Celluloid mesék



Akiknek ezen almenü kissé hóbortos nevéből nem lenne egyértelmű, itt különféle rajzfilmek találhatók. A honlap többi táblázatával szemben (egyenlőre) nem szedtük kisebb csoportokra a címeket (maga a lista is csak időbeli sorrendet mutat), egyaránt szerepelnek benne magyar és külföldi mesék, a Disney, a DreamWorks és a Pixar legjobb alkotásai, valamint kisebb stódiók egy (vagy több) címe, egy-egy második rész, spin-off, anime, satöbbi.

E felsorolás csakis megtekintésre ajánlott rajzolt és animációs meséket tartalmaz, mivel nem vagyunk hívei az adott médium alkotásainak válogatás nélküli bemutatásának, a rossz filmek ellen pedig szerintünk nem pocskondiázással lehet védekezni, hanem úgy, hogy nem keltünk irántuk érdeklődést.


Az egyes cikkek megnyitásához kattintson a táblázat harmadik oszlopában található szövegre (az adott játék címére).


Rajzfilmek

Év

Kulcsszó

Cím

1937 királylány Hófehérke és a hét törpe „Tükröm-tükröm
mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken”
Hófehérke és a hét törpe
1940 kisfiú Pinokkió „Légy mindig bátor, őszinte és önzetlen”
Pinokkió
1942 állatok Bambi
„Szerbusz, Uhu bácsi. Lehet, hogy nem ismersz rám?”
Bambi
1953 varázslat Pán Péter „Kell egy ici-pici tündérpor”
Pán Péter
1961 állatok 101 kiskutya „Hogy lettetek ilyen sokan?”
101 kiskutya
1973 állatok Robin Hood „Egy róka túljárt a trónbitorló eszén!”
Robin Hood
1981 állatok Vuk
„Vuk vagyok; vadászom, utamból kotródj!”
Vuk
1985 gallok Asterix és Cézár ajándéka
„A rómaiak cimborák? Így van, egyelőre kedveljük őket”
Asterix és Cézár ajándéka
1986 szuperkém Macskafogó
„Egy aprócska kalapocska/
Benne csacska macska mocska”
Macskafogó
1989 sellő A kis hableány „Cserébe kérem...a hangodat”
A kis hableány
1992 dzsinn Aladdin
„Fenomenális kozmikus erő - egy icipici kis helyen”
Aladdin
1993 szuperhős Batman: A rém álarca
„Végül is nem Batman vagy
- látom, új arc jelent meg városunkban”
Batman: A rém álarca
1993 szörnyek Karácsonyi lidércnyomás
„Ez volt az eddigi legborzasztóbb ünnepünk.
Köszönet mindenkinek!”
Karácsonyi lidércnyomás
1993 arabok A tolvaj és a cipész: 4-es újrafoltozott változat
„Egy szeg, látod?”
A tolvaj és a cipész: 4-es újrafoltozott változat
1994 oroszlánok Az oroszlánkirály „A múlt is fájhat,
de az én filozófiám szerint vagy elugrasz előle,
vagy tanulsz belőle”
Az oroszlánkirály
1995 játékok Toy Story - Játékháború „A végtelenbe és tovább!”
Toy Story - Játékháború
1995 apa-fia Goofy „Már korábban is tetszettél.
Az első perctől, ahogy nevetni hallottalak...”
Goofy
1996 történelmi Hercules „Nem csak ész, szív is kell hozzá!”
Hercules
1998 történelmi Mulan
„Egyetlen szem átbillentheti a mérleget és
egyetlen ember eldöntheti egy egész nemzet sorsát”
Mulan
1999 majmok Tarzan „Megmentett egy vadember, aki ágyékkötőt viselt!”
Tarzan
2000 tigris Tigris színre lép „Elugrálhatjuk együtt a dupla duppler hoppla hopper haldi huppde zsupszot”
Tigris színre lép
2000 csalók Irány Eldorádó „Az aranyunkra fáj a fogatok
és nem akartok lebukni, igaz? Én segítek nektek”
Irány Eldorádó
2000 inka Eszeveszett birodalom „Éljen! Megint láma lettem!”
Eszeveszett birodalom
2000 börtön Csibefutam
„Az összes csirkét meg akarod szöktetni? Egyszerre?!”
Csibefutam
2001 ősi Atlantisz - az elveszett birodalom
„…néhány év múlva aztán rájöttem,
hogy a nyílhegy cinkpirittel kevert pala volt,
ami egyenlő szárú háromszög alakban hasadt ki”
Atlantisz - az elveszett birodalom
2001 varázslat Shrek „Ittmaradhatok? - Nanáá. / Tényleg? - Nem.”
Shrek
2001 szörnyek Szörny Rt „Ez a pöttöm izé egy GYILKOLÓGÉP!”
Szörny Rt
2001 hangyák Egy bogár élete
„Ha úgy tetszik, ez a természet örök rendje”
Egy bogár élete
2001 szellemek Chihiro szellemországban „De én dolgozni szeretnék!”
Chihiro szellemországban
2002 kalózok Kincses bolygó
„Ez egy förtelmes, szedett-vedett csürhe, asszonyom”
Kincses bolygó
2002 állatok Jégkorszak „Haver, nem dél felé mész?
Ha jön a jég, a hó, az állatnak délen jó!”
Jégkorszak
2002 állatok Lilo és Stitch - A csillagkutya „Ohana azt jelenti család,
és a családból senkit nem hagyunk magára”
Lilo és Stitch
2003 medvék Mackótestvér „A szeretet medvéje?”
Mackótestvér
2003 kalózok Szinbád - A hét tenger legendája
„Hát a becsületedre nem apellálhatok,
de van más módja is, hogy meggyőzzelek”
Szinbád - A hét tenger legendája
2003 állatok Némo nyomában „P. Sherman, Melody Way, 42, Sidney”
Némo nyomában
2004 szuperhősök A Hihetetlen család
„A szuperhősök kora még nem ért véget
- maga még itt van”
A Hihetetlen család
2005 karácsony Polar expressz „Na, velünk jössz?”
Polar expressz
2005 nyomozás Pirosszka - A jó, a rossz, MEGAnagyi
„Nos, kijelenthetjük hogy a ripacs izompacsirta tud a legkevesebbet bárkiről is”
Pirosszka
2005 robotok Robotok „Most pedig lássuk, hogyan csalhatjuk ki az utolsó vasat is Kuka és Kukáné zsebéből”
Robotok
2005 állatok Madagaszkár „Srácok! A természet a hatalmába kerített!”
Madagaszkár
2005 nyulak Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény „Vigyázz, mert a fenevad belül van!”
Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény
2006 történelmi Asterix és a vikingek
„Egy bajnok, kinek a félelem lételem,
megtaníthat minket erre a varázslatra”
Asterix és a vikingek
2006 patkányok Elvitte a víz „Azt gondoltad, hogy lehúzol?
Azt gondolom, hogy elhúzol!”
Elvitte a víz
2006 autók Verdák
„Most csak szivatózik, ugye?”
Verdák
2007 szörf Vigyázz, kész, szörf! „Egy a fontos: soha ne add fel”
Vigyázz, kész, szörf!
2007 jövő A Robinson család titka „Tovább, előre!”
A Robinson család titka
2008 sárkányok Sárkányvadászok „Húzzunk bele -
nem csevegni jöttünk, hanem Világfalót ölni!”
Sárkányvadászok
2008 történelmi Kung Fu Panda
„Legendák szólnak a legendás harcosról,
kinek kungfu tudása legendaszámba ment”
Kung Fu Panda
2008 robotok WALL-E „Én nem túlélni akarok, hanem élni!”
WALL-E
2008 szupererő Volt „Na, te girnyó - majd én le-szuperugatlak arról a fáról!”
Volt
2009 horror Coraline és a titkos ajtó
„Vissza kell mennem...ők a szüleim”
Coraline és a titkos ajtó
2009 étel Derült égből fasírt
„Értsd meg, hogy ez már túl nagy falat nekünk!”
Derült égből fasírt
2009 állatok A hercegnő és a béka „A sármos herceg elintézte,
hogy egy vudu varázsló békává változtassa”
A hercegnő és a béka
2009 szörnyek Szörnyek az űrlények ellen
„A hatalmas, groteszk testedben kvantónium van
- a legerősebb anyag az univerzumban”
Szörnyek az űrlények ellen
2010 gonosztevők Gru „Ez idegesítőnek számít?/…Nagyon!”
Gru
2010 szuperhős Megaagy „A vesztésnek is van előnye
- hogy tanulsz a hibáidból”
Megaagy
2010 állatok Alfa és Omega „Beleszerettem egy omegába”
Alfa és Omega
2010 haj Aranyhaj és a nagy gubanc „Neked nem is kell a hajam?”
Aranyhaj és a nagy gubanc
2011 nyomozás Tintin kalandjai
„Egy igazi Haddock fedi majd fel az Unikornis titkát”
Tintin kalandjai
2011 madarak Rio „Azúr, hiszen te repülsz!”
Rio
2011 macskák Csizmás, a kandúr
„Egy régi adósságot akartál törleszteni? Én úgyszintén.”
Csizmás, a kandúr
2011 istenek Thor és az óriások
„Azt mondom, most már összefuthatnánk pár óriással”
Thor és az óriások
2011 karácsony Karácsony Artúr „Télapó: Én csak egy jelkép vagyok?”
Karácsony Artúr
2012 szörnyek Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak
„Mindent bele, Draki!”
Hotel Transylvania
2012 szörnyek ParaNorman „Ha nagyobb lennél és hülyébb,
biztos te is zrikálnál másokat”
ParaNorman
2012 számítógépes
játékok
Rontó Ralph „Nem mész át turbóba, ugye?”
Rontó Ralph
2012 medvék Merida, a bátor „Szeretném,
ha megváltoztatnád az anyámat - és ezáltal a jövőmet”
Merida, a bátor
2012 kalózok Kalózok! - A kétballábas banda
„Pollyt nem lehet megvenni”
Kalózok! - A kétballábas banda
2012 varázslat Az öt legenda „Milyen vagy legbelül?”
Az öt legenda
2013 család Croodék
„Mi nagyon jól elboldogultunk eddig ész nélkül is!”
Croodé
2013 bogarak Csodabogarak - Az elveszett hangyák völgye „Tutturú”
Csodabogarak
2014 sárkányok Így neveld a sárkányodat 2 „Egy főnök védje meg az övéit”
Így neveld a sárkányodat 2
2014 lego A Lego-kaland „Csoda-Kitty,
most szigorúan az útmutató szerint haladunk!”
A Lego-kaland
2014 időutazás Mr. Peabody és Sherman kalandjai
„Mi a mai nap tanulsága, Sherman?”
Mr. Peabody és Sherman kalandjai
2014 robotok Hős6os „Egy egytől tízig terjedő skálán értékeld a fájdalmadat”
Hős6os
2014 alvilág Az élet könyve „De ha az én bajnokom veszi el a lányt...”
Az élet könyve
2014 hold Münó, a holdbéli manó
„Minden őrzőnek megvan a maga stílusa”
Münó, a holdbéli manó
2014 tündérek Csingiling és a kalóztündér
„Klassz, már kalózok is vannak”
Csingiling és a kalóztündér
2014 zsírkréták Tarkavidék hőse „Nincs okom a félelemre...remélem”
Tarkavidék hőse
2014 pingvinek A Madagaszkár pingvinjei
„Határtalan cukiság? De hát hol lehet azt megtalálni?”
A Madagaszkár pingvinjei
2015 bárányok Shaun, a bárány - a film „Beee”
Shaun, a bárány - a film
2015 űrlények Végre otthon! „Az én nevem Oh, Smek kapitány jó,
aki nem hiszi, az meg pump 1”
Végre otthon!
2015 kincs Barbie és húgai; A kutyusos kaland
„Keress és találni fogsz!”
Barbie és húgai; A kutyusos kaland
2016 nyomozás Zootropolis - Állati nagy balhé „Okos róka, buta nyuszi”
Zootropolis - Állati nagy balhé
2016 gólyák Gólyák „Nem is akarod elvinni az igazi szüleihez?”
Gólyák
2016 hősök Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői
„A nagy hőshöz nagy tett dukál”
HRatchet és Clank - A galaxis védelmezői
2016 nagyláb Óriásláb fia
„Én is szörnyeteg leszek? Á, nem is olyan rossz az”
Óriásláb fia
2016 trollok Trollok „Trollból többet nem lesz kaja”
Trollok
2016 állatok Robinson Crusoe „Én nem akarok elszökni...”
Robinson Crusoe
2017 lego Lego Batman „Ön a legjobban attól fél,
hogy újra egy család tagja legyen”
Lego Batman
2017 szuperhős Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
„Alsógatya? Pipa. Kapitány? Szintén pipa.
Eléggé biztos, hogy én vagyok Alsógatyás kapitány”
Alsógatyás kapitány
2017 baba Bébi úr „Nincs elég szeretet mindkettőnknek
- nincs elég bigyó a készletben!”
Bébi úr
2017 cirkusz Állati jó kekszek „Régi avas keksztől szörnyé változunk”
Állati jó kekszek
2017 törpök Hupikék törpikék - Az elveszett falu
„Törpilla az lehet, ami csak lenni akar”
Hupikék törpikék - Az elveszett falu
2018 foci Ősember - Kicsi az ős, de hős!
„Ez csak 11 játékos, aki mind sztárnak hiszi magát”
Ősember - Kicsi az ős, de hős!
2018 törpék Sherlock Gnomes „Az ügy nem várhat - maga igen”
Sherlock Gnomes
2018 kacsák Jönnek a kacsák „A tollas csapat együtt halad”
Jönnek a kacsák
2018 robotok Az új generáció „Elfogyott a memórián
- nem volt mit törölni, ami nem te vagy”
Az új generáció
2018 jetik Apróláb „Apa, lehet hogy ijesztő ez a sok változás,
de lehet, hogy ezek jó hírek”
Apróláb
2018 pókember Pókember - Irány a Pókverzum „Mondjak valamit?
Jobban jársz, ha nem pókembereskedsz”
Pókember - Irány a Pókverzum
2019 kémek Kémesítve „A genomja éppen most morzsolódik szét - hogy aztán egyesüljön a galamb-DNS-sel!”
Pókember - Irány a Pókverzum
2020 család A Willoughby testvérek kalandjai „Hogy milyen csodálatra méltó bajusza van - tényleg ez a tökéletes otthon!”
A Willoughby testvérek kalandjai















Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.