok az 1860-as évek elején elfoglalták.
Peru ezt természetesen nem hagyhatta annyiban, ám a harcok megvívásához a hadseregnek nemcsak modern fegyverekkel felszerelt hadseregre volt szüksége, de haditengerészetre is. Mivel Peru (hasonlóan a többi dél-amerikai országhoz) nem rendelkezett kellően erős ipari kapacitással, külföldről vásároltak hadihajókat.
A perui kormány választása a kor legerősebb és legtöbb tapasztalattal rendelkező országára, a Brit Birodalomra esett és 1864-ben rendelést adtak le az angol John Lairs Sons & Companynál (ez a cég élen járt a fémtestű hadihajók készítésében). A Peru számára gyártott osztály neve HUÁSCAR lett, utalva Inti Cusi Huallpa Huáscar-ra, aki az inka birodalom utolsó előtti uralkodója volt.
Konstrukció:
A HUÁSCAR osztály besorolása alapján partvédő páncélos (illetve monitor vagy toronyhajó) volt, de az ilyen típusú hajókra az angolszász szakirodalom „ironclad”-ként hivatkozik: ezek olyan vaspáncélzatú, kisméretű, általában folyókon használt hadihajók, amelyek fegyverzetét egy emelt ütegállásban helyezték el (szemben a korábban alkalmazott megoldással, ahol nagyszámú, de minimális vízszintes kitéríthetőségű ágyúkat építettek be a hajó oldalába).
Huáscar-on is alkalmazott megoldás előnye, hogy ezáltal jóval kevesebb ágyúra van szükség, mivel azokat (majdnem) bármilyen irányból érkező ellenfél ellen használhatják.
A monitor-kialakítás abban nyilvánult meg, hogy az alig 66,9 méter hosszú, maximális terhelés mellett is mindössze 2100 t vízkiszorítású hajó két darab 254 mm-es löveget kapott: ezzel a remények szerint lényegesen nagyobb hajókkal is eséllyel vehette fel a harcot.
A zárt főtorony mellett a hajó három további (páncélzat nélküli) ágyúval is rendelkezett: ezek közül egy 12 fontos (5 kg-os) golyót használó ágyú került a hajó orrára, két 40 fontos (120 mm-es) pedig a far bal, illetve jobb oldalára, ráadásul a hajó orrát úgy alakították ki, hogy kosolásra (az ellenség nekirohanással történő elpusztítására) is alkalmas legyen.
A tűzerő mellett a HUÁSCAR osztály páncélzatát tekintve is felülmúlta méretbeli társait. A fedélzetet ugyan nem páncélozták, de a felépítmény 76-, míg a hajó oldala a vízvonalnál 114 mm vastag páncélzatot kapott. A találatoknak leginkább kitett nagyméretű főtorony még ennél is vastagabb, 203 mm-es páncélzattal rendelkezett, ezáltal a kisebb kaliberű lövegek találatai egyszerűen lepattantak róla (a korábbi elvekkel szemben a torony tetőpáncélzatot is kapott).
A hajót 4 kazán hajtotta, együttes teljesítményük 1650 (más forrásokban: 1500) lóerőt tett ki. Az egyetlen hajócsavarral rendelkező Huáscar végsebessége hivatalosan 12 csomó volt (22 km/h), de a valóságban ennél 1-1,5 csomóval alacsonyabb lehetett.
Számos más, 1800-as évek-végi hadihajóhoz hasonlóan - a géphajtás ellenére - a Huáscar-nál is megtartották vitorlázatot (a hadihajó Brig-típusú vitorlázatot kapott - ez a kétárbocos kialakítás nagy sebességet és jó manőverező-képességet tett lehetővé).
Szolgálatban:
A HUÁSCAR osztály első (és egyetlen) egységét kevesebb, mint másfél évvel a megrendelést követően (1865. október 6-án) bocsátották vízre, de csak 13 hónappal később állt rendszerbe a perui haditengerészetnél (Marina de Guerra del Perú).
Már ez az első év sem telt eseménytelenül: a hajó (egyhónapnyi bresti vesztegelés után) indult útnak, de 1966. február 28-án nekiütközött a 3600 tonnás Independencia nevű korvettel, amely a hajó kíséretét adta (egyik hadihajó sem szenvedett súlyos károkat).
Mivel több ország visszautasította a hajó kiszolgálását, a Huáscar javítására csak a brazil Rio de Janeiro kikötőjében került sor. Még Peruba érkezése előtt a Huáscar összetalálkozott a Manuel nevű spanyol brigantinnal (kétárbocos vitorlás hajóval), amelyet sikeresen elsüllyesztett. Ezt követően a hajót a Fülöp-szigeteknél tervezték bevetni spanyol hajók ellen, de ezt az expedíciót visszavonták (a Huáscar lekéste a háborút). A hajó parancsnokának 1868-ban Miguel Grau-t nevezték ki és posztját több mint egy évtizeden át meg is őrizte.
1877-ben azonban Peruban polgárháború tört ki és a Huáscar-t Callao kikötőjében a lázadók elfoglalták. A Huáscar parancsnokságát a nyugalmazott Luis Germán Astete vette át, aki a hajót függetlennek nyilvánította a perui kormánytól és egyfajta modern kalózkodásba kezdett, megtámadva a környékbeli angol hajókat.
A később Pacocha incidens néven ismertté vált összecsapás során a Huáscar megütközött a 101 méter hosszú Shah (páncélozatlan) fregattal és a Huáscar-ral azonos méretű, de fatestű Ametyst korvettel. A Huáscar több mint 50 találatot kapott, de ezek csak minimális sérüléseket okoztak, mert vastag páncélzatát még a Shah 9 hüvelykes (229 mm-es) ágyúi sem ütötték át.
A történelem során először a perui hajóra (a Shah) két önjáró torpedót is indított, ezek azonban nem találtak, mert a Huáscar egyszerűen lehagyta őket. A harcban egyik hajó sem süllyedt el, mert a britek nem kockáztatták meg, hogy a perui hajó nagy erejű fő lövegeinek hatótávolságán belülre kerüljenek.
A harc után két nappal a hajó lázadó legénysége megadta magát a perui kormánynak és amikor 1879-ben háború tört ki Chile és Peru között, a Huáscar már ismét mint a perui haditengerészet zászlóshajója indult hadba.
Perut Bolívia is támogatta, de így is lényegesen gyengébbek voltak a chilei haditengerészetnél, ezért a Huáscar parancsnokságát ismét átvető Miguel Grau kapitány a nyílt konfrontáció helyett az utánpótlást szállító chilei hajókat és kikötőket támadta.
1879. április 21-én, a chilei erők által blokád alá vett Iquique előtt a Huáscar a fent említett Independencia korvettel összecsapott a hasonló méretű chilei Esmeralda korvettel és a Covadanga ágyúnaszáddal. A chilei hajók az Independecia-t szétlőtték, de a Huáscar döfőorrával egymás után többször is nekirohant az Esmeralda-nak, amely így elsüllyedt (ezután üldözőbe vette a menekülő Covadanga-t).
E támadások hatására a chilei invázió mintegy fél évet késett, mert a chilei haditengerészet minden áron el akarta pusztítani a Huáscar-t (egy idő után már minden elérhető chilei hadihajó a Huáscar után kutatott).
A hajót fél évvel később hagyta el a szerencséje, amikor az Angamos-i csatában a páncélozott, de nagyobb méretű és tűzerejű chilei Almirante Cochrane és Blanco Encalada kazamata páncélosok megtámadták.
A kétórás harc alatt a Huáscar 27 találatot kapott, amitől mozgásképtelenné vált - 200 fős legénységéből 32-en (köztük Miguel Grau kapitány) életüket vesztették. A Huáscar életútja azonban itt nem ért véget: Chile kijavította és besorozat saját haditengerészetébe.
Chilei zászló alatt a hajó összecsapott a perui Manco Cápac monitorral, részt vett a Callao-i blokádban, majd a (chilei győzelemmel végződő) háborút követően felújították (többek között új kazánokat és hajócsavart kapott).
Az ezután protokolláris küldetéseket végrehajtó hajó (amely többek között a korábban éppen általa elpusztított Esmeralda elhunyt legénységét szállította haza) ismét lázadók kezére jutott, amikor 1891-ben Chilében is polgárháború tört ki.
A hajó részt vett Taltal városának (a chilei lázadók által történő) elfoglalásában, majd a megszerzett kikötők védelmében és Irquique bombázásában. Több mint fél év után (miután a lázadók megadták magukat), a Huáscar újra a chilei haditengerészet irányítása alá került.
A hajót 1897-ben le akarták selejtezni, miután kazánrobbanás áldozata lett, ennek ellenére egészen 1930-ig szolgált (de már csak mint tengeralattjáró ellátó hajó).
A Huáscar azonban sosem került szétbontásra: 1934-nem nyugdíjazták (mint a chilei haditengerészet legöregebb hajóját), majd az 1950-es (és később az 1970-es) években a Huáscar-t visszaállították az 1897-es állapotába és azóta Talcahuano-ban horgonyoz, mint a nagyközönség által is látogatható múzeumhajó (a hajót chilei és perui turisták egyaránt látogatják).
Műszaki adatok:
Név: Huáscar (HUÁSCAR osztály)
Típus: folyami monitor
Gyártó: John Lairs Sons & Company (Birkenhead)
Rendszerbe állítás éve: 1866
Fizikai jellemzők:
Vízkiszorítás: 1900 t
Hossz: 66,9 m
Szélesség: 10,9 m
Merülés: 5,7 m
Hajtómű: 4 db, 1650 Le-s összteljesítményű gőzmotor, 4 kazán (Brig vitorlázat)
Legénység: 170 fő
Fegyverzet:
Elsődleges fegyverzet: 2 db 254 mm-es löveg (Armstrong, mindkettő a főtoronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 120 mm-es löveg (a far két oldalán), 1 db 120 mm-es löveg (az orrban)
Teljesítmények:
Végsebesség: 12 csomó (22 km/h)
Hatótávolság: ismeretlen km (vitorlával korlátlan)