DEFA 550
„Franciaország feltámad”
Tervezés:
A nagysebességű, tisztán fémből készült repülőgépek elterjedésével párhuzamosan, az 1930-as évek közepétől az addig fedélzeti fegyverekként használt 7-8 mm-es géppuskákat fokozatosan kiváltották a 12,7-15 mm-es nehézgéppuskák, majd a 20 mm-es gépágyúk. A második világháború egyik legsikeresebb repülőgép-fedélzeti gépágyúja a 20 mm-es Hispano-Suiza HS.404-es volt; egy francia eredetű fegyver, amelyet később Franciaország mellett az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is gyártottak és több mint 80 különböző repülőgép-típusba építették be (bár az amerikai modell kiforratlansága miatt technikai problémákkal küzdött).
A HS.404-es megbízható és relatív egyszerű fegyver volt, amelyet óriási mennyiségben gyártottak, de 20 mm-es kaliberű lőszerével a háború utolsó éveiben mind gyakrabban hátrányba került a németek új, 30 mm-es kaliberű gépágyúival szemben. A második világháború végére az élvonalbeli légcsavaros repülőgépek sebessége meghaladt a 600, majd a 700 km/h-t, a sugárhajtóműves repülőgépek megjelenése pedig még nagyobb sebességet tett lehetővé, ezáltal csökkent a harcérintkezés ideje, emiatt a korábbiaknál is nagyobb kaliberű és tűzgyorsaságú, valamint romboló-erejű gépfegyverekre volt szükség.
A németek élen jártak e probléma megoldásában, de tisztában voltak azzal, hogy a hagyományos, előre-hátra sikló zártestű fegyverek tűzgyorsasága nem növelhető bizonyos határok fölé. A legtöbb második világháborús német repülőgép-fedélzeti gépágyút a Rheinmetall-Borsig gyártotta, de a 20 mm-esre felnagyított MG 151/20 (és a Messerschmitt Me 262-be tervezett, végül bevetésre nem került, 50 mm-es MK 214A) fedélzeti gépágyúkat gyártó Mauser vállalat ezért megkezdte egy radikálisan új repülőgép-fedélzetű fegyvert fejlesztését.
Ez a program a 20 mm-es MG 213 gépágyút eredményezte. A rendkívül magas, másodpercenként akár 21 lövés leadására képes fegyver fejlesztése a második világháború végére gyakorlatilag befejeződött, ráadásul létrehoztak belőle egy erősebb, 30 mm-es lőszerű változatot is (MG 213C, más néven MK 213), de ezek sorozatgyártását a második világháború vége miatt már nem kezdték meg.
A háború utolsó hónapjaiban, valamint a háborút követően a győztes nagyhatalmak (az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) hajtóvadászatot indítottak a németek csúcstechnológiás fejlesztései, valamint az ezeket megalkotó tudósok és mérnökök után, hogy a megszerzett technológiákat saját programjaikban hasznosíthassák. Mindhárom demokratikus ország sikeresen zsákmányolt MG 213-asokat, amelyre építve az amerikaiak, angolok és franciák is megkezdték egy hasonló fegyver fejlesztését.
Ez a franciák számára volt a legfontosabb, mert Franciaország bizonyos értelemben a második világháborút még az elsőnél is jobban megsínylette. Az emberveszteség ugyan lényegesen alacsonyabb volt (a második világháborúban 0,6 millió francia vesztette életét, amelyből 0,2 millió fő volt katona, szemben az első világháború 1,7 millió halottjával, amelyből 1,4 millió volt katona), de a megszállt ország a háború végére romokban hevert, a gazdaság pedig szinte teljesen leállt.
A második világháború után ezért a franciák hatalmas erőkkel kezdték meg az ország újjáépítését; mindenekelőtt hadseregük újjászervezését és felszerelését modern francia harcjárművekkel és fegyverzettel (a háború alatt a francia hadiipar gyakorlatilag megszűnt, ezért mindent az alapoktól kellett újrakezdeni). Ennek részeként a franciák sugárhajtóműves vadászgépeket is terveztek, amelyeket a MG 213-asból továbbfejlesztett új gépágyúval kívántak felszerelni. Ennek gyártásával a Direction des Études et Fabrications d’Armement (francia; Fegyverkutató és Gyártó Osztály, röviden DEFA, 1961-től DMA) szervezetet bízták meg, létrehozva a DEFA 550-est (ezzel párhuzamosan az amerikaiak és az angolok is megalkották hasonló fegyvereiket).
Konstrukció:
A DEFA 550-es fegyvercsalád az MG 213-as tökéletesített változatai, azonban attól kismértékben eltérnek. A francia fegyver bázismodelljének teljes hossza 1660 mm (1300 mm hosszú csővel), tömege 85 kg, míg az alapot adó német MG 213C 1630 mm-es hossz mellett 75 kg-ot nyom, a hasonló brit ADEN gépágyú pedig 1640 mm hosszú és 87 kg tömegű (a bal oldali fotón egy francia DEFA, míg a jobboldalin egy német MG 213 gépágyú látható).
A második világháború egy fontos tanulsága volt, hogy a szövetséges országok azonos kaliber mellett is eltérő méretű lőszerei komoly logisztikai problémát okoztak (mivel az egyik országból származó utánpótlást a második országban gyártott fegyverekben nem használhatták), ezért az 1949-ben megalapított NATO (angol; Észak-atlanti Szerződés Szervezete, francia rövidítéssel OTAN) szabványosította a felhasznált lőszereket.
A DEFA 550 ezért egy ekkor újnak számító, 30x113 mm-es (30 mm NATO) lőszert tüzel, amely eltér a német Mauser MG 213 30x82 mm-es lőszeréről, valamint nem azonos a későbbi (szintén NATO-szabvány) 30x173 mm-es (STANAG 4624) lőszerrel. Az eredetinél hosszabb lőszerhüvely miatt a DEFA 550 nagyobb mennyiségű lőport tartalmaz, ezáltal a fegyver kezdősebessége jelentősen, az MG 213C 530 m/s-os kezdősebességéről 815 m/s-ra nőtt, amely egyben megnövelte a fegyver páncélátütő-képességét és hatásos lőtávolságát.
Az MG 213 és háború utáni változatai forgótáras működésűek, azaz gyakorlatilag gépágyú-lőszerre felnagyított, automata revolverek. A fegyver forgótára öt átmenő furattal rendelkezik, amelyek közül legalább három minden időben tartalmaz lőszert. A fegyver mögül nézve a gépágyú töltése ”5-óra” állásban kezdődik, az elforduló tár ”12 óra” magasságában tüzel, majd megtörténik az elhasznált lőszerhüvely ürítése.
Ez a kialakítás képes ellenállni igen magas gáznyomásnak, ezért a zár nyitása közvetlenül a tüzelést követően megtörténik, ami jelentősen megnöveli a fegyver tűzgyorsaságát. A DEFA 550-es gépágyú-család tűzgyorsasága eredetileg 1300 lövés/perc, a későbbi változatokon egy elektronikus szabályzóegység lehetővé teszi a tűzgyorsaság változtatását: magas (1800 lövés/perc) tűzgyorsaságot légi-, míg alacsony (1200 lövés/perc) tűzgyorsaságot földi célpontok ellen.
A revolverező-rendszerű gépágyú nem azonos a forgócsövű gépágyúkkal (pl.: General Electric GAU-8/A): utóbbi esetben a fegyver több csővel rendelkezik, míg a DEFA 550 egyetlen csővel, ahol csak a tár forog. A fegyvert jellemzően párosával (egyes esetekben hármasával) építették be, egy-egy gépágyú lőszer-kiszabata 125-135 lőszer.
Életút:
A második világháború után a világ összes haderejében jelentős leépítések történtek és csökkent a hadseregekre fordított költségvetés, ezért az MG 213-alapú gépágyúk tervezése az 1950-es évek elejéig elhúzódott. Elsőként az Amerikai Egyesült Államok változata jelent meg, T-160 jelzéssel, amelyet a kitörő Koreai háború miatt az amerikaiak a harctéren teszteltek (Gunval program), majd a kedvező tapasztalatok alapján a gépágyút M39 jelzéssel rendszeresítették.
Az M39 a franciákkal szemben az MG 213 eredeti, kisebb (20 mm-es) kaliberű változatára épült, kisebb pusztító erejét magasabb (1500 lövés/perc) tűzgyorsaságával és 1030 m/s-os kezdősebességével ellensúlyozta. Ebből a fegyverből több mint 35000 példányt gyártottak és több repülőgépbe is beépítették (pl.: North American F-86 „Sabre” és F-100 „Super Sabre”, McDonnel F-101 „Voodoo”, Northrop F-5 „Freedom Fighter”), azonban a siettetett fejlesztés következtében a fegyver több műszaki problémával küzdött. Utóbbi megoldásához több ponton át kellett tervezni a gépágyút, amely évekig tartott, ezért 1959-ben hadrendbe állították a szintén 20 mm-es, de forgócsövű M61 „Vulcan” gépágyút, amely az M39-est vadászgépeken fokozatosan kiváltotta. Az M39-es javított változatait utóbb helikopter-fedélzeti fegyverként használták, emellett később Franciaországban a GIAT vállalat megalkotta az M621-es gépágyút, amely az M39-eshez hasonlóan 20x102 mm-es lőszert tüzelt és több helikopter, illetve könnyű repülőgép fegyvereként funkcionált.
Az MG 213-ból az Egyesült Királyság megalkotta az Armament Development Establishment ”N”, röviden ADEN gépágyút (az „N” a gyártó Enfield-et jelölte). Az ADEN a DEFA 550-hez hasonlóan a 30x113 mm-es NATO lőszert tüzelte és az 1954-ben hadrendbe állított Hawker Hunter-től kezdődően az 1980-as évekig minden brit vadászrepülőgép ezt a fegyvert használta, de az ausztrál CAC Sabre (az amerikai F-86 helyi változata), valamint a svéd Saab 32 „Lansen” és Saab 35 „Draken” vadászgépeken is alkalmazták (a jobboldali fotó egy Hawker Hunter 4 db ADEN gépágyúját mutatja). A 30 mm-es ADEN gépágyú utódja az új 25 mm-es NATO lőszert tüzelő ADEN 25 lett, de a programban jelentkező műszaki hibákat nem sikerült orvosolni, ezért a fegyver gyártását soha nem kezdték meg.
Franciaországban a szintén 30 mm-es DEFA 550 fedélzeti gépágyú a Dassault MD.450 „Ouragan” vadászrepülőgépen jelent meg (egy ilyen típus látható a bal felső fotón), 1952-ben és ezt követően - az amerikaiakhoz és britekhez hasonlóan - a DEFA gépágyú-család is az ország alapvető repülőgép-fedélzeti gépágyújává vált, amelyet minden ezt követő vadászgépbe beépítettek.
A fegyvert a franciák folyamatosan fejlesztették, ezért idővel négy további alváltozatot alkottak. A DEFA 551 a Dassault Mirage III és változatai, valamint a Dassault MD.452 „Mystére” és SNCASO S.O. 4050 „Vautour II” (ld. bal alsó fotó), a DEFA 552 a Dassault Étendard IV, a DEFA 553 a Dassault Mirage F1 és Dassault-Breguet Super Étendard, míg a DEFA 554 a Dassault Mirage 2000 fedélzeti fegyverévé vált. A francia típusok mellett a gépágyú-családot beépítették a brit-francia SEPECAT Jaguar csapásmérő repülőgépbe, valamint több olasz, izraeli és dél-afrikai géptípusba is.
A DEFA 550 fegyvercsalád alacsony tömeg mellett jelentős tűzerőt biztosított és igen sikeressé vált, amellyel számos légi győzelmet értek el (többségüket Dassault Mirage III típussal), ezért bár a többi nagyhatalom fokozatosan áttért a forgócsövű gépágyúk használatára, az 1980-as években a franciák egy új, a DEFA 550-hez hasonlóan forgótáras, 30 mm-es gépágyút fejlesztettek. Ez lett a GIAT 30, amelynek GIAT 30M 781 változata elődjéhez hasonlóan 30 mm-es NATO lőszert tüzel, de 5 helyett 7 töltényt befogadó forgótárral készül és helikopterek fedélzeti fegyverkének szánták, míg a GIAT 30M 791 saját 30x150 mm-es lőszert tüzel és a francia Dassault Rafale vadászrepülőgép használja.
Műszaki adatok:
Gyártó: Direction des Études et Fabrications d’Armement (DEFA)
Típusnév: 550
Típus: fedélzeti gépágyú
Megjelenés éve: 1952
Tervező: tervezőcsoport
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 85000 g
Teljes hossz: 1660 mm
Csőhossz: 1300 mm
Kialakítás:
Működési elv: forgótáras, 5 csövű
Tárkapacitás: 125-135 db
Lőszer:
Neve: 30 mm NATO
Mérete: 30x113 mm
Lövedék tömege: 243 g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: 1300 lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: 815 m/s